malackaraj

Köcsög egy Riga-lánc lazaságával köpte a rágógumiját a giroszos emberke feje fölött, a bódé hátfalára akasztott naptár bögyös cicababájának jobb mellére.

Tibi lekvárját megeszed kanállal az üvegből. Darás tésztára borítod. A legsúlyosabb zabadüh idején eltűntetsz belőle egy üveggel, húsz deka vajjal és két egész fonott kaláccsal síkosítva, majd büszkén ülsz, ennyit csak csajok tudnak zabálni. Titokban, mert álltam már úgy a lekváros üveggel a hűtőszekrény előtt, mintha pohár lenne, a lekvár pedig szörp. Nem szép látvány, de ha a hormontermelésem az őskor szigorú törvényeinek engedelmeskedik, én bizony letérdelek, és szó nélkül követem a farkasüvöltést. Amikor megjön, úgyis kipisilem azt a hirtelen felszaladt öt kilót, vagy nem? Akkor lemozgom. Vagy nem.

Tibi saját fáján terem a barack, abból főzi, idén az üveg mellé kaptam egy barackpálinkát is. Tökéletes baracklekvár, édes, savanyú, mosolygósra húzza össze a fejem, benne Tibi szíve-lelke, amiből bőven van neki. Más főztje mindig jobb, a lekvárja, pálinkája pláne.

Kunnéni borzalmasan randa volt. Akkori eszemmel nem tudtam nála rondábbat elképzelni. Nagydarab, nagy hasú, nagymellű (TÚL nagy mellű) nagyhangú középkorú asszony bibircses orra alatt ritkás bajusszal, alatta még ritkásabb fogsorral. Túl hangosan beszélt és állandóan kommandírozott, rendszabályozott, sőt fenyegetett minket. Ő volt az óvodában a konyhás néni.

Nem tudom, hogy megy mostanában, de mi sose hülyéztük volna le a mamát. Soha nem is gondoltam ilyesmire. De, igazából volt egy, egyetlenegy eset, amikor átsuhant a zavaros hormontócsákat köpködő kamaszagyamon, a mama normális? Miért, miért rak tököt a mákos rétesbe? És mindig rakott bele? És ezt miért titkolta? Engem elárultak! Zöldség van a kedvenc édességemben! Még ha csak zöldség lenne benne!

- Belenyomkodsz valamilyen tésztát, kirakod szardellával, rengeteg olívabogyót pakolsz bele és megsütöd. Hidegen is jó, sőt, és szerintem olasz recept. Ja, és gruyére-t reszelsz rá.
- Gruyére? Az olaszok gruyére-t reszelnek valahova? Ez így veszettül tömény és ehetetetlenül sós, nem?
- Ja, póré, sok póréhagyma kell bele.

A fél üveg pálinka, és az ugyanabból a barackból, Tibi saját barackfájának terméséből készült lekvár csodálatos másnapos következményei egy házibulinak. A két liter tonik határeset. A fél üveg gin, hát, MI AZ ISTENT KEZDJEK FÉL ÜVEG GINNEL? Tortát sütöttem belőle. Gintonik-tortát.

Levadásztunk egy vadiúj pontyreceptet, így legnagyobb szerelmünk a hallé, a rántott, a rác, és a hamburger után új formát mutathat. Íme a miszóponty Huszár Krisztiántól, a recept sügérből is elkészíthető.

Olaszul és magyarul értékelik a legnagyobbra kedvenc zöldségemet. Magyarul paradicsomi alma, olaszul pomodoro, azaz aranyalma. Nem tudhatjuk, hogy Ádám és Éva egészen pontosan milyen gyümölcsöt szakított le a tudás fájáról, de ha annyira jó volt, mint a paradicsom, már megérte az eredendő bűn is, hiszen ez az egyik legjobb alapanyag a világon. Egészben harapva, magokat spriccelve, főzve, aszalva, szósznak, édesen, sósan, csípősen. Salátának, ecetesen, fetásan, mozzarellásan. Bruschettának. Olaszul vagy magyarul, illetve idén nyáron leginkább angolos-olaszosan, kicsit franciásan, sütve. A paradicsom crumble, vagy morzsás paradicsom származása nem tiszta, amolyan internacionális, vegyes-korcs étel ez, ám annál jobb.

Nem én találtam ki, ez mentesítsen minden következménytől.

Augusztus-szeptember, kilencvenkilenc a kápia, van még paradicsom, fekete szeder, ilyenkor a legolcsóbb a padlizsán, a szilva. Soha jobban nem lehet bemocskolni a körmeinket, de mi már erre is szolgáltattuk a megoldást, hö.

Az angolszász népek élesztősűrítményét elsősorban kenyérre kenik, de miért ne lehetne húsra? Lehet, sőt, ebben a két receptben az is betolja a megosztó Marmite-ot, aki egyébként gyűlöli.

Mivel a szarvasmarhák az egész Földön ugyanazokból az alkatrészekből állnak össze, minden fülétől-farkáig nemzet feldolgozza kiterjedt méretű gyomrukat, a pacalt. Ez így van jól. Ez így a lehető legjobban van, mert szeretjük a pacalt, ez a hét csak róla fog szólni, csekk fejléc! Jihááá!

Nem értem én ezt, augusztus elején minek van szőlő, de van. Régen nem csak ősszel volt? Vagy kivételesen ez valami, ami régen rosszabb volt? Mindegy, a lényeg, meg ne unjuk, ezért gyorsan keverjük hússal!

Amikor már elég a lekvárból, a pitéből, a szörpből és a morzsasütikből, bekenjük zsírral és végre minden a helyére kerül. Főleg a kicsi húsevő kicsi szíve, az. Gyümölcs és hús, a lehető legeszköztelenebb formában.

Februárban legalább nem esik az eső.

Mégis mi folyik itt? Az eső, persze, mekkora vicc, de az őszi bőrdzsekimben nem tudok dinnyét vásárolni, nem is kívánom. Mást kívánok, vidámat, csípőset, ami képes elmosni ezt a rohadt esőt és felrázni, feledtetni, hogy ma se tudtam kihozni a motort, ma se tudtam felvenni egy szép cipőt (a két utóbbi eleve kizárja egymást, de más a motorért lemondani valamiről, mint az esőért) ma is ronggyá áztam futás közben. Legyen erős, vagy édes, túlzó, színes, vidám. Ha már nem izzadhatok a naptól, legalább az étel tegye meg ezt velem.

Uborkasaláta, anarkinak. Csók.

Anarki jól látja a lényeget, uborkasaláta nincs az interneten. Most már van. Kigrammoztam a vérbe, az úristenit neki! Nagymamai, ecetes-cukros iskola következik.

biohazardnak, aki szerint amiben van gyümölcs, az nem édesség

Érnek az erdei gyümölcsök, a meggy, a sárgabarack, amiből nem lesz lekvár, mehet édességbe. Ebben a melegben se mozogni, se bonyolult alapanyagokat hajtani, se diót, mákot, csokoládét nincs kedve enni a népnek, maradnak az egyszerű, villámgyors, gyümölcsös édességek.

A túrótorta nem az a kimondott anyósbűvölő varázspálca. Aki mégse szeretné hallgatni, ahogy a két nap melóval előállított somlói galuskáját fikázza a kedves mama, nyúljon a szicíliai túrótortához, rögtön csend lesz. És beleszakadni se kell.

 Olaszországban az a jó, hogy máig nem létezik. Ez az egyesítést befogadni képtelen nép erőszakosan, és büszkén megőrizte a dialektusokon túl a gasztronómia helyi jellegzetes vonásait is, így lehet a szicíliai konyhaművészet pont olyan távol az általánosított, paradicsomos, olasz konyha vonaltól, mint a magyar. Sőt, velünk van pár közös pontjuk, ilyenek a csípős ételek, kolbászok, és a túró. Pontosabban ricotta.

A túró és a ricotta nem ugyanaz, ennek ellenére, nagy reménytelenségben, muszájból, behelyettesíthetők egymással, de a kompromisszum helyett egyszerűbb összedobni egy ricottát. Ahhoz csak nyers, teljes tej kell, a másik beszerezhetetlen alapanyag.

A ricotta édesebb, krémesebb, az egy ún. savósajt. A savó újraforralásakor keletkező göböket szűrik le, ez a ricotta. A túrót aludttejből csapják ki, itt keletkezik az alapvető külünbség, a ricotta édes, a túró savanyú.

Majdnem ugyanúgy készülnek, de a túróhoz a teljes, érintetlen tejet 1-2 nap meleg helyen állítássl meg kell savanyítani. A ricottához nem. (ricotta készül teljes tejből is, nem csak savóból)

Az alapanyagot (teljes tej, vagy aludtej) 50 fokra kell hevíteni, akkor kicsapódik, és egy tésztaszűrőbe applikált pelenkán félóra alatt lecsepeg. Ennyi a túró. A ricottához a tejet 80 fokra kell hevíteni egy csipet sóval, majd amikor eléri a hőmérsékletet, hozzáönteni mézecetet (2 evőkanál / 1 l tej). Amikor szobahőmérsékletűre hült, a túróhoz hasonlóan le lehet szűrni.

És akkor jöjjön a cassatta alla siciliana (a piskóta elhagyásával könnyebb, de akkor nem cassatta, akkor csak egy túrótorta, ami odacsap)

• egy 26 cm átmérőjű 3-4 cm magas piskóta (1/2 kg kb)
• 400 g ricotta
• 200 g porcukor a mázhoz
• 200 g kandírozott gyümölcs apróra vágva (citrom, narancs, narancshéj) 
• 100 g csokoládé lereszelve
• 200 g cukor
• egy vaníliarúd kikapart magja
• rum ízlés szerint

A tortaforma aljába megy egy vékony piskótalap, körbeölelik piskótacsíkok, ebbe jön az összes hozzávalóból kikevert krém (kivéve a porcukrot), a tetejére még egy vékony piskótalap, és egy éjszakát áll a hűtőszekrényben. A porcukorból, és egy kevés vízből készült mázzal borítják be, és tálalják.

A képen látható túrótorta arányai ugyanazok, de elmarad a piskóta, és 4 db egész tojást kell keverni a masszához, majd 150 fokos sütőben, 50 percig sütni, és egy éjszakát pihentetni a hűtőszekrényben. Sütés után remegős még, nem kell megijedni tőle, ha nem is acélipari fogalmak szerint, de szeletelhető lesz.

Szeretik a túrótortát? És hogyan készítik?

A Wolves Ladiesnek

Kinek a kedvence a Sacher? És ki nem szereti? Ugye? Aztán hol lehet szeretni? Bécsben. Ez a hülyeség, mert a Sacher nem más, mint egy jófajta brownie. Brownie-t pedig mindenki tud sütni, tehát Sachert is. Probléma megoldva, haladjunk.

De, mégis bonyolult, és a hülye internet miatt, ahova mindenféle fogalomnélküliek töltögetik a hülyeségeiket, mi is. Ne irják be, rengeteg a téves recept. Sütőpor? WTF? A többit is hagyjuk. Ilyenkor nem elég az ujjakat mozgatni, ki kell nyúlni a Larousse enciklopédia felé, hátha segít.  Segít. A mennyiségek a nagyon nagy  tortaformára méretezve, egy komplett focicsapatnak sütöttem. A fele 26 centis formába elég mennyiséget ad.

• 400 g finom keserűcsokoládé (kakaóporral kiváltható)
• 16 tojássárgája
• 20 tojásfehérje (ezért nem kell a sütőpor, 20, húsz!)
• 300 g vaj
• 300 g porcukor
• 250 g liszt
• 500 g csokoládé a bevonáshoz (kakaóporral, vajjal 1:2 arányba olvasztva kiváltható)
• 300 g lekvár (sárgabarack, de naranccsal jobb)
• fakultatív program: egy tábla, durván összetört csokoládé beleszórva

A sárgájákat elkavarom, hozzákeverem a puha vajat, és a kakaóport. Keményre verem a fehérjéket, fokozatosan hozzáadom a cukort, verem veszettül. Lassan a kakaós keverékhez adom, beleszitálom a lisztet is. Kivajazott-lisztezett formába öntöm, és az előmelegített, 180 fokos sütőben úgy 40-50 perc alatt megsül, fél óra után érdemes ellenőrizni, mi újság a közepén. Ha picit még laza, nem baj.

Kimentem a formából, kettévágom, jól megkenem lekvárral. Összeillesztem, az egészet, tetejét, oldalát bekenem lekvárral. Egy vaslemezre rakom, leöntöm a bevonással, betolom a még meleg sütőbe 10 percre, kiveszem, kihűtöm, és mindenki nagyon fog neki örülni.

Olyan, mint csokoládéba harapni, pedig nem is csokoládé. 

Van, akinek nem kedvence a Sacher-torta? 

A citromos víz szomjoltó hatását nem lehet ezekkel felülmúlni, de nem mindig úgy vagyunk szomjasak. Limonádék rebarbarából, bazsalikomból és a tisztességes idénygyümölcsökből. Meg vodkából, a szomjoltás végett.

Holnaptól nyár, pontosabban már a hétvégén is az volt, jöhet a fagylalt! Mivel kevés a jó fagyizó, az elszánt rajongók bátran álljanak neki otthon. Ehhez egy fagyigép jól jön, de kitartással, húsz percenként ismétlődő kézi átvillázással ez is kiváltható. Receptek a linkeken.

A Karaj kedvence, a legperverzebb szerelem, a desszert után sajtnak vagy sztékre(!) adható kéksajtfagylalt kezdi a sort. Durván hangzik, de simulékony, édesen erőszakos íz, a képen pár csepp beforralt balzsamecettel.

Maradunk Szerbiában, de a pljeskavicás hamburgertől ellépünk egy édesség felé, ami a maga kategóriájában ugyanazt a minőséget képviseli. Émelyítő szuperfagylalt, főtt búzából.

A zsito-t csak mi, balga és éhes turisták toljuk ész nélkül, ünnepelve az alkalmat, hogy beestünk Belgrádba. Komoly arcok kizárólag Slava idején fogyasztják, de akkor minden családban készül és mindenhol illik is fogyasztani belőle egy kanállal. Kicsit olyan, mint a mi bejglink.

Beraktam a Papit a Volvóba és lecsapattam Belgrádig. A határon kinyomtam az adatátvitelt, vettem egy sört (Szerbiában nem zéró tolerancia van érvényben), az üres üveget odalöktem az anyósülés elé, a redbullos doboznak. Ez eddig csak nekem esett jól, az olvasónak nem, de jöjjenek a kiszabadulás során felszedett receptek, amikkel itthon is lehet, sőt érdemes próbálkozni. Az útról film is készült, hamarosan érkezik.

Belgrád egy szimpatikus, szockó Berlin. Az utak szélesek, az épületek nagyok, egy részük még vastagon magán viseli a bombázások nyomait, másik részük szocreál, a harmadik szép, de ez a kavalkád a lámpa nélküli gyalogosátkelőkkel és az olcsón kínált, kiváló koszttal együtt szeretnivaló.

A város kedvenc pljeskavicázóját, a Lokit, a Srbija-blog egyik szerzője, Árpi ajánlotta (a képen a barátnőjével és Papival kapaszkodunk egy-egy üveg LAV-ba).

Csilit kérsz rá? Még élénken élt a számban, az agyamban és a véremben a pár perce bevett taco, pontosabban életem első habanerója, ami már nagyon nem számít cikinek a Scoville-skálán. Olyan pedig nincs, hogy majd én nem, így került az habaneróból is a kelleténél több a szervezetembe.

De hogy fagyira is bevegyem? Ne.

Megszokott, magabiztosan használt fogalmainkat mind sutba kell dobnunk, mikor régi recepteket próbálunk értelmezni. Tiszta, szinte szűz fejjel kell olvasnunk őket, elfeledve mindazt, amit addig konyhai technológiákról, arányokról, időről, hőmérsékletről, sorrendről gondoltunk. Félelmetes játék ez, hiszen szakácstudományunk eleresztésével minden más alaptudást, és így összes előítéletünket, homályos, megalapozatlan, ám annál erősebb hitünket is el kell engednünk. Ugrás a semmibe, kapaszkodó nélkül, amolyan gasztronómiai bungee jumping.