malackaraj

A debreceni lehetne a legmenőbb kolbászunk. De megint csak a trükközés.

A baklavában még a brownienál is több kalória lehet. Finomabb is sokkal.

Köd van. Ha Mercivel járnék, nem látnám a birodalmi csillagot. Így csak a terepjárót kívánó gödröket nem látom a Tápiószentmártonba vezető úton. Negyed órája nem jött szembe senki. Itt fogok megdögleni.

Ma nincs sztori, nincs kerettörténet, ma odavágom a Tisztelt Olvasó elé A Terméket a maga nyers valóságában. Kezdjenek vele valamit, én nem tudok.

A csütörtöki nduia kommentjei elkanyarodtak a mustár felé. Előkerült a klasszikus globusunk, és az ő helye. Kivételesen a kategóriájában gyenge minőségű terméknek is van helye a konyhában. De nem az asztalon.

Télen nem az igazi a piac hangulata. Hideg van. Az árusok arca kötött sálba csavarva, és csak egy kis lyukon keresztül isszák napi kávéjukat. Szorosra húzott kabátban megyek végig a soron, még azt is meggondolom, hogy a pénztárcámat mennyire mélyre rakjam, vagy levegyem-e egyáltalán a kesztyűmet. Így jön meg a kedvem igazán egy forró lángoshoz.

Segélycsomagot kaptam Nyugatról. A parmezán, gorgonzola és az aktuális Vogue mellett volt egy kolbászkrém is.

Csak liba, csak liba ne legyen, mert nem fogják megenni, köszi. A libamáj kizárása eszembe se jutott, mi köze annak a libahúshoz? Azt se ették meg, mert zsíros.

Márton napok

A libának és a kacsának is a zsírja az erőssége. Zsírból van a hízlalt máj és a töpörtyű is.

Márton nap környékén megszaporodnak az éttermi menükben a sült libacombok, libamell sztékek, ludaskásák és libamájak, Márton-napi akcióznak a baromfis pultok. Miért?

Október 25. Hogy is van ez, a laptop átáll, de a mikrót hogy kell átállítani? Marad megint a biztosíték lecsapása.

  Most, hogy újra a társadalom hasznos tagja vagyok és a bérből-fizetésből élők táborába tartozom, itt volt az idő, hogy összeírjam az Égetően Fontos Dolgok Listáját amiket feltétlenül meg kell venni, lehetőleg most rögtön, de legkésőbb holnap. <!--more-->Bevontam Zolit is, így kerültek a Listába olyan dolgok, mint az egy darab Tag Heuer óra Zolinak, az egy darab bérlet Zolinak az összes Juventus meccsre az elkövetkező 50 évre, valamint az egy darab 1963-as Aston Martin DB5, még mi kéne? Kíméletlenül meghúztam a listát és beleírtam az igazán fontos dolgokat: egy darab bérlet Hajninak az AS Roma meccseire az elkövetkező 50 évre, egy darab macskanő ruha Halle Berry alakkal Hajninak, egy darab Vespa LXV 125, és Munkácsy Poros út II. a nappaliba.                                                                        A lista élén az évek óta elérhetetlen, hőn áhított konyhai eszköz díszelgett, mert mindketten vágyunk rá: a kanál.Szeretek kanállal enni és szeretem azokat az ételeket, amiket kanállal kell enni. Elhiszem, hogy jó dolog volt kézzel tépni a sültet és az asztal körül sündörgő kutyákba törölni a kezünket, de kanál nélkül a konyha félkarú óriás.
  Nem örököltem ezüst evőeszköz készletet a húszas évekből, és nincs ünneplős készletem sem. Mert nem találok. Nemhogy ünneplőset, hétköznapit se, így az összeköltözésünkkor vásárolt Tramontina evőeszköz készlet kanalaival bajlódtam egy ideig, amik a végy egy evőkanál vajat utasítástól elgörbültek, pedig nem vagyok Uri Geller.
   Majd elkezdtem belopkodni a tanyáról a mama kanalait, észrevette, lecseszett, visszavittem. Egyet elsumákoltam, azon meg veszekedtünk, ki egyen vele, kértem a mamától még egyet, még jobban lecseszett a sumákolás miatt, nem volt jó üzlet, most, mielőtt hazamegyek, megszámolja azokat a kézzel festett bögréket meg a falitányérokat is, szívás. Mer’ maj’ ha ő möghal, minden az enyim lesz, há’ nemtom kivárni?
  Hát a kanalat nem. Mert a jó kanál mély, van tartása, súlya, a cérnametélt nem folyik le róla, míg a szánkhoz ér, elfér benne a gyufatészta (a szerző bajai, ne törődjenek vele), nem kell szörcsögni, egyensúlyozni és deriválni az asztalnál, hogy milyen szögben tartsam a kezem, le ne essen róla az étel. A jó kanál arról nevezetes, hogy egy evőkanál liszt tényleg két deka, egy csapott evőkanál liszt másfél deka. Jelenlegi kanalaimra vonatkoztatva értelmezhetetlennek tűnik a locsoljuk meg két evőkanállal parancs a szakácskönyvből, nem tudom meglocsolni, mert két milliliter folyadék fér bele, locsolni a slaggal tudok. Nem vagyok múltba révedező alkat, de kezdem hiányolni a menzás alumínium kanalakat. A Magyar Ezüst, az még mély volt. Anyag abban sem volt, és igen, az amalgám fogtöméssel érintkezve olyan érzésünk támadt, hogy megbaszott a kettőhúsz, de legalább enni lehetett vele. A jó kanál egyesével is megvásárolható, ha készletben találunk rá, akkor van hozzá merőkanál is. A nyele nem műanyag, kockás, kisvirágos vagy barikás mintával. Az alakja hosszúkás, nem kerek, azt ugyanis lehetetlen a szánkba venni. A nyele elég hosszú ahhoz, hogy az etikett szerint tudjuk fogni: a kétharmadánál. Nem sorjás a széle, és nem feltétlenül van rajta jobbra néző fajdkakas. Bírja a strapát, nem foltosodik, nem színeződik el és nem kerül egy garzonlakás árába.

Van jó kanaluk?

A rozéról nem a bor jut eszembe, hanem a kacsamell. A jól elkészített kacsamell. Eheti vágódeszkára folyó húsnedvünk következik.

Ma reggel a gép elé ülve megcsapott az előző este otthagyott söröspohárba száradt hab keserű szaga, és megőrültem. Felöltöztem, vettem egy sapkát az elfeküdt pumukli állapotok eltakarására, mert letusolni, hajat mosni nem volt időm. Disznósajtot akartam. Magában. Mit magában, sörrel.

Mit csinálnának négy liter tiszta szesszel? Meginnák, persze, de hogyan?

Az érzés november első napjaiban, a fürdőkádban tör rám először. A lilára fagyott lábujjaimból indul, állok a kádban messzire eltartva magamtól a zuhanyt, míg felkönyörgöm a negyedikre a meleg vizet, lilabőrös vagyok és reszket minden porcikám, bazmeg, itt rajtam kívül senki nem fürdik?

A jó tonhalkonzerv drága, miért nem készítünk házilag olajos tonhalat? Mert még drágább.

Egy baszk szakácskönyvet forgatva futottam rá a konfitált tonhalra, rögtön felizgatott.

Terem egy jó gyümölcs a kertünkben, de nem becsüljük meg eléggé, pedig ősszel ez az egyik legjobban kihasználható alapanyagunk.

A szardíniát ismertük meg elsőként a tengeri halak közül, de csak felnőttként láttam meg először a fejét. Talán az se az volt, hanem egy spotni. Vagy szardella.

Nem szeretek vágott virágot kapni, és vásárolni sem szeretek. A plázákban ideges leszek a sok idiótától, ha mégsem, akkor végtelenül csórónak érzem magam, mert csakis és kizárólag az ötvenhatezres ruha tetszik. Ha találok olcsóbbat, akkor a vágásérett zsírdisznó vagyok, lassan mindenhol lehet rajtam puncit hajtogatni jelenet következik, mert nincs a méretemben. Piacozni, kertészetekben kóborolni citromsárga murvafürt után, pincében bort venni és hallgatni a gazda történeteit, apró könyvesboltokban időzni egy olyan eladóval, akinek nem kell lebetűzni Nick Hornby nevét, azt szeretem, de az nem vásárlás, hanem kikapcsolódás.

Oda tetszik adni a fejét? Tessék. A pénztárnál már kicsit kényszeredetten mosolyogtam a méteres szurony végén lógó halfejjel. Szerencsétlen extracomunitaria*, biztos nincs pénze rendes ételre. Mire felmásztam a dombra, sejtettem, hülyeség volt.

Van az a vastagság, amit nem lehet sütő nélkül kezelni. Ha csontos is, egyenesen reménytelen.

"Lányom, amit te azzal a spaklival csinálsz, az…az…az lóf.sz!" Nem morgok, nem vágom oda a szerszámot, nem is nézek fel, apámmal felesleges vitatkozni. Érzem, hogy a mozdulatom nem egy szakavatott mesteré, de hiába, nincs B tervem, nem hagytam magamnak kiskaput. A sziszifuszi munka nem nekem való, hiába romantikus dolog a kora nyári időben vajlinggal a lábunk között zöldborsót vagy meggyet fejteni, én teátrális vagyok, a nagyívű dolgokban hiszek: fogom a lapátot, inkább hátramegyek ganézni. Az a nekem való, látványos meló, ahhoz mindig van kedvem. Most viszont a tapétát kell lekönyörögnöm a falról, rég túl vagyunk a "remélem, legközelebb tíz év múlva találod ki, hogy újítsuk fel a lakást" szövegen, a tapéta meg hülye, nem érti meg, hogy apu számításai szerint neki már fél órája le kellett volna jönnie a falról. Egyben. Nem szólok, vakarom a tapétát, mikor utoljára összeugattam apuval, esküdni mertem volna, hogy másnap reggel Artúr fejét találom az ágyamban. Nem mellesleg az esetek kilencvenöt százalékában neki van igaza, tudja is. Ma már én is tudom.