Télen nem az igazi a piac hangulata. Hideg van. Az árusok arca kötött sálba csavarva, és csak egy kis lyukon keresztül isszák napi kávéjukat. Szorosra húzott kabátban megyek végig a soron, még azt is meggondolom, hogy a pénztárcámat mennyire mélyre rakjam, vagy levegyem-e egyáltalán a kesztyűmet. Így jön meg a kedvem igazán egy forró lángoshoz.

  Lángososnak lenni mindig nagy buli volt. Kevés ráfordítással jól lehet keresni. A titok, hogy egyedül kell csinálni és gyakran kell hajat mosni. A kisebb piacon nincsen burgonyás vagy káposztás változat, csak lángos van, a maga egyszerű valóságában. Ez az igazi meleg kesztyű, olajos, forró, nehéz, azt nyújtja, amire a hideg piacon vágyom. A lángossütő előtt reggelente állandó a sor. Még mindenki éhes, leheletükben egy éhgyomorra benyomott otthoni kávé fanyarsága.
  Mindenki evett már lángost, pontosan tudják, mire számíthatnak, mégis minden alkalommal szűziesen várunk a sorsunkra, hogy tíz perccel később újra megfogadjuk, soha többet nem eszünk. A pulton lévő fokhagymás vízzel megkenve, egy reggeli sültkolbásszal vetekszik, még délben is találkozunk vele. Az út szélén hajnali ötkor megálló sóderszállító sofőrjének ez csak egy reggeli kakaós csiga, vagy egy natúr joghurt. Szimpla bemelegítés. A kevésbé bevállalósak, köztük én is, inkább a sajtos-tejfölös vonal felé indulnak. A lángosos nem szarakodik, a tejfölt már előre egy kipreparált üdítős üvegből a kilyukasztott kupakon keresztül felspricceli a lángos tetejére reszelt sajtra. Névtelen, tömbsajt utánzat, sajtsurimi. A friss lángossal a kezemben odébbállok a sorból, a galambok bólogatva topognak a lábaim között. Talán csak a Szent Márk téren ilyen szoros a kapcsolat ember és galamb között.
  Az elején minden falatot élvezek. Meleg, tartalmas, ízes. A közepén már arra kell figyelni, hogy a sajt és tejföl többnyire a szánkba kerüljön, ne a kabátunkra, kezünkre, arcunkra, földre. Vagy legyen elég galamb a lábunk között. Inni tilos közben, de ha mégis, az zsíroldó hatású legyen. Alkoholos. Ne érintsünk meg olyan tárgyakat, amit később még használni szeretnénk. A kerek tészta a végére már sajnos mindig hideg. Az utolsó falatok csak muszájból kerülnek a gyomrunkba.
  Forró lángost tilos gyorsan enni, illetve igazából mindegy. A végeredmény minden esetben ugyanaz. Az olaj, a tészta, és egyre kevesebb oxigén. Azonnal átmenekülök a kis közérthez, aminek az oldalában még vastag falú üvegpohárban adják a kávét. Pár percre gyógyírt jelent. De megérkezik a végső állapot, a háromszoros gravitáció. A reggeli lángos tíz kilós volt, gömb alakú és pont a nyelőcsövem felső végéig ér.
  Otthon egyszerű lángost készíteni, elrontani szinte lehetetlen. Egyedül a kisütése okoz némi problémát, hiszen az olajban sütéssel egyik szagelszívó sem tud megbirkózni. De a hűtőben, zacskóba tárolt tészta egy hetet is kibír. Az otthoni tészta (persze van a bolban lángos por is) 50 dkg liszt, 1 dl langyos víz, fél kocka élesztő, 1 doboz kefir, vagy tejföl, 1 tojás, só és egy kis olaj (én egy kiskanál ecetet is szoktam tenni a tésztába, így nem lesz olyan olajos) Az élesztőt egy kis langyos vízben morzsoljuk szét. Az élesztő szagát utálom, mert itt Budafokon minden pénteken szellőztetnek az élesztőgyárban. A liszthez öntöm a felfuttatott élesztőt, majd az összes többi hozzávalót, géppel kidagasztom, majd egy kiolajozott nejlonzacsiba dobom, itt megkel. Egy hétig eláll a hűtőben és ebből a mennyiségből kb. hat-nyolc lángos készíthető.
  Közepesen forró olajban kell kisütni és jól ki kell nyújtani, mert így lesznek ropogós részek is benne. A lángos azért találták fel, hogy minden éhes embert azonnal jóllakasson, legyen ez a strandra kizavart gyerek, vagy egy munkás hajnalban. Olcsó és nagyon laktató. Ha már unalmas a tészta magában, reggelire érdemes virslit tekerni bele, talán ez a legjobb változata.
Ki hol evett utoljára lángost?