A jó tonhalkonzerv drága, miért nem készítünk házilag olajos tonhalat? Mert még drágább.

  Egy baszk szakácskönyvet forgatva futottam rá a konfitált tonhalra, rögtön felizgatott. Tonhalat még csak nyersen, esetleg mérsékelten odakapatva, vagy konvervben ettem, konfitáltat, soha. Konzervet is ritkán, az igazán finom üveges kiszerelésű tonhaldarabok ára a jó ár-érték arányt fenyegeti.
  Halaséknál történt a kísérlet első megszorító intézkedése. Tonhal filé 8500, bonito 2000. A bonitó 20%-os pucolási vesztesége után is túl nagy a különbség, egy bonitót kérek.

A bonitó a magyar pultokban leginkább kis méretű, kilós tonhalfélét jelent, nem feltétlenül a nemzetközi viszonyok között bonítónak nevezett hosszúszárnyú tonhalat (Thunnus alalunga), vagy a tonhalak közeli rokonát, a Sarda sardát. Eddig három különböző fazont figyeltem meg bonitó cédulával, legközelebb küldök róla egy portrét az MTA-nak. Vagy a Galaktikának.

  A négy-öt centi vastag, lenyúzott halszeleteket lemostam, és egy akkora lábosba raktam, hogy szűken legyenek. Felöntöttem olívaolajjal, raktam mellé egy fej fokhagymát, babérlevelet, egész borsot, megsóztam és alacsony hőfokon főztem öt órát, majd az olajban hagytam kihűlni.
  Másnap a gerinc mentén kettéválasztottam a szeleteket, kivettem a csontokat, és a húst visszaraktam a leszűrt olajba. Állítólag sokáig eláll. Fél napig egészen biztos, mert ebédre rögtön megettük a felét, a másik fele pedig még aznap este eltűnt egy házibuliban.
Hasonlít a tonhalkonzervre, de sokkal tömörebb, laktatóbb a végeredmény. A bonitó, nyersen néha kellemetlenül intenzív íze eltűnt a hosszú főzés során, csak a tonhal maradt. 
  A tonhalfilét sajnálnám így elkészíteni, jobb a vastag szeletet odacsapni pár csepp olajra, körbekapatni, finom só, kész. A baszk szakácskönyv konfitálós receptje a tartósítási oldalról közelíti meg az értékes alapanyagot, de Budapesten hova tartósítsam az aranyárban mért tonhalat? A következő halászatig? A bonító ízének viszont határozottan jól áll ez az eljárás.

Szeretik a tonhalkonzervet?