A szakítás utáni osztozkodás nem csak a kocsi, hifi, plazma és szekrénysor hardvereken belül mozog. Ki vigye a lekvárokat, lecsókat, az '56-os, közös ajándékba kapott tokajit, és a savanyúságot?
Kihelyezett szakítósblog, gasztronómiai vonatkozással, szomorú levéllel.
Szakítani békében, vagy haragban lehet, osztozkodni viszont a legnagyobb békés, tompa elmúlás közepén se könnyű, hiszen vidd te, te akartad, de tartsd meg te, oké hogy én vettem, de neked, és a feszengés, akarom én egyáltalán ezt, még most se balhézunk, mások ölnék egymást, kromofágoznák a kocsit, törnék a laptopokat, kettévágnák a hifit? Miért szakítunk, amikor ilyen simán megy ez is? Túl simán, túl fájdalommentesen megy, pont azért.
Amikor az elválást közös cuccolás és közös pakolás kíséri a valaha közös kocsival, nincs szó balhéról, aznap nem születnek Örkény novellák, csak kínos röhögések, viszem én, nehéz.
De mi legyen a lekvárokkal? És elszabadul Örkény.
Mert ugye a kamra tartalma közös volt, ez átlagos esetben nem okoz gondot, marad a lakással, de ha a kamrában van egy egész pármai sonka, vagy nem elhanyagolható értékű házilekvárok és savanyúságok, a helyzet nem ilyen egyszerű. Vannak liszt és karton tejek szintű, vécépapírokon alig túlmutató élelmiszerek, sót, cukrot nem csomagol el senki, ha menni kell, most nem erről van szó.
De ha egy élelmiszer értéke, akár valós, akár eszmei, eléri mindkét fél ingerküszöbét, a felezés megindul a kamrában is.
A házi eltevés sose szabványok mentén működik, 27 db különböző térfogatú és tízféle tartalmú befőttesüveget kell pánikszerű gyorsasággal, és fájdalommentesen elosztani, eddig nem ugattunk, ne most, remegő tojáshéjakon állunk az üvegek felett, a mintapár mintaszerűen szakít, nehogy most elrontsuk, soha nem rontunk el semmit. Csak ezt, most, vagy ki tudja mikor, a lényeg, a lekvároknak jól, tökéletesen kell szétoszolniuk.
Pedig milyen kiváló alkalom lenne ez a vagdosásra, bezzeg ha a Szilárdka kivágásakor már befőztem volna, a bérház faláról a mai napig nem tudnák lemosni a ribizli és a lecsó modern művészetét.
De itt most pedáns közös megegyezés van, ami sokkal megterhelőbb, mint a metlachin szétrobbant üveg vastag talpából meredő, lekvártól lilán villanó szilánkkal menni torokra.
7 dl feketeszeder egyenlő 5 liter bogyiszlói? A szedrek legalább egyforma üvegben vannak, de három darab. Az ecetesből csak egy van, de az három liter. Nem tudom szétosztani, ha megbontom, megromlik, igen, a lekvár is, nem kilóra, üvegre kell megoldást találni.
-Baszki, milyen rendetlenség van itt.
-Khm, ez már nem a te bajod, és szerencséd, mert akkor most azt csináljuk, hogy ez a polc megy, az marad, úgyis vegyesen vannak. Abban a ládában akarod elvinni?
-Igen, kettő ilyen láda van.
-De azokat én kaptam.
-Ez egy nettó boros faláda, félig szétrohadva, és kettő van, nem mindegy?
-Én kaptam.
-A múlt században kb..
-Ebből a töményből egy üveg van, most akkor öntsem szét?
-Én hoztam.
-Tudom, mi ez, de már úgyis ki van bontva, még megromlik, töltök.
És akkor egy kiváló szakítós zene, így a végére, mindenki épülésére.
A másik oldalon szívderítő cukorkóma, a világ legbrutálisabb túrós édessége se magyar. Olasz, mi más?
Osztozkodtak már szakításkor lekvárokon? És hogy?
Utolsó kommentek