Tudod mit ennék? Marcipántortát. A szemét Macurmacska körmeinek nyomát viselő, nem feltétlenül olcsó bőrkanapéról még erre sem tudom felemelni a fejem. Arcom a szétkaristolt bőr bántja, ez mégse fáj, csak azt érzem, más sikeres embereket is értéktelen dögök terrorizálnak. Papi, kussolj már, oké, hogy vidéken vagyunk, de muszáj örjöngve részt venned ebben az ugatási hullámban is? Nem halljuk tőled a dolby surroundot, vagy mit, de akkor sem mehetsz ki, mert félünk, megölöd Szutyit, a szomszéd nyolcvankilós kauját. 

Hááá, most hogy már felkeltem, marcipántortát ennél? A kamrában semmi, Papi, ne zabáld fel a macska kajáját, látod, ez ilyen, a terrier nem kér, nem lejmol, mint a cuki szettered, ez csak elveszi. Húzzál ki, büdös! 

Az van, hogy több, mint harminc másodpercig voltam talpon, vissza kéne tompulni az X-men előzményeibe és mindenféle részeibe, nem marcipántortát sütni, úgysincs hozzá semmi, vagy menjek el a benzinkútra marcipánért, és csokiért? Abból süssem? Höhö, igen.

Ezt a palit hogy karmolnám ezzel a pofaszakállal, eddig egérfejűnek tűnt. Hülye vagy, a Hugh Jackmanről beszélsz? Neeem, azt mindenhogy, a mááásik. 

A legközelebbi kút nem az a kimondott közért, marcipánszív mégis kétféle, kérek hét darabot. Valentin-nap? -kacsint a kutas. Igen, és hét pasim van. Most nem kacsint. Kéne még valami alá, miben van ostya, ostyás, kitkat, jólvan, és három kitkatot is kérek, azt meg a nőimnek viszem.

A Marvel sokkal menőbb, mint a DC, megpucolom a szívecskéket, ez a pali nem fázott meg forgatás alatt? Vagy pont akkor nem néztem oda, amikor éppen volt rajta ruha? Nem gond, nem azért, de egy egész filmet hogyan építhettek egy csuklyásizomra? Csodás csuklyásizmok, de nem kéne minden második filmkockán ezek feszült állapotát követni, most akkor képregényt filmesítettek, vagy testépítő vébét?

A mandulát összegyúrom, a csokis mandulát óvatosam felolvasztom. A rossz minőségű bevonócsokoládé bűzlik a melegítéstől, megijedek.

Nekiállok kitkatot reszelni. Levágom a szélét és a végét.

Az oldalára fektetett képlet utolsó ostyája után, óvatosan befeszítem a kés hegyét, ne törjön, csak váljon le. Ezt megteszem az aljával is. Több kitkat kell, törik kegyetlenül, de mintha ez lenne a lényege. Megkóstolom az ostyára kent krémet, nem tudom beazonosítani. Megint megijedek.

A pár miliméteresre nyújtott marcipánt az ostya formájára vágom és összerétegezem a csokis krémmel. A tetejére megint ostya jön.

A legfontosabb tanulság, hogy ami a celofánból kiharapva, rohanva, autót vezetve, ablakot törölve, és kettest tolva életben tart, az alapvetően egy rettenetesen rossz minőségű, ehetetlen trutymó, természetes közegéből kiragadva, és desszertnek beemelve maga az iszonyat. Kevésbé fontos tanulság, mert ezt tudtuk eddig is, bármiből lehet bombát készíteni, és Macgyver készít.

A másik oldalon elitizálunk, és elkészítettük az ősi, a tökéletes csokoládét, amihez nem kell semmi különös, és pont ez a lényeg, mert tejet nem iszik felnőtt ember.

 

 Vettek már virágot a reptéri automatából?