A szép hús fogalmát mi nem tanulhattuk el a szüleinktől, muszáj lesz saját kárunkon okulni. 

A legnagyobb koleszterin és zsírfrász idején voltam kiscsaj, és mint minden, a táplálkozásra igényes, ahhóképesthányatírunk modern anya, hozzánk is bekerült a margarin. Istállóban kecskék, hűtőszekrényben margarin, ezért tart itt ez az ország. 

A sonkáról lehántottuk a zsírt, csirkemellet ettünk, és szép húst, az volt a szép, amin nincs zsír. A hisztéria nem volt egyedi, a száraz sült ma is megy az idősebb korosztályok körében, megszokták, szeretik, ezt adják tovább. De el kell jönnie a napnak, amikor a legnagyobb tisztelet mellett felnövünk, és csinálhatjuk máshogy a dolgokat, mert történetesen van, ami jobb máshogy, és a magasabb életkor nem egyenlő a mindenható tudás egyetemével. Ez a szakítás nagyot lendítene a magyar gasztronómián, és mindenki kicsi serpenyőjén.

Egynek, a jó minőségű, sütnivaló húst zsírerek szövik át. Ökölszabály, így van, a zsír keni, fokozza a hús ízét, ahol tudnak húst sütni, így megy ez. Hibás berögződéseket, rossz szokásokat lehet élvezni, de kár védeni. Van olyan barátnőm, aki kimondottan idióta palikra bukik, de tisztában van a vonzalom hibás mivoltával, megszenvedi a fogyasztást. 

Viszont a szép hús a feudális tudásöröklés miatt még mindig száraz, a pultok azzal vannak tele, ezért aki jó húst akar venni, kénytelen edzésben tartani a szemét, és ha fut, akkor is folyamatosan röntgenezni a hentesőpultok fémtálcáit, hátha véletlenül lepattan valami ehető, amire a magyar szarvasmarhabeszállítás egyenetlen minősége miatt mindenhol van egy egészen kicsi esély. 

A bejáratott bél és pacalbeszállítómhoz mentem bélért, semmi drámai izgalom, gazos udvaron fogjuk lekaparni egy sárba ivódott kocsiról a megfelelő díszlécet, másik három, felnire rogyott márkatárs néz majd minket a matt fényszóróin keresztül, mindet haza akarom majd vinni, de nem lehet, nem is kell minden öreg autót megmenteni, ÉgőAXA alkudozik, de inkább röhög. Ilyen udvarokra kanyarodva mindig felkúszik a gyermeteg vágy, az udvar végében, egy pajtában áll a tökéletes meseautó, a nálunk lévő apróért, és két légtömegmérőért cserébe megkapjuk.

Persze.

A meseautókat már mind megtalálták, vagy ha nem, a tulajdonos fogalomnélkülisége inkább túlzó hullámokat vet, minthogy naiv elkótyavetyélés áldozataivá tenne minket, a kocsi elrohad, mi pedig reálértéken brómozzuk le a vágyakat. A keresés, az éber nézelődés attól még állandó, és nem feltétlenül rossz érzések ezek. Pont így futok át minden hentespultot, és tegnap találtam egy meseautót a beles pajtában.

Az ott mi? Gulyáshús. Értem én, aki tudja nem kérdezi, aki kérdezi, nyilván annyira érti, hogy a következő, felhasználási területre vonatkozó kérdést így lehet megúszni. A hentesek nem feltétlenül kurvák, akikkel beszélgetünk. Melyik részéből? Rostélyos. Jó, akkor most hagyjuk abba a reszelővel dörgölőzést, a hús gyönyörű, le van inazva, több benne a márvány, mint az egész Milánói dómban, kérem, nem kell többet csacsognunk, értem én, értem. Igen belet is kérek, sokat. 

Gulyáshús, hát fogtam a gulyáshúst, szárazon megsütöttem a vasserpenyőben, sóztam, borsoztam, és a féltenyérnyi kockákat felszeleteltem.

Nem szabad feladni a reményt, a korhadt deszkák között, króm csillogása után kukucskálást, mert életem legjobb marhahúsai között volt ez a gulyáshús, bekerült az USDA Prime ribeye és egy chianina hátszín mellé, ez az ismeretlen eredetű, összedarabolt valami. Zamatos volt, az a puhaság, amit kell rágni, de nem ragadnak be a rostjai a fogak közé, és minden harapásra bőven folyt a húslé a nyelvemre.

Érdemes nyitott szemmel járni, és keresni a minél márványosabb, egyenletesen átszőtt marhahúsokat, vannak még csodák.  

A másik oldalon egy filléres szuperklasszikust elevenítünk fel, a barátfülét.

Vadásszák a szépet?