Anna és Vanda mindent bevall
A képek olyanok, amilyenek, szeretik a tubusost, ez van
 
Tubus, flakon, kevert és kisfaszom – nem tudok címet kitalálni. Még egy függést be kell ismernem. Van és volt ugye a karamellás tej, a túró rudi és a zsír úgy egyáltalán. A középiskolában viszont egyértelműen a majonéz dominált. Cserélték egymást a tanárok, a pasik, az igazolt és igazolatlan órák gyűltek, de a majonéz maradt mindennel szinte. Krumplis tésztára, felvágottra, sült húsra, csak zsemlével, magában, mindenhogyan. És csak egyféle volt az igazi, a tubusos, amit hisztérikusan lehet nyomkodni, hogy minél több és azonnal jöjjön belőle, aztán körömmel kisimítani, hogy még a maradék két pöttynyi is hajlandó legyen ízesíteni.
 
Soha nem fogom elfelejteni anyukám arcát, amikor úgy hatéves koromban jóízűen beleharapott a majonézzel vastagon megkent kenyerembe, mert azt hitte, zsíros kenyér. Így jár, aki kérdezés nélkül kóstol. Rá egy évre, Hollandiában nyaraltunk. holland barátaink már egyenesen Majonéz Lady-ként hívtak és ez talán el is árul mindent majonézevési szokásaimról, ami azóta sem változott sokat. Felnőtt vagyok, már tudom kezelni, de van az a roham, amit ennyi év rutin után sem tudok lenyomni. Ilyenkor feltépem a hűtőt és az első kezembe kerülő ételt, legyen az sajt, sonka, vagy csípőskolbász, vastagon megkenek majonézzel, és miközben fülemben a szférák zenéjét hallom, üdvözült mosollyal az arcomon elfogyasztom.
 
 
Csak Univer, csak a tubusos és csak sok. Ez volt a policy, aztán finomítottam kicsit és már kevesebbet használtam belőle mindenre, később kipróbáltam másikat is és persze a szerelem nagysága miatt én is akartam csinálni. Egy mérhetetlenül elfogult majonézteszt következik.
Univer. 75 óta lehet itthon kapni, én 10 éves késéssel zúgtam bele, majdnem végzetesen. Ha magában kell, mert nincs otthon más, csak szikkadt zsömle, akkor még mindig ő a nyerő. A legtöbben ezt a fajtát ismerik és szeretik, ami nem csoda, mert alap, mint a gulyáskrém és az Aromix italpor. Pont eléggé ecetes és édes, nem folyik, de könnyen eloszlatható. Franciasalátába viszont nem keverném magában, csak hígítva, mert túl intenzív az íze.
 
Gyerekkoromban ez volt a kedvenc. Talán mert csak ezt lehetett kapni? A fent említett kenyér is ezzel volt vastagon kenve. Ha nincs más, ma is ezt veszem, de már túl zsíros, túl tömény és nem elég édes. Viszont az íze nosztalgikus, ami nálam sokat tud nyomni a latba.
 
Az első lázadásom a Hellmann cég majonéze volt, amit valami miatt felkaptak egy időben – kb a kétezresek elején – és mindenki azt hangoztatta, hogy egészségesebb és finomabb és lágyabb és mindenmásabb, mint az Univeré. Valóban egészen más volt (azért csak volt, mert egy ideje eltűnt a polcokról vagy csak ignorálom). Például volt belőle kóser, amitől az első felvihogás után meglepődtem, mert miért is jutna eszembe magamtól, hogy kell ilyen is. És semmi köze nem volt az általam istenített, kemény ízű és állagú tökélyhez.
Habosabb volt, az tény, ettől kenni kellett a zsemlére is, az íze pedig tökéletesen elbújt a szendvics többi összetevője mögött. Ebből nem lehetett zsemlés majonézt csinálni, mert minden esetben a zsemle győzött ízileg is, bármennyi dzsuvát kentem rá.
 
Valamikor régen ettem Hallman’s-t, nem hagyott mély nyomot bennem. Aztán úgy egy éve újrakóstoltam férjem buzdítására, mert a nagy kedvencem éppen akkor, és ott nem volt kapható. Annyit róla, hogy nem fogyott el, ami nálam szinte kizárt, hogy előforduljon. Bár krémesnek krémes, de nem elég karakteres, nekem súlytalan.ű
 
Azután egyszer eltévelyedtem a Lidlben. Nem is tudom, hogy hogyan került a kosaramba, de amennyire semmi köze az Univerhez, annyira belezúgtam ebbe a sajátmárkás termékbe. Még az sem zavart, hogy nem tubusos, hanem flakonos, mert teljesen új és napraforgós és vidám és olyan, mintha a szotyi íze ott maradna a nyelvem oldalán, miután betoltam az utolsó falat zsemlét is, szégyentelenül túlkenve a habos, fehér (nem, nem olyan sárga, mint az Unilever, de nem is olyan fehér, mint a Helmann’s) szmöttyel. Annyira nincs köze a két megszeretett majonéznek egymáshoz, hogy helyettesítő terméknek semmiképpen nem nevezném őket. Ha lenne más szó a nagyi szerint lidlisre, akkor azt használnám, mert a majonéz elnevezést örökre és visszavonhatatlanul elnyerte az előbbi.
A hétvégén meg elrontottam egy napomat. A Lidl helyett – ahova egyébként szökőévenként és csakis a majonézpótlóért járok -, az Aldiba haladtam be, mert eltévedtem vagy nem figyeltem vagy telefonáltam vagy mindegy is, mert innen is azonnal benyúltam a flakonos sajátmárkásat. Később pedig hisztiztem, hogy engem átbasztak, majd helyesbítettem persze, mert rájöttem a gikszerre, de a szmöttyöt így sem lehetett elfogyasztani sem. Nagyon akar hasonlítani a tubusos Univerre, de annyira nem sikerül neki, hogy bődület. Ecetes, enyhén avas olajos íz és folyik, mint a sűrített tej. Majdnem bőgtem, na, mert a lidlisre készültem.
 
Sajátmárkás majonézt nem próbálnék ki. Nem, nem soha. Ennyire nem vagyok vállalkozó szellemű. Viszont talán itt említsük meg Thomy-t. Pár éve még lehetett kapni, mostanában sehol sem látom. Pedig igen esélyes kis versenyző volt.
 
Aztán ott van a Globus, mint szintén elterjedt márka. Pont közepes, nem olyan ízes, mint az Unilever, de nem is zsíros és ízetlen, mint a Helmann’s. Egyszerűen középszerű, nem is szeretem.
 
A Globus kompromisszumnak se jó. Ha nincs más, csak sajátmárkás, akkor talán megvenném. Viszont a vele készített tartármártásba biztosan tennék még cukrot, kis citromlevet és talán még egy kis olajat is. Olyan ez a majonéz, mint ami nincs egészen készen.
Nagy szerelmemet, évekig éltem vele boldog öntudatlanságban, sajnos megszüntették. Ez a szívbarát Flóra majonéz volt. Üvegből, kiskanállal. Pont annyira volt édes, pont annyira volt lágy, és pont annyira volt zsíros és karakteres, amennyire nekem kellett. Elvesztését a mai napig fájlalom. Nyáron találtam meg méltó utódját, Horvátországban, és mivel kint nem kóstoltam meg, csak itthon, mindössze egyetlen üveggel hoztam belőle. Hímes tojáskánt bántam vele. Salátába nem kerülhetett, és eldugtam a barátok elől, pedig aki ismer tudja, hogy nem vagyok smucig. (Anna -a másik, a boltimajonéznemevő- kapott belőle egy keveset, de nem örültem, hogy megtalálta a hűtőben.) Tegnap dobtam ki az üvegét, megkönnyeztem. Már a neve is gyönyörű: Zvijezda. Leírni őt nem lehet, olyan, amilyennek az én majonézemnek lennie kell.
 
És persze, tudom, a legjobb az otthon készült, minden gasztronáci ezt vallja. A tanyasi tojásból és a frissen préselt olajból alig néhány óra keverés után saját majonéz állítható elő. Adalékanyag, E-tömegek és íz nélkül. Kell az is, mert majonézt kell tudni csinálni, de ha nem majonézes saláta készül, marad a bolti, abból is a két teljesen más ízű és jellegű, csak hogy a kiszámíthatatlan női hangulat is beleférjen.
 
Kevertem majonézt életemben kétszer. Az első eredménye egy csapkodós idegroham lett, a másodiké két vízhólyag és egy fogadalom, hogy soha többé nem keverek. Marad a bolti, és az álmodozás, hogy Zvijezda egyszer hozzánk költözik.
 
Milyen majonézt esznek?