Anna és Vanda mindent bevall
A képek olyanok, amilyenek, szeretik a tubusost, ez van
Tubus, flakon, kevert és kisfaszom - nem tudok címet kitalálni. Még egy függést be kell ismernem. Van és volt ugye a karamellás tej, a túró rudi és a zsír úgy egyáltalán. A középiskolában viszont egyértelműen a majonéz dominált. Cserélték egymást a tanárok, a pasik, az igazolt és igazolatlan órák gyűltek, de a majonéz maradt mindennel szinte. Krumplis tésztára, felvágottra, sült húsra, csak zsemlével, magában, mindenhogyan. És csak egyféle volt az igazi, a tubusos, amit hisztérikusan lehet nyomkodni, hogy minél több és azonnal jöjjön belőle, aztán körömmel kisimítani, hogy még a maradék két pöttynyi is hajlandó legyen ízesíteni.
Soha nem fogom elfelejteni anyukám arcát, amikor úgy hatéves koromban jóízűen beleharapott a majonézzel vastagon megkent kenyerembe, mert azt hitte, zsíros kenyér. Így jár, aki kérdezés nélkül kóstol. Rá egy évre, Hollandiában nyaraltunk. holland barátaink már egyenesen Majonéz Lady-ként hívtak és ez talán el is árul mindent majonézevési szokásaimról, ami azóta sem változott sokat. Felnőtt vagyok, már tudom kezelni, de van az a roham, amit ennyi év rutin után sem tudok lenyomni. Ilyenkor feltépem a hűtőt és az első kezembe kerülő ételt, legyen az sajt, sonka, vagy csípőskolbász, vastagon megkenek majonézzel, és miközben fülemben a szférák zenéjét hallom, üdvözült mosollyal az arcomon elfogyasztom.
>> a poszt folytatódik