Túrógombócot főzni könnyű. Túrógombócot nagyiparban gyártani, lehet, sokat, sokféleképpen. Jó túrógombócot feladni a vasárnapi asztalra a szeretteinknek, feladat. Megfőzni a nagyi túrógombócát, az viszont nagy feladat. Mert bizony a jó túrógombóc úgy remeg, mint egy nő a szerelmese karjában. A jó túrógombóc nem kemény, nem lehet vele embert ölni, a jó túrógombóc reszket, a villánk nyomán szétválik, a szánkban elolvad, a jó túrógombóc odaadó, adja magát, már-már követeli, hogy egyél belőle még egyet.

Éppen ezért követjük sorról-sorra a nagyi receptes könyvében leírtakat, amikor 14 dkg vajat keverünk el négy tojással, pici sóval, cukorral és egy vaníliarúd magjait kaparjuk bele. Mindezt összedolgozzuk egy kiló áttört túróval, majd hozzákeverünk 4 dkg búzadarát és az egy csomag sütőporral elkevert, 16 dkg rétes lisztet. Majd lefedjük, a hűtőbe toljuk és pihentetjük.

Ezzel a képpel nosztalgiázunk, a régi szép, remek, céges fényképezőgépmentes időket idézzük fel. Igen, Vanda ezt a képet simán elküldte Annának a posztba. Jó lesz. Igen, jó.

Gyönyörűen süt a nap, kiülünk a teraszra, nézzük, ahogy Tibi apukája az unokáját tanítja muskátlit ültetni, virágot dugványozni, házi fűszereskertet gondozni, és merengünk. Múlton és jövőn, nagyszülőkön és unokákon. Azon, hogy mennyivel könnyebb lenne az életünk, ha annakidején odafigyelünk arra, amit nekünk mondtak az öregek, ha nem vagyunk nagyképűek a tanuláshoz. Norbert nem az, ő tanul, mi meg tőle tanulunk, mert még mindig nem késő.

Közben túrógombócunk a hűtőben, Tibi keze serényen reszeli a hűtő tetejére hetek óta szikkadni kirakott zsemléket. Mert annak is házinak kell lennie. Majd lemegy a nap és elmegy Norbert. A konyhába költözünk be, kivesszük a túrógombóc masszáját, nézzük, szaglásszuk, visszatesszük. Laza kis vacsorát dobunk össze héjában sült krumplival, kemény tojással, sonkával, medvehagymával, paradicsommal, lilahagymával. Mert ma kivételesen várunk valakit, valakiket, barátokat. Ma megosztjuk az élményt. A vacsorával lerakjuk az alapokat a túrógombóc előtt, mert azt is várjuk már nagyon.

Megjönnek, eszünk, zenét hallgatunk, beszélgetünk és várunk. Várunk arra, hogy a túrógombócunk összeálljon, kifőzhető legyen már végre. Aztán eljön a pillanat, amikor zsemlemorzsát pirítunk aranybarnára, a már lobogó enyhén sós vízbe tesszük a szépen formált közepes méretű gombócokat és 20 perc alatt abban készre főzzük. A kifőtt gombócokat a zsemlemorzsában megforgatjuk, és a kész túrógombócot tányérra szedjük, meglocsoljuk porcukorral kikevert tejföllel és nézzük, csodáljuk, ahogy a tányérunkon remeg. Mert bizony a jó túrógombóc úgy remeg, mint egy nő a szerelmese karjában, és veszélyes, mert eteti magát, túleteti magát. Vigyázni kell vele, mert alattomos. Cserébe jó, nagyon jó hozzánk, és szeretteti magát.

És iszunk is mellé természetesen, jól kiválasztva, pálinkát. Nem is akármilyet. Mert a mézes ide túl édes, a szilva viszont túl egyszerű. Pont ezért zöld dió ágyon érlelt vegyes gyümölcsöt választunk mellé. Színében sötétbarna, ízében pont kellően keserű. Előtte, utána, közben, a megfelelő arányokat betartva, nem lerészegedve. Kicsit spiccesen ér az éjfél, és Tibi születésnapja.

Ez itt a Vanda és Tibi lefőzik a nagymama receptjeit sorozatunk, eddigi részek:

 Remeg a túrógombócuk?