Több mázsa sztékkel a hátam mögött megkaptam az eddigi legjobbat, a mexikói, olasz és francia banda előtt most a saját hentesemnél vásárolt magyar marha húsa vezeti a listámat. Bistecca alla fiorentina a második helyre csúszott. A győztest nem volt könnyű megszerezni.
A hentes intim szféra, ha egy barátomnak adja el a világ legszebb koncát, irígység és féltékenység marja fel a nyelőcsövem. Mit képzelnek? A hátam mögött? Van képe feltenni a netre a képeket?
Pénteken nagy nyálcsorgató offolás kerekedett Toma szemtelenül gyönyörű linkjéből, éhesen és vágyakozva bámultuk a sármosan zsíros szeleteket, Toma pedig csak hergelte az ÉN OLVASÓIMAT AZ ÉN HENTESEM HÚSÁVAL, a zsákmány felett szálló sátáni hiénanevetése Pécstől idáig hallatszott. Irígykedtünk, közben telefonáltam, nekem is kell ilyen, miért csak neki, én is, mi is.
@Bombadil Toma: és ilyet földi halandó is kaphat? el se merem hinni...csak itt könnyezek a gyönyörtől és korog a gyomrom :-)
ellenben holnap a csarnokban kezdek hátha...
addig is úgy teszek, mint a koleszosok: ha éhes vagy, feküdj le aludni :-) @Bombadil Toma:
Megnéztem!
Most itt állok télvíz idején a nagy dilemmámmal: kinek gratuláljak? Józsinak,Neked,vagy a tehénnek?
Komolyan: fantasztikus szeletek,csak a mesékben vannak hasonlók :) @Bombadil Toma:
most behoztam a felmosórongyot és feltöröltem a nyálam Nálunk ma borsófőzelék az ebéd....
A kéthetes szeleteket, lefedve, egy tányérra raktam estig, nedves felületüket néha megnyomkodtam ujjal. Puhák. Nem kellett egyet se aludni, nem tudtam volna, a zsír és az érlelés a jó szték kulcsa, és ezek a szeletek bőven kaptak mindkettőből. Talán nem kéne elrontani.
Nem hiszek a fűszerezésben, pácokban, csak a jó alapanyagban. Szték esetében más nem is kell. Tökéletes konc, olívaolaj, kevés vaj, só, bors. A többi csak maszatolás, sőt, egy sós-olajos pác kártékony is.
A 3-4 centiméter vastag szeleteket hagytam szobahőmérsékletűre melegedni. Serpenyőben kevés olívaolajat forrósítottam és két-két percig a legmagasabb, majd közepes lángon sütöttem a szeleteket. Két-két perc közepes lángon sütés után mellédobtam egy szép darab vajat, egy szál rozmaringot és egy egész fej félbevágott fokhagymát. Mindkét oldal összesen 5-6 percet sülhetett, amikor az egyik széléből vágtam egy vékony ellenőrző szeletet, mediumra akartam sütni, most nem rare volt a társaság. Még a rare és medium határán volt, ezért adtam neki további fél percet, majd kivettem egy tányérra, enyhén megsóztam, borsoztam és öt percig hagytam lefedve állni.
Pupillatágító volt. Mindenkinek jutott már emlékezetes pillanat, akár találkozás, lesiklás, ugrás, kanyar, gyorsítás, futás, ráeszmélés, szeretkezés, falat, korty, kinek mik hozzák ki a boldogsághormonokat, a borzongást, a megmagyarázhatatlan röhögést. Ez a szték bekerült a kisfilmem gasztronómiai részébe.
A szeletekre többen voltunk, Munk Veronika a politika rovattól:
Egyszer véletlenül egy hónapra Indiában vegetáriánus lettem (leszámítva azt a kevés csirkeagyat, amit az utcán fogyasztottam el, jó, jó, jó, azt hittem rá, hogy szósszal leöntött sajt), aztán itthon azon tűnődtem, hogy talán érdemes folytatni a hústalan életet. Most a konyhádban ezt a darab húst szemlélve azon tűnődöm, vajon mi a szart csinálnék most? Ez nem az a darab hús, ami mellett vegetáriánus szeretnék lenni.
Mert hogy itt van ez a darab hús. Ha ember lenne, tiszta tekintetű, őszinte lenne, az a fajta, aki sallangmentesen megmondja, ha a fodrász elbaszta a frufrud, még akkor is, ha azt szeretnéd hallani, hogy metszően újszerű.
Ez a darab hús nem viccel. Pont úgy néz ki, mint a rajzfilmekben az a darab hús, ami a legváratlanabb helyzetekben keveredik a főhős keze ügyébe, hogy messzire hajítva eltántoríthassa vele az oroszlánt vagy valamilyen vérengzőbb vadállatot a cuki főhős megevésétől. Megértem az oroszlánt. Ha én lennék ő, kérdés nélkül nyargalnék a hús után, pedig nem vagyok egy húsos fajta, de ez a darab úgy olvad a számban, mint a vaj. Egészen apró darabokat hasítok belőle, hogy tovább tartson, pedig még a desszert utánra is marad a kíméletlen mennyiségű bor mellé egy-két szelet, csipegetnivaló. El vagyok veszve, úgy harmonizál a mellé pirított rozmaringszárral, a kanálnyi olivaolajjal és a durvára tört sóval, mintha mindig is össze tartoztak volna. Ha egy darab hús volnék, ez a darab szeretnék lenni.
Mi van a kisfilmjükben?
Mert ilyen stefániát kaptam, azért.
Utolsó kommentek