malackaraj

Odatettem magam, de volt külső kényszerítő erő bőséggel. Eskü, hogy igyekszem tartani a szintet.

Ételt fotózni nehéz, de semmivel se nehezebb, mint bármi mást. Pont olyan ez is, mint a főzés, szeretni kell, akkor megy. Kapkodva, teherként kezelve nem. Pár hete egy új fényképezőgépen járt az agyam, de nem kell, ez a nagyon régivel készült. Ezen a szinten még csak nem is ezen múlik.

Baj van vele, mert mire minden szép, és jó, a hús hideg lesz, a rukola összeesik, a dió és a füge vajas máza megdermed. Ennek nem örültem annyira, sőt, kifejezetten durcás voltam, de az étel igazgatásával eltöltött idő és a kép minősége között szoros összefüggést sejtettem. Ezt a melót se lehet összebarmolni, de érdemes foglalkozni vele.

A képen stiltonaromás vajjal megküldött, véres hátszín van fügés rukolasalátával, meztelen dióval és rozmaringos balzsamkörömlakkal. Minden alkalommal slágergyanús alkotás, íme a recept. Most nincs történet, csak egy fotó, ami végre jól néz ki.

A hátszínt igény szerint, ez esetben véresre (mindkét oldalát forró serpenyőben, egy kevés szőlőmagolajon 4-4 percig közepes lángon sütöttem, majd öt percig letakarva pihentettem) készítettem, de nem natúr vajat használtam hozzá. Hanem. Vettem stiltont, és az egy centi vastag szeletet felkockáztam, úgy 5×5 centis darabokra. Ugyanezt tettem egy ugyanilyen vastag szelet vajjal. A sajtot és a vajat egy műanyag fólián összerétegeztem, sajt került a két szélére és feltekertem. Öt napig állt így a hűtőben. Miután megfordítottam a serpenyőben egyik oldalán megsült húst, egy ilyen sajtszagú vajkockát raktam rá, és sülés közben hagytam szétolvadni (Blumenthal könyvéből vettem ezt a kéksajtozást)

A diógerezdeket szárazon addig pirítottam a serpenyőben, amíg a héjuk dörzsölésre lepergett. Az így megtisztított diót, és az elnegyedelt fügéket átforgattam a hús után maradt vajban. A rukolát megmostam, leszárítottam, elkevertem a dióval, fügével.

Balzsamecetet két szál rozmaringgal beforraltam a felére (szúrós gőzzel támad, de nem kell komolyan venni) és egy fecskendő segítségével összepöttyöztem a salátát és egy kicsit a tányérat.

A felszeletelt hátszínt megszórtam sóval.

A rukola, füge, kéksajt, dió és a balzsamecet, sztékkel elronthatatlan és látványos tömegjelenet. Szték nélkül a saláta, valami könnyebb kéksajttal, akár márványsajttal és szárított sonkával is elkészíthető. Egyszerű és magabiztosan, minden közegben elsüthető fogás.

• két, 3 cm vastag hátszín, lehetőleg érlelt
  

• 10 dkg vaj
  

• 10 dkg stilton
  

• két füge
  

• 10 dkg dióbél
  

• egy doboz rukola
  

• 0,5 dl balzsamecet
  

• két szál rozmaring
  

• só, bors

Kínlódtak már ételfotózással?