malackaraj

- Én nem leszek itthun, de tüllem kigyühettek, csak ne felejcsem a kúcsot! – Elfelejti. Érthető a feledékenység, izgatott, kirándulni ment. Mama kirándulásnak hívja azokat a termékbemutatóval egybekötött, minimum kilenc óra menetidejű buszos utazásokat, melyeknek végcélja a halál fasza után három kilométerre levő település, hogy ott hatszámjegyű összegért gyapjú ágyneműgarnitúrát próbáljanak eladni az értő közönségnek. A résztvevők között értékesnek mondott ajándékokat osztanak ki, a Hölgyek általában szobaszökőkutat, kávéskészletet, vagy ételtároló dobozt kapnak, az Urak zseblámpát, vagy csavarhúzó készletet.

Rövid eszmecsere és apu telefonon nyújtott segítsége után betörünk a présházba, átöltözünk és nekem remek ötletem támad, meglepem a mamát, főzök valamit, mire hazajön. Lehetőségeim korlátlanok, itt a kert, a hűtő és a pébépalackos gáztűzhely is. Vajdlinggal a kezemben, dudorászva indulok a kertbe, hát igen, így az igazi, frissen szedett zöldborsó, saját újhagyma, saját petrezselyem, a répa meg a zöldség még satnyácska, nem baj, van a pincében. Megszedem a borsót, kifejtem, átmosom a kerti csapnál, Artúr könyörgöm, muszáj itt dögleni kereszbe’?

Fogom a cirokseprűt, elindulok répáért, zöldségért. A tyúkok kárálva futnak elém, a kakas a disznóól mellől méreget, ha közelebb jössz, olyat vágok beléd, hogy meggebedsz, fegyver van nálam! Tyúkkísérettel keresztülvágok a baromfiudvaron, hessmáapicsábainnen, lemászok a pincébe, meregetem a szemem, boldogan jövök vissza, kimegyek a kerti csaphoz, megmosom a zöldségeket, megpucolom őket, kimegyek a kerti csaphoz, megmosom. Hát megy ez, kérem.

Öt perccel később lila fejjel óbégatok, Zoli, gyere, gyújtsd meg ezt a kurva gáztűzhelyet, hát nem gyullad be, ha elengedem a gombot, kialszik. Na végre, köszi.

A zöldborsóleves az egyik kedvenc ételem. Nyersen is szeretem a zsenge borsót, a színét is, először mindig hagyományos módon készített levest főzök belőle. Másodszor is, de pirosan, fűszerpaprikával, utána bármilyen formában jöhet. A zöldborsót disznózsíron párolni kezdem, meghintem liszttel, rövid ideig pirítom, (lehúzom a tűzről, úgy adom hozzá a fűszerpaprikát) hozzáadom a karikára vágott répát, zöldséget, egy-két gerezd fokhagymát, két újhagymát és a csokor petrezselymet, sózom, felöntöm vízzel.

Ha lenne víz. Kimegyek a kerti csaphoz, vizet hozok, kezd a tököm tele lenni a zarándoklattal a kerti csaphoz. Felöntöm vízzel. A nehezén túl vagyok, palacsintát fogok sütni hozzá. Kidörzsölöm sóval a vasserpenyőt, affranc, a tojás! A tojás a kamrában, a kamra zárva, a kulcs ki tudja, hol. Megfogom a cirokseprűt, tyúkkísérettel keresztülvágok a baromfiudvaron, felmászok a góréba, na ez meg még tojik, akkor várok, fogalmam sincs, a többi hol csinálja. Visszamegyek, elégedetten üldögélek, miért nem forr a leves? Mert elaludt a láng. Ó, hogyaza….Zoliiiiiiiii elaludt a gááááááááz! Újra begyújtja a tűzhelyet, felsöprök, na megnézem a tojót, hátha már végzett, addig a leves itt maradhat.

Nem hiszem el, hogy még mindig kotlik, kell nekem az a tojás, erőszakhoz folyamodok, a tyúk kárál, csapkod, repül a szalma, kidobom a tyúkot a góréból, két nyamvadt tojáson döglik órák óta, az eszem megáll. Hát most meg hogy futott ki a leves, az előbb gyújtottunk alá, elegem van, Zoliiiiiiiiii a gáááááááz! Úszik a tűzhely, kimegyek a kerti csaphoz vízért, megtisztítom, Zoli kategorikusan kijelenti, hogy utoljára jött be meggyújtani a gázt, én morgok, kimegyek a kerti csaphoz, akkor jut eszembe, hogy a másik gázrózsát is meg kellett volna gyújtani, de már nem merek szólni, most hogy lesz nokedli a levesbe, a palacsintáról rég lemondtam. A tyúk is direkt kettőt tojt, hogy velem baszakodjon, a lábam leszakad, gyulladj már meg, miért csahol ez a kutya?

Lehunyom a szemem, nem akarom látni. Nyitva hagytam a kiskaput, az összes baromfi az udvarban és a virágoskertben, Artúr jókedvűen vadászik, a tyúkok magukon kívül menekülnek, eszelősen ugranak neki a drótkerítésnek, én óbégatok, mint aki beszorult, a leves röhögve újra kifut, úszik a présház, idill a tanyán.

Mire a mama hazaér, kitakarítom a présházat, rövid gondolkodás után úgy döntök, mégsem meszelek ki, kenek a Zolinak két karéj zsíros kenyeret, a maradék levest Artúr kapja, nekem nincs étvágyam és megfogadom, hogy soha többé nem főzök a gáztűzhelyen, a sparhelt, az az én világom.

Artúr. Hát nem cuki?

Főztek már idén zöldborsólevest?

Kezdődik. Ebédidő van, ételről lesz szó. Terhes feleségem még nem volt, ezért ilyenkor jött a körömpörkölt, húsleves, rántott hús, valami kurva csípősek, halászlé, meki, valami kurva fokhagymás, sör, egy girosz, egy unicum, könnyedén meghatározható, erős ízek, zsír, emlékek köré épül a férfinak ez a vágya. Ezt kívánják, igazuk van, Cézár saláta, narancslé, répa még engem se izgatott fel.

Hát mit? Vasárnap, két óra. A kívánósság nem szerda délben érkezik. Felnőtt, egészséges, nem várandós ember ehető kívánságának végső leadási határideje ez az időpont. Egy hajnali ébresztésből marakodás lenne, de vasárnap, kettőkor, éhesen persze, hát mit ennél, mondjad, meg se feszülök, pedig egy másik ország kívánságlistájából készített pöttyöslabdát nem biztos, hogy csont nélkül beviszem.

Cevichét ennék.

Kedd és péntek a halnap, vasárnap zárva vannak Pistiék. Ceviche, hát azt én is ennék, a legjobbat homárból ettem. Homár. A Metróban van élő homár. Ezt nem gondolom komolyan, a homár él, persze hogy él, ezért lesz homár, érted, az az egyetlen fellelhető, friss ceviche-alapanyag, de ki öli meg? Megölöm, öltem már ennél cukibbat. Azt se tudom, hogy kell. Nem tudom, homár pont nem kárált a ceglédi tanyaudvaron, olvasni mégis megtanultam valahogy, majd az segít.

Homárok, szevasztok, nem kell elúszni. Iszonyú éhes vagyok, a fogammal fogom kitépni a szívetek, ha van egyáltalán. Közben kétkilós zacskó landol a bevásárlókocsiban. Mi ez? Fagyasztott garnéla, anyukám is ebből csinálja. Ebből a piciből? -meredek a kövér lisztkukacokra, majd összevetem az árcédulákat, a befektetett időt, és az integető homárok sorfala előtt békésen elindulok friss koriandert és ecetes jalapenot keresni.

A ceviche egy erősen fűszerezett, citromban marinált halsaláta, csípős, édes-savanyú, üdítő nyári étel, hideg Margaritával, még hidegebb sörrel, vagy Cubalibrével. Egy szexi ruszli, aki azt szereti, ezt imádni fogja.

Ceviche budapesti vasárnap módra:

• 0,5 kg fagyasztott garnélarák
• 100 g ecetes jalapeno
• egy csokor friss, zöld koriander
• egy nagy fej lilahagyma
• egy citrom leve
• 1 dl olívaolaj
• só, bors

A hazaúton felolvadt garnélákat lecsöpögtetem, egy kevés olajon megszokásból megpárolom (előfőzöttek a rákok) leszűröm, meglocsolom a citromlével, elkeverem az átöblített jalapenoszeletekkel, az apróra vágott korianderrel és hagymával, sózom, borsozom és lehetőség szerint pihentetem negyed-fél órát.

A ceviche készülhet édesvízi rákból (ez pusztult ki itthon) felkockázott sügérből, nagyobb garnélákból, polipból, tintahalból, pisztrángból, fogasból is. A friss alapanyagot nem kell előfőzni, ez megtörténik a citromlében/ecetben. Egy másik recept, friss, nyers alapanyagra:

• 1/2 kg hal/rák/puhatestű
• 2 dl citromlé
• egy fej apróra vágott lilahagyma
• egy nagy, felkockázott pirospaprika (kalifornia)
• Tabasco szósz, szójaszósz, só, bors
• citrom

A garnélákat a szójaszósszal, sóval, borssal ízesített citromlébe rakom negyed órára. Lecsöpögtete, elkeverem a zöldségekkel, és ízlés szerint keverek bele a csípős szószból, felnegyedelt citromokkal tálalom. Az egyik kedvencem:

• 1/2 kg hal/rák/puhatestű
• 2 dl citromlé
• 1 apróra vágott hagyma
• 4 kápiapaprika felkockázva
• 2 nagy paradicsom felkockázva
• 10 dkg zöld olívabogyó
• egy csokor apróra vágott petrezselyem
• két csokor apróra vágott koriander
• egy evőkanál paradicsompüré
• 2 dl olívaolaj
• 10 dkg lecsöpögtetett jalapeno
• egy evőkanál apróra vágott oregánó

A húst a citromlében hagyom negyed órára, leszűröm, elkeverem a többi hozzávalóval és egy éjszakára elrakom a hűtőbe. Sügérből a legjobb. 

Mit kívánnak?

Nem tudnád legközelebb egy gézzacskóba kötni az egész feketeborsokat? - elkerekedett szemekkel nézek, nem értem a kérdést, te nem tudnál csak egyszer úgy lefeküdni hogy nem kapcsolod fel a villanyt, pont amikor a félálom párnára nyáladzó állapotában lebegek? Nem, van ami nem megy. A tányér szélére toltam a babérleveleket, és belemerítek a húsos káposztába. A kanálon egy egész bors, volt ideje megfőni, ereje nagy részét elvesztette, rá kell harapni, hogy a tejfölben úszó, savanykás, zsíros hús tökéletes legyen.

Szilynek

Az elmúlt három napban felőröltem Anna idegeit (nem először), nem ettem semmit, de ma (pénteken), ma csordultig vagyok érzelemmel, átfutnék a szivárvány alatt és keblemre ölelném a világot, de a világ a minimum 400 köbcentis szilikoncsöcsökre izgul, meg a műszempilla hatású műszempillákra, nekem egyik sincs, ezért csak csókokat hintek az erkélyről, megint esik, nem számít, ájmszinginindörén, oh, mennyire illik a mai naphoz, az, amit már hét elején megrendeltem a hentestől, mennyire ideális, mennyire fantasztikus is vagyok én, én….én.

Töltött sertésszív.

Ma mintha nem esne, ilyenkor rögtön elszaporodnak a sörösdobozok a hűtőben, és vad ötletek születnek a felhasználásra. Megiszom, vagy megfőzöm.

Szeremle Bajától pár kilométerre levő falu, a Szeremlei-Dunának is nevezett Holt-Duna partján. Ha Anna nem húzná mindig ki az érzelmi magömléseim táplálta közhelyeket, olyanokat írnék, hogy a falu festői környezetben fekszik, meg hogy pazar természeti adottságok, és hogy a horgászok Mekkája ez a vidék.

Szoktak álmodozni? Tudom, az élet megrontója, kancsalul festett egekbe néz, de szoktak? Mostanában az Adriáról álmodozom. Ülök az öbölben, mellettem az ivójoghurt meg egy krafna, hanyatt fekszem a kövön, csend van, sós a levegő, én meg csak úgy vagyok. Hajnal van, mögöttem éppen söpörnek, a kávézó egy óra múlva nyit, a halpiac már bezárt, az öregek még nem ülnek a padon, a pék felől sülő kenyér és péksütemény illatát hozza a szél, nem gondolok semmire, elfogad egy kávét?

Sajnos már engem hívnak fel. Illetve ez a része nem sajnos, de fogcsikorgató, ahogy elfogynak a tudáshoz vezető telefonvonalaink. Állok, mint fasz a lagziban, nem vagyok egy csapkodós, de az ám a büszkeség, hogy nem a serpenyőm törik, hanem a csempe szilánkjai repülnek, de a töltött paprika nem megy. Megy minden, az egyben sült karajomnak csak bojt nincs a végén, de ezek a töltött paprikák kikészítenek, mert ezt is későn akartuk megtudni, ahogy a dödöllét, paprikás gombócot, a prószát.

Elhoztad az egész birkát? Ez nagyon durva, gyönyörű. Zuhog az eső, a konyhában, fehér műanyagvájdlingan az alvadt vér pudingja remeg. Elkértem a vért is- mondja Balázs, akkor már csontvelőmig vagyok hatódva, imádom a birkapörköltet, erre itt a vére, a birka vére, a hagymás vért is imádom, birkából elérhetetlen csemege, eddig egyszer ettem egész életemben. Csináld meg - és kiment szétfűrészelni a fejet.

- Néni, fáj? Néééni, fáááj? - fáj, basszátok meg, kis mocskok, és néni az anyátok, szitkozódom a járdán fekve. Nem elég, hogy legalább két métert repültem a Babettáról és rövid, de annál meredekebb ívű röppályámat olyan talajgyakorlattal zártam, amivel bármelyik nívósabb ritmikus gimnasztika versenyre kvalifikálhatnám magam, a sarki iskolában óraközi szünet van, és az összes kis nyavalyás rajtam röhög az ablakból, pedig nincs min, a gyalogbéka mint póz ebben az esetben teljesen elfogadott, vajon a seggem is kivan-e, mert a felsőm hurkaként a nyakamra van csavarodva. Eddig jutok a gondolataimmal, mikor újra a levegőben találom magam, a levegőben meg is pördülök, atyaisten, egy jeti, szóval agyrázkódásom is van és hallucinálok.

Van lekvár? -kérdezi Péter. Itt van málnaszörp. Szobi. Nem azt kérdeztem. Én sem itt lakom, hát honnan tudjam, van-e lekvárjuk, egyébként sem az való rá, tessék a málnaszörp. Úristen. Ne úristenezzél, az előbb Mustang cigit kínálgattál körbe, ahhoz képest ne törjön rád a gasztronáci.

Minden édesvízi halak közül a harcsának áll a legjobban a magyar szervesanyagkezelő kreatívitás alapgyakorlata; a pörkölt. És a csukának. Tömör szerkezet, erőteljes íz, az akár sertéscombnyi méreteket öltő és sertéshús módjára szálkamentes filé ész nélkül felkockázható, ezeken kívül mást nem is kell tudnia. A zsírja nem elégséges, a harcsa nem mangalica, de ez a hiányosság pótolható. Sertéssel, mi mással, a halpörkölt sem indul el olajon.

A tojásos nokedli fejessalátával hozná meg a tavaszt, de a fejessaláta egyre kevésbé ehető, ezért a tavasz eljövetelét jobb másik eseményhez kötni, aminek fejtegetése nem tartozik szorosan a Malackaraj tárgyköréhez. Májusban már jók vagyunk, végre lehet kapni elfogadható áron újkrumplit, az egyik legegyszerűbb évadnyitó zöldséget. Ez egy emlékeztető poszt, szégyellném, ha valaki idén petrezselymes újkrumpli nélkül maradna.

A petrezselymes krumplinak nincs receptje, ökölszabályai vannak. Egyforma méretű újkrumplik, vaj, rázogatás, és lekapatás.

Az újkrumplit nem kell meghámozni, aki a földre esett kekszet kidobja, egy kefével dörzsölje át egy délután alatt a féltojásnyi szemeket, a három másodperces szabály* híveinek elég, ha folyó víz alatt többször átmossák. A krumplikat egy nagy lábosba rakom, rádobom a vajat, lefedem és közepes lángon rázogatva (sohasem keverve, mert összetörik) negyed óra alatt megpárolom. Leveszem a fedőt, és magas lángon pár perc alatt lepirítom, hozzáadom az apróra vágott petrezselymet, összerázom a krumplival, hagyom kicsit lekapni, sózom, tálalom. Az egyforma szemek azért fontosak, mert így mind egyformán ressre készül, nem krumplipüré és nyers kavicsok serege lesz a végeredmény.

• 1 kg egyforma méretű újkrumpli (a féltojásnyi méret ideális)
• 20 dkg vaj
• két csokor friss petrezselyem
• só

A petrezselyem miatt halakhoz különösen jól illik.

*A leesett étel három másodperc földön töltött idő után még fogyasztható

Mit készítenek újkrumpliból?

Nagy bátorság kell elhagyni a hagymát, és helyére fahéjat, szegfűszeget szórni. A chorizo egyetlen mentsége a paprika, de ortodox társaságnak tálalják óvatosan.

A kolbász sem csak a miénk, sőt, minél több európai rokont kóstolok, egyre kevésbé hiszek a paprika, kömény, fokhagyma és vöröshagyma sérthetetlen egységében, kizárólagos uralmában. A fenti ötösfogat szorításából kikívánkozó kísérletezőnek a legjobb első választás a chorizo, a spanyol eredetű, de egész Latin-Amerikában elterjedt kolbász. A megszokott kolbászízektől csak a mérsékelt paprika, hagymahasználat és az illatosabb fűszerezés különbözteti meg.

• 1 kg dagadó (bárányból izgalmasabb)
• két gerezd apróra vágott fokhagyma
• két csapott teáskanál őrölt fahéj
• két csapott teáskanál őrölt szegfűszeg
• két csapott teáskanál durvára őrölt feketebors
• egy csapott evőkanál kiváló minőségű, édes fűszerpaprika
• egy csapott teáskanál csípős fűszerpaprika (portugál piri-piri, ez volt itthon)
• egy csapott evőkanál apróra vágott, friss oregánó
• egy csapott teáskanál cukor
• egy evőkanál ecet (balzsamot szoktam használni)
• só ízlés szerint

Vöröshagyma nincs benne egyáltalán, és fokhagyma is elég kevesebb, sőt, nyugodtan elmaradhat. A dagadó önmagában elég zsíros, az ebből készült kolbász nem igényel hozzáadott szalonnát. Kis mennyiségben nem érdemes a töltéssel vacakolni, a bekevert húsból nudlikat formázok és azokat sütöm meg tűz felett, eső esetén egy serpenyőben. Ettől még ugyanúgy tölthető vékonybélbe a massza, nagy társaságnak, villogni jobb is úgy. Két főre tiszta szívás, fél méter kolbászért nem éri meg az ipari méretű vasakat mosogatni, kilométeres kiszerelésű belet vásárolni (a maradék bél kuka, jó eséllyel volt már fagyasztva).

A fahéj és a szegfűszeg nem énekli át a Csendes éjt a paprikákon, borson, de hússal összefektetve jobb elkerülni vele sógort, bátyját és minden rokont, aki már akkor malacot szúrt, amikor anyánk esze még az óriási áldozatok árán beszerzett farmernadrág koptatási lehetőségein járt.

Kevertek már chorizot?

Kirántunk mindent, hogyne, miért is ne rántanánk, majd csúfolódunk rajta, mert csúfolódni még a kirántásnál is jobb.

Nem tudom kimondani a fél kilót, a húsz dekát. A dekát, dekagrammot egyáltalán nem tudom kimondani. Azt a szép nagyot kérem, egy kilót, a nagy csokrot, a nagyobbikat, ez elég pici, ne röhögtessél már, inkább kettőt viszek, majd megszakadok a táska alatt. Az autóm is nagy, még nagyobb kéne, lesz is, AKKORANAGYLESZMINTMINTMINT, imádtam kisteherrel járni, ha férfi lennék, most elkezdhetném kínosan érezni magam.

Így nyom az a szép darab harcsa másfél kilót, így döglik ez a tárolhatatlan alapanyaghegy egy kétfős háztartás konyhapultján. Volt itt már harcsatatár, de most nem kívánom, ma az alapokra vágyom, egyik felét kirántom, a másikból pörköltet főzök, és csak azért nem harmadolom, hogy maradjon belőle pálinkának, mert nem tudom, hogy készül a harcsapálinka. Nem tudok annyi osztrigahabot zabálni, hogy a harcsából ma sűrű vihogás közben ne ez a két étel készüljön.

A rántott harcsát is el lehet tisztelettel készíteni, sörtésztában, újkrumplival, zöldcitrommal.

• 1/2 kg harcsafilé szép, másfél centi vastag lapokra vágva (naaagy lapokra)
• egy tojás
• 10 dkg liszt
• egy üveg sör, nem kell mind, a maradékot ki lehet önteni a lefolyóba
• egy citrom, akár zöld
• 1/2 kg újkrumpli, lehetőleg egyformák
• rengeteg olaj, só, bors

A tojást elkevertem a liszttel és addig higítottam a sörrel, amíg sűrű, de folyékony tészta lett. A halat letörölgettem, besóztam, borsoztam és a tésztába forgatva, a nagyon bő (annyi, hogy sütés közben rázogatva simán ússzon a hal) tűzforró olajban aranybarnára sütöttem. A krumplit enyhén előfőztem sós vizben, majd magas lángon, annyi olajban, ami ellepi, aranybarnára sütöttem. Citromot facsartam rá és elkészült a könnyű alapanyag vasmacskásított változata. Köret: sör.

Akinek ez kevés, süsse ki zsírban és készítsen hozzá majonézt, abba keverjen kapribogyót és mártogassa, az a vég, fokozhatatlan, felfoghatatlan mélysége egy karcsú alapanyagnak, ami így már akkora, hogy fáj.

Most fél évig nem eszem rántott halat, legfeljebb hekket.

Jó, sütök kekszet. Utálok kekszet sütni, mert megzabáljuk, de minek, nincs benne semmi jó. A vaj talán, de ennyi nem kellene abból se, aztán cukor és liszt, mert a tökéletes alapkeksz pontosan ennyiből áll. A képen látható kekszek sötét, vöröses foltjairól később.

A fémdobozos vajas kekszek minden háztartásba eljutottak a nyolcvanas években. A végtelenül primitív édességet féltve, kincsként ettük meg, anyám talán még számolta is, és a torkos kiskorút szobafogsággal sújtotta. A lapos fémdobozokba számlák, később csavarok kerültek, a megkopott viktoriánus jelenetek lovaskocsival, abroncsos szoknyával és csipkés gallérral talán még most is kivehetők valahol a sufniban, a táposban, egy polcon.

Ahelyett, hogy húsz perc alatt összedobtunk volna egy rohadt vajaskekszet.

A vajas keksz, a shortbread, egyik skót alapreceptje:

• egy egység cukor (náddal finomabb)
• két egység vaj (minél finomabb, jobb minőségű a vaj, annál jobb lesz a keksz)
• 4 egység liszt
• só

Az alapanyagokat gyorsan összedolgozom, fél centisre nyújtom, kiszaggatom, és visszahűtöm. A sütőt előmelegítem 180 fokra, ide tolom a kekszeket és 10-15 perc alatt készre sütöm. Ha jók az alapanyagok, magában is képes omlós látomást okozni, letehetetlen, abbahagyhatatlan.

Ez így, magában, jó nehezék fagylaltok, krémsajtok mellé, de lehet cifrázni, a mennyiségek 0,5 kg alaptésztára érvényesek:

• karácsonyi: 4 teáskanál őrölt gyömbér, 4 teáskanál őrölt fahéj, 4 teáskanál őrölt kardamom, 1/2 teáskanál őrölt szegfűszeg, 1/2 teáskanál őrölt csillagánizs
• narancsos: 2 teáskanál reszelt narancshéj
• kakaós: a liszt 1/4-ét jó minőségű kakaóporral kell helyettesíteni
• kakukkfüves/rozmaringos/zsályás: két evőkanál apróra vágott, friss zöldfűszer, ez sajtkrémek, vagy kéksajtfagylalt mellé lesz különösen jó kísérő
• chipotlés (ez van a képen): két evőkanál durvára tört chipotle paprika

Melyik kekszet szeretik?

Alábbi saláta nevét csak mi írjuk el, a szifiliszt így nem képes felülmúlni. A betegséget a XIV. századig minden nemzet a fertőzést behurcolók származásának megfelelően, francia, olasz, lengyel, spanyol, brit, sőt, keresztény betegségnek hívta. A francia salátának csak két névre futotta, rajtunk kívül mindenhol orosz saláta a moszkvai Hermitage étterem belga séfjének alkotása. (az olaszoknál néha genovai saláta, arrafelé nagyon szerették, azért) Az eredeti receptben volt hús is.

 A neve a kisebbik baj, de a tejfölös majonézbe fojtott  finomfőzelékmix neve legyen inkább majonézbe fojtott finomfőzelékmix, ne orosz saláta. Az orosz saláta a gyomorba levetett böszme, főtt horgony helyett pikáns, friss és elegáns.

Amikor készítik, képzeljenek el egy elegáns éttermet Moszkvában, a XIX. század végén, így önkéntelenül eldobják a dobozos majonézt, hogy maguk keverjenek egyet, de keveset, mert az olajban csicsogás nem megy a kristálycsillárhoz. Elő fogják venni a fanyar kapribogyót, és az ecetes uborkát, mert ezek nélkül nincs esély az egyszerű krumplit pikánssá tenni, és így kerül majd a kezük ügyébe friss petrezselyem, sok, rengeteg.

A ballagáson tálalt, bőséges majonézzel kikevert, fagyasztott zöldségekhez szokott vendégek megdöbbenve fogják felfedezni maguknak az orosz salátát. Én még ilyen jó francia salátát nem ettem- mondják. De inkább maradjunk meg az orosz salátánál, a francia pedig mehet szakácsolimpiára az aszpik alá.

Hozzávalók:

• 500 g nem szétfővő burgonya
• 200 g zöldborsó (sose konzerv, az túl löttyedt ide)
• egy fej lilahagyma apróra vágva
• egy csokor petrezselyem
• egy csokor tárkony (opcionális)
• 50 g kapribogyó
• 50 g csemegeuborka
• egy tojássárgája
• 1 dl olaj, akár olívaolaj
• kiskanál mustár,
• 1/4 citrom leve
• só, bors ízlés szerint

A nem túl puhára főtt krumplit felkockázom (minél apróbbra, 1,5×1,5 cm már jó) elkeverem az apróra vágott lilahagymával, csemegeuborkával, és a fűszernövényekkel. A zöldborsót egy darab vajon és kevés vízen megpárolom, de csak ropogósra, nem kell megfőzni. Hozzáadom a kapribogyókat, sózom borsozom, a tojássárgájából, az olajjal majonézt készítek, citrommal, mustárral ízesítem és a salátához keverem.

Ettek már orosz salátát?

Néha feltorlódnak egymásnak vadidegen alapanyagok a hűtőben, amiket vagy odavetek a penészgombák elé, vagy megpróbálok belőlük értelmes ételeket készíteni. Ez néha sikerül, a többiről hallgatok.

Túlvásároltam magam kacsamájból. Kilója ötszáz forint, vettem egy kilót, pedig elég lett volna két árva darab. Pecsenye, nem hízott, de ez az árból talán már kiderült. Fagyasztani nem kéne, egy napig sem áll el, mégis meg akartam menteni. Az alábbi recept befektetett pénz, és kivett csillogás aránya verhetetlen, pár száz forintból egészen komoly külsejű és finom ételt kapunk.

Az alap a máj, ezt nem lehet elsumákolni, vagy becserélni valami másra, legfeljebb húsra. Lapockára, sonkára, akár vegyesen, ezek maradékaira is alkalmazható.

• 1 kg máj: hízott kacsa, liba > bárány > pecsenye kacsa, liba > borjú > marha > csirke, ha nincs máj, ugyanennyi hús, esetleg vegyesen sonkával
• 30 dkg szalonna, nyers lenne az igazi, de füstölt is felhasználható
• egy csokor friss, zöld zsálya, de ez elmaradhat
• 1 dl brandy, vagy más tömény a szekrényből: brandy > tokaji aszú > rum > pálinka
• 20 dkg aszalt szilva, de ha akad otthon azonos típusú pálinka és aszalt gyümölcs, ki ne hagyják ezt a remek alkalmat. szilva > sárgabarack > erdei gyümölcsök
• ha véletlenül egy megbontott doboz (10 dkg) áfonya, vagy bármilyen erdei gyümölcs éppen készül megpenészedni a hűtőszekrény felső polcának hátsó soraiban, borítsák bele, nem fog megártani
• 1/2 fej apróra vágott vöröshagyma
• 2 gerezd fokhagyma
• vaj, só, bors

A hagymákat egy kevés vajon aranybarnára pirítom, ezen átsütöm a feldarabolt májat. Pár perc után ráöntöm a brandyt, hagyom elpárologni róla. A máj felét ledarálom, a többit nem. A szalonnát 1×1 centis kockákra vágom, az aszalt gyümölcsökkel és az apróra vágott zöldfűszerekkel, és a kétféle állagú hagymás májjal elkeverem. Ha van pástétomforma, abba, vagy sonkaprésbe, de akár egy tortaformába nyomkodom és betolom a 150 fokos sütőbe 1,5 órára. A formában hagyom kihűlni.

A végeredmény egy jó késsel csinosra szeletelhető, főételnek salátával, újkrumplival, de szendvicsbe is elmegy, és még az ádáz májgyűlölők is megeszik.

Szoktak pástétomot készíteni? 

Mindenkinek eljön ez a mérföldkő az életében, amikor már be tudja fogadni a sós-édes párosítást. Kérdés, hogy ikeás húsgombócokkal, vagy Kammermayer kedvencével indul útjára.

Nem vagyok rántotthús rajongó. Vasárnapi kötelező ebédek, étteremben nem tudok mit választani helyzetek, öcsém állandóan erre bök az étlapon családi születésnapok jutnak eszembe. De otthon nem vinne rá a lélek, talán majd ha népes családom lesz, és rituálét csinálok belőle, talán majd akkor.

Aztán valahogy mégis beugrott egy régi emlék. Azokból az időkből, amikor még elképzelhetetlennek tartottam, hogy sós és édes találkozzon a számban, vagy, hogy a sült krumplin kívül más köret is létezik. Ez az egyetlen bundázás, amiért hajlandó vagyok bármire. Elviselem az ujjaim végére ragadó panírgombócokat, a büdös lakást. Ez az étel mindenkinél megtöri a jeget, még azoknál a megrögzött, fagyaszott gordonblősültkrumpli evőknél is, akik nem tudnak változni.

Kamermayer Károly túlélte a szabadságharcot, megépíttette a közvágóhidat, Budapest első polgármestere lett, és kitalált egy ételt, nem csak vasárnapra. Persze ezt bármelyik vendéglős kitalálhatta és betehetjük a történetet az otthoni maradékokból új étel született sztorik közé, de kellemesebb arra gondolni, hogy egy vidéki árnyas kisvendéglő kerthelységében ezt ő rendelte 1868-ban, egy fröccs mellé.

Vegyünk húst, szinte mindegy milyet, itt a bunda lesz az úr, most szűzpecsenyét választottam, de ennél a bundázásnál még álsznobizmusomat is le tudom vetkőzni és megeszem az általam (is) büdösnek és ehetetlennek tartott pulykamellet is. Éttermekben találkozhatunk egyébként Kammermayer pulykamellel, de ne együk rizzsel, mert ez a lényeg az egészben, az édes-sós.

A kiklopfolt húst enyhén megsózzuk, a szokásos panírba forgatjuk (liszt, tojás,zsemlemorzsa) és itt jön a dió! Késlappal diót törünk, finoman felaprítjuk, és a zsemlemorzsához adjuk. Nálam morzsa kétharmad, dió egyharmad arányban, az eredeti recept szerint nincs benne zsemlemorzsa. Ez az apró trükk teljesen átformálhatja a rántott húsról alkotott képünket. A dió az olajban megpirul, fanyar, markáns, pörkölt és édeskés ízével száműzi a majonézt és a kovászos uborkát minden tányérról. Sajtok, esetleg salátalevél, de főleg befőtt, barack, körte, akár szilva, pláne dióval töltött szilva után kiált, lényeg az egyszerűség, sós és édes. 

Legyen ez lesz az első lépés az édes-sós felé, ne a húsgolyók. Most én is csak dumálok, mert nem volt itthon barackbefőtt, így maradt a saláta, de elhihetik, ez az étel az egyik legjobb első sós-édes alkalom.

Mi volt az első édes-sós élményük?

Egyik vasárnap délután - már a szombati rendes, komoly süteménygyártás után – arra gondoltam, hogy valamit össze kéne dobni valami édeset ebéd utánra. Átlapoztam az egyik süti receptes könyvet, és a muffin mellett döntöttem. Néhány hete már készítettem muffint, az sajtos-tökmagos volt, de nem aratott osztatlan sikert, gondolom, mert nem volt édes (nekem ízlett).

Ez a mostani viszont annak ígérkezett. recept:

• 25 dkg cseresznye (helyett meggy, de akár eper, málna)
• 20 dkg liszt
• 2 tk sütőpor
• negyed tk só
• 10 dkg kukoricapehely
• 1 tojás
• 1 dl olaj (vagy 10 dkg vaj)
• 10 dkg cukor
• 10 ml joghurt (helyett kefír)
• recept vége

Két helyen kellett elkanyarodnom a recepttől. Az egyik a cseresznye ügy, mivel csak meggy volt otthon, az is fagyasztott, de most belefér, sőt, más gyümölcsökkel is helyettesíthető.

A másik eltérés a joghurt helyett kefir. Ez is azért, mert joghurt nem volt a hűtőben, viszont a natúr joghurtot evés közben sosem tudtam megkülönböztetni a kefirtől, ezért gondoltam, jó lesz az is.

Az összes cuccot, de tényleg mindent összekevertem. Semmi különválasztás, külön kezelés, hanem csak zutty, mindent bele a keverőtálba. Kézi habverővel egyesítettem a dolgokat, majd mikor kezdett sűrűvé válni, átváltottam fakanálra. Az egész művelet nagyjából három percig tartott, vagy három és félig. Az elkészült nyers tésztát muffin tepsibe adagoltam (muffin méretű mélyedések vannak egy tepsiben), a maradékot, mivel nem volt kedvem még egy kört futni a tepsivel – és csak egy ilyen tepsim van – beleöntöttem egy keskeny de magas tepsibe.

Együtt raktam a sütőbe őket, ami 175 celsius fokos volt már ekkor, és nagyjából 15 perc alatt el is készültek. A képen brikettszínűnek tűnnek, pedig nem égtek meg, lehet, hogy előbb is ki lehetett volna venni őket a sütőből, de sem állagukban, sem ízben nincs megégésre utaló jel. Elég finomra sikerült, és a meggy-kukoricapehely kombótól nem olyan hétköznapi. Mindent egybevetve 20 perc alatt készült el.

Tudnak ennél gyorsabb és megengedőbb receptet?

Szerda este meglepetés, gyertek! Leteszem a telefont, és végigpörgetem az elmúlt napok eseményeit. Klikk, új üzenet. Percekig bámulom a monitort, ez valami vicc? Nem, írja vissza Anna, ez Nigella receptje, csütörtökre kéne, van aki ilyet eszik, be kéne próbálni, csók. Ó, és meg is kell ennem, vagy elég, ha megsütöm?

A szervezést Idóval kezdem, bénán, mert őszinte vagyok és elárulom, mit fogunk enni. Döbbent csend és néhány atyaúristen után Idó megkönnyebbülten emlékeztet, kedden este elutazik, elfelejtettem? El. Hálaistennek, teszi hozzá vihogva. Éváéknak már nem árulok el semmit, biztos, ami biztos. Néhány pillanatig a földre szállt angyal szerepében tetszelgem, aztán hangosan felröhögök, mert elképzelem, mit fognak szólni, rögtön utána aggódni kezdek, mi lesz, ha agyonvernek a konyhában a merőkanállal? Az előkészületek nem időigényesek, munkából hazafelé leugrom a Babettáról, anyázok, mert szétesik a pedál, megveszem a csokikat, hazabrünnyögök és bekeverem a sűrű palacsintatésztát. Háromnegyed hét, nagy levegő, jönnek.

Vihogunk a nappaliban, töltök még egy pohár bort mindenkinek, nagy levegőt veszek, és kibököm: szóval az van, hogy izé, Bounty csokit fogunk enni. Izé. Bundában, izé sülve. Palacsintatésztában kisütve. Csend, zavartan mosolygok, röhögni nem merek, most dől el minden. Néznek rám, most mi van, nem én találtam ki, igen, tényleg ez lesz, de igen, meg fogjátok enni. A biztonság kedvéért bezárom az ajtót és zsebre dugom a kulcsot. A nappaliból halk morgás szűrődik ki, nem foglalkozom vele, majd megnyugszanak. Ani jön utánam a fényképezőgéppel, folyamatábrákat csinálok. Miket? És miért kell hozzá átrendezni a konyhát? Ani lefényképezi a csokikat meztelenül, bundában, sütés közben, befényképez a kenyértartóba és a mosogatóba is, kész az első adag, gyorsan, gyorsan, forrón kell enni, nem tudom, melyik az ét és melyik a tejcsokis, vegyetek!

Én is veszek, beleharapok, a bunda alatt megolvadt csoki után jön a tömény kókusz, nem rossz, de nem értem, vagy csoki, vagy palacsinta, együtt mire jó ez az egész? Nem tudom elhinni, hogy ez egy recept, és hogy ilyet esznek emberek. Te, ez jó, van még? Megfordulok, levegőt veszek, de nincs időm kifejteni a véleményem, mert elhangzik a nap mondata;

Hajnika, nekem véletlenül kókuszos jutott, adnál egy másikat?

Éva hosszú percekig nem érti, miért röhögünk nyerítve, hülye, nem azzal kezdtem, hogy Bounty csoki? Bekövetkezik, amitől rettegtem, nem elég hogy kétpofára esznek, de továbbgondolják a receptet Mars csokival, mogyorós csokival, Éva még mindig ki van akadva a kókuszon, és azt magyarázza, ez tök jó lenne, ha nem kókuszos lenne a csoki, én hitetlenkedve rázom a fejem, legyintek és sütöm a következő adagot. Aztán a következőt. Segítenek fényképezni, vakuznak, hajtogatják a szalvétát, hogy szép legyen, rendezgetik a kistányéron a tésztás gömböcöket, aztán felpattannak és elviharzanak, én meg ott maradok a büdös olajszagban. Ani visszakiabál a lépcsőházból, küldöm a képeket e-mailben, ne aggódj, nem felejtem el!

Ma hajnalban még mindig büdös olajszag, kávé, klikk. Nincs új üzenet.

Készítettek már rántott csokit?

Talán a Kinder Pinguiról kapta a nevét, mert a végeredménynek úgy kellene kinéznie, de nem úgy néz ki, és nem tudom, ki találta ki, és miért gondolta, hogy olyan lesz. Már az arányokban is hiba van szerintem, de a fehér krém pedig egyenesen érthetetlen, mitől lenne krém egyáltalán.

A piskóta:

• 1 csomag sütőpor (aztán minek?, piskótába nem kéne)
  
• 3 dkg kakaópor
  
• 16 dkg finomliszt
  
• 3 ek víz
  
• 15 dkg kristálycukor
  
• 6 db tojás

A krém:

• 10 g zselatin
  
• 5 dl tejszín
  
• 3 dl tej

A máz:

• 10 dkg vaj (elég 5 dkg)
  
• 1,5 dl tej (nem kell)
  
• 35 dkg étcsokoládé (elég 20 dkg)

Első lépésként a tojásokat külön kell választani, mert nem egy helyre megy a sárgájuk és a fehérjük. A fehérjével érdemes kezdeni, amit a cukor felével habbá verünk. Mikor ez elkészült, akkor átkaparjuk egy másik tálba, majd elmossuk a robotgéphez vásárolt egyetlen, és önmagában továbbra sem kapható edényt, hogy a következő anyagot is legyen miben keverni. Ez az anyag pedig a cukor másik fele, a tojások megmaradt sárgája és a víz. Mikor ezt szép sárga, krémesre dolgoztuk, akkor fakanállal óvatosan belekeverjük a félretett habot.

Egy másik bödönben a lisztbe dolgozzuk bele a sütőport és a kakaóport. Majd ezt a már barna színű port keverjük bele szintén óvatosan a krémes habba. Ha ügyesek vagyunk, akkor a végeredmény nagyon laza, puha, finom piskótatészta lesz. Ügyes voltam, a baj a krémeknél kezdődött.

Pontosabban a máznál, mert ez a következő lépés. A leírás szerint a vajat, a tejet, és a csokit összeolvasztjuk. 35 deka csoki brutális mennyiség. Ekkor még nem sejtettem, hogy az egész sütinek csak étcsoki íze lesz, így azt üzenem a vállalkozó szelleműeknek, hogy bővel elég úgy is, ha megfelezik a csoki mennyiséget. Szóval eldolgoztam a csokit a tejjel és a vajjal, de ja, igen, a vaj is durván sok ám. Annak a negyede is elég, ha nem akarnak úgy járni mint én.

Ugyanis a krémnek, a már megsütött piskóta méretének megfelelő tepsibe kell önteni, és a hűtőben megszilárdítani. Erre azért van szükség, hogy a másik krémmel ne keveredjen össze amikor a tésztára próbáljuk helyezni. Így lappá szilárdítva csak simán rá kell helyezni – ezért is fontos a piskóta méretű tepsi, és mehet rá a többi dolog, nem keverednek össze. Nem egészen így van.

Amikor a hűtőben összeállt a csokis olvasztmány, akkor vettem észre, hogy vannak benne érdekes részek, főleg a széleknél. Mindenhol sötétbarna egységes, homogén, de a széleknél világos, híg kávészínű és puha területek találhatók. Igen, a vaj, ami nem keveredett el a csokival teljesen. Ronda volt, kezelhetetlen, és gondolom nem is finom így, ezért újra összeolvasztottam az egészet. De résen voltam, mert a vaj előbb olvad, mint a csoki, így amikor már kezdett folyós lenni, gyorsan leöntöttem róla, aztán még egyszer, így megszabadultam az eredeti vajmennyiség közel felétől. Mivel ez később sem hiányzott csak arra tudok gondolni, hogy a recept a hibás, nem én. A csoki mennyiségének eltúlzására akkor derült fény, mikor az újra megszilárdult lapot ráhelyeztem a tésztára, pontosabban már a megszilárduláskor észrevehető volt, csak akkor nem figyeltem rá. Szóval a piskótának megfelelő alapterületű csokilap közel két centiméter vastag volt. Ennyi nem kell. Vagy nagyobb alapterületű piskóta kell, csak az akkor az előírt anyagmennyiségnél nem lesz elég magas, vagy kevesebb csoki.

A tej lehetett inkább a bűnös, azt teljesen el lehet hagyni a mázból

De még nincs vége, sőt ki is hagytam egy részt. Eredetileg úgy nézne ki a süti, hogy a megsütött piskótát félbevágjuk - vízszintesen. Az alsó részt megkenjük a fehér krémmel, erre rárakjuk a csokilapot, újra fehér krémmel kenünk, majd ennek tetejére rakjuk a másik piskótalapot. Ez így leírva és elképzelve, tényleg hasonlít a Kinder Pinguira.

A fehér krém elkészítésénél a tejet a tejszínt és a zselatint kellene elegyíteni, majd állni hagyni a hűtőben. Viszont a fél liter tej a három deci tejszinnel közel egy liternyi híg lé. Ehhez 10 deka zselatin annyi, mint halottnak a négercsók. Nem is állt össze soha. Örök életére híg és folyós maradt.

Ha a panna cotta bevált receptjéből indulok ki, 1/2 liter tej és 1 dl tejszín mennyiséghez elegendő a 10 dkg zselatin, tehát valóban kevés volt. Talán az is gond lehetett, hogy a zselatint meleg tejben kell feloldani és ezt a forró tejszínnel elkeverni. Nem hidegen.

De engem ez nem érdekelt, a felét rákentem a piskótára, ráraktam a brutál vastag csokilapot, és a fehér folyós cucc másik felét is ráöntöttem. Mivel az egészet abban a tepsiben csináltam, amiben a piskóta sült, oldalirányba nem volt helye szétfolyni, hehe. A tetejére megkapta a piskóta másik felét, és bevágtam a hűtőbe, hogy legalább addig fagyjon össze, amíg felvágom és lefotózom. Hogy utána hogyan esszük meg, kanállal-villával, kézzel-lábbal, az már nem érdekes.

Meglepő módon annyira nem lett folyós, mint amilyennek képzeltem. Gondolom a nagyon híg részt beszívta a piskóta, a maradék meg még az elviselhetőségen belül volt. Nem szép és mégis van benne valami visszataszító, az íze pedig egyértelműen az étcsokira utal, mi másra is?

Újabb tanulságom: receptet csak tiszta forrásból.

Jártak már így elírt recepttel?

A Rákóczi-túrósról három képem van. Az egyik ehetetlen, növényi túróval, habállító pataenyvvel, kevés és ócska lekvárral várakozik a cukrászdákban, bottal se érinteném, nemhogy a számba vegyem. Kép sincs róla, ugyan már, magas és fehér.

A másik véglet a Bábelben őrült módon megcsavart, jóízű újragondolása ennek a fél évszázados édességünknek, zseniális, de otthon kivitelezhetetlen szépség.

Foto: Babel

A harmadik, a házi, hiába követi az eredeti receptet, egyszerűen ósdi, a végeredmény fölöslegesen és a legrosszabb helyeken komplikált és tompa, dögunalmas teasütemény. Túl puha és sok a tésztája, bunkók benne a savanyú túrórögök, száraz, kevés a lekvár, sok a hab.

Hiányzik belőle a borzongás, amiért ezt süssem, ne egy dulce de lechés flant, vagy balzsamecetes mandulatortát. Ezen kellett segíteni. Sikerült. Egy kis fazonigazítás, és új szerelmem a Rákóczi-túrós.

A túrót selymesre törtem, kikukáztam a receptből a darát, megsokszoroztam a lekvár mennyiségét, elvékonyítottam és átírtam az alapul szolgáló tésztalapot. A vaníliás cukrot vaníliára cserélem, a lekvárt feljavítottam egy kis pálinkával. Az alapanyagok egy A/4-es tepsire való, elég magas süteményre elegendőek.

Az alaptészta szükségtelenül tojásos és sütőporos, a puha túrókrémnek, lágy lekvárnak és testetlen tojáshabnak nem egy puha tészta kell, hanem egy klasszikus shortbread, omlós, tömör és vajas:

• 30 dkg liszt (a fele lehet kukorica)
• 20 dkg vaj (minél jobb minőségű, annál jobb)
• 10 dkg cukor
• egy vaníliarúd kikapart magjai

Az alapanyagokat alaposan összedolgozom, kibélelek a tésztával egy magasfalú, A/4-es tepsit. A hűtőbe rakom legalább fél órára, közben előmelegítem a sütőt 180 fokra, ahol szép drappra sütöm.

A túrós tölteléket szükségtelenül habosítja a felvert fehérje, fölöslegesen higítja a savanyú tejföl, és még fölöslegesebben sűríti vissza a dara, ezek nem kellenek, csak így maradhat meg a finom túró íze.

• 1 kg krémesre áttört tehéntúró
• 6 tojássárgája
• 1 citrom reszelt héja
• 10 dkg mazsola (elmaradhat)
• 10 dkg cukor

Az alapanyagokat alaposan elkeverem és szétkenem a tésztán (végig a tepsiben maradok). Betolom a közben 100 fokra levett sütőbe és hagyom sülni fél órát.

Fogok 2 dl jófajta baracklekvárt, belekeverek egy feles barackpálinkát, a citrom levét, és szétkenem a túrón. Ha a lekvár nagyon folyós, sűrűbbre forralom. Visszatolom a 100 fokos sütőbe negyed órára, közben keményre verem a 6 tojásfehérjét 10 dkg cukorral.

Egy habkinyomóval próbálom berácsozni a tetejét, ez ízlésesen nem sikerülhet, mindegy, nem törődök vele, majd visszatolom a grillfokozatra kapcsolt sütőbe és megpirítom a tetejét.

Ez egy 12 fős adag, de ennyien voltunk. Először sütöttem ezt az édességet, és először sütöttem a családomnak. Bármit elérhetsz, sütni a családnak kockázatos meló, ha nekik nem jó, megmondják, kiröhögnek, szerencsére semmiféle érzékenység, és álszent udvariasság nem dívik nálunk. A leegyszerűsített rácpontyom nem aggasztott, de ez a túrós igen.

Pedig az önző vendéglátónak könnyű, mert az önző általában magabiztos is, úgyis jó lesz, de mivel önző, úgyse érdekli igazán. Eddig kétszer dobogott a torkomban a szívem az konyhában, amikor a Bátor Malackaraj nyertes biohazardék voltak nálunk, és pont malackarajt kértek (az egyben sütött hús kettesben is megemeli a vérnyomásom), majd pálinkával gyorsan kezeltük a problémát. De ők úgyse mondták volna, ha nem ízlik, éppen ez volt a pánik oka, de a család annál inkább, három generációtól, három stílusban, életem végéig.

Imádták.

Sütöttek már az egész családnak?

Amikor valaminek Bounty a neve, először mindig egy vitorlás hajó jut eszembe, aztán rájövök, hogy manapság már azt nevezik Bountynak, aminek köze van a kókuszhoz. Ennek a sütinek kókuszreszelékkel van megszórva a teteje, de semmi több. Viszont olyan jól nézett ki a képen a recept mellett.

A Bounty lázadása

A brit Bounty vitorlásnak 1787-ben kenyérfagyümölcsöt kellett volna szállítania Tahitiről a Karibi szigetekre, hogy ott meghonosítva táplálékul szolgáljon a rabszolgáknak. A legénység érthető okokból jól szórakozott a szigeten, és hazafelé Fletcher Christian vezetésével fellázadtak a kemény kapitány, William Bligh ellen, akit csatlósaival egy mentőcsónakban szélnek eresztettek. Bligh egy szextáns és egy zsebóra segítségével 47 nap alatt elnavigálta a csónakot Timorra, visszatért Angliába és jelentette a lázadást. A Bounty legénységének felkutatására és letartóztatására a Pandorával küldtek embereket. A Pandora a bebörtönzött lázadókkal elsüllyedt, a pár túlélő a Blighoz hasonló utazáson vett részt Timorig. A végül tíz, bíróság elé állított lázadókból hármat kivégeztek, a többieket felmentették, közülük többen folytatták tengeri karrierjüket. A történetet sokan feldolgozták, a '62-es filmet Marlon Brandoval talán csak a Moby Dick, Gregory Peckkel, és Ahab monológjaival múlja felül ebben a témában.

Recept:

• 30 dkg liszt
• 25 dkg vaj
• 30 dkg porcukor
• 8 egész tojás
• 1 cs. sütőpor
• 1 cs. vaníliás cukor
• citromhéj
• 1 cs. vanília ízű nem főzős pudingpor helyett angolkrém
• kakaópor
• 4 dl tej
• kókuszreszelék
• Recept vége

Első körben a vajat és a porcukrot habverőztem, amíg fokhagyma nem csöpögött a plafonról. Jó, olyan sokáig azért nem, de kellett idő, amíg egymásba olvadtak Ezután egyesével a masszába dobáltam a tojásokat. Fehérje és sárgája egyben ment a keverőgép lapátjai alá. Beleszórtam a vaníliás cukrot, majd az egész tetejére citromhéjat reszeltem. Egy egész citrom felületét elhasználtam. Eközben egy másik edényben a lisztet elegyítettem a sütőporral, majd ezt is a keverőtálba borítottam.

Mikor az egész massza mind színben mind állagban homogén lett, elfeleztem. Az egyik felét a sütőpapírral bélelt tepsibe öntöttem, a másik feléhez hozzákevertem a kakaóport, és mikor már jól bebarnult, akkor öntöttem rá a tepsiben levő sárga masszára. Egy villával hanyagul összekevertem a színeket.

A receptben említett vaníliás pudingot természetesen nem porból készítem már. Az ilyenek fölött simán átsiklik a szemem. Tudom, mi kell helyette. Bár néhány hónapja még azt sem tudtam eszik-e vagy isszák, ma már tudom, hogy angolkrém van mindenben. Most is azt készítettem a vaníliás puding helyett, és ezt öntöttem harmadik rétegként a tepsibe. A villával ezt is összebonyolítottam az alatta levő barna krémmel.

180 Celsius fokon nagyjából fél órát töltött a cucc a sütőben, és kész is. A tetejére szórtam a Bountysághoz szükséges kókuszreszeléket, kockákra vágtam és tálaltam. Igazán finom, könnyed kis desszert. Pontosan úgy néz ki, mint a recept melletti képen, így azt hiszem nem rontottam el. Bár nem hiszem, hogy ezt el lehetne.

A legsúlyosabb Bounty recept

A palacsintatésztában kirántott Bounty-szelet talán sokaknak nem újdonság, és bár elhatárolódunk az ilyesmitől, a kirántott Mars szeletnél biztosan finomabb.

Mire használják a kókuszreszeléket? És Ahab kapitány, vagy Bligh a tenger királya?

Anyáméknál a kacsapopuláció Dr Mureau szigetének képzelte az Ugyert, a vadak és a némák eszelős bulikon keveredtek egymással. A további zagyva kiskacsák megakadályozása miatt került a háznál kövérre hízott vadkacsa a konyhapultomra.

Kivételes zsákmány, vörös, fiatal hús, vastag, sárga zsírtakaró, mi legyen belőle. Sose gondolkodtam még recepten, inkább fordított a folyamat, olvasom a receptet és kitúrom hozzá a tökéletes alapanyagot. Egy hízott vadkacsának jól állna valami dísz, de a rögvalóságtól se szeretném elszakítani, dobtam félre a harmadik szakácskönyvet. Egyikben sem volt semmi, ami illene egy túlsúlyos vadállat perverz karakteréhez. Ekkor jutott eszembe Váncsa, talán a legtöbb szexi receptet felvonultató szakácskönyvem, ha nem a legszexibb, de mindenképpen az egyik kedvencem. Biztos lesz benne valami marsalával, vagy madeirával felgyújtott vadkacsarecept, mert az egész könyvet ez a két desszertbor áztatja át. Bele se nézek, leöntöm a kacsát madeirával és ropogósra sütöm.

Annál sokkal jobbat tudott. Kecskeméti részeges vadkacsa.

• egy vadkacsa/kicsi pecsenyekacsa kb. 1,5-2 kg
• 1 dl házi sárgabaracklekvár
• 1 dl valódi barackpálinka
• 1 dl Cointreau
• só, bors, 2 citrom leve

A sütőt előmelegítem 250 fokra, a kacsát már régen kivettem a hűtőből. hagyom szobahőmérsékletűre melegedni. Bedörzsölöm a frissen facsart citromlével, sózom, borsozom, és rácsra teszem a forró sütőbe. Mindenképpen kell alá egy tálca, ami felfogja a bőréből kiolvadó zsírt. Addig a baracklekvárt (Hajni mamájától) elkeverem a pálinkával, és a Cointreauval (közeli bárból hoztam fel egy decit, nem első eset, megszoktak). 20 perc múlva kihúzom a kacsát, alaposan bekenem a lekváros alkohollal és visszatolom két percre a sütőbe. Megfordítom, bekenem, még két percig sütöm. Milyen szépen hangzik, pedig ez is csak egy mosolyogós díszmenetelés a szopóbódéba.

Váncsa elhallgatja, de én nem fogom, a lakás az első sütőnyitásnál tele lesz csípős füsttel, mert a kacsa alá tolt tálcában, a rácson, a kacsán ég a zsír, csak ég. A lekvár tovább ront a helyzeten, és közben bele kell hajolni a zsír büdös gőzébe, ekkor már egy laza délutáni hajmosásról beszélünk, átöltözéssel. Szerda délutáni tusolás lesz, mintha legalább svarcba mentem volna, de dugásról szó sincs, szopóbódé van helyette. A lekváros bekenés közben csorog a könnyem a forró levegőtől és a méregtől, a vasra, bőrre cukor ég, és miért nem a mosógépbe betárazott cuccokból öltöztem kacsasütéshez? A recept pofonegyszerű, összesen ha tíz perc meló van vele, de ez a büdösítés nyári konyháért kiált. A sütőtisztításról nem is beszélve. De így is megérte, belül szaftos, vadállat hús, kívül édes, illatos, roppanós bőr.

Ebédhez letusoltam, átöltöztem, így is kell. A kacsa mellé friss korianderrel elkevertem zöldsalátát, a pálinkás lekvár maradékát fele-fele arányban balzsamecettel higítottam és azzal meglocsoltam.

Ez a bő másfél kilós kacsa pont rozéra készült ennyi idő alatt, nem érdemes túlsütni, mert szárazon ehetetlenül rágós lesz, de a vadkacsa így se szeletelhető kanállal, aki nem szeret rágni, vegyen pecsenyekacsát, az olcsóbb is. Ha bizonytalanok a sütési időben, inkább bátran vegyék ki hamarabb, és ha véres a csontoknál, dobják pár percre forró serpenyőbe. A pálinkás lekvár maradékát garnélarákokra fogom elpazarolni, de egy túrós süteménynek se lehet vele ártani.

Harci Banyulka kiegészítése: a tálcába öntött víz kiváló kárenyhítő, szagelszívó trükk, ezt elfelejtettem megemlíteni, anélkül nem is tudom mi történt volna

VKI kiegészítése: krumplit a tálcába

Hús és pálinka, jöhet?