malackaraj

Ozzy, a gidrán kanca sok szempontból különleges ló volt. 2006-ban került hozzám a még meg sem alakult lómenhelyre, a 4 törzstag után ő volt az ötödik. Az első igazi mentvény, az ő érkezését neveztük ki zakutanyasi születésnapnak. Huszonkét évesen, patairha-gyulladással, kehesen, lovardai eszközként lezsarolva jött - hiába volt öreg és beteg, túl jó természete és adottságai voltak ahhoz, hogy a régi helyén békén hagyják. Egy barátnőm, Heni karolta fel, akinek Ozzy sosem volt a tulajdona, "csak" szerette, és nem nézte el tétlenül, hogy a szerencsétlen, rozzant vénséget tovább gyötörjék. Ozzy idekerülése után derült ki, hogy ki is ő valójában: az 1992-es országos kettesfogathajtó-bajnokság bajnok lova, 99 Gidran VI-3 Obeliszk. A nyerges lesz az, fénykorában.

"Mindenkinek, aki filmet készít, főznie is kellene. A főzés előadó művészet, egy étel az őselődje az emberi szobornak. A főzés a kultúra eredete, és minden művészet anyja. Az étel pontosan úgy, ahogy a művészet, a kommunikáció egy fajtája. Az elkészített étel médium, amellyel kifejezzük a gondolatainkat és érzéseinket.”"
Peter Kubelka

Soha, soha nem főztem magamra különösebb műgonddal. Nem értettem, egyedül miért vagyok végtelenül igénytelen, zabálok kiflit papírból a laptop előtt, iszom a sört bögréből, mert koszos a pohár, pogácsát utcán, hamburgert kocsiban. Ha van kire, minden megváltozik, órákig hámozom a pisztáciát, kelesztem a pogácsát, válogatom a pultban a húst, eltolok fél napot a műveletre, és élvezem.

Mert közönség nélkül nincs előadás.

Az idézetet Feldmár András blogján találtam, Főzni emlékezetből címmel. Nem linkelhető közvetlenül, majd gurítsanak lefelé, meglesz. Jó írás, de nem közvetlenül az etetésről szól.

Az etetés hódítás. Csábítás. Nevezhetjük így az éttermi vendég kiszolgálását is. Jó éttermekre, olyanokra gondolok, ahol hörögve nézünk egymásra, körbekóstolva hümmögünk, és önkéntelenül a szexről kezdünk beszélni. Elcsábítom, kielégítem, visszajön, ez a tökéletes vendéglátás.

Az etetés szex. Az egyenes és elmoshatatlan tényen felül, hogy a másik testébe kerül kezünk munkája, a két művelet között végtelenek a párhuzamos vonások. Már a bevásárlás, vagy ki ne gondolt volna úgy az új, még ismeretlen szeretőre, vajon mit szerethet? A hasát szereti, vagy inkább a hátát? A marha, vagy a sertéshúst? Az erőset, vagy a gyengédet? Vagy egyiket elő,- másikat főételnek? 

De, ezen mindenki gondolkodik eleget. 

Etetni azért is jó, mert akkor végig lehet nézni, hogyan eszik a másik. De szerencsére Julcsinak Jóska, Marcsinak Feri az eszményi, és szó sincs csereszabatosságról, ezért eszem ágában sincs itt isteníteni a jóból sokat, kézzel, hörögve, és lelkesen zabáló férfiakat. 

Miért is fontos, hogyan eszik a másik? Eszel, ahogy baszol. via Bíró Lajos, nem mi mondtuk, de mélységesen egyet értünk vele. És ez érvényes mindenre, úgy jövök ki a motorral a garázsból, úgy írom az emailt megszólítás és aláírás nélkül, úgy megyek az utcán, és úgy dolgozom. Akinek jó a szeme, kitalálja, mit, hogyan eszik szívesen a másik, és akkor telibe lehet etetni. De ahhoz oda kell figyelni, és a másik oldalnak őszintén. természetétől idegen neveltetést megtagadva kell mozogni, akkor nem lesz kudarc az etetésből. Azt is Lajos mondta, egy nőt bizony nem mindegy, hova viszünk vacsorázni. Nem mindegy, mivel etetjük meg, és ez fordítva is ugyanilyen fontos. Hosszú távon még fontosabb. 

Nőknek könnyebb, mert enni 2011-ben is férfiasnak minősül, így kákabélű, vonakodó, diétázó férfival nehezebb összefutni, mint ugyanezzel a női kategóriával. Ahogy a férfiaknak ritkábban fáj a feje. Ha pedig jóízűen eszik, könnyű lesz etetni, legfeljebb mohó, de az azért nem akkora gond. 

Gyereket még nem etettem, de azt ennél is sokkal zsigeribbnek és intimebbnek képzelem. 

Miért etetnek? ÉS JÓÓÓ?

Nem túl nagy öröm, ha valaki nagyobb bajban van, mint mi, de ilyenkor illik megbecsülni a jó dolgunkat, és lehetőségeinkhez mérten segíteni.

Így történt ez tavaly szeptemberben is, mikor gyorssegélyként vittünk némi kutyakaját egy környékbeli barátunknak, aki igyekszik az állattartási kultúrával hadilábon álló községében fejlesztgetni az állapotokat. Eredetileg úgy terveztük, hogy csak viszünk, és nem hozunk, dehát tévedni emberi dolog, nekem meg kiváltképp rossz szokásom.

Egész sokáig tartottam magam, pedig már a kipakolás elején kiszúrtam a szőnyegen keservesen nyivákoló fekete macskakölyköt. Már készültünk elköszönni, mikor nagy sóhajjal megkérdeztem, mi van az aprólékkal, már a hangja se tetszik.
Kidobták, és nincs jól. És tényleg: kopogósra száradt, csont és bőr, csökött kis félholt vakarcs, már bőven mászkálnia kéne, de jártányi ereje sincs. Barátnőmnek volt épp elég baja, kértem egy dobozt, bűnbánóan pislogtam kettőt párom felé, és elhoztuk a csöppséget. Itthon fecskendőből belediktáltam egy kis kecsketejet, hálája jeléül erőtlen dorombként vacogva recsegett egy kicsit. Pocsékul nézett ki, én pedig beletörődtem: nem éri meg a reggelt, vagy ha el is jutunk vele az állatorvosi rendelőig, az altatáson kívül nem lesz más megoldás. Mind a sírása, mind a testtartása halálközeli volt, és nem elég a kiszáradás, a csontokra tapadó bőr, de ráadásnak volt hasmenés és hideg test. Betettem alá egy melegítőpárnát, és előre féltem a reggeltől, hogy egy haldokló vagy halott kölyköt találok-e majd.

“Ki kell szűrni a prolikat, sajnos az ifjúkomcsi egyenlítősöket nem sikerült. Sebaj, jövőre már két éve lesznek állami pénz nélkül, hátha akkor sikerül.”
via Őrnagy Őrnagy

A hétvégén volt a Budai Gourmet-fesztivál, aminek semmi köze nem volt az általunk eddig ismert fesztiválokhoz. Hatalmas házibuli, ahol nappali nincs, csak konyha. Erről mentettünk ki egy jó százas galériát, annak aki lemaradt, dacolt, vagy drágának tartotta a rendezvényt. A galéria végén Anna új farmere, már kettő van neki, ha valaki megint beszólna.

A képek aljára vitt kurzorral lehet előcsalogatni a képaláírást.

Szombaton vágtunk bele először, és jól tettük, aznap volt a csúcs, és annak egyenes következménye, a vasárnapi halál, amikor vissza kellett menni fotózni.

Kezdjük az ár-érték aránnyal. 2900 a belépő, nem jár érte semmi. Az ételek kóstoló és féladag közötti méretben, 7-800 Forintos átlagáron mozogtak. Tíz adag kurvasokreális mennyiség fejenként, 11 000 Forintnál járunk. Öt-hat bor, egy pálinka, aki itt vadul csapkodni akarta a lecsót, 15 000 Forintból jött ki. 

15 000 Forintot a helyén kezelve (Costes, Bock, Arany Kaviár, Kistücsök házhoz szállítva, Olimpia, Mák, Csalogány26, és a többi, az ország legjobb éttermei) nem dráma. Ha átlagoljuk az amúgy nem egy árban dolgozó, jelenlévő éttermeket, akkor ennél nagyobb összeget kapunk egy kompromisszummentes vacsoráért, borral. És itt nem csak egyet lehetett kipróbálni. Aki így közelítette meg a rendezvényt, elégedetten távozhatott.

Nem olcsó, nem akciós, hanem drága, de ez nem egy all you can eat grill. Ennyi. Lehet ezen balhézni, gyűlölködni, de ár-érték arányban a fesztivál rendben volt. És ahogy egy kommentből kiragadott, fenti idézet is jelzi, így legalább le lehetett ülni, szellős volt a buli, nem randalírozott senki, minden idegen, akivel összeültünk egy asztalhoz, nyitott volt a témára, lehetett ajánlani, megbeszélni, vitázni. Mint egy márkatalálkozón, bújtuk a felnyitott motorháztetőket, és jó volt nekünk. Nem megyek oda a Bentley-klubba köpködni, mert én történetesen a Volvósokkal vagyok, ha tetszik érteni.

És a házibuli-jelleget is ez, és a fesztiválon az éttermek környékén koncentrálódó közönség határozta meg, mert az jött, aki amúgy is eljár ezekbe az éttermekbe. A közönség fele ismerte egymást, a múltkor a szomszéd asztalnál ültél, melóztunk már együtt, imádjuk egymást, most is együtt tolunk egy szekeret, és a kimondott, kimondatlan mókák, ebből a tetűből alig tudtam kiszedni a pénzem, ez mekkora gyökér. Ez így szép és vicces, nem kell mindenkinek az asztalához odaülni koccintani, ahogy egy házibuliban is felbukkanhat a volt csaj, aminek akármi is lehet a vége, vagy beléphet a haver, akinek a volt csaja most a tiéd, és a csere nem volt éppen zökkenőmentes.

De a lényeg, és az olvasóknak is tanulságos végkövetkeztetés:

• A legnagyobb sztár az encsi pizzás, az Anyukám mondta. Tökéletes pizza, mindenki őket imádta, erről beszélt, ha Miskolc felé járnak, menjenek be, de ha nem járnak arra, miattuk érdemes elindulni.
• A legjobb desszert a Costesé volt, krémes fehércsoki, pisztáciás tészta, gyümölcszselé, ehrantól lenyúltam a másodikat, pedig úgy volt, felezünk, és nem is szeretem az édességeket. Étlapjukon megtalálható.
• A Kistücsök citromos nyúlkolbásza a legfrissítőbb húsélmény valaha, étlapjukon ott van.
• Lehet negyven fokban csülökpörköltet enni a Bocktól
• A legjobb sólet Rosensteinnél, és hamár úgy van, hogy menthetetlen a részegség, egy adagtól új erőre lehet kapni
• Másnaposságra hasznos egy feles jéghideg kóser vodka, szintén Rosensteinéktől, a pult alól
• A Buttler G-pont egy sokkal izgalmasabb bor, mint gondolnánk. Sőt, az első édes, ami tetszett. A Buttler-sor, főleg Herczeg Ördög Ügyvédje Ágnes kezéből tud annyit, mint egy degusztációs menü, ott tévedtünk el szombat este.

A másik oldalon Cserna-Szabó és Darida Motörheadre főznek. Lovat. 

A gonosz multik, itt tart még mindig a csapat, pedig szart éppen magyart is lehet enni. Sőt, szarabbat, és bizonytalanabb eredetűt, mint bármelyik gonosz, multinacionális vállalat tulajdonolta gyorsétteremben.

A kölöknek a hülyére szabályozott, agyoncimkézett Meki, BK, KFC, vagy a minden egyes nap, vaskos csíkokban felszippantott, tápértékben, összetételben szintén nem az egészség szimbólumaként csillogó közétkeztetés a nagyobb méreg? Vagy akkor már miért nem maga az élet?

Betti félig német, pontosabban svájci-német, félig pedig magyar. Ez már ugyan három fél, de meglátjuk, ebben az esetben ez még kevés is. Betti génjeiben a svájci-német a domináns, mert sarkos, mint egy 82-es Jetta lökhárító, és száraz, mint Tutanhamon kézfogása.

Ötéves lehettem, mikor nagyapám egyszer hazaállított vele a búcsúból. Augusztus vége volt, vasárnap, az utcabeli gyerekek mind a búcsú lázában égtek, meséltek a céllövöldéről, a körhintáról, az árusok színes bódéiról, a mesebeli kincsekről (tükrösszív, fakardok, törökméz, vattacukor, lacipecsenye, lángos, palacsinta). Engem még kicsinek tartottak, nem vitt magával senki, a magamfajta kisvárosi tökmag örült, ha kapott valami búcsúfiát.

Mozgalmasan indult a hideg márciusi reggel. Vili barátom telefonhívására ébredtem, igyekezzek kifelé, mert baj van: az új ló elszabadult a karámjából. Máris megyek! - válaszoltam készségesen és félálomban, magamra kaptam valamit plusz gumicsizmát, és nyargalás kifelé.

 Éreztem már lelkitársnak harisnyanadrágot is, de ismeretlenül ilyen közel még senki sem került se hozzám, se a Malackarajhoz. 

A fiúk főznek. Sötét napokon - náluk, Svédországban éppen akad ilyen elég - néha én is főznék így, dühösen, dobálva, szórva, kenve, belemászva és a pultról felzabálva, a végén farkasként üvöltve.

A Regular Ordinary Swedish Meal Time főzőműsor, pontosan bemutatják az alapanyagokat, és alternatív technológiákat tanulhatunk egyszerű ételek elkészítésére. 

Közben megszakadunk a röhögéstől.

Reggeli:

Palacsinta:

Virsli:

A többit a Youtube-linken találhatják és ez a Facebook-oldaluk.

Hogy tetszik?

A PETA jól csinálja, provokálni kell a népet, hogy felkapja a fejét. Ezt az eljárást nem kifogásolhatja senki.

Azt az elméletet sem lehet megtámadni, hogy a túlzott húsfogyasztásra nincs szüksége az emberi szervezetnek. A túlzott tengerihal-fogyasztásra sem. Mindezt - igen! - itt, a Malackarajon olvassák.

A Bock Bisztró idén is megtartotta a Michelin kalauz Bib Gourmand minősítését, ami kiváló ár-érték arányú helyet jelent. Interjú a séffel, Bíró Lajossal a csillagról, csajokról, motorokról és arról, hova kell vinni egy nőt vacsorázni.

Villáminterjú Herczeg Ágnessel, a Gróf Buttler Borászat vezetőjével, rendhagyó elnevezésű borukról, a komolyság és a komolykodás közötti különbségről.

2007-es, félédes Kadarkájuknak a G-pont nevet adták, ezzel a macerás női alkatrésszel minden szempontból felkavarva a férfiakat.

Kedves Olvasó, ha ízlelőbimbóidat hosszú ideje jóféle zacskós/dobozos tejjel tompítod, ha többre vágysz a kokakólafílingnél, ha az élet valódi ízét akarod érezni - vegyél egy fejőskecskét. Ne egy üveg kecsketejet, az már illúziórombolás. Egy igazi, hús-vér-tej kecskét, de vigyázz , legyen benne csont és egyéb apró kiegészítők is.

- Adjon Isten jó reggelt!
- Jó reggelt! Kerüljön beljebb az úr! Csak vigyázzon, mert a pallásra befészkelte magát egy szarka. Mindent összeszarik, meg be nem áll a pofája , de nem lehet bántani, mert védett madár. Így osztán hallgassuk egész nap. A tetőt nézi? Kicsit meg van rogyva, igen. Tavaly még rajta ült a morgács, de áthíttam Bélát, a volt tanácselnököt, ő felolvasott A Kommunista Kiáltványból, oszt az elzavarta.

- Add ide a fényképezőgépet!
- Előbb kiveszem az üveg vodkát a hűtőszekrényből.
- Siess, elmászik!!!

Ohlala, ezt tudja az új gép konyhai neon alatt, szívem repes.

- Asszonyom, fejtse ki bővebben! Legalább három mondatban.
- Gyűlölöm! Gyűlölöm! Gyűlölöm!
- Ez nekünk nem elég. Igazából ez csak egy szó. Háromszor megismételve.
- Mit tegyek, ha gyűlölöm?
- Miért gyűlöli?
- Mert megbántott.
- Mivel bántotta meg?
- Elvett, kihasznált, majd eldobott. Elment úgy, hogy azt sem mondta miért és hová.
- Épp elegendő okot adott, hogy kihasználja önt. Szerette.
- Szerettem. Nagyon.
- Meddig?
- Évekig.
- Mit adott neki?
- Vágyakat. Megértést. Talán reményt egy új élethez. Velem.
- És nem kért belőle?
- Nem. Gyakran volt, hogy éjjelente eltűnt. Aztán csapzottan jött haza. Hosszan nézte -magát a tükörben. És olyankor megkívánt, én meg szerelmes voltam belé.
- Miért nézte magát abban a tükörben?
- Nem tudom, de bármit kérdeztem, csak furcsán mosolygott, lerakott az asztalra egy nagy adag friss húst, szeretkezett velem, megmosdott és aludni ment.
- A hús honnan volt? Talán vadászott?
- Nem tudom, soha nem kérdeztem. Ő nem vadászik. Képtelen lenne egy élőlény életét kioltani. Annál érzékenyebb ember.
- Mennyi intim együttlét volt önök között ebben az időszakban?
- Hogy jön ez ide?
- Kérem, válaszoljon! Kihallgatás alatt áll.
- A hétköznapokban igen kevés. De, ha a titokzatos útjairól hazatért, nagyon kívánt. Egymás után sokszor. Változatosan. De mégis, mintha nem lett volna velem.
- Hol járt ön szerint?
- Valahol London utcáin. Ködben és szemerkélő esőben. Erről sokat mesélt. Hogy ott olyan élet folyik, amiről nekem elképzelésem sincs.
- Kifejtené, milyen?
- Nők, az utcasarkon, ott keresik a kenyeret. Nem is értem, hogy kerül az utcára a kenyér. És ha ott is van, hogy szedhetik fel a földről. De miért faggat? Mit tett? Miért keresik?
- Miket ettek azok után a titokzatos éjszakák után?
- Bélszínt sokat. Mindig volt friss máj, és vesepecsenye is. Miért kíváncsi arra, mit ettünk?
- Hasfelmetsző Jack. Hallott róla?
- Igen, valami törvényen kívüli bűnöző. De hogy jön ez ide?

A másik oldalon itt a hústavasz, első bárányos receptünk idén!

Ez a poszt modoros. Meg hatásvadász. Tudom, direkt úgy írtam.

Vagyunk négyen barátok (vagyunk többen is, de ez most nem lényeges), akik szívesen utazgatunk néha Gasztronómiában, néha repülőn, néha autón, de sokszor bizony csak gyalogosan. Mivel az ember gyerekben is azt szereti legjobban, amelyiket maga csinálta, gyakran mi magunk csináljuk meg, amit megeszünk.

Jójó, ittam két korty bort, az íze kedvéért, de ki más lenne akkora idióta, hogy megveszi az egyik kedvenc furmintját, majd elnézi, ahogy más iszik? Játszom a tiszteletest a sztriptízbárban, nem vagyok normális, de a próbatétel így az igazi.

Igen, ismerem. Nem, nem tudom mi ez. Várjávárjvárjá, megvan, eper! Hát, az a helyzet, hogy ez a málna. Aki látott, és próbált már illatminta-kollekciót, tudja, a szaglásunk és az agyunk közötti összeköttetés rég nem létezik, újra, egyénileg kell megtanulnunk felépíteni az elsorvadt idegpályákat.

Tasty English food, finom angol étel. Ezzel az erőteljes marketing szlogennel igyekeznek becsalogatni az egyszeri turistát a londoni kocsmák. Gondolhatnánk pedig, hogy az angol konyha híre kellőképpen rossz ahhoz, hogy nagyobb erőfeszítést tegyenek a reklámok ügyében. Pláne, hogy a felirat bal és jobb oldalán általában jó, vagy nagyobb eséllyel tasty, bár az európai ízléshez finomított kínai és indiai ételeket kínálnak.

A tegnapi lemondás után lépjünk tovább

Tavasz volt, de emberes. Válságévben nyárnak elment volna. Azon a hétvégén koronázták meg a Horn Gyulát, ha értik, mire gondolok, de azon a szombaton ebből mi még semmit sem sejtettük. Felhőtlen volt az ég, ha értik, mire gondolok.

A V. Laciék balatonkenesei telkén tartottuk a szokásos szezonnyitó bacchanáliát, ami azt jelentette, hogy főzünk és leittasodunk. Vagy fordítva. Mindegy. A telek príma, faházas, 200 m². Nem a ház, a telek.

Elnézést kérek a címért, végre könnyíthetek magamon, valós időben szerettem a Rapülőket. Zavart kamasz voltam, na.

Egy hét hús és alkoholmegvonásos böjt után egy dolog biztosan kiderült. Nem vagyok alkoholista.

Már írtunk a 100 kihagyhatatlan ételről, amiket egy másik blogról továbbítottunk ide. Olvasói kérésre praktikus oldalról közelítjük meg a témát, segítünk lefőzni ezeket, és kiegészítettük pár olyan recepttel, amit nem hogy enned, de ha érdekel a gasztronómia, meg kell tisztességesre főznöd, mielőtt elvisz az ördög. Ezekkel a receptekkel, a tökéletes megvalósításig vezető úton, és elfogyasztásuk közben, szinte minden végső kérdésre megkaphatjuk a végső választ. A receptek összeválogatásában segítettek ekkerjoz, Mautner Zsófia, Havas Dóra. Helyspecikifikus a válogatás, milyen lenne, de nem zártkörű magyar.

Húsz éve nem ettem Melbát. Annyira emlékeztem, hogy valami csokinak kinéző étbevonómasszával töltött szmötty, amit úgy kell enni, hogy vagy az alját vagy a tetejét ügyesen foggal leválasztjuk, hogy azután a napfényre kerülő krémet nyelvvel - finnyásabbak ujjal - még fifikásabban kihalásszuk és élvezettel szopogassuk (pardon).

Szerdán volt hamvazószerda, a nagyböjt kezdete, ma még kedvezményesen csatlakozhatnak a tavaszi tisztuláshoz

Évek óta nyomaszt a böjt téma. Ki kellene egyszer próbálni. A tavaszi böjt magasfilozófiája, ahogy semmilyen más böjt vallási vonatkozásai, nem érdekelnek. A megtisztulás igen, és egy kicsit az erőpróba is, kibírom-e hús és alkohol nélkül negyven napig. Mindkettőt nagyon szeretem.