Mozgalmasan indult a hideg márciusi reggel. Vili barátom telefonhívására ébredtem, igyekezzek kifelé, mert baj van: az új ló elszabadult a karámjából. Máris megyek! - válaszoltam készségesen és félálomban, magamra kaptam valamit plusz gumicsizmát, és nyargalás kifelé.

Vili ott állt a kora reggeli fagyos sárban, a lovat ugyan elcsípte, de a továbblépéshez szüksége volt egy kötőfékre, a kötőfék megszerzéséhez meg rám. Jó fej voltam, odavittem. A szemem sarkából észrevettem, hogy Vili kezén van valami nyálkás, sötét koszdarab, de nem foglalkoztam vele; mittudomén, mi az, szakmai ártalomként biztos rajtam is szokott lenni. Sár, lócsipa, rozmártakony, bánja fene. Vili rámnéz, felém lendíti a kezét az izével, és mondja, hogy Na!!! Én meg gondolom magamban, hogy dehogy törlöm le. Aztán jobban megnézem, és rájövök, hogy a lócsipás rozmártakony bizony egy állatka. Egy aprócska kétéltű, akinek semmi keresnivalója a hideg tavaszi reggelen a tökig érő dagonyában, és aki elkapkodott ébredése után valószínűleg már osztotta azon nézetemet, hogy pocsék és értelmetlen dolog korán kelni.

Átvillant az agyamon, hogy az apróság bizony elszúrta, rossz idő van még a téli álom felfüggesztéséhez, erre van a természetes szelekció, el fog pusztulni - de ha már megtaláltuk, ne hajítsuk vissza, nehogy két megfagyásos éhenhalás közben agyontapossák a lovak. Hátha sikerül életben tartani a tényleges jó időig, és elengedhetjük. Kétéltűekkel történetesen nem foglalkoztam, hüllőkkel viszont igen, fog ez menni. Marokra kaptam hát a kis gőtét, és elindultam, hogy beviszem a házba. Ekkor állt meg a postás autója a kapu előtt. Vili nem tudott odamenni, mert a villanypásztorral küzdött, így aztán kiballagtam - egy szűk maréknyi gőtével -  az ajánlott levélhez autogramot adni. A postásnál nem volt toll. Oké, akkor hozok egyet és lerakom a gőtét. Értetlenkedő pillantások közepette visszaballagtam a házba, a gőtét beraktam egy üres fagyis dobozba, lefedtem egy Connemara-pónis könyvvel (úgysem tud kimászni, de jobb a biztonság: ha megszökik, sosem találok meg egy ilyen pirinyó állatot, ill. mire megtalálom, kiszárad/éhen hal), és visszamentem aláírni.



A szobámba visszatérve vetettem egy elégedett pillantást a legújabb mentvényre, majd eszembe jutott, hogy gyorsan össze kéne raknom egy feladandó csomagot. Levettem a könyvet a gőtés dobozról (hadd szellőzzön a lakója, biztos nagyon belehelte két perc alatt), elmentem a szoba túlvégébe, megcsináltam a pakkot, visszamentem, benéztem a dobozba - és a gőte nem volt ott.

Basszusbasszusbasszus, ez mégis kimászott. Hová lett??? Még nem juthatott messzire! Az asztalomon szokás szerint festői kupleráj uralkodott. Könyvek, füzetek, tollak, ceruzák, használt fecskendők és tűk, pár szökevény tökmag és kesudió, telefontöltő, zsebkendő, bálamadzag, pohár, levelek, firkapapírok, a komplett számítógép mindenestül, és még kismillió azonosíthatatlan tárgy. Ide vetette be magát a gőte, aki egy lóhoz képest meglehetősen lapos és kis helyen elfér, óvatlan pakolás esetén könnyen kenődik, és fekete, akár az asztal. Semmi pánik, szépen, egyenként átnézve lepakolok mindent az asztalról az ágyra, és meglesz.

Nem lett meg. Mardosott a lelkiismeret-furdalás - persze, kint biztos elpusztult volna, a benti túlélése sem volt garantált, de így végképp el fog halálozni. Kiszárad, éhenhal, hát marha jól megmentettem. Lesz egy mumifikált gőtém valamelyik szekrény alatt, neki meg egy jogosan önmarcangoló menhelyese, aki egy életre megtanulta, hogy a gőtés fagyidobozra rá kell tenni a connemara-pónikat, akár fél percre is. Lepakoltam a teljes asztalt, elhúztam, semmi. Raktam az asztal alá vizestálkát, hátha a kiszáradás miatt majd odahúzódik, de nem voltak illúzióim, egy agyonfagyott, éhes jószág valószínűleg nem sokat fog korzózni strandot keresve. Mennyivel jobb lenne, ha kicsit több vér lenne a pucájában, és ha csapkodnék meg hangoskodnék, fenyegető-vicsorgó gőtemorgás hördülne fel a fedezékül szolgáló bútor alól! Gőtém azonban makacsul hallgatott, úgyhogy nekiálltam lepakolni és elhúzni a könyvespolcokat is.

A második alatt megtaláltam. Hogy is mondjam, elég szörnyű látvány egy porcicákba csavarodott gőte. Nem akartam felsérteni a bőrét, úgyhogy rövid langyos vizes áztatás után óvatosan, szemöldökcsipesszel műtöttem le róla a rátapadt szöszöket. Gyorsan átgondoltam az élelemszerzési lehetőségeket, és mivel nem voltam biztos, hogy a hidegben találok megfelelő méretű táplálékállatkát (ennyit a mentsünkmegmindent-imidzsemről), gyorsan felhívtam az épp Salgótarjánban járó Vilit, hogy nézzen utána, hátha van díszállat-kereskedés, és hozzon az apróságnak egy adag tubifexet, muslicát vagy napos tücsköt.



Vili az az embertípus, akire bármikor és bármiben lehet számítani, de ez még neki is sok volt, legalábbis így értelmeztem a felhördülését, miszerint "Nem gondolod, hogy bemegyek egy boltba és kérek egy adag muslicát????". Kiegyeztünk abban, hogy először azt kérdezi meg, foglalkoznak-e kétéltűeknek való kajával. Én is kimentem az udvarra kutakodni, nagy örömömre találtam pár mikroszkópikus gilisztát, de a fenevad nem evett. Fogtam neki sorra a zamatos, kéjes vonaglással felkínálkozó gilisztákat, de nem kérte.

Magyarázhattam neki, hogy egyen nyugodtan, ez garantáltan paleo (a salátámból inkább meg sem kínáltam) és E-betű sincs benne, mert ez gi-lisz-ta. Ő sztrájkolt, én rohangáltam a kajája után, hátha tégla alól jobban szereti, mint fatönkaljból, és rettegve vártam, mikor tör ránk a Giliszta Fajtamentés. Másnapra szerencsére gyönyörű időnk lett, úgyhogy végül a gyorskaja-undorát tekintetbe véve lópata- és macskatámadás-mentesen elfuvaroztam a közeli gőteparadicsomba.

Dobott egy cuppanós búcsúpuszit (mert az állatok hálásak ugyebár), majd komótosan távozott - azt hiszem, nem bánta az egy nap melegedős pihenést, határozottan jobb színben volt a megtalálásakorihoz képest, és a túlélési esélyei is jelentősen javultak.


(Magyarország valamennyi hüllője és kétéltűje védett, no meg amúgy sem tapicskolásra teremtett jószágok, kéretik békén hagyni őket.)

A másik oldalon Barbarella, ja nem, rebarbara, egy teljesen furcsa, de frissítő hülyeség.

 

Etettek már gőtét?