- Adjon Isten jó reggelt!
- Jó reggelt! Kerüljön beljebb az úr! Csak vigyázzon, mert a pallásra befészkelte magát egy szarka. Mindent összeszarik, meg be nem áll a pofája , de nem lehet bántani, mert védett madár. Így osztán hallgassuk egész nap. A tetőt nézi? Kicsit meg van rogyva, igen. Tavaly még rajta ült a morgács, de áthíttam Bélát, a volt tanácselnököt, ő felolvasott A Kommunista Kiáltványból, oszt az elzavarta.


- Akkor beszélhetnénk a bérlésről?
- Várjon mán az úr, ne siessen annyira előre! Itt faluhelyen nem kapkodjuk el a dolgokat. Előbb nézzen szét rendesen. Ez itt a baromfiudvar. Nézze mennyi szép tyúk meg csirke. Egyik peckesebb, mint a másik. Kokas most nincs. Az ott a vezérük, az a világos tollú borzas, améknek fekete a körme. Én Annácskának hívom. Ő tojja a legsárgább tojásokat. Vót egy másik szép tyúkom is, a Hajnalka, de azt ellopták. Gyött egy kocsi, lassított, Indexelt, kinyúlt egy kéz oszt mán vitték is. Azóta már egy másik Világban tojja a tojásokat, bár lehet, hogy az inkább neki Való. A tyúkszarral ne törődjön, jót tesz a bőrnek. Ja, hogy gumicsizmában gyött? Annak meg nem árt. Na, ehun vannak a disznók. Most kettő van, a Tarja, meg a Csülök. Yorkshire-mangalica keresztezés. Nézze a hátukat, mint egy pingpongasztal! Mondta is a múltkor a Medve doktor az állatorvosunk, hogy ritka szép állatok. Olyan karajuk lesz, hogy csak na! A városi emberek nagyon szeretik. Minden pénzt megadnak egy jó szelet karajért. Ez itt a veteményes. Van itt minden, bazsalikom, kakukkfű, oregánó, koriander, kurkuma, sáfrány, kardamom, minden. Répa, krumpli? Az nincs. Az előző bérlő egy félnótás festő volt, az mindent olivával meg kapribogyóval főzött, bele vót hibbanva az olasz konyhába. Az tartott bárányt is meg kecskét. De a bárányt húsvét előtt ellopták, a kecske meg megdöglött, mert megette a Csiga Frédi Wartburgjának a lökhárítóját. Akkor költözött el a festő. Toszkániába, vagy hova a fenébe. Azóta kiadó megint a tanya. Maga mit akar itt csinálni? Olajat szőkít, vagy vadkendert nevel, mert olyan már van a faluban. A Vitya meg a Szergej. Ukrajnából valók, nagyon rendes emberek. Csak nem szeretik a konkurenciát.
- Nem, én csak írogatni akarok. Csak egy kis nyugalomra vágyom.
- Aha, szóval maga is bolond. Azok itt jól elvannak. Osztán mit ír, könyvet, verset?
- Nem, ilyen kis vicces cikkeket az internetre.
- Meg lehet abból élni?
- Hát szűkösen, de megvagyok. 
- Megkínálhatom egy kis ebéddel, ha meg nem sértem? Lecsó lesz, kolbásszal meg tarhonyával. A héten leértékelt a vietnámi lecsókonzerv a falusi boltban, vettünk egy rekesszel. Kolbászt meg szalonnát a gyerek hozott a városból, mert az itten nincsen, tarhonya volt otthon a kamra felső polcán, mert azt nem éri föl az egér,a pálinkát meg a Topi finánc hozta, valódi zárjegymentes kobzott román szilva. Na, egészségire! A bérleti díjjal ne foglalkozzon, majd ad amennyit tud, én örülök, hogy van itt valaki oszt vigyáz a jószágra. Azt csinál, amit akar, csak lovakat nem tarthat, mint a szomszéd tanyán az a szédült némber. Képzelje, még őze is van!
-Rendben van, köszönöm. akkor a hét végén le is költöznék. Mindent megbeszéltünk, nincs semmi, amire még figyelnem kéne?
-Semmi az égvilágon. Illetve egy apróság van csak, de az se olyan nagy probléma. Pár hónapja bevackolt ide egy pocok. Nagyon szemtelen, mindent összeborogat, kifordít, felzabál. Azt kéne kifüstölni innen.
Bár, ha magát nem zavarja, felőlem maradhat.

A másik oldalon a vietnámi lecsókonzerv párja, a vietnámi tekercs, ha a tavaszi szél étel lenne, bizony így nézne ki. Szemtelen, friss, bolondbiztos szépség.