Annyi poszt szólt már mostanában az erősekről és azoknak imádatáról, hogy úgy döntöttem, hogy beizzítom az új robotgépet, ami darál is(!) és házi erőspistákat fogok gyártani ajándékba, mert olcsó, mert szép és mert kell. Aztán jött a tűz és a nyígás.

Egy kiló a baromi szép, húsos zöldpaprikából és még egy az ugyanilyen pirosból. Hazafelé szagolgattam őket, aztán becsábultam az ezerfűszerbe (Fény utcai piac alatt) és a kifejezetten vigyorgó csilipaprikákat tényleg nem lehetett otthagyni. Aztán jöttek a kispajtások és együtt örvendeztünk a színeken. Eredetileg úgy volt, hogy a társaság két nője ügyködik a konyhában, a két fiú meg magánzik vagy a szobában vagy a kocsmában, de tíz percen belül alig fértünk oda bármihez, mert a csávók elkezdték élvezni a darálást és vagdosást. Persze később én is odafértem és csilit aprítottam, trutymákot szedtem ki a darálóból és a lédúsakat csumáztam.

Egy óra alatt meglett, a maradék csilit pedig mézeskalácsba gyúrtuk és véletlenül lementünk együtt a kocsmába üdítőzni. Közben végig vihogtunk, hogy csípi a kezünket az erőspaprika és adomák hangoztak el a különböző testrészek érintéséről paprikás kézzel.

Délután négy körül tapicskoltam az erős paprikában és este 11 körül jött a rettenet. Már mindenki elfeledkezett az erős viccekről, amikor én komolyan elkezdtem gondolkodni azon, hogy levágom a kezem, mert ez így nem maradhat.

A jobbon lángoló foltokat éreztem, a bal pedig egészen egyszerűen olyan érzetet keltett, mintha folyamatosan tűzben tartanám a kezem. Bekentem mindennel, amit az ingatlanban találtam, aztán pár perc múlva rohantam lemosni minden kencét, mert csak rosszabb lett. Amikor már tényleg a bőgés határán álltam, a hős pasi elindult az ügyeletes gyógyszertárba kikövetelni valamit, ami tényleg segít. Amint egyedül maradtam – társaságban mégiscsak tartja magát az ember – kicsit elzokogtam magam a macskának, aki ugyan oda is jött vigasztalni, de mivel nem mertem megsimogatni, hátha ő is erősös lesz, néhány perc múlva otthagyott.

Ezután három-öt percenként rohangáltam a fürdőszobába, hogy a hideg víz alá tartsam a kezeimet. A pasi már a patikából telefonált, hogy a gyógyszertáros nincs meglepve. (Leszarom, mondjon valamit most.) Sűrűn előfordul. (Nem érdekel, mifaszt csináljak?)

Kalciumos pezsgőtablettát adott és javasolta a hideg vizet, egyszer elmúlik. És ennyi. A kedvemet nem ecsetelem, de kiköltöztem a fürdőszobába bőgni és vizezni. Aztán még hüppögve betoltam a kálciumot.

És… negyed óra múlva már csak zsibbadt, háromnegyed óra múlva pedig gyakorlatilag elmúlt minden tünet. A kérdés az, hogy az idő, a kálcium vagy a víz segített. Mindenesetre mostantól - akármennyire is kínos – gumikesztyűben csilizek és remélem, hogy a torkom nem lesz egyszer csak allergiás rá.

(Paprikakrém vagy mi: Egy kiló paprikához 15-20 dkg sót keverünk, befőttes üvegben eláll egy darabig, némi szalakáléval a tetejükön még tovább.) 

Ismerős?