Ez a poszt modoros. Meg hatásvadász. Tudom, direkt úgy írtam.
Vagyunk négyen barátok (vagyunk többen is, de ez most nem lényeges), akik szívesen utazgatunk néha Gasztronómiában, néha repülőn, néha autón, de sokszor bizony csak gyalogosan. Mivel az ember gyerekben is azt szereti legjobban, amelyiket maga csinálta, gyakran mi magunk csináljuk meg, amit megeszünk.
Négyen vagyunk, Sanyi, aki valaha élelmezési tiszt volt a Magyar Kereskedelmi Tengerészetnél, Karcsi a netszakács (azért hívom így, mert lukasnak érezvén tudásának szakajtóját, a netről tanult meg főzni), Laci, aki jól főz, szeret jót, s sokat enni, innovatív, kísérletezgető, és jómagam, aki meg ott vagyok velük. Ami a legfontosabb, tudunk összhangban főzni, ha kell, de az egyéni kezdeményezéseknek sem szab gátat soha senki.
No, mi négyen, úgy döntöttünk, hogy benevezünk egy Pörköltfőző Szpartakiádra, ami Budapest egyik külső kerületének kies parkjában került megrendezésre anno, és az év egyik hónapjáról volt elnevezve. Elhatároztuk, hogy Laci híres káposztás babját fogjuk elővezetni, ami ugyan nem pörkölt, de legfeljebb nem nyerünk, nagy dolog. Összeírtuk a hozzávalókat, bevásároltunk, kisorsoltuk a sofőrt, aki hoz-visz, (én), összecuccoltunk és egy szeptemberi szombat hajnalban elrobogtunk a színhelyre.
Reggel még be lehetett menni kocsival, lepakoltunk,majd kocsi a külső parkolóba ki, csináljunk reggelit: valami egyszerűt, mondjuk sonkás-kolbászos-paprikás-gombás-pórés rántottát kevés szalonnán olyan húsz tojásból. Hozzá inni, ki mit szeret. Karcsi ekkor nyitotta ki az első üveg rizlinget, Laci sörben utazott, Sanyi kólás vörösborban mert neki nehéz gyerekkora volt és sokat szenvedett a tengerészetnél is. Nekem maradt a víz. Ebből látszik, hogy neveltetésünk még alulról sem súrolta az angolszász felső tízezer sztenderdjét; mi délután öt előtt is képesek és hajlandók voltunk alkoholt fogyasztani, sőt inkább öt után már nem annyira bírtunk...
A főzőhelyek kicsit szűkösen voltak kiparcellázva, így kilencre már tele volt a park vörös képű részegekkel, akik vadul döfködték a lábukba a bográcsállványokat. Mivel mi tudtuk, hogy nem pörköltöt főzünk, hanem babot, és az hamarabb kész, nem siettünk. Komótosan nekiláttunk az alapanyagok elkészítésének és a tűzrakásnak. (Mivel négyünk össztömege megközelítette a fél tonnát, többen azt hitték, hogy a meghirdetett „Los Behemotos” kubai kongazenekar unplugged koncertje készül, de akkor miért ilyen sápadtak a fiúk és miért káromkodnak folyékonyan magyarul?)
Karcsi ekkor nyitotta ki a második üveg rizlinget.
A receptet megpróbálom idemásolni, úgy ahogy készült, mivel hozzátenni nem tudok, elvenni pedig nem akarok belőle: Előző este megfőzünk egy szép darab jó minőségű füstölt oldalast (bő kilós), főzővizét megtartjuk. Beáztatunk úgy 1,5 kg babot (fele fehér, fele vörös). Fogunk egy bográcsot (a miénk 17 literes) és hagyományos magyaros tejbegríz alapot készítünk, azaz 20 dkg apróra vágott füstölt szalonna zsírján 2-3 szép fej hagymát dinsztelünk. Félúton kerül bele egy összemarék tarhonya, hadd piruljon. Ha már megpirult, mehet bele a füstölt hús főzőleve, és a bab. Forralgatjuk kicsit, mert a tarhonyának és a babnak több idő kell, mint az utána következő kelkáposztának.
Ha már úgy gondoljuk, hogy most már majd egyszerre puhulnak meg, utána vetjük a csíkokra vágott szép nagy fej kelkáposztát. Ha sok a vendég, vagy csak simán hedonista módon akarjuk csinálni – és miért ne akarnánk, - néhány darab füstölt kolbászt is dobhatunk bele, a színének is jót tesz. Most adunk neki némi fűszert, köményt, majoránnát/kakukkfüvet, ki mit szeret. Ekkor visszatesszük az előző este már puhára főtt füstölt húst, forralgatjuk még kicsit és kész.
A Sósságot és a hígságot a végén érdemes beállítani, ki hogy szereti. Kényelmesebbek konzerv babból is csinálhatják, akkor az is csak a végén kerül bele, hiszen az már kész a dobozban.
Akkor jó, ha már betegesen dagadozik ki a bográcsból, mint egy Z-kategóriás alien-sci-fi főalakja.
Ezt főztük, közben beszélgettünk, bográcsszomszédainkkal koccintgattunk, múlattuk az időt. Délután kettő felé Karcsi, aki ekkorra már kinyitotta a harmadik üveg rizlinget, megkért, hogy menjek el vele a mamájához, aki itt lakik kétutcányira, mert tortát, és egyéb süteményeket készített a jeles alkalomra, és azt kéne elhozni. Elindultunk hát, egy virágos kedvű, meg egy kissé morcos józan. Károlyunk virágos kedvét hűen tükrözte az a kis közjáték, miszerint egy teniszpálya mellett elhaladván bekiáltott az odabenn izzadva rohangáló két fehérruhás szikkadt kecskének: - Ne szervájjá, főzzé köcsög! Ezután kicsit futnunk kellett.
A mamánál minden zökkenőmentesen lezajlott, annál is inkább, mert nem ragaszkodtunk a hosszas bájolgáshoz, jobb, ha Karcsi mama nem veszi észre fiacskája romos állapotát. A visszaút is sima lett volna, ha Karcsi nem ragaszkodik ahhoz, hogy a puncstortát, - amit olyan pattintós fedelű füles kerek műanyagdobozban kaptunk meg – ő vigye, és néha pajkosan megpörgesse, mint Maurice Chevalier a később róla elnevezett szalmakalapot.
Erre a doboz zárszerkezete nem volt felkészítve.
Az egyik pörgetés alkalmával, mikor a centrifugális erő meghaladta a négy kapocs szorítóerejének összességét, a talp levált, mint a kettes fokozat az Apollo-13-on, és rövid lebegés után a porba hullott, csakúgy, mint a puncstorta, csak az kicsit odébb. A tető a fogantyúval meglepett barátom kezében maradt. A puncstorta mentségére legyen mondva, egyben maradt, csak kicsit poros lett, és néhány kavics fúródott a bőre alá, egyébként átvészelte a kényszerleszállást. Röpke takarítás után egész elfogadható állapotba került. Visszatérve láttuk, hogy a többiek majdnem teljesen elosztogatták a káposztás babot a pörkölttől megcsömörlött potyázóknak. Némelyeket puncstortával is megkínáltunk, élvezettel fogyasztották. A nap ezután már eseménytelenül telt, estefelé kihurcolkodtunk a parkolóba majd egyenként hazaszállítottam mindenkit, -legutoljára Karcsit, lévén szembeszomszédom - és végre ittam egy hosszúlépést.
Másnap ebéd után hívtam fröccsözni, de azt mondta, nem tudja miért, de kicsit fáj a feje. Én tudtam.
A fenti recept Laci barátom alkotása. Állítólag egy adriai hajós nyaraláson kényszerűségből született, mert nem kötöttek ki, és abból kellett főzni, ami a fedélzeten volt. Nem tudjuk létezett-e igazából ez a kaja korábban vagy ő találta ki, de ez nem is fontos, ettől az íze nem lesz rosszabb.
Hétvégén pörköltöznek?
Utolsó kommentek