- Add ide a fényképezőgépet!
- Előbb kiveszem az üveg vodkát a hűtőszekrényből. 
- Siess, elmászik!!!

Ohlala, ezt tudja az új gép konyhai neon alatt, szívem repes.

Te, nem tüzel a Dió? Háát, gyanús, de még elhajtja őket. A Papit (tapasztalat 10/10, életerő 10/10, fizikum 2/10) nem lehet elhajtani, ha nem akarunk egy víziszonyos ír szetterből és egy öngyilkos hajlamú Parson Russelből futóbolondokat tenyészteni, Papesz jössz be, onnan nyálazhatod a teraszajtót. Bocs, kicsi kutya, a gazdi meg böjtöl, egy szavad se legyen. 

Állok Vanda hűtője előtt, kéne valami. Nem vagyok éhes, nem jó a sajt. Nem, sütit se kérek, ma már ettem édeset. Nem, a savanyú se. Hajaj, hús kéne. Turista szalámit ennék, ez a durva, turistát, pedig talán életemben nem ettem. Vagy téliszalámit. Rántott hús. Rozé bárány. T-bone steak véresen. Rántott velő.

Itt tartok, tegnap este elöntötte az agyam a húshiány. Az alkoholba belecsaltam egy-egy korty borral, 1:10-es fröccsel, ezt még vállalható bűnnek érzem. Másoknak főzött húst, ellenőrzésnek, kóstoltam egy-egy falatot, de nem kívántam. Tegnap estig.

Még két hét van hátra.

Minden nagylány és nagyfiú tudja, olyan még nem volt, hogy a vágyat, a kiváltó okon kívül bármi más csillapítsa, mégis gyógyszer után hajtottam azt a hűtőt, és meglett a doboz.

- Ahhoz ne nyúlj!
- Miért is ne?
- Hónapok óta elfelejtett sajtok.
- Hm. 

Egy falat agyonérett sajt pont annyi fehérjét és ízt tud, mint a hús, talán be tudom csapni a rendszert, kinyitom. Büdös, milyen lenne, de büdös a hakárl, a surströmming, a provolone, a parmezán, a pálpusztai, a gorgonzola, ettől még nem fogok hátrahőkölni. Mégis felmerül a kérdés, miből fogjuk megállapítani, ez most romlott, vagy érett? 

Azt már tudjuk, a pálpusztai nem romlik meg, de ezek nem pálpusztaik voltak, nem tudjuk mik voltak, de úgy döntöttem, más érzékszerveimet bevonva haladok a húskívánás útján, és megfejtjük, milyen a romlott sajt.

Fúj, köptem az elsőt a mosogatóba, nagymama eperleveles ezüstjére. A romlott sajt savanyú, a krémes, miért lett ez rózsaszín kérdést felvető darabot eldobhatjuk. A következőt már meghámozom, kapros, ehető, sőt jó. A harmadik látványosan undorító, valaha gomolya lehetett, most megtanuljuk, a friss sajtoknak esélye sincs tárolás közben, meg se kóstolom, ma még tilos a vodkás szájöblítés. A füstöltet is meghámozom, semmi baja, jó csípős, érett, mellészedek paprikát és beveszem, mint valami mellékhatásoktól és kockázatoktól mentes nyugtatót. 

 A friss sajtok bizony megromlanak, a fehérje lebomlik bennük, nem átalakul. Undorítóak, savanyúak lesznek, viszont a keményebb állagú csapat még a világ legszakszerűtlenebb tárolási körülményei között is állja a sarat. A sajt pedig még mindig a böjtölő legjobb barátja. 

Pont egy hónapja böjtölök, a fejleményeket a linken találják. A legújabb történés, hogy az első hónap végére fogytam öt kilót. A hatvanötből ment le, túlsúlyról szó se volt, de a rendszer úgy állt be az első hét cukorzabáló zavara után, ha hús nincs, nem kell más. Alig eszem, mellé nem iszom alkoholt, aminek először pénztárca, majd zsírpárnakönnyítő hatása tűnt fel. A piában bizony rengeteg kalória van, megvonása fogyást eredményezhet, ami váratlan, de nem túl megdöbbentő fordulat, kezdjenek vele, amit akarnak.

Még van szűk két hét a böjtből, életemben először nem akarok többet fogyni (az egész ruhatáram itt eláll, ott lecsúszik, a valaha csípőszoknyák reménytelenül csípővé váltak), már ezért, a soha nem tapasztalt - pláne, hogy ezt egészségesen élhetem át - érzésért megérte. A sajtokat pedig egyre jobban szeretem.

Ettek már romlott sajtot?