malackaraj

Kell néha mérlegelni, szerelmesen kicsit nehezebb, de pár év tapasztalattal az is megy. Mit ad három-négy sör, és mit ad a dugóban feszülten figyelve elférni a sorok között, pirosnál plexit felpattintva, parkolóban spontán haverkodni a többiekkel, belepacsizni a nehéz menetszélbe, majd az éjszaka félig kiürült körúton egy levegőre, a bukóba bő nyálat köpve, teli szájjal röhögve hazamenni és otthon még fél óráig tökrészegen örülni, megint motorozok! Még akkor is, ha egyelőre csak egy babamotoron, de nem tudok betelni vele.

Így kerültem közelebb az alkoholmentes sörökhöz, és egyáltalán nem kell sajnálni érte, pedig van miért. Az alkoholmentes sör nem jó. A sör jó.

- Anna, ugye nem sértődsz meg, ha neked is hozni kell két szatyrot?
- Nem.
- Jó, viszont azokat hozhatnád medvézve.
A Wolves Ladies újonca a Wolves centerével bevásárol a csapatnak. Csilis bab lesz. Kólás, de azt nem akartuk, csak úgy alakult.

Ki hozta ezt a tálca gulyáshúst? Azt nem tudom, de olyat teszek vele, amit megbánunk, adj egy kést!

Az úgy volt, hogy a Millenáris egyik dombján fogok egész este cigizniinnihéderelni, ehhez képest úgy süssek slambucot a murván, hogy fogalmam nincs róla. Mindezt a kultos, könyves és Margós Valuska Lacival, aki a slambucról pont annyit tud, mint én. A nagyszájú CsernaBandi ellen. Pápá héderelés!

Fotó: Valuska Gábor

Nem túl nagy öröm, ha valaki nagyobb bajban van, mint mi, de ilyenkor illik megbecsülni a jó dolgunkat, és lehetőségeinkhez mérten segíteni.

Így történt ez tavaly szeptemberben is, mikor gyorssegélyként vittünk némi kutyakaját egy környékbeli barátunknak, aki igyekszik az állattartási kultúrával hadilábon álló községében fejlesztgetni az állapotokat. Eredetileg úgy terveztük, hogy csak viszünk, és nem hozunk, dehát tévedni emberi dolog, nekem meg kiváltképp rossz szokásom.

Egész sokáig tartottam magam, pedig már a kipakolás elején kiszúrtam a szőnyegen keservesen nyivákoló fekete macskakölyköt. Már készültünk elköszönni, mikor nagy sóhajjal megkérdeztem, mi van az aprólékkal, már a hangja se tetszik.
Kidobták, és nincs jól. És tényleg: kopogósra száradt, csont és bőr, csökött kis félholt vakarcs, már bőven mászkálnia kéne, de jártányi ereje sincs. Barátnőmnek volt épp elég baja, kértem egy dobozt, bűnbánóan pislogtam kettőt párom felé, és elhoztuk a csöppséget. Itthon fecskendőből belediktáltam egy kis kecsketejet, hálája jeléül erőtlen dorombként vacogva recsegett egy kicsit. Pocsékul nézett ki, én pedig beletörődtem: nem éri meg a reggelt, vagy ha el is jutunk vele az állatorvosi rendelőig, az altatáson kívül nem lesz más megoldás. Mind a sírása, mind a testtartása halálközeli volt, és nem elég a kiszáradás, a csontokra tapadó bőr, de ráadásnak volt hasmenés és hideg test. Betettem alá egy melegítőpárnát, és előre féltem a reggeltől, hogy egy haldokló vagy halott kölyköt találok-e majd.

Jó éttermek, még jobb cukrászdák a szomszéd településeken, hogy legyen hova menni hétvégén.

Nyár, azaz nyári szarvasgomba. Tele vele a piacok gombás részlege, ráadásul pár hétig még olcsó a nyári szarvasgomba. Villáminterjú Bagi István szarvasgombásszal, hogyan vásároljunk nyárit, ügyesen?

A Margó megint elővesz három írót, meghalnak-e az asztalnál. A fegyvernem: slambuc, a program ingyenes, mi pedig az anyagbeszállítók nemes feladatát kaptuk, ennek megfelelően fogunk héderelni a Millenáris egyik dombján a fűben, egy sörrel.

biohazardnak, aki szerint amiben van gyümölcs, az nem édesség

Érnek az erdei gyümölcsök, a meggy, a sárgabarack, amiből nem lesz lekvár, mehet édességbe. Ebben a melegben se mozogni, se bonyolult alapanyagokat hajtani, se diót, mákot, csokoládét nincs kedve enni a népnek, maradnak az egyszerű, villámgyors, gyümölcsös édességek.

A Gastropolis egyik főzőestjén találkoztam a barista Molnár Attilával, lelkes és elszánt kávéőrült, ő szédített egy elsőre furcsának látszó ötlettel: minden gombák legjobb ízfokozója a kávé.

Jobb napokon karamellizálunk, szitálunk, felverünk, átszűrünk, olvasztunk, csodálatos anyák, feleségek, munkaerők vagyunk, mindeközben folyamatosan megvalósítjuk önmagunkat és mindent betöltő női varázsunkkal aranyozzuk be a világot. Máskor, ha mindez nem, vagy épp nem egyszerre jön össze, akkor azonban egyszerűen kinyitjuk a hűtőt, kinézünk a kertbe, merünk gyarlók lenni, kettőt keverünk, a világ marad megváltatlan, mi magunk pedig végképp.

A szomszédban a Zolinál megérett a barack, sárgállik a fa teteje, EGÉSZ KÖZEL a kerítésemhez. Gondoltam, lopok egy kiskosárnyit, ugyanis az egyik roskadozó ág MAJDNEM átlógott hozzánk. Csak a Zoli folyton ott sertepertélt a kertben egész nap, ami roppant módon bosszantott. Nincs az ilyennek valami rendes munkája, hogy folyton otthon eszi a penész? (A sors fintora, hogy neki van, nekem nincs).

A villámpácokról a maró só, provánszi jellegű, és nevű, kórószárazságú fűszerek juthatnak eszünkbe. Pedig ha valamibe feltétlenül bele akarjuk hirtelen mártani azt a húst sütés előtt, vannak jobb lehetőségek. Hétvégén jó idő! Sütünk!

Tegnap receptek voltak, holnap receptek lesznek! Ma meg nem azok vannak.

Nőkről nem írtam még itt. van, aki hiányolta, van, aki örült neki, van, akit nem érdekelt. És ez így volt jól. Na, most írok. Van, akinek tetszeni fog, van, akinek nem, van, akit nem érdekel majd. És ez így lesz jól. Az alábbi kis történet három nőről szól, akik mindennapos részesei utcácskánk életének, így kihagyhatatlan szereplői az enyémnek is. Ha ezt majd elolvassák, bizonyosan egyenként jól seggbe rúgnak, de mi az a néhány seggberúgás az olvasók korrekt és maradéktalan tájékoztatásához képest.

A Neptun-szobrot Andrea Doria rendelte Baccio Bandinellitől, de mivel a szobor soha nem lett kifizetve, ezért befejezve se, így került Carrarába, a Dóm háta mögötti szökőkútra. Mindez senkit sem érdekelne, de a szobor melletti pékségben árulták, vagy ha az olasz valóság örök állandóságát vesszük alapul, ma is ott árulják a világ legjobb ánizsos süteményét.

A Kuplungba, és szerencsére az összes romkocsmába be lehet vinni a kutyát. Ennek nem tudom, mennyire örül maga a kutya, de hétköznap nincs tömeg, zaj se sok, egy kutyának meg sok kényelmetlenség belefér, csak a falkával héderelhessen. A harmadik sör után unja, felugrál az ölembe, húzzunk, elég! A három sör nekem is elég volt, sajnos pont annyira, hogy megérkezzen a komlódüh, a keserű, friss sör kiváltotta pusztító éhség. Pusztító, nem válogat, és rögtön akarja, minél többet, de ezzel vagyok így más élethelyzetekben is, már nem ijedek meg tőle.

Így kerültünk a sarokra egy vödör, harmincas egység csirkeszárnnyal, ami pont hazáig elkopik, a kis csontokat a kutya röptében szedi le. Ezeken a napokon sem bánom, hogy nem vagyok a királyi család tagja, és a kutyám egy repülő Parson Russel, nem porszívó Corgi.

Hol a fagyid? Lapos, cukormámoros tekintet. Hogy a fenébe ehetted meg ilyen gyorsan? Kérsz még egyet? A terhes nő kívánós szeszélyei nem is foghatóak egy szoptató anya váratlan hullámokban feltörő, ijesztő farkasétvágyához. Nem egyszerű vágy ez: rögeszme, amely aktiválja az agy máskülönben kábítószerfüggőség esetén működő területeit, ezek pedig majd'minden szoptatás után gigantikus fagylalthegyeket vetítenek a leszívott anya képzeletébe. Tekintete elhomályosul, agyának érzékelő kapui becsukódnak, míg hozzá nem jut a napi zsákmányhoz. A kielégülés azonban szinte sosem teljes a babakocsitávban beszerezhető termékek esetében: ahhoz minimum az olasz határig, ha nem egyenesen San Gimignanoig kellene eljutnia, fagyigépe nincs, valamit pedig tenni kell.

"Ha valaki meghív egy Kofolára, kérdezd meg, mi vele a szándéka."
Belga: Készüljél fel a hangulatra

Dr. Pepper, Chinotto, Cockta, Kofola, Red Bull Simply Cola. Feketék, szénsavasak, nehezen beszerezhetők. Sorba állítottuk a legismertebb majdnemkólákat (sőt, a Redbullkóla végülis kóla) melyik mit tud?

Cicuska, hozzál már nekem vagy két nyuszitojást a Lacitörpe dézsájából! A mondat némiképpen magyarázatra szorul. Cicuska az a Laci feleségének (a Helgának) becézése, tipikusan egy kérést szokott megelőzni. A nyuszitojás, az a Rákosi úton újonnan nyílt szuper csokoládéboltban vásárláskor ingyen kapott apró, de igen finom csokitojás. A Lacitörpe egy, a Laciról készült groteszk agyagszobrocska, aki egy dézsát, (egyesek szerint egy lábost) szorongat kezében. Na, ebben voltak a nyuszitojások, amelyeket Cicuska volt hivatott odavinni. Ennyit a frappáns, feszes kezdésről. Mekk Elek zenéjétől mindenki frászt kapott anno?

Tegnap olyan szépen elkaptuk a fonalat a csirkeszárnnyal, vétek lenne elengedni.

Minden hátránya ellenére szeretem a csirkeszárnyat. Kis bőr, kis hús, sok csont, sok macera. Olyan, mint egy kiló fokhagymás feketekagyló, csak baromfiban előadva. Törsz, rágsz, kutatsz, gyűlik a szemét, a jóllakás meg nem néz be ma este. Mégis, olyan ízek tudnak előjönni egy csirkeszárnyból, amit egy akármilyen nagy, mafla hússzelet sosem képes utánozni.

Ez a feldobom, és megsütöm nem megy itthon, mindenki vadul, száraz, vagy nedves pácokban gondolkodik, és még örülhetünk, ha nem ízfokozózott fűszersókkal szárítja ki a grilleznivalóját. Írtunk már róluk, de most vannak új ötleteink.

Szívós munkával sikerült elérnem azt, hogy családomban nagyjából mindenki szereti a halat. A nyers halat viszont csak én meg a három macska. Az ilyen-olyan módon tartósított nyers halat meg csak én. Ezekről lesz most itten szó.

Cseresznyéből? Mit? Nincs egy kis meggy? Nincs még. Eper? Nem is volt. Málna? Három szem. Ribizli? Még rózsaszín. Cseresznye van. Nálunk a kert diktálja a menüt: minden évben fosásig és hányásig zabáljuk magunkat az egyik, míg reménytelenül ácsingózunk a másik gyümölcs iránt.

A sört legalább annyira tartják szentnek, mint a bort, ha kavarásra kerül a sor, pedig napozáshoz nincs jobb egy micheladánál. Vagy egy gyömbér-sör felesnél. Vagy egy Sprite-sör felesnél. Klasszikus és kicsit újabb sörkoktélok, mert meleg van!

Vagyunk itt páran kólások, innen indult a suskus, te, már ez sem a régi. Ezt a gondolatot mégis gyorsan elhessegettem, nehogy a nosztalgia kényelmes, de gyilkos sebességű hardtopján száguldjak az öregség felé. Erre OP kimondta a fruktóz-glukózszörpöt, és onnantól szó sem volt nosztalgiáról. A kóla a régi, csak mi kapjuk az újat, ami kivételesen semmi jót nem jelent.