malackaraj

Az olajos halról nem kell vitatkoznunk, ez az ország kedvenc étele, nem a somlói, vagy mi. Gyerekkorunktól, a koleszon át a loftig elkísér. De a jó szardínia ritka, még a méregdrága, egyedi dizájnercuccok között is bele lehet nyúlni a gyászba, nem is beszélve az olcsókról. Ezért nekifutottam otthon.

A decemberi motorvásárlás ajánlott, sőt bölcs dolog, ilyenkor olcsóbb az éghajlatunkon sajnos szezonális játékszer. Aztán amikor minden nap lejár a tulaj a garázsba csak úgy elülögetni a kicsikén, simogatni, esetleg beindítani és a hülye haverjaival élvezni a dübörgésre, elmegy az esze. Ha már nem lehetünk alaposan egymáséi, legalább a bugyid vedd már le, vagy süssé' valamit. Na.

Berohadt. Nekem is. Nekem is. Mert nem hőkezeltétek, azért. A csírátlanítás a lényeg, a kapszaicin úgyse hőérzékeny vegyület, csíp a baktériumok, gombák elforralása után is.

Egy egyszerű technológia egy még sokkal egyszerűbb, olcsó és szeretett alapanyag elkészítéséhez. Sertésfül, belül kocsonyásan, kívül ropogósan.

Te mi az úristent csinálsz? - kérdem sörrel a kezemben a boronatárcsa Gordon Ramsay-ét, Tie-t. A WD40 mindenre jó, begyújtani pláne! - mondja, én erre riadtan a törköly felé nyúlok. Csapzott feje kevéssé meggyőző, de az a húsz kiló sült hús, amit eddig előállított, igen, ezért most is hiszek neki. A Belsőség-találkozón nem túl rendhagyó így begyújtani a tárcsa alá, ám azóta kiderült, mások is gerjesztenek tüzet ezzel a gyorsítóval.

Amióta megvan az autó, ki akartam próbálni. A megfelelő pillanatra vártam, ilyesmit nem csinálok csak úgy, egy szerda délután. Eljött a pillanat. Húst sütöttem a Volvóm motorjában.

A Gastropolis egyik főzőestjén találkoztam a barista Molnár Attilával, lelkes és elszánt kávéőrült, ő szédített egy elsőre furcsának látszó ötlettel: minden gombák legjobb ízfokozója a kávé.

Egyik kedvenc melómat OP-vel készítettem. Az a délután életem tíz legjobb napja között van még mindig, szanaszéjjel viháncoltuk az agyunkat egy lazán hozzánk vágott, fekete őrülettel. Ez itt az ő videója, itt a linken az én cikkem a csodálatos fícsörről, magyarul Chevrolet SSR-ról. Három és fél évvel később, most, virslit főztünk.

Négy hajtogatott, három tekert. A hajtogatott volt a kakaós, de a forró tésztába szórás miatt a kakaópor és a cukor ropogós csokoládévá olvadt. A tányérra eső cseppeket ujjal kellett feltakarítani, és jöhetett a lekváros, túrós, vagy fahéjas feltekert szakasz. Több ízesítés nincs, a Gundel egy étterem.

Folyamatosan hisztizünk: Ne sózd, mert kiszívja a nedvességet, odalesz az a hús! A bélszínt pácolni se szoktuk, nyersen fel a tűzre, só, bors, boldogság. Most viszont sózni fogunk, mert sütni nem.

A tegnapi Sátántangó percről-percre műsor beavászkodott a délutánomba, betolta a gályát az estébe, tönkretette a galériánkat, de nem bánom. Mert egy vagyok a kétszázból, láttam.

Az van, hogy a Karaj kutyalefedettsége több, mint 100%

Közeleg a tavasz, kezdődnek a Tavaszi Munkák a Kertben. Ki kell fésülni a Merlint. Merlin a család kutyája. Ez egy jó félnapos nemes küzdelem. Az egész téli dagonyázás után márciusra olyan, mint egy kis Sashalmi Csubakka, a Birodalmi Erőkkel vívott sorsdöntő, ám vesztes csata után. Ki kell fésülni, nincs mese, csakhogy ő a kifésülést utálja. A baj az, hogy már ELŐZŐ ESTE tudja, hogy mi másnap majd úgy FOGJUK GONDOLNI, hogy ki kell fésülni őkelmét.

Félálomban csoszogok ki a konyhába, nagyjából nyolcéves lehetek, a körfolyosón kávéillat, a lakások ajtaja mindenkinél nyitva. Csukott szemmel iszom az anyám által kezembe nyomott kakaót, a gyomrom azóta is képtelen ébredés után másra gondolni. Meleg, tejes ital nélkül puszta kézzel gyilkoló terminátorrá válok, kommunikációm kimerül a morgásban és hümmögésben. Ha lenne pöcsöm, biztos azt is vakargatnám.

Túró Rudi, Nutella, Sport szelet, Balaton szelet, akinek nincs veszítenivalója, kipróbálja házi elkészítésüket. De ahogy egy jó islert sem lehet filléres tortabevonó helyett Valrhonával leönteni, a burgonyachips sem sikerülhet a nagymamai úton.

A nehézségek krumplipucolás után kezdődnek.

ILYEN vékonynak kell lennie, hogy mindenki értse. Playboy magazin, 2010 12. borítóján található szemléltető eszköz, mellesleg ebbe írtam bibííí.

Tojást, teát se tud főzni, van ilyen olvasónk, sőt szerzőnk is, ezért a zsíroskenyér elkészítésének elemzése után gátlástalanul térünk ki a tojásfőzésre. Nem a három és négypercesre. Szerelem a kolera idején stílusában főtt keménytojás következik.

kka-nak, már megint

Igen, Monica Belluccit igen. És a férjével együtt, igen. Egy Phantomban, amit utána megtarthatsz? Úgyhogy senki se mondja, hogy a libamájat pazarlás szarvasgombával és konyakkal összelötybölni, jó?

Lehetne hosszan viccelődni a fehérjenapos barátnőkön, szoktunk is, de a kolbászchips inkább levesbetét, mint marékszám fogyasztható eledel.

Van egy kézzel írt, örökölt receptem. Nem sikerült. Az Ínyesmester szakácskönyve alapján se. Mert nem pontosak, mintha a hájas valami ragu, vagy pörkölt lenne, amit úgy gondolomformán kellene, lehetne készíteni. Hájast nem lehet Váncsából sütni, de az ő liberális receptstílusánál pontosabban megírt receptek nincsenek, és a hájas esetében a félinformáció rosszabb, mintha még annyi se volna. Mert ha nincs, neki se állok kipróbálni, és amikor egy kérdéses részhez érek a leírásban, nem tudok a rossz útra tévedni, mert odáig se vergődtem el.

Tatár Dzsónak, száz puszi kíséretében

"Tisztítani kell, mert én akkor frászt kapok?"

Fűszeresnek, Dórának és nekem érkezett a baráti fácán, Fűszeres Tokajban, Dóra, hát, Dóra úrilány. Egy kedves ajándékot nem fogok elutasítani csak azért, mert 15 éve megfogadtam, én ebben az életben nem nyúlok undorító madarak büdös tollához. Annál sokkal jobban szeretem a fácánt, sőt, a fácán a kedvenc madaram, még a gyöngyit és a galambot is megelőzi. És a fácánt nem kell forrázni, mert a tyúkkal az a baj, a forrázott, ázott szag, amiért máig ritkán eszem csirkehúst.

Régen voltak lassú délutánok, emlékeznek még rá, milyen az? Zuhog az eső, latyak van, párásak az ablakok, és szürke minden, mégsem tűnik szomorúan reménytelennek, nincs nyavalygás a téli depresszió miatt, nem ciki a gumicsizma és nem értjük, miért ne lehetne kimenni a térdig érő sárba játszani. Nem idegeskedünk, hogy az összes hülye kocsival indul el, mert fél egy kis esőtől, a még hülyébbek esernyővel bicikliznek, nem ordítozunk, hogy nézd meg, mit hoztál be, most porszívóztam fel.

Lapozgatjuk a Kincses Kalendáriumot, kifestőzünk, kártyázunk – egészen addig, amíg nem veszítünk, ekkor vörös fejjel széttépkedjük és megesszük a Fekete Pétert, pár évvel később ugyanilyen okok miatt tüzeljük el a sparheltban a sötét királyt – még nem aggódunk a villanyszámla miatt, ezért viccesnek tartjuk, hogy már délelőtt lámpát kell kapcsolni. Nem aggódunk a minden télen alattomosan felkúszó három-négy kilón, nem tudjuk, mi az a testtömeg index, a gyorsan felszívódó szénhidrát sem halálos ellenség, ezért uzsonnázunk is.

Ötévesen. Kekszet, macskás kakaóval. A macskás kakaó hosszú percekre lefoglalt, sokszor úgy tűnt, lehetetlen elkeverni benne a galacsinokat, a bögre oldalához nyomkodtam őket, ha nem volt elég habos, szívószállal bugyborékoltam bele, ez nem túl gusztusos, de engem szórakoztatott. A szívószál nagy kincs volt, egy-egy színes darabot évekig őriztem és csak sátras ünnepkor ittam velük, kólát, mert az is csak akkor volt. A keksszel kapcsolatban nem voltak igényeim, mert a szertartás volt a lényeg, nem az alapanyag. Személyes sértésként éltem meg a négyzet alakú háztartási keksz gyártását, ráadásul mára fűrészpor íze lett, régen édeskés és vaníliás volt. Pont ezért kellett hozzá kakaó. Tejeskávéval nem jó, a kávé rátelepszik a keksz ízére, a meleg tejet utáltam, most is utálom. Karamellás tejjel tömény, emiatt élvezhetetlen.

A keksz kakaóval együtt jó páros. Fontos, hogy a keksz kopasz legyen, mert annál borzalmasabb nincs, mikor a kakaónkban úszkálni kezd a feloldott csokiréteg, odalesz az íze is. A kakaó nem lehet ihatatlanul forró és langyos sem. A kekszet teáskanálra fektetjük, és óvatosan beleengedjük a kakaóval teli bögrébe. Úsztatjuk, érdeklődve figyeljük. Nem taszajgatjuk, meg bökdössük, és szentségtörésnek számít a kanállal való lenyomkodás a bögre aljára. Az érzékeinkre hagyatkozunk. Mikor a keksz széle rongyosodni kezd, határozott mozdulattal átfordítjuk, az esetlegesen kifröccsenő kakaót a dzsörzsékardigán ujjával szétkenegetjük a viaszkos vászon asztalterítőn. Mire ezzel végzünk, kivehetjük a kekszet. Ha mindent pontosan betartottunk, a keksz kívül puha, feláztatta a kakaó, de belül még roppanós, harapható.

Ha hibáztunk, a keksz szétázott, súlyos esetekben kettétörik, és visszacsobban a kakaóba. Ilyenkor nézzünk körül és ha a mama nincs hallótávolságban, fennhangon mondjuk ki az egyetlen káromkodást, amit a lófaszon kívül ismerünk és ne foglalkozzunk vele, hogy ennek sem ismerjük a jelentését, azzal sem, hogy nem feltétlenül illik a helyzethez: apja faszát! Az ehetetlenre ázott kekszet adjuk oda a kutyának, vegyünk ki a zacskóból egy másikat és kezdjük újra. Harminc évvel később a fenti uzsonnát már javasolt magányos délutánokon fogyasztani, közben röhöghetünk jókat a legjobb kekszes filmjeleneten, mert vagyunk már olyan profik, hogy nem áztatuk szét egyet sem.

A portálon tovább nyomatja Hajnalka a nosztalgiát:

Gyerekkorunk kekszei ma

avagy ki harapja és ki veszi kétfelé a Pilótát?

Mibe áztatják a milyen kekszet?

Tizenöt évesek voltunk, és fogalmunk nem volt, mit esznek a negyvenes szomszédasszonyok az új lakón a harmadikról, és ne adja isten, hogy tíz év múlva ráébredjek. A harmincas évei elején járó magas, kisportolt, szőke, kékszemű pasit mi ketten a kamaszlányok zsigeri gonoszságával szabadnapos buzinak neveztük el, affektáló hangja és nőies mozdulatai miatt. Forgattuk a szemünket, mikor hófehér rövidnadrágban autószerelést mímelt a garázs előtt, a vállára vetett trikóval néha teátrális mozdulatokkal törölgette nyakáról az izzadtságot. Barátnőm középső ujjával a nyitott szájába mutogatott, én vihogtam, aztán nyavalyogtam, az én szatyrom nehezebb, mindig én viszem a sört, meg a kakaóvajat is, nesze, hozd te.

A jó húsleves nemcsak a vasárnapi - ünnepi - menüsor szerves része, de a konyhában magyar háziasszonynak az általános iskola első osztályát jelenti, amit mindnyájunknak ki kell járnia, még akkor is, ha itt nem jár körmös azért, mert nem a szép kezünkbe fogjuk a fakanalat. Hiába próbáljuk húzni az időt, minden asszony életében jön egy pillanat, és úgy szeretne olyat tenni, amit nem szabad amikor elhatározza, hogy húslevest főz, ha a fene fenét eszik is.

Sokáig szégyelltem, hogy szeretem a krumplit. Azt gondoltam, ez kiözönséges ízlésre, középszerűségre vall. Aztán rádöbbentem, nemcsak a krumpliból készült ételeket szeretem, azt is, hogy a burgonya képes arra, hogy egész évben központi szerepet töltsön be. A tetejébe még szép is a rengeteg fehér virágjával. A falusi díva.

Megint húst sütöttünk, most éppen, megint Takács Lajossal. Tarját, mangalicát, egyben. Iszonyú nagydarab hússütési szájbarágó, gazdagon illusztrálva, mert eddig csak a kilósról beszéltünk, de ez itt nagyobb. Ez itt nagyon nagy.

Egy asztaltársaság előtt beletolni a kést egy háromkilós húsba, bő kétujjnyi szeleteket vágni a tányérakra, és azok a szeletek, nedvesek, rózsaszínek, igen szexi, felnőtt téma. A januári városban bringázás, kuvasszelidítés, vagy hóban futáshoz hasonló, terminátor vagyok gecók, hö, én, érzés. Aki bukik az ilyesmire, süssön húst egyben! Erről nem tudunk eleget beszélni, most éppen a serpenyő kérdése jött elő, mert nagyon nem mindegy.