Az van, hogy a Karaj kutyalefedettsége több, mint 100%

Közeleg a tavasz, kezdődnek a Tavaszi Munkák a Kertben. Ki kell fésülni a Merlint. Merlin a család kutyája. Ez egy jó félnapos nemes küzdelem. Az egész téli dagonyázás után márciusra olyan, mint egy kis Sashalmi Csubakka, a Birodalmi Erőkkel vívott sorsdöntő, ám vesztes csata után. Ki kell fésülni, nincs mese, csakhogy ő a kifésülést utálja. A baj az, hogy már ELŐZŐ ESTE tudja, hogy mi másnap majd úgy FOGJUK GONDOLNI, hogy ki kell fésülni őkelmét.

Ezért aztán másnap reggel nincs vigyorgás, ugribugri, deörülök kedvesgazdám, nem. Lapít a sövényben, bokrok mögül sasol, ittsevagyok módon sunnyog, mint egy színhibás kaméleon, mindenbe beleolvadni készen.

Nyáron egyszerűbb, kevesebb a sár, no meg akkor ott a slag, lecsapatom, tulajdonképpen juhászkutya, szarik rá. De most, ha megmosom, és kint hagyom, belefagy az ugatás, szobai használatra meg büdös és nem elég fordulékony, mindenbe beleakad. Marad a kifésülés, hiába nem akarja.

No de fel vagyunk készülve mi is.

Legfőbb fegyverünk a Szent Levesbenfőtt Karajcsont. Ha ezt meglengetjük, nincs kutya, mi ellenálljon a csábításnak. Ez most is beválik, óvatosan megközelítjük, a garázs mögül rögbihátvédként előront a fiam és elgáncsolja, leteperi. Mehet a kerti asztalra. Ekkor már nem ellenkezik, tudja, nincs értelme. Innentől szigorú munkamegosztás veszi kezdetét. A kutya áll az asztalon és reszket, én nyugtatgatom, életem párja pedig fésüli minden szóba jöhető eszközzel, ami leginkább kutyakefe, fésű, gereblye, ásó. Ilyenkor eltávozik a kutyából kb. kétvödörnyi avas téli szőrzet, amiből egy új spánielt lehetne gyártani, két-három apróbb cserje, ágak, bogáncsok.

Ekkorra a kutya megkönnyebbül. Lelkileg és fizikailag egyaránt. Tudja, hogy mindjárt vége, újból száguldozhat kedvére, gonosz precizitással kitaposhatja a (máskor sosem bántott) tulipánkezdeményeket (biztosan tudom, hogy idén is ő lesz az első, aki eszik a friss medvehagymánkból).

Amúgy nagy gourmand a lelkem. Kiskorában imádta a dinnyét és a szőlőt, amit később elhagyott, felcseperedvén maradt a pulykanyak, levescsontok, főtt rizs. És a nagy kedvenc, a diós kifli. Megtörtént eset, hogy a feleségem a pékhez indulván beszólt, hogy kell–e még valami, én mondtam, hozzon már egy diós kiflit (jó lesz a kávémhoz reggelire, - gondoltam én). Elment, visszajött, kérdem, hol a kifli. – Odaadtam a kutyának. Hát nem neki kérted? – Nem. Ennek a vén marhának, aki vagyok.

Ennyit a családon belüli értékrendről.

Persze ez még mindig jobb, mint a szomszéd labradorja, amelyik felmászik a körtefára és leeszi a félérett körtét, és málna a kert végéből még nem jutott el az asztalig soha.

Szóval kezdődnek a tavaszi munkák a kertben. Idén megpróbálkozok a saját paradicsommal hagymával, macskapöcse paprikával is, mert nincs annál jobb mint egy tavaszi reggel kisgatyában kimenni egy pár szál újhagymáért a reggelihez. A kutyával meg majd megosztozunk valahogy, elvégre civilizált állatok vagyunk mindketten.

A másik oldalon iszonyú közszolgálat, hol veszünk bálnapéniszt és sárkányszemölcsöt a sznob kajáinkba? Komolyan, hiánypótló delikátlista. 

Termesztenek valamit idén?