malackaraj

A városlakó kiskertje valóban egy csoda, de kicsit olyan, mintha lenne egy nagyon kényes háziállatunk vagy még inkább egy hétvégi gyerekünk. Olyan gyerek, aki okos és szép és nagyon fejlődik magától is, viszont folyamatos törődést és visszavágást igényel, mert azért kicsi még és az óvodában vagy máshol ráragadnak a tarackok, akik kiszívják és butává teszik, akár meg is ölhetik.

És tudom, hogy a gyereknevelés más és nehezebb és a többi, de ha egy kicsit is komolyan vesszük a kertet, itt sem választhatunk, hogy a nyári hétvégéket hol töltjük, ha nincs egy nagymama, rokon, barát, aki kiganyézza és meglocsolja (tisztába teszi és megeteti). Hét közben meg megy az agytorna, hogy vajon túléli-e, ha meleg van, a rohadék gazok biztos megint behálózták, mi lesz, ha kieszi a madár, a szomszéd, a tolvaj (felöltözik-e rendesen, bántja-e a csoporttársa, a nagyobbak). Jó helyre és időben ültettem-e (jó oviba írattam-e, jó, hogy évvesztes/nem az, stb).

Még egy dologra feltétlenül jó a kiskert. Amióta hisztérikusan küzdök a gyomnövényekkel, egyre jobban tisztelem a nagyapámat, aki gyerekkoromban, számomra felfoghatatlanul feleslegesen pepecselt a kertben, sőt küldött ki engem is, hogy tanuljam. Nem tanultam, mert kötelező volt. Most meg hiába nyígok, maradt Bálint gazda megörökölt irodalma és az idült marhaság, ami elért, hogy biztos jobban nő, ha beszélek hozzá. Igen, beszélek a sóskához, a madársalátához, a borsóhoz és még a gilisztához is, hogy én tudom, hogy ügyes lesz.

Cserébe sokkal több ellenszenv is született bennem. Kifejezetten haragszom a tarackra, a hosszú gyökerű kis gecik pedig ördögi dühöt szülnek. Annával felváltva vágunk hozzá az odatévedt galambhoz fahasábot és/vagy ásványvizes üveget, ami rendben is van, de míg Anna az irántam érzett rokonszenve miatt dobál (és azért, mert így menőzhet, hogy pontosan céloz) én tényleg ölni akarok, mert kiszedi a szép kis leveleit a fejes salátának.

Közben leégek, puffogok, fáj a fejem, leszakad a derekam, a kezem használhatatlan, mert olyan szerszámokat kezdek készség szinten használni, aminek a nevét sem tudom. Viszont addiktív is, és most is inkább az anyuka által banánzöldre mázolt kisszékén tolnám a földet káromkodva.

Az van, hogy a Karaj kutyalefedettsége több, mint 100%

Közeleg a tavasz, kezdődnek a Tavaszi Munkák a Kertben. Ki kell fésülni a Merlint. Merlin a család kutyája. Ez egy jó félnapos nemes küzdelem. Az egész téli dagonyázás után márciusra olyan, mint egy kis Sashalmi Csubakka, a Birodalmi Erőkkel vívott sorsdöntő, ám vesztes csata után. Ki kell fésülni, nincs mese, csakhogy ő a kifésülést utálja. A baj az, hogy már ELŐZŐ ESTE tudja, hogy mi másnap majd úgy FOGJUK GONDOLNI, hogy ki kell fésülni őkelmét.

Holland. A koktélparadicsom is holland. A cseresznyeparadicsom is holland. Télen-nyáron holland. Szombat este Bandi zöldséges zárva, hiperben próbálok paradicsomot szerezni. Megszívtam. Drágán.

A hollandkertészekről soha nem fognak salátát elnevezni, mert lehet, hogy termesztenek üvegházaikban (föld és napfény nélkül) ízanyagokkal rendelkező paradicsomot, de azt nem ide hozzák. Cserébe pultállóak a piros biliárdgolyók, felőlem állhatják a pultot ezer évig. Pultálló, nem lehetne inkább íze? A holland sorozaton kívül egy magyar és egy spanyol termék, tanácstalanul állok gombos pólóban az agyonhűtött zöldségesrészlegen, itt nem köthetek jó üzletet, hiába a nagy választék, hiába a magas árak, Zöldség-Gyümölcs helyett bátran kiírhatnák: Szopóbódé.

Akkor talán megkóstolom. Egy kivételével mind hatosával, fürtösével, átlátszó dobozban, lezárt fólia alatt állja a pultot, egyedül a magyar van szabadon, de ebben az őszi júniusban nem adok esélyt a nyilvánvalóan üvegházi terméknek. A kóstolás egy El Caminót venne igénybe a pénztárakig és vissza, mert hiába fizetném majd ki a feltört üveggolyókat, egy alapos ugatást, ha nem jegyzőkönyvet kockáztatok.

Piacon soha nem vásárolnék annál a zöldségesnél, aki nem engedi, hogy megkóstoljam az apróárut. Van ilyen balfék, hogyne lenne, véletlenül se megyek hozzájuk, és teljesen hülyének nézem őket. A hiperben, ábécében ez van, ez a normális, meg az ehetetlen paradicsom. Piacon, még a nénikék előtt is sok a holland és magyar műzöldség, de ott van valós választási lehetőségem, legfeljebb helyben megveszek egy darabot, és ha nem ízlik, haladok tovább, legrosszabb esetben átírom a menüt.

A piacnak egy baja van, 06-18-ig, pontosabban 17-ig, illetve 16:30-ig lehet válogatni, mert akkor már pakolászik a jónép, ott van hat óta, ennyit nem lehet talpon kibírni. Így hacsak nem kel fel ötkor, a szabadúszókon, nem dolgozó kismamákon és nyugdíjasokon kívül nehéz az a piacolás.

Nagy kegyesen ott a szombat délelőtt is, de az egész nap miért is lenne, és ugyan mi történne 07-19-ig tartó nyitvatartás esetén? Fellázadnának a nyugdíjasok? Hétköznap hajnalban, a Nagycsarnokban nem láttam még nagy forgalmat, csak kósza kerekes cekkerek fitymálják a magas árakat. A látványos tömeg formájában megmutatkozó szombat délutáni igényt mégse lehet felváltani a teljesen fölöslegesen megtartott hétfőre, amikor se áru, se vevő, kong a csarnok, csak a japánok fényképezik a vákuumot, mi pedig szép csendben leszokunk az ízekről.

Végül a spanyol paradicsomot vettem meg, így lett fokhagymás pirítós a bruschettából.

Kezdődik a szezon, hogyan és főleg honnan vásárolnak finom paradicsomot?