A városlakó kiskertje valóban egy csoda, de kicsit olyan, mintha lenne egy nagyon kényes háziállatunk vagy még inkább egy hétvégi gyerekünk. Olyan gyerek, aki okos és szép és nagyon fejlődik magától is, viszont folyamatos törődést és visszavágást igényel, mert azért kicsi még és az óvodában vagy máshol ráragadnak a tarackok, akik kiszívják és butává teszik, akár meg is ölhetik.

És tudom, hogy a gyereknevelés más és nehezebb és a többi, de ha egy kicsit is komolyan vesszük a kertet, itt sem választhatunk, hogy a nyári hétvégéket hol töltjük, ha nincs egy nagymama, rokon, barát, aki kiganyézza és meglocsolja (tisztába teszi és megeteti). Hét közben meg megy az agytorna, hogy vajon túléli-e, ha meleg van, a rohadék gazok biztos megint behálózták, mi lesz, ha kieszi a madár, a szomszéd, a tolvaj (felöltözik-e rendesen, bántja-e a csoporttársa, a nagyobbak). Jó helyre és időben ültettem-e (jó oviba írattam-e, jó, hogy évvesztes/nem az, stb).

Még egy dologra feltétlenül jó a kiskert. Amióta hisztérikusan küzdök a gyomnövényekkel, egyre jobban tisztelem a nagyapámat, aki gyerekkoromban, számomra felfoghatatlanul feleslegesen pepecselt a kertben, sőt küldött ki engem is, hogy tanuljam. Nem tanultam, mert kötelező volt. Most meg hiába nyígok, maradt Bálint gazda megörökölt irodalma és az idült marhaság, ami elért, hogy biztos jobban nő, ha beszélek hozzá. Igen, beszélek a sóskához, a madársalátához, a borsóhoz és még a gilisztához is, hogy én tudom, hogy ügyes lesz.

Cserébe sokkal több ellenszenv is született bennem. Kifejezetten haragszom a tarackra, a hosszú gyökerű kis gecik pedig ördögi dühöt szülnek. Annával felváltva vágunk hozzá az odatévedt galambhoz fahasábot és/vagy ásványvizes üveget, ami rendben is van, de míg Anna az irántam érzett rokonszenve miatt dobál (és azért, mert így menőzhet, hogy pontosan céloz) én tényleg ölni akarok, mert kiszedi a szép kis leveleit a fejes salátának.

Közben leégek, puffogok, fáj a fejem, leszakad a derekam, a kezem használhatatlan, mert olyan szerszámokat kezdek készség szinten használni, aminek a nevét sem tudom. Viszont addiktív is, és most is inkább az anyuka által banánzöldre mázolt kisszékén tolnám a földet káromkodva.