Anna (P) minden indulás előtt megnézi egyszer, hogy a sütő el van-e zárva, az ablak be van-e csukva és biztosan nem hagyta-e bekapcsolva azt, aminek nem kell, hogy bekapcsolva maradjon. Aztán elindulunk és Anna visszamegy, hogy megnézze, hogy lekapcsolta-e és biztos, hogy csukva van, aminek csukva kell lennie, kicsit később megkérdezi, hogy bezárta-e az ajtót.

Napi rutin ez, mint ahogy az is, hogy Iván és én jóval az indulás előtt elkezdünk biztosítani, hogy nézd, lezártam a sütőt, becsuktam az ablakot, Papi kapott inni és a gázt, igen, azt is elzártam. A napi rutin ma felborulni látszik. Mert reggel feltettem egy kávét főni. És elmentünk Annával megvenni a napi ételt. Mondjuk éppen ma nem is ment vissza megnézni, hogy minden le van-e kapcsolva és becsukva.

Háromnegyed óra múlva, hazafelé jutott eszembe, hogy akkor most lehet, hogy felrobbantottam a lakást. Addigra Iván is velünk volt és ugyan megígérte, hogy legfeljebb a tömítőgumi megy tönkre, mert beleég, de azért felkészültem rá, hogy a tűzoltóktól hogyan fogok elnézést kérni és a hétvégét hogyan fogjuk lakásfelújítással tölteni.

A kávé nem robbant fel. A fekete égett zacc simán eltávolítható a főzőlapról, a szagot kiszellőztettük, de érzem az erkölcsi vereséget. És MOST megígérem, hogy nem szólok be többet Annának, hogy visszamegy, már csak azért sem, mert amikor a Táfelspicc elindult, a irodai sütőt ő hagyta égve egy éjszakára, majd amikor másnap ezen nyihogtunk, hogy mi lett volna, ha, akkor kiderült, hogy aznap is úgy hagyta, de legalább nem egész éjszakára. Szóval mától kussolok és lehet, hogy vissza is megyek.