Egy barátom, épkézláb tyúk híján engem kért meg, süssek a céges karácsonyra. Reménykedtem, sztéket akar, de nem. Gyerekeknek kell süti. Nem zavarja, hogy nem szoktam sütni, és fogalmam sincs a gyerekek igényeiről. Kénytelen voltam átgondolni.
   Tiramisu, flan, panna cotta, sajttorta. Egyik sem az a kimondottan édes desszert, de ezekben vagyok jó. Mégsem nyomhatom egyiket sem kedves barátom kezébe, tessék, vigyed rajcsúrozni, a kerámiatálakat, kanalakat kérem vissza, a ruhákat pedig ki lehet mosni, nem? Ha már adok, abban legyen köszönet.
  Most nem kell variálni, elmaradhat a tokaji brandy, drága mascarponéra sincs szükség, és a babérlevéllel illatosított panna cotta célcsoportja is határozottan nagykorú, sőt, akár kétszeresen az. Egyszerű kell, kézbe vehető, és rendesen édes, nem csak úgy ímmel-ámmal.
  Így jutottam el a Nagy Kérdéshez: Mit nem szeretek? A browniet. Nem vagyok édességes, és a brownie-ban manifesztálódik a lehető legtöményebben a sütiség. Nincsenek benne izgalmak, rétegek, édes, ezt tudja, de ezt durván. Természetesen el lehet készíteni kiváló csokoládéból, finom vajból, és ha puhán olvadós béllel, kívül ropogós páncélban tálalják, egészen meggyőző tud lenni, de ezt a kategóriát itthon még nem láttam, Mexikóban annál többször. Az a brownie a létező legjobb egyköz egy mentőcsomagban a vércukorszint egekbe lódítására.
  A receptet Orosz Pétertől vettem, ő rendkívül jó kapcsolatban van a szénhidrátokkal, egy édességről alkotott véleményében vakon és feltétlenül megbízom, pláne amióta lejött a mindenféle ipari fánkokról. Van videó is. Őrület.

  • 300 g étcsokoládé/kakaópor
  • 250 g vaj
  • 750 g cukor <-!
  • 5 tojás
  • 200 g liszt
  • 1 kikapart vaníliarúd
  • 500 g durvára vágott dió (opcionális)

A vajjal felolvasztott csokoládét a cukorral fehérre kevert sárgájákkal, felvert fehérjével, pirított dióval és a liszttel kell összeforgatni, kivajazott, kilisztezett tepsibe önteni (ne legyen túl magas, 4-5 cm) és a 180 fokra előmelegített sütőben, 20 perc alatt készre sül. Akkor még löttyedtnek tűnhedt, de már jó. Kihűlés után lehet szeletelni.

A színes cukorkák, szóval azokat nem muszáj belenyomkodni.

Szeretik?