malackaraj

Szép fényes szombat reggelre ébredtek. Hideg volt, de a Nap úgy mosolygott az égen, mint egy jóságos kövér konyhásnéni a mennyei iskola menzájának ajtajában. (Mi persze tudjuk, hogy jóságos konyhásnéni egy kategóriába tartozik Nessie-vel és a Mikulással, de a Mikulásban is olyan jó hinni néha.) Mama elhatározta, hogy kipróbálja az új kenyérsütő gépet, amit a lányuktól kaptak karácsonyra. Nem kenyeret akart sütni persze, abba nem mert volna még belefogni, de az aranygaluska dagasztása pont megfelelő feladatnak látszott mindkettejük számára.

biohazardnak, aki szerint amiben van gyümölcs, az nem édesség

Érnek az erdei gyümölcsök, a meggy, a sárgabarack, amiből nem lesz lekvár, mehet édességbe. Ebben a melegben se mozogni, se bonyolult alapanyagokat hajtani, se diót, mákot, csokoládét nincs kedve enni a népnek, maradnak az egyszerű, villámgyors, gyümölcsös édességek.

A túrótorta nem az a kimondott anyósbűvölő varázspálca. Aki mégse szeretné hallgatni, ahogy a két nap melóval előállított somlói galuskáját fikázza a kedves mama, nyúljon a szicíliai túrótortához, rögtön csend lesz. És beleszakadni se kell.

 Olaszországban az a jó, hogy máig nem létezik. Ez az egyesítést befogadni képtelen nép erőszakosan, és büszkén megőrizte a dialektusokon túl a gasztronómia helyi jellegzetes vonásait is, így lehet a szicíliai konyhaművészet pont olyan távol az általánosított, paradicsomos, olasz konyha vonaltól, mint a magyar. Sőt, velünk van pár közös pontjuk, ilyenek a csípős ételek, kolbászok, és a túró. Pontosabban ricotta.

A túró és a ricotta nem ugyanaz, ennek ellenére, nagy reménytelenségben, muszájból, behelyettesíthetők egymással, de a kompromisszum helyett egyszerűbb összedobni egy ricottát. Ahhoz csak nyers, teljes tej kell, a másik beszerezhetetlen alapanyag.

A ricotta édesebb, krémesebb, az egy ún. savósajt. A savó újraforralásakor keletkező göböket szűrik le, ez a ricotta. A túrót aludttejből csapják ki, itt keletkezik az alapvető külünbség, a ricotta édes, a túró savanyú.

Majdnem ugyanúgy készülnek, de a túróhoz a teljes, érintetlen tejet 1-2 nap meleg helyen állítássl meg kell savanyítani. A ricottához nem. (ricotta készül teljes tejből is, nem csak savóból)

Az alapanyagot (teljes tej, vagy aludtej) 50 fokra kell hevíteni, akkor kicsapódik, és egy tésztaszűrőbe applikált pelenkán félóra alatt lecsepeg. Ennyi a túró. A ricottához a tejet 80 fokra kell hevíteni egy csipet sóval, majd amikor eléri a hőmérsékletet, hozzáönteni mézecetet (2 evőkanál / 1 l tej). Amikor szobahőmérsékletűre hült, a túróhoz hasonlóan le lehet szűrni.

És akkor jöjjön a cassatta alla siciliana (a piskóta elhagyásával könnyebb, de akkor nem cassatta, akkor csak egy túrótorta, ami odacsap)

• egy 26 cm átmérőjű 3-4 cm magas piskóta (1/2 kg kb)
• 400 g ricotta
• 200 g porcukor a mázhoz
• 200 g kandírozott gyümölcs apróra vágva (citrom, narancs, narancshéj) 
• 100 g csokoládé lereszelve
• 200 g cukor
• egy vaníliarúd kikapart magja
• rum ízlés szerint

A tortaforma aljába megy egy vékony piskótalap, körbeölelik piskótacsíkok, ebbe jön az összes hozzávalóból kikevert krém (kivéve a porcukrot), a tetejére még egy vékony piskótalap, és egy éjszakát áll a hűtőszekrényben. A porcukorból, és egy kevés vízből készült mázzal borítják be, és tálalják.

A képen látható túrótorta arányai ugyanazok, de elmarad a piskóta, és 4 db egész tojást kell keverni a masszához, majd 150 fokos sütőben, 50 percig sütni, és egy éjszakát pihentetni a hűtőszekrényben. Sütés után remegős még, nem kell megijedni tőle, ha nem is acélipari fogalmak szerint, de szeletelhető lesz.

Szeretik a túrótortát? És hogyan készítik?

A Wolves Ladiesnek

Kinek a kedvence a Sacher? És ki nem szereti? Ugye? Aztán hol lehet szeretni? Bécsben. Ez a hülyeség, mert a Sacher nem más, mint egy jófajta brownie. Brownie-t pedig mindenki tud sütni, tehát Sachert is. Probléma megoldva, haladjunk.

De, mégis bonyolult, és a hülye internet miatt, ahova mindenféle fogalomnélküliek töltögetik a hülyeségeiket, mi is. Ne irják be, rengeteg a téves recept. Sütőpor? WTF? A többit is hagyjuk. Ilyenkor nem elég az ujjakat mozgatni, ki kell nyúlni a Larousse enciklopédia felé, hátha segít.  Segít. A mennyiségek a nagyon nagy  tortaformára méretezve, egy komplett focicsapatnak sütöttem. A fele 26 centis formába elég mennyiséget ad.

• 400 g finom keserűcsokoládé (kakaóporral kiváltható)
• 16 tojássárgája
• 20 tojásfehérje (ezért nem kell a sütőpor, 20, húsz!)
• 300 g vaj
• 300 g porcukor
• 250 g liszt
• 500 g csokoládé a bevonáshoz (kakaóporral, vajjal 1:2 arányba olvasztva kiváltható)
• 300 g lekvár (sárgabarack, de naranccsal jobb)
• fakultatív program: egy tábla, durván összetört csokoládé beleszórva

A sárgájákat elkavarom, hozzákeverem a puha vajat, és a kakaóport. Keményre verem a fehérjéket, fokozatosan hozzáadom a cukort, verem veszettül. Lassan a kakaós keverékhez adom, beleszitálom a lisztet is. Kivajazott-lisztezett formába öntöm, és az előmelegített, 180 fokos sütőben úgy 40-50 perc alatt megsül, fél óra után érdemes ellenőrizni, mi újság a közepén. Ha picit még laza, nem baj.

Kimentem a formából, kettévágom, jól megkenem lekvárral. Összeillesztem, az egészet, tetejét, oldalát bekenem lekvárral. Egy vaslemezre rakom, leöntöm a bevonással, betolom a még meleg sütőbe 10 percre, kiveszem, kihűtöm, és mindenki nagyon fog neki örülni.

Olyan, mint csokoládéba harapni, pedig nem is csokoládé. 

Van, akinek nem kedvence a Sacher-torta? 

Maradunk Szerbiában, de a pljeskavicás hamburgertől ellépünk egy édesség felé, ami a maga kategóriájában ugyanazt a minőséget képviseli. Émelyítő szuperfagylalt, főtt búzából.

A zsito-t csak mi, balga és éhes turisták toljuk ész nélkül, ünnepelve az alkalmat, hogy beestünk Belgrádba. Komoly arcok kizárólag Slava idején fogyasztják, de akkor minden családban készül és mindenhol illik is fogyasztani belőle egy kanállal. Kicsit olyan, mint a mi bejglink.

Fojtósnak fojtós, még szerencse, mert azt akartam. De nem így. Kínlódás a mama mézesével, sokadik felvonás.

Mindenki szereti, de nincs mindenkinek egy órája az elkészítésére. Bruttó, tűzhely mellett álló egy órája. Jackie Brown segített.

Aki nem cukrozza a kávét, nem érti, miért fogynak a csokitáblák, és néha elfelejt édességet rendelni, szereti. A többiek is.

Ennél egy keményebb sütemény van, a hájas tészta. Azt nem lehet holmi tejzsírokkal felülmúlni, de még így is egy ligában fociznak a tiramisuval, ezzel az itthon ezer tévhittel, sokszor tejszínnel terhelt, kőegyszerű, olasz desszerttel.

Ha totemállatra hívunk vendégeket, a desszert szerepe olyan, mint horrorfilmben az először meghaló csajé: kihagyhatatlan, de teljesen súlytalan. Ilyenkor tutira megyünk: gyorsan elkészíthető, biztosan sikerülő desszert kell, ami nem vált ki szélsőséges érzelmeket. Vagy mégis, de ez ne a befektetett munka függvénye legyen. Mondjuk valamilyen crumble. Mivel a totemállattal egyidőben kaptunk egy kisebb rekesz szilvát, elmeséljük a szilvásat.

Fűszeres Eszter nyaral, ezért vendégek írják a blogját, ma én. Süteményt sütöttem, tisztességes, vajas, teasüteményt, de vaj helyett marhalábszárból kinyert csontvelővel. Részletek a Fűszer és Lélek blogon.

A másodikról visszafordulok, mert nem emlékszem, becsuktam-e az ablakot. Aztán a harmadikról, hogy bezártam-e az ajtót. Leviharzok a földszintre, vigyorogva bedugom a fejem a tároló ajtaján, Gyulabá', ma mit reggelizünk, fúúú lacipecsenye, nem kell kenyér mmm-mmmennem kell, késésben vagyok. Gyula hozza utánam a szalvétát, hát zsíros szájjal indulnál el, csatold be a bukósisakot, hányszor mondjam.

Mondd még egyszer! Hrrrooote Hgrrrrrütze. A csinos pincérlány és a sűrű vaníliasodóval tálalt vörös gyümölcskása együtt csak kihozta a német nyelv erotikus oldalát. Francia, hogyne, nagyon szexi, de a németben is vannak lehetőségek. Hkkrrrrrrrrrrrrrrrr.

Néhány összerottyantott erdei gyümölcsöt önálló desszertnek nevezni talán túlzásnak tűnhet, amíg csak olvastam róla, nem vettem túl komolyan. Németországban viszont elkerülhetetlen a kásával tálalt szegénykajaként - mindenkinek elérhetőek voltak az erdei gyümölcsök - indult rote grütze, azaz vörös kása. A kása mára elmaradt, felcserélte a vaníliasodó.

Többfélét próbáltam, a teljesen elpépesített változatok nem túl vonzók, a zselatinos gyümölcspépben úszó egész gyümölcsök nagyon kellenek az élményhez. A vaníliasodó elhagyható, de katarzisra csak ebben a kombinációban számítsanak, a savanyú, friss bogyók és a lágy, illatos vanília párosa gyorsan a tiramisu előtt találta magát, nyári, könnyű, de gazdag édesség, ami ütődött, véleményes gyümölcsből is elkészíthető. Vaníliakrém nélkül panna cotta, flan, sajttorták, túrótorták mellé is tálalható.

A rote-t annyira konkrétan kell értelmezni, hogy bármilyen piros idénygyümölcsből készülhet, sőt, van sárga és zöld lehetőség is, de azok a piros nyomába se érnek.

• 10 dkg ribizli
• 10 dkg meggy
• 10 dkg eper
• 10 dkg málna
• egy vaníliarúd kikapart magjai
• a fenti gyümölcsökből 40 dkg átpréselve, vagy pépesítve, ahogy tetszik
• zselatinlap

A gyümölcslevet, vagy pépet felforralom a pár kanál vízben feloldott zselatinnal és a vaníliával, belekeverem az egészben hagyott gyümölcsöket, összeforralom és behűtöm. Nagyon kevés zselatin kell bele, éppencsak zselésítse be. Cukor fölösleges.

A vaníliaöntet angolkrém, ahogy azt Karitól már alaposan megtanultuk.

Melyik a kedvenc német ételük?

Szoktak álmodozni? Tudom, az élet megrontója, kancsalul festett egekbe néz, de szoktak? Mostanában az Adriáról álmodozom. Ülök az öbölben, mellettem az ivójoghurt meg egy krafna, hanyatt fekszem a kövön, csend van, sós a levegő, én meg csak úgy vagyok. Hajnal van, mögöttem éppen söpörnek, a kávézó egy óra múlva nyit, a halpiac már bezárt, az öregek még nem ülnek a padon, a pék felől sülő kenyér és péksütemény illatát hozza a szél, nem gondolok semmire, elfogad egy kávét?

Van lekvár? -kérdezi Péter. Itt van málnaszörp. Szobi. Nem azt kérdeztem. Én sem itt lakom, hát honnan tudjam, van-e lekvárjuk, egyébként sem az való rá, tessék a málnaszörp. Úristen. Ne úristenezzél, az előbb Mustang cigit kínálgattál körbe, ahhoz képest ne törjön rád a gasztronáci.

Egyik vasárnap délután - már a szombati rendes, komoly süteménygyártás után – arra gondoltam, hogy valamit össze kéne dobni valami édeset ebéd utánra. Átlapoztam az egyik süti receptes könyvet, és a muffin mellett döntöttem. Néhány hete már készítettem muffint, az sajtos-tökmagos volt, de nem aratott osztatlan sikert, gondolom, mert nem volt édes (nekem ízlett).

Ez a mostani viszont annak ígérkezett. recept:

• 25 dkg cseresznye (helyett meggy, de akár eper, málna)
• 20 dkg liszt
• 2 tk sütőpor
• negyed tk só
• 10 dkg kukoricapehely
• 1 tojás
• 1 dl olaj (vagy 10 dkg vaj)
• 10 dkg cukor
• 10 ml joghurt (helyett kefír)
• recept vége

Két helyen kellett elkanyarodnom a recepttől. Az egyik a cseresznye ügy, mivel csak meggy volt otthon, az is fagyasztott, de most belefér, sőt, más gyümölcsökkel is helyettesíthető.

A másik eltérés a joghurt helyett kefir. Ez is azért, mert joghurt nem volt a hűtőben, viszont a natúr joghurtot evés közben sosem tudtam megkülönböztetni a kefirtől, ezért gondoltam, jó lesz az is.

Az összes cuccot, de tényleg mindent összekevertem. Semmi különválasztás, külön kezelés, hanem csak zutty, mindent bele a keverőtálba. Kézi habverővel egyesítettem a dolgokat, majd mikor kezdett sűrűvé válni, átváltottam fakanálra. Az egész művelet nagyjából három percig tartott, vagy három és félig. Az elkészült nyers tésztát muffin tepsibe adagoltam (muffin méretű mélyedések vannak egy tepsiben), a maradékot, mivel nem volt kedvem még egy kört futni a tepsivel – és csak egy ilyen tepsim van – beleöntöttem egy keskeny de magas tepsibe.

Együtt raktam a sütőbe őket, ami 175 celsius fokos volt már ekkor, és nagyjából 15 perc alatt el is készültek. A képen brikettszínűnek tűnnek, pedig nem égtek meg, lehet, hogy előbb is ki lehetett volna venni őket a sütőből, de sem állagukban, sem ízben nincs megégésre utaló jel. Elég finomra sikerült, és a meggy-kukoricapehely kombótól nem olyan hétköznapi. Mindent egybevetve 20 perc alatt készült el.

Tudnak ennél gyorsabb és megengedőbb receptet?

Szerda este meglepetés, gyertek! Leteszem a telefont, és végigpörgetem az elmúlt napok eseményeit. Klikk, új üzenet. Percekig bámulom a monitort, ez valami vicc? Nem, írja vissza Anna, ez Nigella receptje, csütörtökre kéne, van aki ilyet eszik, be kéne próbálni, csók. Ó, és meg is kell ennem, vagy elég, ha megsütöm?

A szervezést Idóval kezdem, bénán, mert őszinte vagyok és elárulom, mit fogunk enni. Döbbent csend és néhány atyaúristen után Idó megkönnyebbülten emlékeztet, kedden este elutazik, elfelejtettem? El. Hálaistennek, teszi hozzá vihogva. Éváéknak már nem árulok el semmit, biztos, ami biztos. Néhány pillanatig a földre szállt angyal szerepében tetszelgem, aztán hangosan felröhögök, mert elképzelem, mit fognak szólni, rögtön utána aggódni kezdek, mi lesz, ha agyonvernek a konyhában a merőkanállal? Az előkészületek nem időigényesek, munkából hazafelé leugrom a Babettáról, anyázok, mert szétesik a pedál, megveszem a csokikat, hazabrünnyögök és bekeverem a sűrű palacsintatésztát. Háromnegyed hét, nagy levegő, jönnek.

Vihogunk a nappaliban, töltök még egy pohár bort mindenkinek, nagy levegőt veszek, és kibököm: szóval az van, hogy izé, Bounty csokit fogunk enni. Izé. Bundában, izé sülve. Palacsintatésztában kisütve. Csend, zavartan mosolygok, röhögni nem merek, most dől el minden. Néznek rám, most mi van, nem én találtam ki, igen, tényleg ez lesz, de igen, meg fogjátok enni. A biztonság kedvéért bezárom az ajtót és zsebre dugom a kulcsot. A nappaliból halk morgás szűrődik ki, nem foglalkozom vele, majd megnyugszanak. Ani jön utánam a fényképezőgéppel, folyamatábrákat csinálok. Miket? És miért kell hozzá átrendezni a konyhát? Ani lefényképezi a csokikat meztelenül, bundában, sütés közben, befényképez a kenyértartóba és a mosogatóba is, kész az első adag, gyorsan, gyorsan, forrón kell enni, nem tudom, melyik az ét és melyik a tejcsokis, vegyetek!

Én is veszek, beleharapok, a bunda alatt megolvadt csoki után jön a tömény kókusz, nem rossz, de nem értem, vagy csoki, vagy palacsinta, együtt mire jó ez az egész? Nem tudom elhinni, hogy ez egy recept, és hogy ilyet esznek emberek. Te, ez jó, van még? Megfordulok, levegőt veszek, de nincs időm kifejteni a véleményem, mert elhangzik a nap mondata;

Hajnika, nekem véletlenül kókuszos jutott, adnál egy másikat?

Éva hosszú percekig nem érti, miért röhögünk nyerítve, hülye, nem azzal kezdtem, hogy Bounty csoki? Bekövetkezik, amitől rettegtem, nem elég hogy kétpofára esznek, de továbbgondolják a receptet Mars csokival, mogyorós csokival, Éva még mindig ki van akadva a kókuszon, és azt magyarázza, ez tök jó lenne, ha nem kókuszos lenne a csoki, én hitetlenkedve rázom a fejem, legyintek és sütöm a következő adagot. Aztán a következőt. Segítenek fényképezni, vakuznak, hajtogatják a szalvétát, hogy szép legyen, rendezgetik a kistányéron a tésztás gömböcöket, aztán felpattannak és elviharzanak, én meg ott maradok a büdös olajszagban. Ani visszakiabál a lépcsőházból, küldöm a képeket e-mailben, ne aggódj, nem felejtem el!

Ma hajnalban még mindig büdös olajszag, kávé, klikk. Nincs új üzenet.

Készítettek már rántott csokit?

Talán a Kinder Pinguiról kapta a nevét, mert a végeredménynek úgy kellene kinéznie, de nem úgy néz ki, és nem tudom, ki találta ki, és miért gondolta, hogy olyan lesz. Már az arányokban is hiba van szerintem, de a fehér krém pedig egyenesen érthetetlen, mitől lenne krém egyáltalán.

A piskóta:

• 1 csomag sütőpor (aztán minek?, piskótába nem kéne)
  
• 3 dkg kakaópor
  
• 16 dkg finomliszt
  
• 3 ek víz
  
• 15 dkg kristálycukor
  
• 6 db tojás

A krém:

• 10 g zselatin
  
• 5 dl tejszín
  
• 3 dl tej

A máz:

• 10 dkg vaj (elég 5 dkg)
  
• 1,5 dl tej (nem kell)
  
• 35 dkg étcsokoládé (elég 20 dkg)

Első lépésként a tojásokat külön kell választani, mert nem egy helyre megy a sárgájuk és a fehérjük. A fehérjével érdemes kezdeni, amit a cukor felével habbá verünk. Mikor ez elkészült, akkor átkaparjuk egy másik tálba, majd elmossuk a robotgéphez vásárolt egyetlen, és önmagában továbbra sem kapható edényt, hogy a következő anyagot is legyen miben keverni. Ez az anyag pedig a cukor másik fele, a tojások megmaradt sárgája és a víz. Mikor ezt szép sárga, krémesre dolgoztuk, akkor fakanállal óvatosan belekeverjük a félretett habot.

Egy másik bödönben a lisztbe dolgozzuk bele a sütőport és a kakaóport. Majd ezt a már barna színű port keverjük bele szintén óvatosan a krémes habba. Ha ügyesek vagyunk, akkor a végeredmény nagyon laza, puha, finom piskótatészta lesz. Ügyes voltam, a baj a krémeknél kezdődött.

Pontosabban a máznál, mert ez a következő lépés. A leírás szerint a vajat, a tejet, és a csokit összeolvasztjuk. 35 deka csoki brutális mennyiség. Ekkor még nem sejtettem, hogy az egész sütinek csak étcsoki íze lesz, így azt üzenem a vállalkozó szelleműeknek, hogy bővel elég úgy is, ha megfelezik a csoki mennyiséget. Szóval eldolgoztam a csokit a tejjel és a vajjal, de ja, igen, a vaj is durván sok ám. Annak a negyede is elég, ha nem akarnak úgy járni mint én.

Ugyanis a krémnek, a már megsütött piskóta méretének megfelelő tepsibe kell önteni, és a hűtőben megszilárdítani. Erre azért van szükség, hogy a másik krémmel ne keveredjen össze amikor a tésztára próbáljuk helyezni. Így lappá szilárdítva csak simán rá kell helyezni – ezért is fontos a piskóta méretű tepsi, és mehet rá a többi dolog, nem keverednek össze. Nem egészen így van.

Amikor a hűtőben összeállt a csokis olvasztmány, akkor vettem észre, hogy vannak benne érdekes részek, főleg a széleknél. Mindenhol sötétbarna egységes, homogén, de a széleknél világos, híg kávészínű és puha területek találhatók. Igen, a vaj, ami nem keveredett el a csokival teljesen. Ronda volt, kezelhetetlen, és gondolom nem is finom így, ezért újra összeolvasztottam az egészet. De résen voltam, mert a vaj előbb olvad, mint a csoki, így amikor már kezdett folyós lenni, gyorsan leöntöttem róla, aztán még egyszer, így megszabadultam az eredeti vajmennyiség közel felétől. Mivel ez később sem hiányzott csak arra tudok gondolni, hogy a recept a hibás, nem én. A csoki mennyiségének eltúlzására akkor derült fény, mikor az újra megszilárdult lapot ráhelyeztem a tésztára, pontosabban már a megszilárduláskor észrevehető volt, csak akkor nem figyeltem rá. Szóval a piskótának megfelelő alapterületű csokilap közel két centiméter vastag volt. Ennyi nem kell. Vagy nagyobb alapterületű piskóta kell, csak az akkor az előírt anyagmennyiségnél nem lesz elég magas, vagy kevesebb csoki.

A tej lehetett inkább a bűnös, azt teljesen el lehet hagyni a mázból

De még nincs vége, sőt ki is hagytam egy részt. Eredetileg úgy nézne ki a süti, hogy a megsütött piskótát félbevágjuk - vízszintesen. Az alsó részt megkenjük a fehér krémmel, erre rárakjuk a csokilapot, újra fehér krémmel kenünk, majd ennek tetejére rakjuk a másik piskótalapot. Ez így leírva és elképzelve, tényleg hasonlít a Kinder Pinguira.

A fehér krém elkészítésénél a tejet a tejszínt és a zselatint kellene elegyíteni, majd állni hagyni a hűtőben. Viszont a fél liter tej a három deci tejszinnel közel egy liternyi híg lé. Ehhez 10 deka zselatin annyi, mint halottnak a négercsók. Nem is állt össze soha. Örök életére híg és folyós maradt.

Ha a panna cotta bevált receptjéből indulok ki, 1/2 liter tej és 1 dl tejszín mennyiséghez elegendő a 10 dkg zselatin, tehát valóban kevés volt. Talán az is gond lehetett, hogy a zselatint meleg tejben kell feloldani és ezt a forró tejszínnel elkeverni. Nem hidegen.

De engem ez nem érdekelt, a felét rákentem a piskótára, ráraktam a brutál vastag csokilapot, és a fehér folyós cucc másik felét is ráöntöttem. Mivel az egészet abban a tepsiben csináltam, amiben a piskóta sült, oldalirányba nem volt helye szétfolyni, hehe. A tetejére megkapta a piskóta másik felét, és bevágtam a hűtőbe, hogy legalább addig fagyjon össze, amíg felvágom és lefotózom. Hogy utána hogyan esszük meg, kanállal-villával, kézzel-lábbal, az már nem érdekes.

Meglepő módon annyira nem lett folyós, mint amilyennek képzeltem. Gondolom a nagyon híg részt beszívta a piskóta, a maradék meg még az elviselhetőségen belül volt. Nem szép és mégis van benne valami visszataszító, az íze pedig egyértelműen az étcsokira utal, mi másra is?

Újabb tanulságom: receptet csak tiszta forrásból.

Jártak már így elírt recepttel?

A Rákóczi-túrósról három képem van. Az egyik ehetetlen, növényi túróval, habállító pataenyvvel, kevés és ócska lekvárral várakozik a cukrászdákban, bottal se érinteném, nemhogy a számba vegyem. Kép sincs róla, ugyan már, magas és fehér.

A másik véglet a Bábelben őrült módon megcsavart, jóízű újragondolása ennek a fél évszázados édességünknek, zseniális, de otthon kivitelezhetetlen szépség.

Foto: Babel

A harmadik, a házi, hiába követi az eredeti receptet, egyszerűen ósdi, a végeredmény fölöslegesen és a legrosszabb helyeken komplikált és tompa, dögunalmas teasütemény. Túl puha és sok a tésztája, bunkók benne a savanyú túrórögök, száraz, kevés a lekvár, sok a hab.

Hiányzik belőle a borzongás, amiért ezt süssem, ne egy dulce de lechés flant, vagy balzsamecetes mandulatortát. Ezen kellett segíteni. Sikerült. Egy kis fazonigazítás, és új szerelmem a Rákóczi-túrós.

A túrót selymesre törtem, kikukáztam a receptből a darát, megsokszoroztam a lekvár mennyiségét, elvékonyítottam és átírtam az alapul szolgáló tésztalapot. A vaníliás cukrot vaníliára cserélem, a lekvárt feljavítottam egy kis pálinkával. Az alapanyagok egy A/4-es tepsire való, elég magas süteményre elegendőek.

Az alaptészta szükségtelenül tojásos és sütőporos, a puha túrókrémnek, lágy lekvárnak és testetlen tojáshabnak nem egy puha tészta kell, hanem egy klasszikus shortbread, omlós, tömör és vajas:

• 30 dkg liszt (a fele lehet kukorica)
• 20 dkg vaj (minél jobb minőségű, annál jobb)
• 10 dkg cukor
• egy vaníliarúd kikapart magjai

Az alapanyagokat alaposan összedolgozom, kibélelek a tésztával egy magasfalú, A/4-es tepsit. A hűtőbe rakom legalább fél órára, közben előmelegítem a sütőt 180 fokra, ahol szép drappra sütöm.

A túrós tölteléket szükségtelenül habosítja a felvert fehérje, fölöslegesen higítja a savanyú tejföl, és még fölöslegesebben sűríti vissza a dara, ezek nem kellenek, csak így maradhat meg a finom túró íze.

• 1 kg krémesre áttört tehéntúró
• 6 tojássárgája
• 1 citrom reszelt héja
• 10 dkg mazsola (elmaradhat)
• 10 dkg cukor

Az alapanyagokat alaposan elkeverem és szétkenem a tésztán (végig a tepsiben maradok). Betolom a közben 100 fokra levett sütőbe és hagyom sülni fél órát.

Fogok 2 dl jófajta baracklekvárt, belekeverek egy feles barackpálinkát, a citrom levét, és szétkenem a túrón. Ha a lekvár nagyon folyós, sűrűbbre forralom. Visszatolom a 100 fokos sütőbe negyed órára, közben keményre verem a 6 tojásfehérjét 10 dkg cukorral.

Egy habkinyomóval próbálom berácsozni a tetejét, ez ízlésesen nem sikerülhet, mindegy, nem törődök vele, majd visszatolom a grillfokozatra kapcsolt sütőbe és megpirítom a tetejét.

Ez egy 12 fős adag, de ennyien voltunk. Először sütöttem ezt az édességet, és először sütöttem a családomnak. Bármit elérhetsz, sütni a családnak kockázatos meló, ha nekik nem jó, megmondják, kiröhögnek, szerencsére semmiféle érzékenység, és álszent udvariasság nem dívik nálunk. A leegyszerűsített rácpontyom nem aggasztott, de ez a túrós igen.

Pedig az önző vendéglátónak könnyű, mert az önző általában magabiztos is, úgyis jó lesz, de mivel önző, úgyse érdekli igazán. Eddig kétszer dobogott a torkomban a szívem az konyhában, amikor a Bátor Malackaraj nyertes biohazardék voltak nálunk, és pont malackarajt kértek (az egyben sütött hús kettesben is megemeli a vérnyomásom), majd pálinkával gyorsan kezeltük a problémát. De ők úgyse mondták volna, ha nem ízlik, éppen ez volt a pánik oka, de a család annál inkább, három generációtól, három stílusban, életem végéig.

Imádták.

Sütöttek már az egész családnak?

Amikor valaminek Bounty a neve, először mindig egy vitorlás hajó jut eszembe, aztán rájövök, hogy manapság már azt nevezik Bountynak, aminek köze van a kókuszhoz. Ennek a sütinek kókuszreszelékkel van megszórva a teteje, de semmi több. Viszont olyan jól nézett ki a képen a recept mellett.

A Bounty lázadása

A brit Bounty vitorlásnak 1787-ben kenyérfagyümölcsöt kellett volna szállítania Tahitiről a Karibi szigetekre, hogy ott meghonosítva táplálékul szolgáljon a rabszolgáknak. A legénység érthető okokból jól szórakozott a szigeten, és hazafelé Fletcher Christian vezetésével fellázadtak a kemény kapitány, William Bligh ellen, akit csatlósaival egy mentőcsónakban szélnek eresztettek. Bligh egy szextáns és egy zsebóra segítségével 47 nap alatt elnavigálta a csónakot Timorra, visszatért Angliába és jelentette a lázadást. A Bounty legénységének felkutatására és letartóztatására a Pandorával küldtek embereket. A Pandora a bebörtönzött lázadókkal elsüllyedt, a pár túlélő a Blighoz hasonló utazáson vett részt Timorig. A végül tíz, bíróság elé állított lázadókból hármat kivégeztek, a többieket felmentették, közülük többen folytatták tengeri karrierjüket. A történetet sokan feldolgozták, a '62-es filmet Marlon Brandoval talán csak a Moby Dick, Gregory Peckkel, és Ahab monológjaival múlja felül ebben a témában.

Recept:

• 30 dkg liszt
• 25 dkg vaj
• 30 dkg porcukor
• 8 egész tojás
• 1 cs. sütőpor
• 1 cs. vaníliás cukor
• citromhéj
• 1 cs. vanília ízű nem főzős pudingpor helyett angolkrém
• kakaópor
• 4 dl tej
• kókuszreszelék
• Recept vége

Első körben a vajat és a porcukrot habverőztem, amíg fokhagyma nem csöpögött a plafonról. Jó, olyan sokáig azért nem, de kellett idő, amíg egymásba olvadtak Ezután egyesével a masszába dobáltam a tojásokat. Fehérje és sárgája egyben ment a keverőgép lapátjai alá. Beleszórtam a vaníliás cukrot, majd az egész tetejére citromhéjat reszeltem. Egy egész citrom felületét elhasználtam. Eközben egy másik edényben a lisztet elegyítettem a sütőporral, majd ezt is a keverőtálba borítottam.

Mikor az egész massza mind színben mind állagban homogén lett, elfeleztem. Az egyik felét a sütőpapírral bélelt tepsibe öntöttem, a másik feléhez hozzákevertem a kakaóport, és mikor már jól bebarnult, akkor öntöttem rá a tepsiben levő sárga masszára. Egy villával hanyagul összekevertem a színeket.

A receptben említett vaníliás pudingot természetesen nem porból készítem már. Az ilyenek fölött simán átsiklik a szemem. Tudom, mi kell helyette. Bár néhány hónapja még azt sem tudtam eszik-e vagy isszák, ma már tudom, hogy angolkrém van mindenben. Most is azt készítettem a vaníliás puding helyett, és ezt öntöttem harmadik rétegként a tepsibe. A villával ezt is összebonyolítottam az alatta levő barna krémmel.

180 Celsius fokon nagyjából fél órát töltött a cucc a sütőben, és kész is. A tetejére szórtam a Bountysághoz szükséges kókuszreszeléket, kockákra vágtam és tálaltam. Igazán finom, könnyed kis desszert. Pontosan úgy néz ki, mint a recept melletti képen, így azt hiszem nem rontottam el. Bár nem hiszem, hogy ezt el lehetne.

A legsúlyosabb Bounty recept

A palacsintatésztában kirántott Bounty-szelet talán sokaknak nem újdonság, és bár elhatárolódunk az ilyesmitől, a kirántott Mars szeletnél biztosan finomabb.

Mire használják a kókuszreszeléket? És Ahab kapitány, vagy Bligh a tenger királya?

Feszülten figyel mindenki. Két perce még nagy ováció mellett fedték fel az órákon át készült templomot a faluból, vagy a cukormázzal kicsicsázott hintót. Most az ütéseket várják, késsel, ököllel, bármivel, csak pusztuljon, törjön szét, repüljenek az édes szilánkok.

A lakodalmas grillázstortát sok munkával elkészítik, hogy porrá zúzzák. Minden gyerek kedvence ez a pillanat az esküvőkön, ami csak ilyenkor elérhető, soha máskor. Aprólékosan kidolgozott részletei a feledésbe, majd másnap, a lakodalmas csomagba kerülnek, pár szelet impregnáló hatású torta mellé.

A grillázs jelentése a francia vonalon elindulva olvasztott vaj, karamellizált cukor és csonthéjasok beleforgatva, majd kihűtve. A X. század küszöbén még orvosságként, köhögésre és az emésztés serkentésére használták, de akkoriban a fájdalomcsillapítás is másról szólt. A XIV. századra csemege lett belőle, a dió, mogyoró, ánizs, fahéj, illatosan, a karamellizált cukorral egyszerű édesség volt. Lakodalmakon a XVII. század óta szolgálják fel.

A hagyomány szerint, ahány darabra töri közösen az ifjú pár a grillázstortát, annyi boldog évet fognak együtt tölteni, ezért a mai napig adhatjuk ajándékba esküvőre. Sokan hiszik, hogy a grillázstortát nem lehet megenni, olyan kemény. Az igazi valójában ropogós és a sok diónak köszönhetően mégis könnyen rágható. Csakis minőségi grillázstortát tessék széttörni, semmi mást.

Ha grillázstortát rendelünk, nagyon fontos a szín. Ha ugyanis a lapok nem egyforma színűek, valószínű, hogy a leeső darabokat újraolvasztották, és ezek keserűek lehetnek.

A grillázstorta helyett a grillázsos nápolyit bárki el tudja készíteni. 

10 dkg. cukrot, 10 dkg. pörkölt dióval megolvasztunk, karamellizáljuk, majd kivajazott tálba öntjük még melegen. A tálban kihűlt, vagy a lagziból hazahozott grillázst apróra törjük, amire leginkább egy mozsár alkalmas, de ezt a munkát senki se fogja szeretni, védőszemüveg viselése kötelező. 4 tojás sárgáját, lassú tűzön 10 dkg vaj és 10 dkg cukor keverékébe belefőzünk. Alacsony lángon, folyamatosan keverve, különben összecsomósodik. Ha kihűlt, belekeverjük az összetört grillázst, jól összekeverjük. A lefektetett ostyalapokat bekenjük a krémmel, rétegezzük, majd egy éjszakára lesúlyozzuk. Másnap már vágható és ehető, de kevés lesz, ebből nem lehet eleget készíteni.

Ha mégis otthon készítenénk grillázstortát, a formázható cukorban olyan lehetőségek vannak, amivel bármekkora giccset alkothatunk következmények nélkül, úgyis széttöri valaki. Bízzuk mégis inkább profikra, hiszen, csak ők tudnak gólyákat, bölcsőket és páros galambokat alkotni kivételes technikájukkal.

Grillázstortakészítők itt.

Törtek már szét grillázstortát?

Bár semmi különleges téma nem volt benne, de a neve annyira egzotikus, hogy úgy döntöttem mindenképp belevágok, lesz, ami lesz. De könnyítettem az ügymeneten: a marcipánt nem én készítettem. Gőzöm sincs, hogyan kell, miből van.

A marcipán így készül

De még csak nem is boltban vettem, hanem egy cukrász-termelő műhelyből kértem, és ez volt a szerencsém.

A rétegek elkészítésének sorrendje szabadon választható, tudnak várni egymásra. A tésztával kezdtem, kakaós piskótaszerűségre van szükség. Először a lisztet a porcukorral és a sütőporral dolgoztam össze, miközben a robotgép a vajat elegyítette a tojásokkal. A lisztet kanalanként adagoltam a vajas tojásokhoz, miközben a robotgép a legalacsonyabb fordulattal dolgozott, így is szétcsapta a fehér port, jutott mindenhova. De ez még hagyján, amikor a lisztes cucc elfogyott, és elkezdetem a kakaó port adagolni, akkor lett csak igazán barna hóesés a konyhapulton.

recept
Hozzávalók 8 személyre:
5 evőkanál porcukor
3 evőkanál vaj
2 db tojás
10 dkg liszt
2 evőkanál kakaópor
1 teáskanál sütőpor
csipetnyi só

15 dkg marcipánmassza, helyett 1/2 kg

A jégkrémhez:
2,5 dl tejföl
8 dkg mentás csokoládélap
2 db tojássárgája
10 dkg porcukor
1 tasak vaníliás cukor
1 teáskanál kakaó
pár mentalevél
recept vége

Sikerült eltalálni a megfelelő méretű tepsit, és amíg a tészta sült, nekiláttam a jégkrémnek. Itt elkezdtek tornyosulni a felhők, mert már a bevásárlásnál kompromisszumot kellett kötnöm. A recept ugyanis mentás csokit ír elő, olyat viszont nem kaptam. Helyette vásároltam After Eight nevű csokit, ami ugyan mentás, de nem abban a formában, amire szükségem lenne. Ez is megfelel, csak kicsit macerás a végeredmény kezelése.

Elmostam tehát a robotgép edényét, majd beleöntöttem a tejfölt, a porcukrot, a kakaóport és a vaníliás cukrot. Alacsony fordulton simára kevertem, majd belevágtam az ablakpárkányon, egy cserépben növő mentáról néhány felaprított levelet, majd jött a két tojássárgája.

Ezen a ponton jönne a szintén apróra darabolt mentás csoki, de az After Eight masszája miatt itt jött az első csapás. Nekiláttam felaprítani néhány kockát – kimértem hány darab adja ki az előírt súlyt -, de ragadt mindenhez, nyúlt mindenfelé, végül én lettem a győztes, és a krémhez csaptam a ragacsos, darabos képletet.

Könyörtelenül belekapartam minden apró darabkát az edénybe és tovább robotoltam. A tészta közben megsült, kivettem a sütőből és a pulton hagytam kihűlni. A krém állaga kezdett homogén lenni, lekapcsoltam a robotgépet, és az edény tartalmát átöntöttem egy olyanba, amit be tudtam rakni a fagyasztóba. Átöntés közben megláttam, hogy az After Eight csokidarabkák alulra törekednek, nem olvadnak bele a krém folyós részébe, mint mentás töltelékük. Emiatt kell kicsit figyelni majd a szervírozásnál, amit már említettem.

A krém ment a fagyasztóba, a marcipán massza pedig a nyújtódeszkára. Ekkor derült ki, hogy szerencsém van a friss, puha, előre gyártott marcipánnal. A recept 15 dekát ír, én közel fél kilónyit kaptam, és pont ennyi kellett, hogy be tudjam borítani a tésztát. Nem tudom mekkora méretűre kellett volna sütni a tésztát, hogy 15 deka marcipán elég legyen. Ha 10x10 centis négyzet alakú tepsiben sütöm, akkor talán elég lett volna, csak úgy húsz centi magas lenne. Így viszont pont harapható magasságú a tészta, pont olyan vastag a marcipán, hogy ne domináljon sem kinézetben sem ízben. Kinyújtottam a marcipánt, és beterítettem vele a tésztát. A menta miatt eleve zöld színű marcipánt kértem. Lehetne más színű is, de szerintem így elég jól néz ki.

Mikor a jégkrém megfagyott, jött volna a következő lépés, de itt ismét el kellett térnem a recepttől, és ismét úgy, hogy közben fogalmam sincs, hogyan lehetne betartani az előírást. Mert a recept szerint a megfagyott krémet rá kellene kenni a marcipánra. Már eleve ez a rákenés sem működik, hiszen a keményre fagyott cuccot, mivel lehetne kenni? És hogyan? És vajon meddig tartja magát, miközben melegszik és olvad? Elárulom: semeddig.
 

Sajnos a fagylaltgép a megoldás, vagy húszpercenként egy villával habosítani a krémet fagyás közben, így lesz fagyott és laza szerkezetű.

Úgy folytatódott az ügymenet, hogy a marcipánnal burkolt tészta maradt, ahogy van, csak tálalásnál vettem ki a fagyasztóból a krémet, és csak a felvágott süti szeletek tetejére készítettem belőle kis gömböcskéket, figyelve, hogy az edény aljáról ne kaparjak krémet, mert ott vannak a csokidarabkák, amik rontanák az összhatást. Mikor elfogyott a tésztás marcipán, akkor szépen kikanalaztam az edényből a csokidarabkás maradék fagyit, ami önmagában sem volt rossz.

Kávés-mogyorós kocka. És valóban kockának indult, csak mikor elkészültem a tésztával, akkor láttam, hogy ahhoz a mennyiséghez nincs elég nagy tepsim, így tortaformába öntöttem.

A süti elkészítése egyáltalán nem okozott problémát, már csuklóból gyártom a tésztákat, és a krémeknél figyelek, nehogy olyasmibe fussak, ami tudás híján elronthatja a cuccot. Angolkrémet azóta már bekötött szemmel keverek, és ez nem nagyképűség, hanem, de mégis az, bocsi. Itt mondjuk nem volt szükség angolkrémre (azt hittem), de a karamellmassza erősen megdolgoztatta az ujjaim a Google felett. Persze lehetne simán karamell pudingot gyártani porból, de amióta tudom, hogy az műanyag, azóta már meg sem fordul a fejemben.

Összekevertem vajat (nem margarint) cukorral, vaniliás cukorral, kis sóval. Amikor már massza alakot öltött, egymás után, de szigorúan egyesével hozzáadom a kilenc tojás sárgáját. Ekkor már sejtethettem volna, hogy sok és persze tömény is lesz, de a rutin hiánya, ugye. Miközben keveredett az előtészta, ledaráltam húsz deka mogyorót (nem földit, törököt), és elkevertem 45 deka liszttel. Ebbe az enyhén barnás porba öntöttem két deci kávét. Arabika, enyhén pörkölt, állítólag az Omnia is jó, de azt nem próbáltam még. Már sejthető, hogy ezt a kávés poros dolgot pedig hozzáöntöttem a vajas cukros tojásos masszához. És ez itt igazából ennyi. Jól összedolgoztam, és egy nagyobb bödönbe öntve félreraktam.

Még mindig csak egy keverőtálam van a robotgéphez, így el kellett mosni a következő keveréshez. Ekkor a már elhasznált sárgájú tojások maradékát, a fehérjéket vertem habbá, igen, már ez sem okoz gondot, figyelni kell és kész. Ezt a kőkemény habot óvatosan beledolgoztam a félretett tésztába. A keverő kanalat nem ütögettem az edény oldalához, mert ezekből származnak mindig a bajok. Ekkor jött a tepsiméret-probléma, és a tortaforma megoldás. Így ment a sütőbe 175 fokon, fél órára.

Ezen a ponton jön a karamellkrém. A számomra is egyszerűnek tűnő receptet megvan, de szemem előtt lebegett a múltkori üvegszerű karamell képződmény. Annak most pont az ellenkezője a cél. Folyós, puha lágy. A receptet elolvasva szerencsére rájöttem, hogy ez megint csak egyfajta angolkrém, és már nem is féltem tőle. Pirítottam egy kis cukrot, amit aztán tejbe öntöttem, és felforraltam. Eközben további tojásokat törtem fel, és kevertem el még egy kis cukorral. Ehhez aztán hozzáöntöttem a hűlőben lévő tejes cukrot, és az egész egyveleget alacsony lángon főztem, miközben kevergettem a letapadás ellen.

Itt felmerült bennem, hogy tényleg fontos-e, hogy az óramutatóval megegyező, vagy épp ellentétes irányban keverjük. Vagy nyolcasozzam? Ha egy irányba elkezdtem, akkor mindig abba az irányba keverjem, vagy válthatok irányt? Vagy ez tökmindegy, nem kell vele foglalkozni, a lényeg, hogy ne ragadjon az alja az edényhez?

Mikor a tészta elkészült ismét jött méret dilemma. Ilyen magasra még egy tésztám sem nőtt, és nem is számítottam rá. Mellesleg karamell krémből is brutálisan sok lett. Ezért aztán a tortaformából kivett tésztát vízszintesen kettévágtam, hogy megkenjem a közepét is krémmel. A felvágás után láttam, hogy ez is elég töményre sikerült, van benne anyag rendesen, és jobb is, ha kicsit lazít rajta a középső krémréteg. A maradék krémmel megkentem a tetejét, és igazi tortát alkottam. Kari első tortája.

Nem csak a fotóhoz, hanem a tálaláshoz is előre terveztem a díszítést. Félbevágott sárgabarackot és a darálóból véletlenül megmenekült egész mogyorót tettem a tortaszeletek tetejére. A véletlenszerűen rászórt szárított hangyának tűnő darabok igazából csokik, de ezt úgyis tudja mindenki. Viszonylag hamar elfogyott, pedig villával kellett enni.

Flan mellé kellett a dulce de leche (dúlsze de lecse, Latin-Amerikában fétisizált tejkaramellkrém) de hiányoltunk belőle valamit. Hiába főztem kecsketejből, csak tejkaramell-íze volt. Mindenkit un valaki, apám szerint Jennifer Lopezt is, mi pont a dulce de lechét unjuk, újítani kell, vagy elválni.

A recept egyszerű, de korszerűtlen. Ott kell mellette állni  vagy két órát. Ez csöppet megdrágítja a termelő egyed dulce de lechéjét, ilyesmibe jobb bele se gondolni.

Öt-hat evőkanál (egyáltalán nem viccelek, nem írtam el) dulce de leche előállításához:

• 1/2 liter teljes (zsíros) tej, a kecsketej kerekebb, jobb ízt ad
• 20 dkg cukor
• nyeles lábos
• 2-3 óra szabadidő a tűzhely körül, ebből az utolsó fél óra intenzív foglalkozás
• 0,5 dl ütős, erős pálinka. Nem ágyas, nem pancs, tisztességes pálinka, esetünkben szilva ekkerjoztól. Boltban keresgélve a kóserszilvákat tudom elképzelni a szerepre.

A tejet elkeverem a cukorral és a legalacsonyabb lángon elkezdem melegíteni. Tíz percenként megkavarom. Ez másfél-két óráig tart, addigra besűrűsödik a felére, és a színe aranysárgába fordul. Nem szabad türelmetlenül forralni, mert kicsapódik és ha leég, megkeseredik.

Amikor a krém sötét aranybarna és már annyira sűrű, hogy a fakanál mentén fel-felbukkan a lábos alja, készen van. Egy csipet só nem árt neki, és most kell belekeverni a pálinkát.

Mexikóban néha rummal ízesítik, innen jött az ötlet az alkoholra, és volt kéznél rum is, de ezt felettébb tompa ötletnek tartottam. A rum cukornádból készül, nem fogja megváltani a cukorral ízesített dulce de lechét.

Sör, jó, bor, nagyon jó, de nem erre, mi van még. Pálinka, mi lenne. Rakjunk bele pálinkát! Igen!

nyelvészet

Mexikóban (és talán más spanyol anyanyelvű országban is) a dulce de leche neve: cajeta (káheta). Uruguayban (és talán más spanyol anyanyelvű országban is) a cajeta azt jelenti: punci. A két szó között a kapocs olyan szépen nyilvánvaló és egyértelmű.

 A szilvapálinkás dulce de leche lehozta a csillagokat is az égről. A gyümölcs felülkerekedett az édes karamell butácska ízén, feltaláltam a szilvakaramellt, ami a szintén egyszerű flan mellé tökéletes kísérő.

 Mibe kell még pálinka?

Annyira belemerültem a krém készítésébe, hogy észre sem vettem, mikor a tészta a sütőben elkészült. Égett dió szagát éreztem, de szerencsére a tészta nem égett meg, csak a rászórt dió széle pörkölődött meg, amit le tudtam kaparni.

Multitaszk, gondoltam magamban. Nem lehetek olyan, mint egy iPhone. Sütés közben többfelé kell figyelni, nincs mese.

Sűrű, tapadós, tömény édességet sütöttem, felért egy rendes ebéddel. Már a készítéskor elteltem vele, mégis pár perc alatt elfogyott. A süti neve Kinder Bueno, bár semmi köze a boltban kapható csokiszelethez.

Hozzávalók:

• 6 db tojásfehérje
  
• 6 evőkanál cukor
  
• 1 evőkanál étolaj
  
• 2 evőkanál liszt
  
• 2 evőkanál zsemlemorzsa
  
• 1/2 csomag sütőpor
  
• 15 dkg durvára vágott dió
  
• 1/2 üveg mogyorókrém
  
• háztartási keksz
  

A krémhez:

• 1/ 2 liter tej
  
• 6 db tojássárgája
  
• 25 dkg cukor
  
• 1 csomag vaníliás puding
  
• 3 evők. liszt  helyett angolkrém, ugye
  
• 10 dkg csokoládé
  
• 25 dkg vaj
  
• 2 dl tejszín, helyett 4 dl tejszín
  

Recept vége

Első lépés a tészta, a magasságát tekintve, tésztácska elkészítése. A hat tojásfehérjét felvertem a porcukorral, majd hozzá öntöttem egy kanál étolajat, és két kanál zsemlemorzsát. A lisztet – mint korábban már megtanultam – elkevertem a sütőporral, és ezt a vegyes port öntöttem a keverőtálban masszásodó anyaghoz. A tetejére apróra vágott - nem darált - diót szórtam, és betoltam a 150 fokos sütőbe.

Nekiláttam a brutális krém gyártásának. Fél liter tejet kezdtem melegíteni, miközben öntöttem bele krém alkatrészeit. A korábban feltört, és fehérjéjüket már felhasznált tojások sárgáit, cukrot, vaníliarúd kikapart belsejét, és a vajat. Természetesen a pudingpor már nem játszik. Tanulok. Bár a kavarással még mindig vannak problémáim. Ez nem leégésben jelentkezik, hanem csomósodásban. De bőszen gyakorolok, nem adom fel, egyszer tuti lesz teljesen sima krémem.

Mikor elég sűrűre főtt a cucc egy tálkába kiöntöm a felét. A másik felébe még beledobálok egy tábla 70% kakaótartalmú csokit, a teljes olvadásig tovább főzöm és keverem.

Valahol az elfelezés környékén csapott meg az égett dió „illat”, így itt kis segítséget kellett kérnem, mert csak két kezem vagy ugye. A segítség kivette a sütőből a tepsit, miközben én a krémmel játszottam, mert ezt a játékot nem szabad abbahagyni, annak végzetes következményei lehetnek.

Mikor végre a krém két külön edényben hűlt, megnéztem mi történt a tésztával. Ekkor tudtam csak meg, hogy semmi komoly baj nem történt, így megnyugodtam. Elővettem egy üveg nutellát (házilag így készül), és lassanként rákentem kábé a felét a diós rétegre. Már ekkor brutális állagú volt a süti, pedig még a felénél sem járok.

A nutellára borítottam a sárgán maradt krémet, ami kicsit még meleg volt, csak tolta maga alatt az olvadozó nutellát. A simító falapocskákkal támasztottam meg a süti oldalait, de egyértelmű volt, hogy így nem lehet folytatni. Meg kell várni, amíg egy réteg megköt. Betoltam a félkész képződményt a hűtőbe, és elmentünk moziba.

Mikor hazaértünk, elővettem a hűtőből a rendesen megkötött anyagot, és ráhelyeztem a sárga krém tetejére néhány darab, pár percre tejbe áztatott háztartási kekszet. Ezután jött volna a barna színű krém, de az eltelt idő alatt ez is megkötött az edényben, és nem volt kenhető állapotban. kicsit meg kellett melegítenem, hogy folyós állagát visszanyerje. Így már rá tudtam kenni a kekszek tetejére, de az ő melege szintén megpuhította a maga alatti réteget, és megint elkezdődött a szétfolyás. A simító falapocskák ismét munkába álltak, és megtámasztották az oldalfalat. Újra a hűtőbe került a cucc, de most már csak annyi időre, amíg a tejszínből habot készítettem.

Ezt ismét nem rontottam el. Már nem először sikerül szép habbá vernem, de mindig rettegek, mikor belekezdek. A hab szép kemény lett ugyan, csak kicsit kevés, így az arányoknál írt 2 dl tejszínt nyugodtan duplázhatjuk, ha a többi mennyiséget megtartjuk. Én nem dupláztam, így a végső rétegként felkent fehér szín nem hogy vékonyka lett, de a szélekre már nem is jutott. De annyi baj legyen.

Töményen édes desszert lett a végeredmény. A krémezés pepecselése miatt csak erős idegzetűeknek és nagycsaládosoknak ajánlom. Gyerekeknek csak fél szeletet adjunk, mert attól is reggelig pörögnek a hátukon.

Multitaszk, megy?

Mostanában nem veszek receptújságokat, régebben sokat vásároltam, főleg az ünnepi számokat és a tematikus példányokat. Esős tavaszi délutánokon előveszem a gyűjteményt és átlapozom őket. Közben álmodozom. Látom magam, ahogy hablapátokkal, spatulákkal körülvéve brillírozok a konyhában, valószínűtlenül magas torták tetejét díszítem saját kezűleg készített marcipánrózsákkal. Kevésbé fantáziadús napokon azt képzelem el, egyszer sütök egy olyan tortát, aminek a krémjét négyszer kell visszahűteni és a magazin hasábján a nehézségi fokot öt kis cukrászsapka jelöli. A lúdlábtortát sincs türelmem tejszínhabbal körbepöttyözni. Megnyugszom, mert eszembe jut Tomával felállított alaptételünk, a főzés szenvedély, a sütés kémia, félreteszem az újságokat, és elfeledkezem a felkiáltójelekkel bejelölt süteményekről, meg arról, sose fogom őket megsütni.

Egy kivételével. A recept azonnal megtetszett, mert egyszerű, könnyen elkészíthető, kevés, de annál jobb alapanyagból áll és nem kell miatta szétrobbantani a konyhát. A hozzávalókat kijegyzeteltem, de a nevét nem írtam fel, így lett belőle Elba süti. Semmi köze Németországhoz vagy az azonos nevű folyóhoz, az új név az elronthatatlan rövidítéséből született.

További előnye, hogy variálható, sütöttem dió helyett darált mogyoróval, aszalt gyümölccsel, dobáltam bele apróra tört csokit, hagytam kopaszon, öntöttem le étcsokival, mindig jó lett. Ügyeltleneknek és kísérletező kedvű férfiaknak találták ki, meg azoknak, akik nem akarnak három órát gályázni egy habos csodával.

Öt tojás sárgáját habosra keverünk 15 deka vajjal és 15 deka cukorral. Hozzáadunk 10 deka durvára vágott (vagy darált) diót, egy evőkanál rumot, a felvert tojásfehérjét, 15 deka lisztet, egy citrom lereszelt héját és két marék mazsolát. Őzgerincformába öntjük és 150 fokon körülbelül 50 percig sütjük. Kész. Negyed óra, plusz a sütés. Két tálat kell elmosni utána, megszűnik az úgy ennék valami édességet nyavalygás, konyharuhába tekerve napokig eláll, vihetjük buliba is, mert nem olvad, nem csöpög, nem csurog, társaságban hanyag eleganciával viríthatunk vele a nincs egy jó recepted? kérdésre. Megkerestem az igazi nevét. Király szeletnek hívják, de az unalmas és fellengzős.

Tudnak egy pofonegyszerű sütit?