malackaraj

A császárhús nevénél csak a karaj futott be nagyobb karriert, a király, császár, karaj másodlagos jelentései már-már szinonímák, nem véletlenül.

Ismerek olyat, aki szerint egy gyógyítható nemi betegséget ki kell próbálni az életben, igenis van ideje a kitágult pupilláktól elvakult, vad hajtásnak. A hasonló logika azt diktálja, a kommersz szeszesitalokat sem lehet figyelmen kívül hagyni, különben honnan tudnánk értékelni, ami nem kommersz.

A város legszebb részein sem lehetetlen ötszáz forintból megebédelni, a zsír és a díszburkolat nem zárják ki egymást, sőt, turisták is előszeretettel látogatják a kolbászsütőket, hogy a buszkabrión böföghessék fel a jó magyar fokhagymaport. Az olcsó ebéd legfontosabb színhelye a hentes, a hentes aki süt. Kolbászt biztosan, néha hurkát. A főtt kolbász sem ritka, bár aki volt katona, ettől biztosan tartózkodik, és kénytelen a főtt fejet választani. Akinek mindkettővel baja van, biztosan nem volt katona. Utcai zaba a nagy otthoni előtt.

Amíg a föld kerek, mindig lesznek fiatalok, akik nem csak rokkerek, de árérzékenyek is. Tudatmódosítani ennek ellenére, vagy pont ezért kell, így minden generáción átsöpörnek a lambériák, játékgépek és idült alkoholisták között elfogyasztott sör-rövidital páros sorozatlövései.

Ugyan, ne gyerekeskedj! – feszítik le a kezem a kerítésről, amibe végső elkeseredésemben kapaszkodtam bele a bundás, egyujjas kesztyűben. Az utca végéről még megpróbálok visszaszaladni, de elkapnak. Én vagyok a gyerekes, dühöngök, február közepe van, mínusz tíz fok, jeges szél fúj, normális ember ki sem mozdul, mi meg túrázni indulunk a Csertapartra. Majd meglátom, milyen szép, hogyne, őzikehúgyban, vaddisznószarban mászkálhatok a térdig érő hóban, míg rám nem esteledik. Laci hátizsákjából a Duna híd után előkerül az üveg, ünnepélyesen közli, az első etapot teljesítettük, ihatunk egyet.

A második etap és harmadik pálinka után vihogva fényképezkedünk, angyalkát csinálok a hóba, hógolyózunk, kisrakás-nagyrakást játszunk. A havas erdő gyönyörű, mellettünk kanyarog a Duna, és ha nem visítanánk a röhögéstől, mert Éva egy rossz lépés után belecsúszik és derékig eltűnik egy árokban, talán vadat is látnánk. Egy hét múlva én telefonálok körbe mindenkit, na, megyünk vasárnap? Tavaszra elvetemült túrázó leszek, ha senki nem ér rá, elindulok egyedül is. Egy dolog biztos, a túra után zsíros kenyér a vacsora.

A zsíros kenyér csúcsgasztronómia, és van receptje is.

Kell hozzá jó fehér kenyér. A sokmagvas, rostban gazdag csodákat hagyják máskorra, a zsíros kenyér fehér kenyérrel mutatja meg magát igazán. Fontos, hogy egész karéjt vágjunk, jó másfél ujjnyi vastagot, a ropogós héjú, puha belű kenyér úgy az igazi, van még valaki, aki keresztet rajzol a kenyérre a késsel, mielőtt megkezdi?

A zsír ne legyen folyós, mert nem tudjuk fél kézzel az ablakon kibámulva enni, közben dohogni mert esik és fúj, vagy örülni, mert havazik. A zsír szinte mindegy, csak házi legyen, csóróbb napokon sima sertészsírt kenjünk, tele bukszával libazsírt, szerelmesen kacsazsírt, az élet császáraként pecsenyezsírt. Ne egyenletesen kenjük a kenyérre, vessen hullámokat, így egyszer a kenyér kerekedik felül, egyszer a zsír, a zsíros kenyér filozófia, maga az élet, egyszer fenn, egyszer lenn, egyszer kopp, másszor hopp.

A házi zsírral megkent kenyér önmagában is megáll, de szórhatunk rá némi sót. Ha sózzuk, azt kézzel, három ujjunkat összecsippentve, körkörös mozdulatokkal szórjuk, lassan. Gyerekkoromban mama sózta és csipetnyi fűszerpaprikát is szórt rá. Karikázzunk rá leheletvékony lila hagyma szeleteket, ekkor utólag sózzuk, hogy a hagyma levet engedjen. Tavasszal a szabadföldi, nyamvadtka újhagymát vagy retket harapjuk hozzá, nyáron paradicsomot, paprikát, ősszel és télen fekete retket vagy nyers céklát.

Soha ne kenjünk meg egyszerre több szeletet, a zsíros kenyér elkészítése ugyanolyan élvezet, mint maga az étel.

A zsíros kenyér után ősszel és télen (boros)tea, nyáron fröccs vagy sört illik, szörp, kóla, egyéb lónyálak nem valók hozzá. És ne hívják zsíros deszkának, az megalázó.

Hogy eszik a zsíros kenyeret?

Bácskai rizseshús, persze, pfffhhh, a ludaskása, az igen! Olcsón jót sorozatunk csúcspontjához érkeztünk, libaaprólék, rizs, répa, bors, mégis dőzsölés a végeredmény.

Nem mindenki szereti lerágni a szemeket a kukoricacsőről, a mai poszt nekik szól.

Mindenkinek megvan a maga technikája a főtt kukoricacső letisztítására. Vannak a mohók, vadul harapják, otthagyva a szemek bő negyedét, és a hörcsögök, sorról-sorra haladva precízen, szinte egyesével csipegetik ki a szemeket. Közös élmény a sómarta szájzug és a kíméletlenül fogak közé tapadó héj. Ezt nem mindenki szereti, nekik főzzenek krémlevest, az átpaszírozott magok után megmaradó száraz héjból pedig tortát.

Krumpli, hagyma és tojás minden háztartásban van, de a közeli, csavaros kiflikre kihegyezett kisboltban biztosan tartanak. Általában tejfölt és kolbászt is, de nem szeretem a rakott krumplit és ahogy a kamra üres, pénzünk sincs, a legközelebbi ATM pedig messze van. Kínzó éhség, kétszáz forint, és ötven méteres körzeten belül kell megoldást találni.

 A tortilla lesz az. Hagyma, krumpli, olaj és tojás segítségével nem lehet ennél vállalhatóbb fogást az asztalra rakni. Olcsó, gyors, finom egytálétel, ha nem szükségből készül, egy saláta, és egy fröccs jól jön mellé.

Nem szeretem, túl sokat ettük a Szondi utcában, Gólem néni fölött lakva. Gólem néni arcán Minotaurus és egy pitbull vonásai keveredtek. Az övé volt a földszinti, utcai lakás, onnan őrizte borostyánnal befutott területét. Földszint ketteske, Ági, egy bokszoló férfire hasonlító cigányasszony volt a barátnője. Áginak hatalmas szíve, csúnya unokája és Don Lafontaine hangja volt. Fogalma nem volt a tortilláról, de mivel esélytelen volt hazaosonni trécselés nélkül, ezer receptet hallgattam végig három perces filmajánlókba sűrítve. Rövid mondatokban beszélt ezen a valószínűtlenül mély és öblös hangon, ötvenes létére nem őszült, helyette kopaszodott és télen is otthonkában, zokniban és papucsban szerette az egész omló vakolatú bérházat. Nekem is el kellett mesélnem miket főzök, a tortilla megtetszett neki és egyik nap ezzel kapott el. Kipróbálta. Elmesélte. Valahogy így képzeljék el, állnak fáradtan egy gangon, az utcán elhúz egy szirénázó mentőautó, süket Gólem néni teljes hangerőn néz egy lövöldözős filmet, és egy fura szerzet a Terminátor trélerét sorolja, élőben:

Ez a mennyiség egy 20-25 centiméter átmérőjű, mélyebb fajta serpenyőre és főételnek három főre elegendő:

• 2 nagy vöröshagyma
• 3/4 kg krumpli, nem szétfővős típus
• 1 dl olívaolaj
• 7 dl napraforgóolaj
• 6 tojás
• só, bors

A vékony laskára vágott hagymát a forró olívaolajon megpirítom, majd alacsonyra vett lángon, sűrűn kevergetve 30-40 perc alatt aranybarnára sütöm. A meghámozott krumplikat hosszában félbevágom, és keresztben fél centis szeletekre darabolom. Egy edénybe öntöm a napraforgóolajat és közepes lángon puhára sütöm a lesózott krumplit. Az olaj hőmérséklete fontos, ne barnuljon, de puhuljon. Felverem a tojásokat, elkeverem a krumplival (a sütésre használt olajból kivett krumplival) és a hagymával. Egy serpenyőben olívaolajat hevítek, ráöntöm a masszát és rázogatva 4 percig sütöm. Kesztyűk segítségével egy nagy tányérra borítom, hogy a megsült fele legyen felfelé és az újraolajozott serpenyőbe csúsztatom, további 3 perc sütésre. Tortaként szeletelhető.

Mit főznek, ha üres a hűtő?

Jó az, ha vannak az embernek barátai. Még jobb, ha két utcára, így nem hűl ki a sült hal, mire odaérünk, vissza akár négykézláb is jöhetünk, nem távolság. Télen sem. Az sem gond, ha a város másik végén lakik, csak ha mínusz öt fokban kell elgyalogolnunk, kezünkben egy rénszarvasos ajtódíszt szorongatva, amin mindenki más harsányan röhögne csak Ildikó nem, másfél óra az másfél óra, hiába tesszük meg az út felét a Sugovica mentén, szép, szép, akkor is rohadt messze van. A barátok meg azért vannak, hogy érzelmileg meginduljanak, ha az ő Ildikójuk éppen csúfnak látja a világot és picsog. Akkor menni kell, agyonfagyva megállni az erkély alatt és orrunkat szívogatva rázendíteni Máté Péter Azért vannak a jóbarátuk című örökzöldjére.

Eoghan közel két méter, lehajolva tud csak bejönni anyámék földszinti konyhájába. A puli az udvaron meg akarta ölni, de egy puli csak motivált, sohasem céltudatos. Karácsony este van, ő az ünnepekre látogatott hozzánk, egy vad írrel könnyen barátkozik a vad magyar, a rendet a csapatban az ezüstanáltetkós mexikói tartja. Eoghan bejárta a fél világot, aludt Egyiptomban sivatagban, volt punk Londonban (akkor, bizony), hogy végül egy vizes falú, de gyönyörű házban lakjunk együtt hármasban Olaszországban. Aki már éhezett, mindent megeszik, nem problémás vendég, gondoltam.

Jönnek, sokan vannak, csak a pénzünk kevés? Semmi pánik.

Megszokásból mindig elalapleveztem a nyakát, hátát szárnyait, pedig csillagos ötös pörkölt készül belőlük. Már több éve annak, hogy mindenféle gondosan elkészített alaplevek csúsznak a lefolyóba, egyszerű túltermelést folytattam a konyhában. Ennek mától vége.

A dobozos, főleg az UHT tejekkel éppen az a baj, hogy nem tudnak megromlani. Pontosabban megaludni.

Télen nem az igazi a piac hangulata. Hideg van. Az árusok arca kötött sálba csavarva, és csak egy kis lyukon keresztül isszák napi kávéjukat. Szorosra húzott kabátban megyek végig a soron, még azt is meggondolom, hogy a pénztárcámat mennyire mélyre rakjam, vagy levegyem-e egyáltalán a kesztyűmet. Így jön meg a kedvem igazán egy forró lángoshoz.

A főtt marha almaszósszal eltűnt, pedig lisztes habarás nélkül népegészségügyi csodaszer lehetne.