malackaraj

Jól jönne Angliának, ha elolvadna még pár jéghegy: ők lehetnének ugyanis a világ vezető bortermelői.

A városlakó kiskertje valóban egy csoda, de kicsit olyan, mintha lenne egy nagyon kényes háziállatunk vagy még inkább egy hétvégi gyerekünk. Olyan gyerek, aki okos és szép és nagyon fejlődik magától is, viszont folyamatos törődést és visszavágást igényel, mert azért kicsi még és az óvodában vagy máshol ráragadnak a tarackok, akik kiszívják és butává teszik, akár meg is ölhetik.

És tudom, hogy a gyereknevelés más és nehezebb és a többi, de ha egy kicsit is komolyan vesszük a kertet, itt sem választhatunk, hogy a nyári hétvégéket hol töltjük, ha nincs egy nagymama, rokon, barát, aki kiganyézza és meglocsolja (tisztába teszi és megeteti). Hét közben meg megy az agytorna, hogy vajon túléli-e, ha meleg van, a rohadék gazok biztos megint behálózták, mi lesz, ha kieszi a madár, a szomszéd, a tolvaj (felöltözik-e rendesen, bántja-e a csoporttársa, a nagyobbak). Jó helyre és időben ültettem-e (jó oviba írattam-e, jó, hogy évvesztes/nem az, stb).

Még egy dologra feltétlenül jó a kiskert. Amióta hisztérikusan küzdök a gyomnövényekkel, egyre jobban tisztelem a nagyapámat, aki gyerekkoromban, számomra felfoghatatlanul feleslegesen pepecselt a kertben, sőt küldött ki engem is, hogy tanuljam. Nem tanultam, mert kötelező volt. Most meg hiába nyígok, maradt Bálint gazda megörökölt irodalma és az idült marhaság, ami elért, hogy biztos jobban nő, ha beszélek hozzá. Igen, beszélek a sóskához, a madársalátához, a borsóhoz és még a gilisztához is, hogy én tudom, hogy ügyes lesz.

Cserébe sokkal több ellenszenv is született bennem. Kifejezetten haragszom a tarackra, a hosszú gyökerű kis gecik pedig ördögi dühöt szülnek. Annával felváltva vágunk hozzá az odatévedt galambhoz fahasábot és/vagy ásványvizes üveget, ami rendben is van, de míg Anna az irántam érzett rokonszenve miatt dobál (és azért, mert így menőzhet, hogy pontosan céloz) én tényleg ölni akarok, mert kiszedi a szép kis leveleit a fejes salátának.

Közben leégek, puffogok, fáj a fejem, leszakad a derekam, a kezem használhatatlan, mert olyan szerszámokat kezdek készség szinten használni, aminek a nevét sem tudom. Viszont addiktív is, és most is inkább az anyuka által banánzöldre mázolt kisszékén tolnám a földet káromkodva.

Szép fényes szombat reggelre ébredtek. Hideg volt, de a Nap úgy mosolygott az égen, mint egy jóságos kövér konyhásnéni a mennyei iskola menzájának ajtajában. (Mi persze tudjuk, hogy jóságos konyhásnéni egy kategóriába tartozik Nessie-vel és a Mikulással, de a Mikulásban is olyan jó hinni néha.) Mama elhatározta, hogy kipróbálja az új kenyérsütő gépet, amit a lányuktól kaptak karácsonyra. Nem kenyeret akart sütni persze, abba nem mert volna még belefogni, de az aranygaluska dagasztása pont megfelelő feladatnak látszott mindkettejük számára.

biohazardnak, aki szerint amiben van gyümölcs, az nem édesség

Érnek az erdei gyümölcsök, a meggy, a sárgabarack, amiből nem lesz lekvár, mehet édességbe. Ebben a melegben se mozogni, se bonyolult alapanyagokat hajtani, se diót, mákot, csokoládét nincs kedve enni a népnek, maradnak az egyszerű, villámgyors, gyümölcsös édességek.

A túrótorta nem az a kimondott anyósbűvölő varázspálca. Aki mégse szeretné hallgatni, ahogy a két nap melóval előállított somlói galuskáját fikázza a kedves mama, nyúljon a szicíliai túrótortához, rögtön csend lesz. És beleszakadni se kell.

 Olaszországban az a jó, hogy máig nem létezik. Ez az egyesítést befogadni képtelen nép erőszakosan, és büszkén megőrizte a dialektusokon túl a gasztronómia helyi jellegzetes vonásait is, így lehet a szicíliai konyhaművészet pont olyan távol az általánosított, paradicsomos, olasz konyha vonaltól, mint a magyar. Sőt, velünk van pár közös pontjuk, ilyenek a csípős ételek, kolbászok, és a túró. Pontosabban ricotta.

A túró és a ricotta nem ugyanaz, ennek ellenére, nagy reménytelenségben, muszájból, behelyettesíthetők egymással, de a kompromisszum helyett egyszerűbb összedobni egy ricottát. Ahhoz csak nyers, teljes tej kell, a másik beszerezhetetlen alapanyag.

A ricotta édesebb, krémesebb, az egy ún. savósajt. A savó újraforralásakor keletkező göböket szűrik le, ez a ricotta. A túrót aludttejből csapják ki, itt keletkezik az alapvető külünbség, a ricotta édes, a túró savanyú.

Majdnem ugyanúgy készülnek, de a túróhoz a teljes, érintetlen tejet 1-2 nap meleg helyen állítássl meg kell savanyítani. A ricottához nem. (ricotta készül teljes tejből is, nem csak savóból)

Az alapanyagot (teljes tej, vagy aludtej) 50 fokra kell hevíteni, akkor kicsapódik, és egy tésztaszűrőbe applikált pelenkán félóra alatt lecsepeg. Ennyi a túró. A ricottához a tejet 80 fokra kell hevíteni egy csipet sóval, majd amikor eléri a hőmérsékletet, hozzáönteni mézecetet (2 evőkanál / 1 l tej). Amikor szobahőmérsékletűre hült, a túróhoz hasonlóan le lehet szűrni.

És akkor jöjjön a cassatta alla siciliana (a piskóta elhagyásával könnyebb, de akkor nem cassatta, akkor csak egy túrótorta, ami odacsap)

• egy 26 cm átmérőjű 3-4 cm magas piskóta (1/2 kg kb)
• 400 g ricotta
• 200 g porcukor a mázhoz
• 200 g kandírozott gyümölcs apróra vágva (citrom, narancs, narancshéj) 
• 100 g csokoládé lereszelve
• 200 g cukor
• egy vaníliarúd kikapart magja
• rum ízlés szerint

A tortaforma aljába megy egy vékony piskótalap, körbeölelik piskótacsíkok, ebbe jön az összes hozzávalóból kikevert krém (kivéve a porcukrot), a tetejére még egy vékony piskótalap, és egy éjszakát áll a hűtőszekrényben. A porcukorból, és egy kevés vízből készült mázzal borítják be, és tálalják.

A képen látható túrótorta arányai ugyanazok, de elmarad a piskóta, és 4 db egész tojást kell keverni a masszához, majd 150 fokos sütőben, 50 percig sütni, és egy éjszakát pihentetni a hűtőszekrényben. Sütés után remegős még, nem kell megijedni tőle, ha nem is acélipari fogalmak szerint, de szeletelhető lesz.

Szeretik a túrótortát? És hogyan készítik?

A Wolves Ladiesnek

Kinek a kedvence a Sacher? És ki nem szereti? Ugye? Aztán hol lehet szeretni? Bécsben. Ez a hülyeség, mert a Sacher nem más, mint egy jófajta brownie. Brownie-t pedig mindenki tud sütni, tehát Sachert is. Probléma megoldva, haladjunk.

De, mégis bonyolult, és a hülye internet miatt, ahova mindenféle fogalomnélküliek töltögetik a hülyeségeiket, mi is. Ne irják be, rengeteg a téves recept. Sütőpor? WTF? A többit is hagyjuk. Ilyenkor nem elég az ujjakat mozgatni, ki kell nyúlni a Larousse enciklopédia felé, hátha segít.  Segít. A mennyiségek a nagyon nagy  tortaformára méretezve, egy komplett focicsapatnak sütöttem. A fele 26 centis formába elég mennyiséget ad.

• 400 g finom keserűcsokoládé (kakaóporral kiváltható)
• 16 tojássárgája
• 20 tojásfehérje (ezért nem kell a sütőpor, 20, húsz!)
• 300 g vaj
• 300 g porcukor
• 250 g liszt
• 500 g csokoládé a bevonáshoz (kakaóporral, vajjal 1:2 arányba olvasztva kiváltható)
• 300 g lekvár (sárgabarack, de naranccsal jobb)
• fakultatív program: egy tábla, durván összetört csokoládé beleszórva

A sárgájákat elkavarom, hozzákeverem a puha vajat, és a kakaóport. Keményre verem a fehérjéket, fokozatosan hozzáadom a cukort, verem veszettül. Lassan a kakaós keverékhez adom, beleszitálom a lisztet is. Kivajazott-lisztezett formába öntöm, és az előmelegített, 180 fokos sütőben úgy 40-50 perc alatt megsül, fél óra után érdemes ellenőrizni, mi újság a közepén. Ha picit még laza, nem baj.

Kimentem a formából, kettévágom, jól megkenem lekvárral. Összeillesztem, az egészet, tetejét, oldalát bekenem lekvárral. Egy vaslemezre rakom, leöntöm a bevonással, betolom a még meleg sütőbe 10 percre, kiveszem, kihűtöm, és mindenki nagyon fog neki örülni.

Olyan, mint csokoládéba harapni, pedig nem is csokoládé. 

Van, akinek nem kedvence a Sacher-torta? 

Maradunk Szerbiában, de a pljeskavicás hamburgertől ellépünk egy édesség felé, ami a maga kategóriájában ugyanazt a minőséget képviseli. Émelyítő szuperfagylalt, főtt búzából.

A zsito-t csak mi, balga és éhes turisták toljuk ész nélkül, ünnepelve az alkalmat, hogy beestünk Belgrádba. Komoly arcok kizárólag Slava idején fogyasztják, de akkor minden családban készül és mindenhol illik is fogyasztani belőle egy kanállal. Kicsit olyan, mint a mi bejglink.

Csilit kérsz rá? Még élénken élt a számban, az agyamban és a véremben a pár perce bevett taco, pontosabban életem első habanerója, ami már nagyon nem számít cikinek a Scoville-skálán. Olyan pedig nincs, hogy majd én nem, így került az habaneróból is a kelleténél több a szervezetembe.

De hogy fagyira is bevegyem? Ne.

Fojtósnak fojtós, még szerencse, mert azt akartam. De nem így. Kínlódás a mama mézesével, sokadik felvonás.

Mindenki szereti, de nincs mindenkinek egy órája az elkészítésére. Bruttó, tűzhely mellett álló egy órája. Jackie Brown segített.

Aki nem cukrozza a kávét, nem érti, miért fogynak a csokitáblák, és néha elfelejt édességet rendelni, szereti. A többiek is.

Ennél egy keményebb sütemény van, a hájas tészta. Azt nem lehet holmi tejzsírokkal felülmúlni, de még így is egy ligában fociznak a tiramisuval, ezzel az itthon ezer tévhittel, sokszor tejszínnel terhelt, kőegyszerű, olasz desszerttel.

Ha totemállatra hívunk vendégeket, a desszert szerepe olyan, mint horrorfilmben az először meghaló csajé: kihagyhatatlan, de teljesen súlytalan. Ilyenkor tutira megyünk: gyorsan elkészíthető, biztosan sikerülő desszert kell, ami nem vált ki szélsőséges érzelmeket. Vagy mégis, de ez ne a befektetett munka függvénye legyen. Mondjuk valamilyen crumble. Mivel a totemállattal egyidőben kaptunk egy kisebb rekesz szilvát, elmeséljük a szilvásat.

Sekély vízmosáshoz érünk, a kutya már szügyig örül benne, ember megy utána, csúszik. Kaján vigyorral hátranéz, amilyen ügyetlen vagy, itt majd nagyon vigyáááááááá. Bokáig süllyed a sárban, lerántja a kutyát, egy leszúrt Rittbergerrel ússza meg a pofára esést, a kutya az arcába rázza a vizet. Könnyedén, a röhögést visszafojtva ellépdelek mellettük a köveken.

Megállok az első fa tövében, feldőlt, kicsi fehér gomba, tönkje bocskoros, zöldes árnyalatú a kalapja, még csak a napokban nyújtózik ki kerek kölyökkorából. Gyilkos galóca, szevasz, te itt maradsz.

Fűszeres Eszter nyaral, ezért vendégek írják a blogját, ma én. Süteményt sütöttem, tisztességes, vajas, teasüteményt, de vaj helyett marhalábszárból kinyert csontvelővel. Részletek a Fűszer és Lélek blogon.

A másodikról visszafordulok, mert nem emlékszem, becsuktam-e az ablakot. Aztán a harmadikról, hogy bezártam-e az ajtót. Leviharzok a földszintre, vigyorogva bedugom a fejem a tároló ajtaján, Gyulabá', ma mit reggelizünk, fúúú lacipecsenye, nem kell kenyér mmm-mmmennem kell, késésben vagyok. Gyula hozza utánam a szalvétát, hát zsíros szájjal indulnál el, csatold be a bukósisakot, hányszor mondjam.

Mondd még egyszer! Hrrrooote Hgrrrrrütze. A csinos pincérlány és a sűrű vaníliasodóval tálalt vörös gyümölcskása együtt csak kihozta a német nyelv erotikus oldalát. Francia, hogyne, nagyon szexi, de a németben is vannak lehetőségek. Hkkrrrrrrrrrrrrrrrr.

Néhány összerottyantott erdei gyümölcsöt önálló desszertnek nevezni talán túlzásnak tűnhet, amíg csak olvastam róla, nem vettem túl komolyan. Németországban viszont elkerülhetetlen a kásával tálalt szegénykajaként - mindenkinek elérhetőek voltak az erdei gyümölcsök - indult rote grütze, azaz vörös kása. A kása mára elmaradt, felcserélte a vaníliasodó.

Többfélét próbáltam, a teljesen elpépesített változatok nem túl vonzók, a zselatinos gyümölcspépben úszó egész gyümölcsök nagyon kellenek az élményhez. A vaníliasodó elhagyható, de katarzisra csak ebben a kombinációban számítsanak, a savanyú, friss bogyók és a lágy, illatos vanília párosa gyorsan a tiramisu előtt találta magát, nyári, könnyű, de gazdag édesség, ami ütődött, véleményes gyümölcsből is elkészíthető. Vaníliakrém nélkül panna cotta, flan, sajttorták, túrótorták mellé is tálalható.

A rote-t annyira konkrétan kell értelmezni, hogy bármilyen piros idénygyümölcsből készülhet, sőt, van sárga és zöld lehetőség is, de azok a piros nyomába se érnek.

• 10 dkg ribizli
• 10 dkg meggy
• 10 dkg eper
• 10 dkg málna
• egy vaníliarúd kikapart magjai
• a fenti gyümölcsökből 40 dkg átpréselve, vagy pépesítve, ahogy tetszik
• zselatinlap

A gyümölcslevet, vagy pépet felforralom a pár kanál vízben feloldott zselatinnal és a vaníliával, belekeverem az egészben hagyott gyümölcsöket, összeforralom és behűtöm. Nagyon kevés zselatin kell bele, éppencsak zselésítse be. Cukor fölösleges.

A vaníliaöntet angolkrém, ahogy azt Karitól már alaposan megtanultuk.

Melyik a kedvenc német ételük?

Szoktak álmodozni? Tudom, az élet megrontója, kancsalul festett egekbe néz, de szoktak? Mostanában az Adriáról álmodozom. Ülök az öbölben, mellettem az ivójoghurt meg egy krafna, hanyatt fekszem a kövön, csend van, sós a levegő, én meg csak úgy vagyok. Hajnal van, mögöttem éppen söpörnek, a kávézó egy óra múlva nyit, a halpiac már bezárt, az öregek még nem ülnek a padon, a pék felől sülő kenyér és péksütemény illatát hozza a szél, nem gondolok semmire, elfogad egy kávét?

Van lekvár? -kérdezi Péter. Itt van málnaszörp. Szobi. Nem azt kérdeztem. Én sem itt lakom, hát honnan tudjam, van-e lekvárjuk, egyébként sem az való rá, tessék a málnaszörp. Úristen. Ne úristenezzél, az előbb Mustang cigit kínálgattál körbe, ahhoz képest ne törjön rád a gasztronáci.

Minden édesvízi halak közül a harcsának áll a legjobban a magyar szervesanyagkezelő kreatívitás alapgyakorlata; a pörkölt. És a csukának. Tömör szerkezet, erőteljes íz, az akár sertéscombnyi méreteket öltő és sertéshús módjára szálkamentes filé ész nélkül felkockázható, ezeken kívül mást nem is kell tudnia. A zsírja nem elégséges, a harcsa nem mangalica, de ez a hiányosság pótolható. Sertéssel, mi mással, a halpörkölt sem indul el olajon.

Mindenkinek eljön ez a mérföldkő az életében, amikor már be tudja fogadni a sós-édes párosítást. Kérdés, hogy ikeás húsgombócokkal, vagy Kammermayer kedvencével indul útjára.

Nem vagyok rántotthús rajongó. Vasárnapi kötelező ebédek, étteremben nem tudok mit választani helyzetek, öcsém állandóan erre bök az étlapon családi születésnapok jutnak eszembe. De otthon nem vinne rá a lélek, talán majd ha népes családom lesz, és rituálét csinálok belőle, talán majd akkor.

Aztán valahogy mégis beugrott egy régi emlék. Azokból az időkből, amikor még elképzelhetetlennek tartottam, hogy sós és édes találkozzon a számban, vagy, hogy a sült krumplin kívül más köret is létezik. Ez az egyetlen bundázás, amiért hajlandó vagyok bármire. Elviselem az ujjaim végére ragadó panírgombócokat, a büdös lakást. Ez az étel mindenkinél megtöri a jeget, még azoknál a megrögzött, fagyaszott gordonblősültkrumpli evőknél is, akik nem tudnak változni.

Kamermayer Károly túlélte a szabadságharcot, megépíttette a közvágóhidat, Budapest első polgármestere lett, és kitalált egy ételt, nem csak vasárnapra. Persze ezt bármelyik vendéglős kitalálhatta és betehetjük a történetet az otthoni maradékokból új étel született sztorik közé, de kellemesebb arra gondolni, hogy egy vidéki árnyas kisvendéglő kerthelységében ezt ő rendelte 1868-ban, egy fröccs mellé.

Vegyünk húst, szinte mindegy milyet, itt a bunda lesz az úr, most szűzpecsenyét választottam, de ennél a bundázásnál még álsznobizmusomat is le tudom vetkőzni és megeszem az általam (is) büdösnek és ehetetlennek tartott pulykamellet is. Éttermekben találkozhatunk egyébként Kammermayer pulykamellel, de ne együk rizzsel, mert ez a lényeg az egészben, az édes-sós.

A kiklopfolt húst enyhén megsózzuk, a szokásos panírba forgatjuk (liszt, tojás,zsemlemorzsa) és itt jön a dió! Késlappal diót törünk, finoman felaprítjuk, és a zsemlemorzsához adjuk. Nálam morzsa kétharmad, dió egyharmad arányban, az eredeti recept szerint nincs benne zsemlemorzsa. Ez az apró trükk teljesen átformálhatja a rántott húsról alkotott képünket. A dió az olajban megpirul, fanyar, markáns, pörkölt és édeskés ízével száműzi a majonézt és a kovászos uborkát minden tányérról. Sajtok, esetleg salátalevél, de főleg befőtt, barack, körte, akár szilva, pláne dióval töltött szilva után kiált, lényeg az egyszerűség, sós és édes. 

Legyen ez lesz az első lépés az édes-sós felé, ne a húsgolyók. Most én is csak dumálok, mert nem volt itthon barackbefőtt, így maradt a saláta, de elhihetik, ez az étel az egyik legjobb első sós-édes alkalom.

Mi volt az első édes-sós élményük?

Egyik vasárnap délután - már a szombati rendes, komoly süteménygyártás után – arra gondoltam, hogy valamit össze kéne dobni valami édeset ebéd utánra. Átlapoztam az egyik süti receptes könyvet, és a muffin mellett döntöttem. Néhány hete már készítettem muffint, az sajtos-tökmagos volt, de nem aratott osztatlan sikert, gondolom, mert nem volt édes (nekem ízlett).

Ez a mostani viszont annak ígérkezett. recept:

• 25 dkg cseresznye (helyett meggy, de akár eper, málna)
• 20 dkg liszt
• 2 tk sütőpor
• negyed tk só
• 10 dkg kukoricapehely
• 1 tojás
• 1 dl olaj (vagy 10 dkg vaj)
• 10 dkg cukor
• 10 ml joghurt (helyett kefír)
• recept vége

Két helyen kellett elkanyarodnom a recepttől. Az egyik a cseresznye ügy, mivel csak meggy volt otthon, az is fagyasztott, de most belefér, sőt, más gyümölcsökkel is helyettesíthető.

A másik eltérés a joghurt helyett kefir. Ez is azért, mert joghurt nem volt a hűtőben, viszont a natúr joghurtot evés közben sosem tudtam megkülönböztetni a kefirtől, ezért gondoltam, jó lesz az is.

Az összes cuccot, de tényleg mindent összekevertem. Semmi különválasztás, külön kezelés, hanem csak zutty, mindent bele a keverőtálba. Kézi habverővel egyesítettem a dolgokat, majd mikor kezdett sűrűvé válni, átváltottam fakanálra. Az egész művelet nagyjából három percig tartott, vagy három és félig. Az elkészült nyers tésztát muffin tepsibe adagoltam (muffin méretű mélyedések vannak egy tepsiben), a maradékot, mivel nem volt kedvem még egy kört futni a tepsivel – és csak egy ilyen tepsim van – beleöntöttem egy keskeny de magas tepsibe.

Együtt raktam a sütőbe őket, ami 175 celsius fokos volt már ekkor, és nagyjából 15 perc alatt el is készültek. A képen brikettszínűnek tűnnek, pedig nem égtek meg, lehet, hogy előbb is ki lehetett volna venni őket a sütőből, de sem állagukban, sem ízben nincs megégésre utaló jel. Elég finomra sikerült, és a meggy-kukoricapehely kombótól nem olyan hétköznapi. Mindent egybevetve 20 perc alatt készült el.

Tudnak ennél gyorsabb és megengedőbb receptet?

Szerda este meglepetés, gyertek! Leteszem a telefont, és végigpörgetem az elmúlt napok eseményeit. Klikk, új üzenet. Percekig bámulom a monitort, ez valami vicc? Nem, írja vissza Anna, ez Nigella receptje, csütörtökre kéne, van aki ilyet eszik, be kéne próbálni, csók. Ó, és meg is kell ennem, vagy elég, ha megsütöm?

A szervezést Idóval kezdem, bénán, mert őszinte vagyok és elárulom, mit fogunk enni. Döbbent csend és néhány atyaúristen után Idó megkönnyebbülten emlékeztet, kedden este elutazik, elfelejtettem? El. Hálaistennek, teszi hozzá vihogva. Éváéknak már nem árulok el semmit, biztos, ami biztos. Néhány pillanatig a földre szállt angyal szerepében tetszelgem, aztán hangosan felröhögök, mert elképzelem, mit fognak szólni, rögtön utána aggódni kezdek, mi lesz, ha agyonvernek a konyhában a merőkanállal? Az előkészületek nem időigényesek, munkából hazafelé leugrom a Babettáról, anyázok, mert szétesik a pedál, megveszem a csokikat, hazabrünnyögök és bekeverem a sűrű palacsintatésztát. Háromnegyed hét, nagy levegő, jönnek.

Vihogunk a nappaliban, töltök még egy pohár bort mindenkinek, nagy levegőt veszek, és kibököm: szóval az van, hogy izé, Bounty csokit fogunk enni. Izé. Bundában, izé sülve. Palacsintatésztában kisütve. Csend, zavartan mosolygok, röhögni nem merek, most dől el minden. Néznek rám, most mi van, nem én találtam ki, igen, tényleg ez lesz, de igen, meg fogjátok enni. A biztonság kedvéért bezárom az ajtót és zsebre dugom a kulcsot. A nappaliból halk morgás szűrődik ki, nem foglalkozom vele, majd megnyugszanak. Ani jön utánam a fényképezőgéppel, folyamatábrákat csinálok. Miket? És miért kell hozzá átrendezni a konyhát? Ani lefényképezi a csokikat meztelenül, bundában, sütés közben, befényképez a kenyértartóba és a mosogatóba is, kész az első adag, gyorsan, gyorsan, forrón kell enni, nem tudom, melyik az ét és melyik a tejcsokis, vegyetek!

Én is veszek, beleharapok, a bunda alatt megolvadt csoki után jön a tömény kókusz, nem rossz, de nem értem, vagy csoki, vagy palacsinta, együtt mire jó ez az egész? Nem tudom elhinni, hogy ez egy recept, és hogy ilyet esznek emberek. Te, ez jó, van még? Megfordulok, levegőt veszek, de nincs időm kifejteni a véleményem, mert elhangzik a nap mondata;

Hajnika, nekem véletlenül kókuszos jutott, adnál egy másikat?

Éva hosszú percekig nem érti, miért röhögünk nyerítve, hülye, nem azzal kezdtem, hogy Bounty csoki? Bekövetkezik, amitől rettegtem, nem elég hogy kétpofára esznek, de továbbgondolják a receptet Mars csokival, mogyorós csokival, Éva még mindig ki van akadva a kókuszon, és azt magyarázza, ez tök jó lenne, ha nem kókuszos lenne a csoki, én hitetlenkedve rázom a fejem, legyintek és sütöm a következő adagot. Aztán a következőt. Segítenek fényképezni, vakuznak, hajtogatják a szalvétát, hogy szép legyen, rendezgetik a kistányéron a tésztás gömböcöket, aztán felpattannak és elviharzanak, én meg ott maradok a büdös olajszagban. Ani visszakiabál a lépcsőházból, küldöm a képeket e-mailben, ne aggódj, nem felejtem el!

Ma hajnalban még mindig büdös olajszag, kávé, klikk. Nincs új üzenet.

Készítettek már rántott csokit?

Talán a Kinder Pinguiról kapta a nevét, mert a végeredménynek úgy kellene kinéznie, de nem úgy néz ki, és nem tudom, ki találta ki, és miért gondolta, hogy olyan lesz. Már az arányokban is hiba van szerintem, de a fehér krém pedig egyenesen érthetetlen, mitől lenne krém egyáltalán.

A piskóta:

• 1 csomag sütőpor (aztán minek?, piskótába nem kéne)
  
• 3 dkg kakaópor
  
• 16 dkg finomliszt
  
• 3 ek víz
  
• 15 dkg kristálycukor
  
• 6 db tojás

A krém:

• 10 g zselatin
  
• 5 dl tejszín
  
• 3 dl tej

A máz:

• 10 dkg vaj (elég 5 dkg)
  
• 1,5 dl tej (nem kell)
  
• 35 dkg étcsokoládé (elég 20 dkg)

Első lépésként a tojásokat külön kell választani, mert nem egy helyre megy a sárgájuk és a fehérjük. A fehérjével érdemes kezdeni, amit a cukor felével habbá verünk. Mikor ez elkészült, akkor átkaparjuk egy másik tálba, majd elmossuk a robotgéphez vásárolt egyetlen, és önmagában továbbra sem kapható edényt, hogy a következő anyagot is legyen miben keverni. Ez az anyag pedig a cukor másik fele, a tojások megmaradt sárgája és a víz. Mikor ezt szép sárga, krémesre dolgoztuk, akkor fakanállal óvatosan belekeverjük a félretett habot.

Egy másik bödönben a lisztbe dolgozzuk bele a sütőport és a kakaóport. Majd ezt a már barna színű port keverjük bele szintén óvatosan a krémes habba. Ha ügyesek vagyunk, akkor a végeredmény nagyon laza, puha, finom piskótatészta lesz. Ügyes voltam, a baj a krémeknél kezdődött.

Pontosabban a máznál, mert ez a következő lépés. A leírás szerint a vajat, a tejet, és a csokit összeolvasztjuk. 35 deka csoki brutális mennyiség. Ekkor még nem sejtettem, hogy az egész sütinek csak étcsoki íze lesz, így azt üzenem a vállalkozó szelleműeknek, hogy bővel elég úgy is, ha megfelezik a csoki mennyiséget. Szóval eldolgoztam a csokit a tejjel és a vajjal, de ja, igen, a vaj is durván sok ám. Annak a negyede is elég, ha nem akarnak úgy járni mint én.

Ugyanis a krémnek, a már megsütött piskóta méretének megfelelő tepsibe kell önteni, és a hűtőben megszilárdítani. Erre azért van szükség, hogy a másik krémmel ne keveredjen össze amikor a tésztára próbáljuk helyezni. Így lappá szilárdítva csak simán rá kell helyezni – ezért is fontos a piskóta méretű tepsi, és mehet rá a többi dolog, nem keverednek össze. Nem egészen így van.

Amikor a hűtőben összeállt a csokis olvasztmány, akkor vettem észre, hogy vannak benne érdekes részek, főleg a széleknél. Mindenhol sötétbarna egységes, homogén, de a széleknél világos, híg kávészínű és puha területek találhatók. Igen, a vaj, ami nem keveredett el a csokival teljesen. Ronda volt, kezelhetetlen, és gondolom nem is finom így, ezért újra összeolvasztottam az egészet. De résen voltam, mert a vaj előbb olvad, mint a csoki, így amikor már kezdett folyós lenni, gyorsan leöntöttem róla, aztán még egyszer, így megszabadultam az eredeti vajmennyiség közel felétől. Mivel ez később sem hiányzott csak arra tudok gondolni, hogy a recept a hibás, nem én. A csoki mennyiségének eltúlzására akkor derült fény, mikor az újra megszilárdult lapot ráhelyeztem a tésztára, pontosabban már a megszilárduláskor észrevehető volt, csak akkor nem figyeltem rá. Szóval a piskótának megfelelő alapterületű csokilap közel két centiméter vastag volt. Ennyi nem kell. Vagy nagyobb alapterületű piskóta kell, csak az akkor az előírt anyagmennyiségnél nem lesz elég magas, vagy kevesebb csoki.

A tej lehetett inkább a bűnös, azt teljesen el lehet hagyni a mázból

De még nincs vége, sőt ki is hagytam egy részt. Eredetileg úgy nézne ki a süti, hogy a megsütött piskótát félbevágjuk - vízszintesen. Az alsó részt megkenjük a fehér krémmel, erre rárakjuk a csokilapot, újra fehér krémmel kenünk, majd ennek tetejére rakjuk a másik piskótalapot. Ez így leírva és elképzelve, tényleg hasonlít a Kinder Pinguira.

A fehér krém elkészítésénél a tejet a tejszínt és a zselatint kellene elegyíteni, majd állni hagyni a hűtőben. Viszont a fél liter tej a három deci tejszinnel közel egy liternyi híg lé. Ehhez 10 deka zselatin annyi, mint halottnak a négercsók. Nem is állt össze soha. Örök életére híg és folyós maradt.

Ha a panna cotta bevált receptjéből indulok ki, 1/2 liter tej és 1 dl tejszín mennyiséghez elegendő a 10 dkg zselatin, tehát valóban kevés volt. Talán az is gond lehetett, hogy a zselatint meleg tejben kell feloldani és ezt a forró tejszínnel elkeverni. Nem hidegen.

De engem ez nem érdekelt, a felét rákentem a piskótára, ráraktam a brutál vastag csokilapot, és a fehér folyós cucc másik felét is ráöntöttem. Mivel az egészet abban a tepsiben csináltam, amiben a piskóta sült, oldalirányba nem volt helye szétfolyni, hehe. A tetejére megkapta a piskóta másik felét, és bevágtam a hűtőbe, hogy legalább addig fagyjon össze, amíg felvágom és lefotózom. Hogy utána hogyan esszük meg, kanállal-villával, kézzel-lábbal, az már nem érdekes.

Meglepő módon annyira nem lett folyós, mint amilyennek képzeltem. Gondolom a nagyon híg részt beszívta a piskóta, a maradék meg még az elviselhetőségen belül volt. Nem szép és mégis van benne valami visszataszító, az íze pedig egyértelműen az étcsokira utal, mi másra is?

Újabb tanulságom: receptet csak tiszta forrásból.

Jártak már így elírt recepttel?

A Rákóczi-túrósról három képem van. Az egyik ehetetlen, növényi túróval, habállító pataenyvvel, kevés és ócska lekvárral várakozik a cukrászdákban, bottal se érinteném, nemhogy a számba vegyem. Kép sincs róla, ugyan már, magas és fehér.

A másik véglet a Bábelben őrült módon megcsavart, jóízű újragondolása ennek a fél évszázados édességünknek, zseniális, de otthon kivitelezhetetlen szépség.

Foto: Babel

A harmadik, a házi, hiába követi az eredeti receptet, egyszerűen ósdi, a végeredmény fölöslegesen és a legrosszabb helyeken komplikált és tompa, dögunalmas teasütemény. Túl puha és sok a tésztája, bunkók benne a savanyú túrórögök, száraz, kevés a lekvár, sok a hab.

Hiányzik belőle a borzongás, amiért ezt süssem, ne egy dulce de lechés flant, vagy balzsamecetes mandulatortát. Ezen kellett segíteni. Sikerült. Egy kis fazonigazítás, és új szerelmem a Rákóczi-túrós.

A túrót selymesre törtem, kikukáztam a receptből a darát, megsokszoroztam a lekvár mennyiségét, elvékonyítottam és átírtam az alapul szolgáló tésztalapot. A vaníliás cukrot vaníliára cserélem, a lekvárt feljavítottam egy kis pálinkával. Az alapanyagok egy A/4-es tepsire való, elég magas süteményre elegendőek.

Az alaptészta szükségtelenül tojásos és sütőporos, a puha túrókrémnek, lágy lekvárnak és testetlen tojáshabnak nem egy puha tészta kell, hanem egy klasszikus shortbread, omlós, tömör és vajas:

• 30 dkg liszt (a fele lehet kukorica)
• 20 dkg vaj (minél jobb minőségű, annál jobb)
• 10 dkg cukor
• egy vaníliarúd kikapart magjai

Az alapanyagokat alaposan összedolgozom, kibélelek a tésztával egy magasfalú, A/4-es tepsit. A hűtőbe rakom legalább fél órára, közben előmelegítem a sütőt 180 fokra, ahol szép drappra sütöm.

A túrós tölteléket szükségtelenül habosítja a felvert fehérje, fölöslegesen higítja a savanyú tejföl, és még fölöslegesebben sűríti vissza a dara, ezek nem kellenek, csak így maradhat meg a finom túró íze.

• 1 kg krémesre áttört tehéntúró
• 6 tojássárgája
• 1 citrom reszelt héja
• 10 dkg mazsola (elmaradhat)
• 10 dkg cukor

Az alapanyagokat alaposan elkeverem és szétkenem a tésztán (végig a tepsiben maradok). Betolom a közben 100 fokra levett sütőbe és hagyom sülni fél órát.

Fogok 2 dl jófajta baracklekvárt, belekeverek egy feles barackpálinkát, a citrom levét, és szétkenem a túrón. Ha a lekvár nagyon folyós, sűrűbbre forralom. Visszatolom a 100 fokos sütőbe negyed órára, közben keményre verem a 6 tojásfehérjét 10 dkg cukorral.

Egy habkinyomóval próbálom berácsozni a tetejét, ez ízlésesen nem sikerülhet, mindegy, nem törődök vele, majd visszatolom a grillfokozatra kapcsolt sütőbe és megpirítom a tetejét.

Ez egy 12 fős adag, de ennyien voltunk. Először sütöttem ezt az édességet, és először sütöttem a családomnak. Bármit elérhetsz, sütni a családnak kockázatos meló, ha nekik nem jó, megmondják, kiröhögnek, szerencsére semmiféle érzékenység, és álszent udvariasság nem dívik nálunk. A leegyszerűsített rácpontyom nem aggasztott, de ez a túrós igen.

Pedig az önző vendéglátónak könnyű, mert az önző általában magabiztos is, úgyis jó lesz, de mivel önző, úgyse érdekli igazán. Eddig kétszer dobogott a torkomban a szívem az konyhában, amikor a Bátor Malackaraj nyertes biohazardék voltak nálunk, és pont malackarajt kértek (az egyben sütött hús kettesben is megemeli a vérnyomásom), majd pálinkával gyorsan kezeltük a problémát. De ők úgyse mondták volna, ha nem ízlik, éppen ez volt a pánik oka, de a család annál inkább, három generációtól, három stílusban, életem végéig.

Imádták.

Sütöttek már az egész családnak?

Amikor valaminek Bounty a neve, először mindig egy vitorlás hajó jut eszembe, aztán rájövök, hogy manapság már azt nevezik Bountynak, aminek köze van a kókuszhoz. Ennek a sütinek kókuszreszelékkel van megszórva a teteje, de semmi több. Viszont olyan jól nézett ki a képen a recept mellett.

A Bounty lázadása

A brit Bounty vitorlásnak 1787-ben kenyérfagyümölcsöt kellett volna szállítania Tahitiről a Karibi szigetekre, hogy ott meghonosítva táplálékul szolgáljon a rabszolgáknak. A legénység érthető okokból jól szórakozott a szigeten, és hazafelé Fletcher Christian vezetésével fellázadtak a kemény kapitány, William Bligh ellen, akit csatlósaival egy mentőcsónakban szélnek eresztettek. Bligh egy szextáns és egy zsebóra segítségével 47 nap alatt elnavigálta a csónakot Timorra, visszatért Angliába és jelentette a lázadást. A Bounty legénységének felkutatására és letartóztatására a Pandorával küldtek embereket. A Pandora a bebörtönzött lázadókkal elsüllyedt, a pár túlélő a Blighoz hasonló utazáson vett részt Timorig. A végül tíz, bíróság elé állított lázadókból hármat kivégeztek, a többieket felmentették, közülük többen folytatták tengeri karrierjüket. A történetet sokan feldolgozták, a '62-es filmet Marlon Brandoval talán csak a Moby Dick, Gregory Peckkel, és Ahab monológjaival múlja felül ebben a témában.

Recept:

• 30 dkg liszt
• 25 dkg vaj
• 30 dkg porcukor
• 8 egész tojás
• 1 cs. sütőpor
• 1 cs. vaníliás cukor
• citromhéj
• 1 cs. vanília ízű nem főzős pudingpor helyett angolkrém
• kakaópor
• 4 dl tej
• kókuszreszelék
• Recept vége

Első körben a vajat és a porcukrot habverőztem, amíg fokhagyma nem csöpögött a plafonról. Jó, olyan sokáig azért nem, de kellett idő, amíg egymásba olvadtak Ezután egyesével a masszába dobáltam a tojásokat. Fehérje és sárgája egyben ment a keverőgép lapátjai alá. Beleszórtam a vaníliás cukrot, majd az egész tetejére citromhéjat reszeltem. Egy egész citrom felületét elhasználtam. Eközben egy másik edényben a lisztet elegyítettem a sütőporral, majd ezt is a keverőtálba borítottam.

Mikor az egész massza mind színben mind állagban homogén lett, elfeleztem. Az egyik felét a sütőpapírral bélelt tepsibe öntöttem, a másik feléhez hozzákevertem a kakaóport, és mikor már jól bebarnult, akkor öntöttem rá a tepsiben levő sárga masszára. Egy villával hanyagul összekevertem a színeket.

A receptben említett vaníliás pudingot természetesen nem porból készítem már. Az ilyenek fölött simán átsiklik a szemem. Tudom, mi kell helyette. Bár néhány hónapja még azt sem tudtam eszik-e vagy isszák, ma már tudom, hogy angolkrém van mindenben. Most is azt készítettem a vaníliás puding helyett, és ezt öntöttem harmadik rétegként a tepsibe. A villával ezt is összebonyolítottam az alatta levő barna krémmel.

180 Celsius fokon nagyjából fél órát töltött a cucc a sütőben, és kész is. A tetejére szórtam a Bountysághoz szükséges kókuszreszeléket, kockákra vágtam és tálaltam. Igazán finom, könnyed kis desszert. Pontosan úgy néz ki, mint a recept melletti képen, így azt hiszem nem rontottam el. Bár nem hiszem, hogy ezt el lehetne.

A legsúlyosabb Bounty recept

A palacsintatésztában kirántott Bounty-szelet talán sokaknak nem újdonság, és bár elhatárolódunk az ilyesmitől, a kirántott Mars szeletnél biztosan finomabb.

Mire használják a kókuszreszeléket? És Ahab kapitány, vagy Bligh a tenger királya?