Nem is tudom már, hogyan került szóba - talán Anna említette -, hogy ad egy olyan receptet, amitől a család elájul. Eredetileg képviselőfánkról volt szó. Olyan szakszavakat dobált nekem, mint égetett tészta, meg szalagos, azt sem tudtam miről beszél. Aztán amikor átküldte a receptet, kiderült, hogy nem nagy durranás, és láttam már cukrászdában képviselőfánkot, nagyjából van fogalmam mekkora macera lehet legyártani. De amikor a recept végén – mert már előre végigolvasom ám – megláttam, hogy ehhez is angolkrém szükséges, elment a kedvem.



De akkor jött a mentő ötlet - szintén Annától -, hogy a tészta ugyanaz, csak a krém más, csináljak hát profiterole-t. Ez sokkal jobban hangzott, visszajött a kedvem, és ha előre tudom, hogy ennek az elkészítése sokkal macerásabb, akkor is megcsináltam volna. Mármint a végeredményt ismerve, mert ez az édesség minden fáradtságot megér.

Azt hiszem ez volt az első sütim, amihez nem használtam robotgépet, és amit a tűzhelynél kellett kezdenem. Az égetett tészta miatt. Forró vízben olvasztottam fel vajat és cukrot és kis sót. Majd beleöntöttem a lisztet. Eleinte kétkedve fogadtam a dolgot, hogy forró víz és liszt, mi lesz ebből? De tényleg szépen összeragadt a cucc, és valóban jó kis tapadós tészta kerekedett. Aztán az előírásnak megfelelően egyesével adagoltam bele 3 tojást. Mikor egyet már jól belekevertem – természetesen ekkor már nem volt az edény a tűz fölött, így nem főtt bele a tojás, mint az első angolkrémemnél -, csak akkor jött a következő, majd ennek a bedolgozása után a harmadik. Állítólag ettől lesz majd jó levegős, magas a tészta, aminek szalagos tészta a neve.

Nem jól írtam megint, szalagos az égetett tészta az az, amikor keverés közben felemeled a tésztából a fakanalat és a tészta nem szakad, hanem szalagot húz.

Ezután golyókat formáltam, eleinte két kanállal, de így nagyon lassan haladtam, így csupasz kézre váltottam. A golyókat pedig tepsikbe pakoltam, de nem győztem tepsivel, mert hagytam helyet egymás közt a tágulásnak is. Eleinte kicsit túlreagáltam a dolgot, mert nem nőttek akkorára, amekkora helyet hagytam, de a második körben már több került egy tepsibe így hamarabb is készültem el a tésztagolyókkal. Mármint a sütéssel készültem el hamarabb, mert a golyóval megrakott tepsit kisütöttem, utána a felszabadult tepsire megint raktam golyókat és újra sütöttem… szóval volt kis körfolyamat a konyhában, amíg tartott a tészta.

Sütés közben nekiláttam a tölteléknek, csak ekkor került elő a robotgép. Itt van a választópont, mert ha angolkrémet is készítek, akkor lesz a végén képviselőfánk. De én nem angolkrémet gyártottam, mert azt ugye nem tudok. Még. Profiterole-hoz más krém kell. Ez pusztán tejszínből és cukorból kevert hab. Ezzel nem is volt gond, most nagyon figyeltem a tejszín habbá verésére, és nem lett belőle lötty, hanem szép lágy krém. A tésztagolyókat kettévágtam, kivettem a belsejükből némi tészta anyagot, és a helyére ebből a lágy, fehér krémből raktam. Két-két golyócskát egy tálkába téve, a tetejét olvasztott csokival leöntve már tálalható is lett egy adag. A csoki olvasztásnál volt kis dilemmám, hogy tej-, avagy étcsokit használjak-e, de aztán egy huszárvágással fele-fele arányban mindkét fajtát használtam… meg is lett az eredménye.

A két-két golyócskából álló adagot a lakásban – rajtam kívül – tartózkodó négyfős tesztcsapat elé tettem. Aztán visszafordultam a pulthoz, és elkezdtem felvágni a többi tésztagolyót. Alig egy pillanat múlva azt látom, hogy a hátam mögött nagyság szerinti sorban állnak, tálkával a kezükben és kérik a következő kört. Természetesen jutott még mindenkinek, sőt maradt is bőven.

A maradék töltött golyókat műanyag edénybe rakosgattam és, hogy ne vesszen semmi kárba, a golyókból kiszedett középső tészta mennyiséget elkevertem a töltelék krémjével, így öntöttem rá a golyókra. Végül még egy adag olvasztott csokival – mert az közben elfogyott – öntöttem le az egészet, és így ment a hűtőbe. Ez vasárnap volt, hétfő délután mikor hazaértem már a mosogatóban láttam a műanyag edényt.

Köszi, Anna.

Szivi!

A recept alapanyagai (Hermé Larousse alapján), a profiterol sokféle lehet, ez csak egy változat:

a tészta:

  • 2 dl víz
  • 10 dkg liszt
  • 75 g vaj
  • 3 egész tojás

a tejszín (creme chantilly)

  • 5 dl jéghideg tejszín, 3 dkg porcukorral keményre verve, a cukrot fokozatosan adagolva a tejszínhez

Szeretik a profiterolt?