Megnéztem, az önhittség nem szerepel a hét főbűn között. Szerepelhetne, nyugodtabb lennék, így most önként kell önismereti gyakorlatokat tartanom.
Rétest sütök. Egyedül. Igen, egyedül is tudom. Hogyne tudnám, annyit csapkodtam már oda, annyit mentem már körbe a tésztát az ujjamra tekerve a fiókos nagyasztal körül, hogy még.
Anna szerint a leggonoszabb az omlós tészta. Nem. A rétestészta az. Pofonegyszerűnek tűnik: liszt, olvasztott zsír, egy tojás, ecet, víz, só.
Csak az arányokért kell a pokolra szállni. - Mama? Én vagyok. Nem nyúlik, hanem szakad. - Mer' nem jó a liszt. Vagy nem jól pihent. Ez körülbelül akkora segítség, mint kezdő halászléfőzőnek a „nem jó a tűz”. A rétestészta lelke a liszt. Nem kell feltétlenül réteslisztből gyúrni, a száraz, magas sikértartalmú búzaliszt is jó hozzá. Hogy jó-e a liszt, az viszont csak gyúráskor derül ki. Mint ahogy most nálam is. Lány, halasi lisztből gyúrjad, az jó. Persze, majd én tudom. Jó ez is, nem jó a liszt, hö, micsoda hülyeség.
Úgy félkilónyi lisztet tálba szitálok, közepébe mélyedés nyomok, ide ütöm a tojást. Hozzáadom az olvasztott zsírt, rászórom a sót, elkezdem összegyúrni. Adom hozzá a vizet. Ha jó a liszt, kevés vizet vesz fel. A rétestésztát hólyagosra, fényesre kell gyúrni, lágy, szinte nokedliszerű tésztára van szükség. Laza mozdulatokkal gyúrjuk, jól csapjuk oda az asztalhoz, akkor fog jól nyúlni. Meg ha pihen. A cipót szétosztjuk, tetejüket megkenjük zsírral és meleg edénnyel letakarjuk. Körülbelül fél órát hagyjuk állni, lehet többet is, addig elkészítjük a tölteléket.
Bekevertem a hatvan deka házi túrót, lereszeltem két kiló almát, összevágtam az aszalt szilvát a mákos réteshez. Előtúrtam a damasztterítőt, és letakartam vele az étkezőasztalt. Százhatvan centi hosszú. Ennyit az önhittségről.
Az asztalterítőt megszórjuk liszttel, majd a kis cipót a kezünkbe fogjuk és először két tenyérbe fogva kezdjük húzni. Jópofa, ha az öklünkre tesszük és bokszoló mozdulatokkal próbáljuk nyújtani, forgatni, hasonlóan, mint a pizzát. A kinyújtott tészta ezután az asztalra kerül, először magunk felé húzzuk, műkörmösök ezt a kört bukták, nekem úgy megy legjobban, ha a lazán ökölbe szorított kézzel, a kézfejemmel simítom-húzom a tésztát. Ha nem nyúlik, hanem rágógumiszerűen visszaugrik és szakad, új sor, nagybetű.
- Hova mész? - Halasi lisztért, basszameg.
Miután hazaértünk, gyúrjuk be újra a tésztát. Amíg pihen, vegyük le az asztalterítőt az ebédlőasztalról és hajtsuk ketté, majd húzzuk ki a nyolcvan centis dohányzóasztalt a konyhába és gondolkozzunk el azon, mi a frászt fogunk kezdeni a bekevert töltelékekkel. Igyunk egy pálinkát. Még egyet.
- Na, akkor fogd. De te ne húzzad, csak fogjad. - Nem húzom. - De húzod. - Jé, nézd. Igen. A tökéletes állag. A hártya.
- Mama? A rétest, még mindig. Képzeld, hártyás. Hát csak az egyik fele, de most megyek, mert a Zoli fogja a másik felét és morog.
- Most elszakadt, mondtam hogy ne húzzad. Nem igaz, hogy nem vagy képes két percig segíteni, az előbb is azt nézted, hogy a Seedorfot lecserélték. Jól van, itthagyhatod, ráhúztam az asztal szélére, most már tudom egyedül is. A rétestészta szélét ráhúzzuk az asztalra. Szerencsés esetben mind a négy oldalára. Ezután leszakítjuk az asztal széléről lelógó, vastag tésztát, két ujjunkra tekerve megyünk körbe az asztal körül, tenyerünk élével enyhén támasztva a készre húzott tésztát, hogy az ne szakadjon. Az asztal szélétől pár centire csíkban ráhalmozzuk a tölteléket, majd a terítőt óvatosan megfogjuk és ráfordítjuk a tésztát. A terítőt magunk felé húzva görgetjük tovább a rétest, míg a tészta el nem fogy. Szerencsétlenebb esetben anyázunk, mert nyújtás közben a dohányzóasztal közepén elszakad. Ekkor felidegesítjük magunkat, egy kilónyi almát hanyagul rászórunk a szélére, eltépkedjük a tésztát és feltekerjük, lesz ami lesz, tele van a tököm a rétessel felkiáltással.
A kész rudat kizsírozott tepsibe fektetjük, a tetejét is megkenjük zsírral, és pirosra sütjük. - Te, ennek így kell kinézni? - M'ér', mi van megint?! - Úszik valami lében. - Elfelejtettem kifacsarni az almát!
Nyújtottak már rétest?
Utolsó kommentek