malackaraj

Rudy Kurniawan Amerika egyik legmegbízhatóbb leghitelesebb borkereskedője volt, évi több tízmilliós forgalommal. Egészen addig, amíg le nem bukott.

Ma már korántsem olyan magától értetpődő, hogy az éttermi asztalnál a férfinek kell átnyújtani a borlapot. A női vásárlóközönség rohamosan nő, amivel a borászoknak is kezdeni kell valamit.

Jól jönne Angliának, ha elolvadna még pár jéghegy: ők lehetnének ugyanis a világ vezető bortermelői.

Kiderül, hogy a drónok nemcsak az Egyesült álamok kormányának nem tetsző személyek likvidálására, illetve a demokrácia exportálására jók, hanem sokkal fontosabb dolgokra is. például a szőlőtermesztés hatékonyságának fokozására.

Van egy terület Franciaországban, ahol a filoxéra nem tud megmaradni. Ezen a területen működik az a szőlőgénbank(szerűség), ahol 1876-ig visszamenőleg őriznek szőlőfajtákat, és ezt az ültetvényt akarják most elköltöztetni. Ami miatt természetesen azonnal beindult a hőzöngés.

Amerikai tudósok végső rohamot indítottak, és nekiláttak megfejteni a borkészítés egyik utolsó nagy misztériumát: miből lesz a terroár, azaz minek köszönhetően alaul ki egy borban a semmivel össze nem téveszthető jelleg. és a vicc az, hogy lehet, hogy megfejtették.

December 15-én hatalmas boraukció limitált részvétel, igazi ritkaságoknak számító tételekkel. Ha ön tisztességes, hardkór borbuzi művelt alkoholista, akinek könnybe lábad a szeme egy egy szép struktúrától, vagy a ropogós múzeális savaktól, ott a helye.

A stracotto az egyik legjobb befektetett munka - kivett végeredmény arányú étel. Kicsit kavargatom, hogy le ne kapjon az elején, óránként benézek a fedő alá, ha kér még, adok neki egy kis vörösbort. Két ponton lehet piszkosul elhibázni, ócska hússal és olcsó borral.

Szép. Édes. Egész évben elérhető. Aztán tavasszal kiéhezve ráugrunk a zöldborsólevesre, néha a zöldborsófőzelékre, és annyit, nem sokat foglalkozunk vele. Pedig milyen jó a véres hurkához.

- Én ezt meg nem eszem.

- Nem érti, mi? Nem érti, akkor majd mi megesszük.

- De ezen nincs hús, mi ez?

- Ín, babám, ín. Meg bőr.

- Kirántjátok az inat?

- Igen, és hörögve, sírva, zokogva fogjuk megenni. A nyelvünk felragad a szájpadlásunkra, a szupermorzsa ropog és jó lesz nekünk.

Update Schoberték hatékonyabban pusztítják a zsírt, mint a Malackaraj és Bíró Lajos együtt.

A bajai és a szegedi kérdésnél van egy, az ország halfogyasztási grafikonjait tekintve lényegesen nagyobb és fontosabb kérdés. Cukorral, vagy borssal a káposztás kockát? Mindkettővel!

Uborkasaláta, anarkinak. Csók.

Anarki jól látja a lényeget, uborkasaláta nincs az interneten. Most már van. Kigrammoztam a vérbe, az úristenit neki! Nagymamai, ecetes-cukros iskola következik.

Megszokott, magabiztosan használt fogalmainkat mind sutba kell dobnunk, mikor régi recepteket próbálunk értelmezni. Tiszta, szinte szűz fejjel kell olvasnunk őket, elfeledve mindazt, amit addig konyhai technológiákról, arányokról, időről, hőmérsékletről, sorrendről gondoltunk. Félelmetes játék ez, hiszen szakácstudományunk eleresztésével minden más alaptudást, és így összes előítéletünket, homályos, megalapozatlan, ám annál erősebb hitünket is el kell engednünk. Ugrás a semmibe, kapaszkodó nélkül, amolyan gasztronómiai bungee jumping.

Villáminterjú Herczeg Ágnessel, a Gróf Buttler Borászat vezetőjével, rendhagyó elnevezésű borukról, a komolyság és a komolykodás közötti különbségről.

2007-es, félédes Kadarkájuknak a G-pont nevet adták, ezzel a macerás női alkatrésszel minden szempontból felkavarva a férfiakat.

Nem tudom, korom folytán-e (48) de ösztönös vonzódást érzek az egyszerű, olcsó, mára szinte elfeledett ételek iránt, amik egyszerűek, szegénységet sugallnak, nem lehet velük dicsekedni, nem illik szeretni őket. Ezek már csak nagymamák káposztaszagú kötényeiből, vidéki nyári konyhák viaszosvászon abroszairól köszönnek vissza, vagy egy régi általános iskolai menzáról '72-ből.

Megy itt a sírás, nincsenek a blogon receptek, tessék

Ilyen se volt még, hogy ne azzal egyem meg, amivel főztem, de ha elfogyott, akkor mi? Ha már ittam sört, akkor mi? Igyak vizet? Ha a pokolban égek el a borral főtt étel sörrel fogyasztásától, akkor sem.

Olvasóink még mindig sokat küzdenek a nagy szelet marhahúsokkal, ezért előszedtük a legbiztosabb technológiát, a legbiztosabb húsra. Most csak a megfelelő alapanyagok beszerzésével lehetnek gondok.

- Én nem leszek itthun, de tüllem kigyühettek, csak ne felejcsem a kúcsot! – Elfelejti. Érthető a feledékenység, izgatott, kirándulni ment. Mama kirándulásnak hívja azokat a termékbemutatóval egybekötött, minimum kilenc óra menetidejű buszos utazásokat, melyeknek végcélja a halál fasza után három kilométerre levő település, hogy ott hatszámjegyű összegért gyapjú ágyneműgarnitúrát próbáljanak eladni az értő közönségnek. A résztvevők között értékesnek mondott ajándékokat osztanak ki, a Hölgyek általában szobaszökőkutat, kávéskészletet, vagy ételtároló dobozt kapnak, az Urak zseblámpát, vagy csavarhúzó készletet.

Rövid eszmecsere és apu telefonon nyújtott segítsége után betörünk a présházba, átöltözünk és nekem remek ötletem támad, meglepem a mamát, főzök valamit, mire hazajön. Lehetőségeim korlátlanok, itt a kert, a hűtő és a pébépalackos gáztűzhely is. Vajdlinggal a kezemben, dudorászva indulok a kertbe, hát igen, így az igazi, frissen szedett zöldborsó, saját újhagyma, saját petrezselyem, a répa meg a zöldség még satnyácska, nem baj, van a pincében. Megszedem a borsót, kifejtem, átmosom a kerti csapnál, Artúr könyörgöm, muszáj itt dögleni kereszbe’?

Fogom a cirokseprűt, elindulok répáért, zöldségért. A tyúkok kárálva futnak elém, a kakas a disznóól mellől méreget, ha közelebb jössz, olyat vágok beléd, hogy meggebedsz, fegyver van nálam! Tyúkkísérettel keresztülvágok a baromfiudvaron, hessmáapicsábainnen, lemászok a pincébe, meregetem a szemem, boldogan jövök vissza, kimegyek a kerti csaphoz, megmosom a zöldségeket, megpucolom őket, kimegyek a kerti csaphoz, megmosom. Hát megy ez, kérem.

Öt perccel később lila fejjel óbégatok, Zoli, gyere, gyújtsd meg ezt a kurva gáztűzhelyet, hát nem gyullad be, ha elengedem a gombot, kialszik. Na végre, köszi.

A zöldborsóleves az egyik kedvenc ételem. Nyersen is szeretem a zsenge borsót, a színét is, először mindig hagyományos módon készített levest főzök belőle. Másodszor is, de pirosan, fűszerpaprikával, utána bármilyen formában jöhet. A zöldborsót disznózsíron párolni kezdem, meghintem liszttel, rövid ideig pirítom, (lehúzom a tűzről, úgy adom hozzá a fűszerpaprikát) hozzáadom a karikára vágott répát, zöldséget, egy-két gerezd fokhagymát, két újhagymát és a csokor petrezselymet, sózom, felöntöm vízzel.

Ha lenne víz. Kimegyek a kerti csaphoz, vizet hozok, kezd a tököm tele lenni a zarándoklattal a kerti csaphoz. Felöntöm vízzel. A nehezén túl vagyok, palacsintát fogok sütni hozzá. Kidörzsölöm sóval a vasserpenyőt, affranc, a tojás! A tojás a kamrában, a kamra zárva, a kulcs ki tudja, hol. Megfogom a cirokseprűt, tyúkkísérettel keresztülvágok a baromfiudvaron, felmászok a góréba, na ez meg még tojik, akkor várok, fogalmam sincs, a többi hol csinálja. Visszamegyek, elégedetten üldögélek, miért nem forr a leves? Mert elaludt a láng. Ó, hogyaza….Zoliiiiiiiii elaludt a gááááááááz! Újra begyújtja a tűzhelyet, felsöprök, na megnézem a tojót, hátha már végzett, addig a leves itt maradhat.

Nem hiszem el, hogy még mindig kotlik, kell nekem az a tojás, erőszakhoz folyamodok, a tyúk kárál, csapkod, repül a szalma, kidobom a tyúkot a góréból, két nyamvadt tojáson döglik órák óta, az eszem megáll. Hát most meg hogy futott ki a leves, az előbb gyújtottunk alá, elegem van, Zoliiiiiiiiii a gáááááááz! Úszik a tűzhely, kimegyek a kerti csaphoz vízért, megtisztítom, Zoli kategorikusan kijelenti, hogy utoljára jött be meggyújtani a gázt, én morgok, kimegyek a kerti csaphoz, akkor jut eszembe, hogy a másik gázrózsát is meg kellett volna gyújtani, de már nem merek szólni, most hogy lesz nokedli a levesbe, a palacsintáról rég lemondtam. A tyúk is direkt kettőt tojt, hogy velem baszakodjon, a lábam leszakad, gyulladj már meg, miért csahol ez a kutya?

Lehunyom a szemem, nem akarom látni. Nyitva hagytam a kiskaput, az összes baromfi az udvarban és a virágoskertben, Artúr jókedvűen vadászik, a tyúkok magukon kívül menekülnek, eszelősen ugranak neki a drótkerítésnek, én óbégatok, mint aki beszorult, a leves röhögve újra kifut, úszik a présház, idill a tanyán.

Mire a mama hazaér, kitakarítom a présházat, rövid gondolkodás után úgy döntök, mégsem meszelek ki, kenek a Zolinak két karéj zsíros kenyeret, a maradék levest Artúr kapja, nekem nincs étvágyam és megfogadom, hogy soha többé nem főzök a gáztűzhelyen, a sparhelt, az az én világom.

Artúr. Hát nem cuki?

Főztek már idén zöldborsólevest?

Nem tudnád legközelebb egy gézzacskóba kötni az egész feketeborsokat? - elkerekedett szemekkel nézek, nem értem a kérdést, te nem tudnál csak egyszer úgy lefeküdni hogy nem kapcsolod fel a villanyt, pont amikor a félálom párnára nyáladzó állapotában lebegek? Nem, van ami nem megy. A tányér szélére toltam a babérleveleket, és belemerítek a húsos káposztába. A kanálon egy egész bors, volt ideje megfőni, ereje nagy részét elvesztette, rá kell harapni, hogy a tejfölben úszó, savanykás, zsíros hús tökéletes legyen.

Elégedetten ülünk a csárdában és arra koncentrálunk, hol keressük a következő geoládánkat. Páty, pincesor, remek lesz, indulás. Az autót letesszük a temetőnél és egy jó 600 méteres sétába kezdünk. Újabban, ha hétvégén véletlenül kisüt a nap és felvetődik a kérdés mi legyen a program, szinte egyhangú a válasz: geocaching. Pünkösdhétfőn kisütött a nap.

Szeremle Bajától pár kilométerre levő falu, a Szeremlei-Dunának is nevezett Holt-Duna partján. Ha Anna nem húzná mindig ki az érzelmi magömléseim táplálta közhelyeket, olyanokat írnék, hogy a falu festői környezetben fekszik, meg hogy pazar természeti adottságok, és hogy a horgászok Mekkája ez a vidék.

- Néni, fáj? Néééni, fáááj? - fáj, basszátok meg, kis mocskok, és néni az anyátok, szitkozódom a járdán fekve. Nem elég, hogy legalább két métert repültem a Babettáról és rövid, de annál meredekebb ívű röppályámat olyan talajgyakorlattal zártam, amivel bármelyik nívósabb ritmikus gimnasztika versenyre kvalifikálhatnám magam, a sarki iskolában óraközi szünet van, és az összes kis nyavalyás rajtam röhög az ablakból, pedig nincs min, a gyalogbéka mint póz ebben az esetben teljesen elfogadott, vajon a seggem is kivan-e, mert a felsőm hurkaként a nyakamra van csavarodva. Eddig jutok a gondolataimmal, mikor újra a levegőben találom magam, a levegőben meg is pördülök, atyaisten, egy jeti, szóval agyrázkódásom is van és hallucinálok.

Előkerültek a szekrényből a spagettipántos felsők és a szandálok, a kamrából a háromláb, a tárcsa, megjöttek a fecskék, túl vagyunk az első fűnyíráson, egymást érik a borfesztiválok és a szabadtéri rendezvények, szabadság, szerelem. Az idő a bornak kedvez, a fröccshöz még nincs kánikula, a forralt bort a téllel együtt már elfelejtettük.

Miközben feldobjuk a grillre az első koncot, és kitöltjük a bort, vagy fázósan megborzongunk a pincében, hallgassunk zenét.

XX. századi bordalok, modern Anakreónok előadásában. Gyalla szerint nehéz olyan zenét találni tőle, amiben nincs szesz. Kezdjük akkor A Géniusszal, Gyalla kedvéért, hallgassák és ámuljanak. Mikor hallgassuk és mit fogyasszunk hozzá: Grillezés előtt, a többiekre várva, magányosan, poharunkban Cabernet Sauvignon. Csakis.

Tom Waits: Heart Attack and Wine

Zoli, a férjem U2 rajongó, mióta az eszét tudja – és azóta Juve drukker is, senki sem tökéletes. A legutóbbi album óta tudom tőle, hogy az ír banda megöregedett, Bono lassan önmaga paródiájává válik, de ezt a dalt nagyon odarakta, még Andrea Corrt is megszerettem egy pillanatra. Mikor hallgassuk és mit fogyasszunk hozzá: Zolival. Chardonnay.

Kora nyári szombat délután. Zuhog, és úgy tűnik, sosem fog elállni. A lakásba beszorul a meleg levegő, dunsztolunk. XXL-es pólóban donaldkacsázunk, háromszor olvasunk el az unalmas, de művelt körökben kötelező irodalmi műből egy oldalt és még mindig nem értjük, miről szól, de a főhős magasröptűnek ábrázolt, valójában idegesítő nyígása már az agyunkra megy. Néhány pillanatra elmélázunk a Makarenkói pofon létjogosultságán, letesszük a könyvet és keresünk egy kis csokit. Sajnos találunk. Mikor hallgassuk és mit fogyasszunk hozzá: Esős kora nyári délutánokon, a férjünkkel, az Egy-két-há előtt. Frittmannéktól bármit, mert az Alföldön nem csak pancsolt bor van.

Sokadika van, dögmeleg, a melóval nem haladunk, a főnök cseszeget, hazafelé lekéssük a buszt, a cipő feltörte a lábunkat, belelépünk a kutyaszarba. A kapu előtt döbbenünk rá, hogy a munkahelyen felejtettük a lakáskulcsot, otthon nincs senki. Mikor hallgassuk és mit fogyasszunk hozzá: Haverokkal, szerda délután egy kocsmában. Sauvignon Blanc.

Elfogyott az utolsó szték, barátaink jóllakottan és hálásan dicsérik a vacsorát, örömünk végtelen, és csak mi tudjuk, hogy a jéghideg madártej még a hűtőben, felbontunk egy újabb üveget, mezítláb odatáncolunk a lejátszóhoz, bepattintjuk a cédét és az első néhány taktus után elhisszük, hogy van hangunk. Nincs, de a többiek is ugyanolyan hamisan énekelnek. A nóta végére mindenki szeret mindenkit és az élet szép. Mikor hallgassuk és mit fogyasszunk hozzá: Házigazdaként, vacsora után. Cabernet Franc

Ugyanezen az estén, a madártej után és közvetlenül a mizantróp szomszédok csendháborítás miatti rendőrségi feljelentéssel való fenyegetőzése előtt. - The Cat Empire with Paprica Balkanicus

Reggel sms-re ébredünk, „én akartam lenni az első, boldog szülinapot!” Rutinosan visszaküldünk egy köszit, betántorgunk a fürdőbe, megszámoljuk a ráncokat a szemünk sarkában, dobozos sört a szemünkre szorítva próbáljuk eltüntetni a karikákat, ráállunk a mérlegre, levonjuk a dobozos sör súlyát (két és fél kiló), elhatározzuk, hogy fél órával előbb indulunk, mert veszünk egy komolyabb szemránckrémet, kerül amibe kerül. Ez nem jön össze, mert elcsesszük az időt azzal, hogy megpróbáljuk felhúzni a farmert, ami már tavaly sem jött ránk, a közösségi oldalakon módosítjuk a születési időt 1975-ről 1978-ra, és füstös szemet próbálunk festeni. Csodálkozunk, mert úgy nézünk ki, mint egy pandamackó, pedig az újságban tök jól néz ki. Mikor hallgassuk és mit fogyasszunk hozzá: Szülinap estéjén, bebaszva a karaoke partin, az asztalon állva. Bármit, üvegből, vigyázat, csuklunk. - Plavi Orkestar: Bolje Biti Pijan Nego Star

Ugyanezen az estén, Nemesnádudvaron egy borospincében. Fogalmunk nincs, hogy kerültünk oda, kikből áll ez a szimpatikus társaság, de pörkölt illatát hozza a szél. Ahogy izzadtan, ordítozva énekelünk, keresztülesünk a bográcson, de a hülye ember és a részeg mindig a Szűzanya kötényébe esik, így megússzuk nyolc napon belül gyógyuló sérülésekkel. A zenének a borhoz sok köze nincs, de van az az állapot, mikor légiesnek tűnő, valójában dekoncentrált mozgással, üveges tekintettel, üvöltözve egyszerűen muszáj elénekelni. Mikor hallgassuk és mit fogyasszunk hozzá: Nem emlékezünk. - Iggy Pop: The Passenger

Szia Zoli, a Hajnit haza kéne vinni” kategória.

Minden bordalt felsoroltam?

Ez a fej című tányér. Széplelkeknek jön holnap a foszlós kalács, most koncentráljanak a tányéron található, sajnos nem ehető virágokra, mert két lenézett, de varázslatos konc következik, együtt.

Fotó: Lukács Dávid/The PIG

Véletlenül maradt meg a nyelv a pofával. Ez egy ilyen háztartás, furcsa képletek kerülnek elő váratlan pillanatokban. Bár a pofa és a nyelv szorosan összetartoznak egész életükben, szerkezetük különbözik, a pofa vaskos, ragacsos rostokból, a nyelv egyedi ízű, tömör húsból áll. A fejen kívül van még egy közös pontjuk, mindkettőnek a lassú, hosszú ideig tartó főzés, konfitálás, vagy a szuvid áll jól. A Párizsban látott, változatos vörösborban főzések (súlyos vörösben, zöldségekkel főtt burgundi marha, és hasonlók) mentén indultam el, de sertésből, mert az volt a pulton, és fehérborból, mert az volt a hűtőben.

• egy sertésnyelv, két sertéspofa (lehet marha is, akkor más bor kell)
• egy palack (ha pácolás is lesz, egy láda, úgy marad biztosan másnapra) száraz tokaji furmint (ez volt otthon, a marhához súlyos vörös, mondjuk jófajta cabernet sauvignon való)
• 5 db gyöngyhagyma/salotta/mogyoróhagyma
• egy megtisztított, feldarabolt répa
• négy gerezd fokhagyma szétlapítva
• egy szárzeller, feldarabolva
• 3 szál friss kakukkfű
• 5 szem egész bors
• só
• méz opcionális

A zöldségeket, fűszereket és a húst egy lábosba teszem, felöntöm a borral és egy éjszakára elrakom a hűtőbe. Ez a folyamat el is maradhat. Ha túl sok bort szív fel, kipótolom, ha előző este elfogyott a bor, akár alaplével, és lassan gyöngyöző vízben puhára főzöm a húsokat. Kiveszem a léből, amit leszűrve visszaöntök a lábosba és sűrűre forralom. Innen két lehetőség van. Vagy ebbe a szaftba forgatom a még egész húsokat és utána szeletelem, vagy a hidegen tálalt húsok mellé csicsázom a szaftot. A szaftot ér mézzel butítani, sokkal népszerűbb lesz, csapatostul jönnek majd aranyosan tunkolni a platnihoz a kis kenyereikkel.

Egy teljesen vegyes társaság jutott a fenti falatokre Dávidék műtermében, és senki se problémázott a nyelven, pofán, nagy biztonsággal le lehet tenni mindenki elé, pláne szeletelve. Csinos lányok szedtek mellé a fejsajtból és a disznósajtból is, öröm volt nézni.

Hogyan főzik a nyers nyelvet?