Ma már korántsem olyan magától értetpődő, hogy az éttermi asztalnál a férfinek kell átnyújtani a borlapot. A női vásárlóközönség rohamosan nő, amivel a borászoknak is kezdeni kell valamit.

Az amerikai Wine Market Council adatai szerint ma már az amerikai borforgalom 60%-áért a nők a felelősek, és tőlük származik a tizennyolc dollár (kb. 4000 forint) alatti borbeszerzések 85%-a. Ez a trend egyelőre teljesen érintetlenül hagyta a drágább borokat, és a borfogyasztásnak azt az ezoterikusnak mondott részét, ahol a művelt alkoholisták beszélgetnek sokszáz dolláros borokról, hosszú lecsengésről, ropogós savakról.

Ezt a trendet lovagolja meg a womanspalate amely nők számára szervez képzéseket, kóstolókat, ráadául lehetőleg olyan borokat használva, amiket szintén nők készítettek. Szerveznek például többnapos bortúrákat Napa és Sonoma Valleybe, ahol a legprominensebb női borászokat látogatják végig, akiktől megtanulhatják, mitől lesz igazán jó egy bor, vagy mire kell figyelni. 

A borászatok már korábban kapcsoltak, és vannak kifejezetten nők számára pozícionált termékeik, mint például a Little Black Dress, a Girly Girl, vagy a Bitch.