Első találkozásom az olasznak mondott konyhával a bajai Gyors Büfé milánói spagettije volt. Zsíros, fűszerpaprikás lében úszó, öt centisre összetört tésztadarabkák alól felbukkanó konzervgomba, de kit érdekelt? A szombat délután megkoronázása volt. Anyuval kiöltözködtünk, felsétáltunk a városba, a mozi előtt már összegyűlt a tömeg, és én roppant büszke voltam, hogy a fél hatos előadáson nézhetem meg a filmet. Akkor már csak felnőtt kísérettel mehettek be a kiskorúak, és én még bőven az voltam.

A következő olasz állomás a bolonyai spagetti volt. Hús és tészta, hogyne vesztettem volna el a fejem! A bolonyai rövid idő alatt a mániám lett. Az olasz konyháról akkor sem volt több fogalmam, mint hat évesen, tengeri halakról, olíváról, évekig érlelt sajtokról nem is hallottam, de a bolonyai fogva tartott. Fogalmatlan voltam és beavatottá akartam válni. Megszállottan kerestem az autentikus receptet, úgy akartam megcsinálni, ahogy az olaszok eszik, mit számított, hogy a bolonyai spagetti nem is létezik. Sokszor, sokféleképpen megfőztem, borzasztó nyolctojásos tésztákkal, ész nélkül szórtam bele a szárított oregánót, mert nálunk olasz kaja nincs oregánó nélkül, és az olasz kaja tészta valamivel, sokan még ma is így gondolják, én már nem.

Az utolsó lökést az adta, mikor szembesültem a milánói borda elnevezésű fogással, ez egy bődületes szelet rántott hús volt, piros tésztával. Hát ilyet biztosan nem esznek, gondoltam, és éreztem, hogy igazam van. Baján már évek óta nincs mozi, a Gyors Büfé is bezárt, szaporodik fogamban az idegen anyag, és egyre több időt töltök természetes fényben a teraszon azzal, hogy az ősz hajszálakat egyesével kitépkedjem, de nyugodt vagyok, végre van  ragú alla bolognese receptem. Megérkeztem, a titkok kapuja feltárult előttem. Giorgo Locatelli, köszönöm. 

Két-három evőkanál olívaolajat felforrósítok, majd rádobom az apróra vágott, egy darab sárgarépát, hagymát, zellerszárat, egy fokhagymagerezdet, egy szál rozmaringot és zsályát (sajnos ez nem volt itthon, kimaradt) és nagy lángon keverem. Egy kiló darált marhanyakat sózok, borsozok, és a zöldséghez adom, pirítom, nem párolom, ez nagyon fontos. Nem kavartam és nélkül, hagytam, hogy lepiruljon, de a hús így is engedett egy kis levet, de a zöldség nem égett meg. Ezután tíz percig tovább pirítottam, majd hozzáöntöttem fél üveg félszáraz vörösbort. Mikor a bor majdnem elpárolgott, fél evőkanál paradicsompürét kevertem hozzá és folyamatos keverés mellett főztem, ezután került hozzá fél liter passzírozott paradicsom és fél liter víz. Felforraltam, levettem a lángot és körülbelül másfél órán keresztül főztem. Illatos mártássá sűrűsödött.

A következő dolgom az lesz, hogy beleásom magam a tésztákba. Penne szinte mindig van itthon, most is volt, azzal tálaltam. 

Jó minőségű, soktojásos taglaitelle való a ragú alá, és egy kevés reszelt parmezán a tetejére.

Bolonyait, ettek már eleget? És ragút?