Pár nap Bangkokban pont elegendő bemelegítés volt a következő két hétre, amit a szomszédos Kambodzsában, és Vietnámban tölthettünk. Kambodzsába érve rögtön szembesültünk, azzal, hogy a nemzetközi repülőtéren két gépnél sosem áll több, és a biztonsági vizsgálat is némiképp rugalmas, mondjuk.

Kambodzsában a havi átlagkereset 25 dollár, talán ez kellően érzékelteti, hogy mennyit jelenthet egy embernek az útszéli fáról leszedett mangót, vagy kókuszdiót egy dollárért eladni a turistának. Három mangó egy dollárba kerül, egy kis alku után, a szegénység ellenére az emberek mégis kedvesek. Kambodzsa fő turistalátványossága Angkor, ezer éves kultúra magával ragadó romjai óriási fügefákkal, a Tomb Raiderből sokan ismerhetik.

A szállodánk európai turistákra rendezkedett be, leginkább arra a két-három napra, amit a város mutatni tud. A szobánkat gyíkokkal kellett megosztanunk, a kertben egy leharcolt kivetítő esténként James Bond filmeket játszott, a koktél mellé rengeteg szúnyog járt. Az estéket arra szántuk, hogy kipróbáljuk Kambodzsa konyháját.

Már első nap megtudtuk, hogy esznek pókot. Nem a nálunk ismert házi pókról van szó, fokhagymás olajban sütik ropogósra az itt honos madárpókot. Végül sehol sem találkoztunk ezzel az étellel.

Cserébe közelről megismertük a helyi ételízesítő halszószt, (a római garum, vietnámi nuoc mam helyi változata) a prahok-ot. Miután sok halhoz jutnak egyetlen tavukból, és az időjárás is kedvez, kézenfekvő, hogy ezt megrohasztják, és paszta formájában, ételízesítőnek használják.

Sok helyen árulnak az út szélén friss, zsenge kókuszt, amiből rengeteg van az országban, friss leve kifejezetten üdítő a 36 fokos melegben. Kopott műanyag asztalok és székek, viaszkos vászonterítők lehetetlen mintákkal, és kosz jellemzi Siem Reap főterének kifőzdéit. Jobbra egy buddhista szerzetes, balra egy csoport angolul beszélő francia, akik legalább akkora tanácstalansággal nézték az étlapot, mint én. Három lépésre a fa alatt a konyha, egy gázláng és egy wok, itt ennyi elég egy kifőzdének. Az ételek nagy része egy perc múlva a kopottas műanyag tányérokon gőzölög.

Az étlapon ismeretlen nevek, a felszolgáló talán a szakács felesége, vagy a lánya. Esélytelen volt bármit megtudnom az ételekről, mutogatva rendeltünk. Alapanyagok a rizs, tészta, hal, csirke, rák, édes burgonya, vízispenót, és a végén ráütött tojás. Minden alapanyag friss, a húsok hungarocell dobozokban, jégen pihennek. Kevésbé fűszeres, mint a thai konyha, de a koriandert ők is ismerik.

Az öt, ismeretlen, egydolláros ételből egy hagymás, kókusztejes, citromfüves korianderes csirkelevesen kívül mindent kifejezetten jó volt, megragadott. A szorosan lerakott székek, a zsivaj, a mellettünk sistergő ételek, és az a rengeteg illat, a látható szegénység mellett, lehet, hogy pont ezért próbátunk annyira beilleszkedni és a ragadós műanyag széken feszengés nélkül vacsorázni. A legegyszerűbb, helyi alapanyagokból, rizs, tészta, friss zöldségek és hús kombinálásával, minimális hőkezeléssel, ízletes, szerethető étel került elénk, öt fogás öt dollárért. Aki eljut ide, biztosan átértékeli az európai életet.