Tejfölös, tejföllel, tejfölben. A végén locsoljuk meg tejföllel. Adjunk hozzá annyi tejfölt, hogy elérjük a megfelelő állagot. Tálaljuk, kínáljuk tejföllel. Kenjük, kanalazzuk rá, keverjük hozzá.

Az a konyhai kiegészítő alapanyag, aki mindig mellékszereplő, mégis elképzelhetetlen nélküle az élet. Csuklóból kerül a bevásárlókosárba, mégis mindig le kell ugrani a sarokra még egy pohárért. Kell ahhoz is, amibe eredetileg nem, feljavítja, kiegészíti a nem egészen kereket, ehetővé varázsolja az elrontottat, visszahozza az életbe a tegnapit. Mindig van a hűtőben, de ha néha más semmi nincs, az is elég. Hogy mi mindennel, az felsorolhatatlan.

Mivel nem?

A legjobb mégis a vasárnapi ebédek előtti halálos éhségkor türelmetlenül tejfölös pohárba dugdosott sóskifli.

- Ez mi?

- Dugja bele az ujját a műanyag pohárba. Tejföl, a piacon vettem a tejes néninél.

- Ez nem tejföl. Akkor mi, ha nem tejföl, hm, mi?

- Tejszín. Csak nagyon sűrű. Tök jó.

Na igen: a bolti tejfölök ritkán próbálják meg, de még ritkábban sikerül nekik utánozni a valódit. Így aztán mi, én, sokan nem elfelejtettük, nem is tudtuk, milyen az igazi tejföl, és ez érvényes sok más mindennapi alapanyagra is. A valódi tejföl sűrű, krémes, nem folyik, de nem is ugrik ki úgy a pohárból, mintha zselé tartaná a formáját. Inkább édes, mint savanyú, az illatában pedig valóban ott van a tehén.

Hiába imádom annyira, máig nem ettem olyasmit, amiben főszerepet kapott volna. Pedig létezik ilyen étel, például a tejfölfelfújt. Mindennapi alapanyag, és egy ma inkább flancosnak eladott, régi, klasszikus technológia párosa. Nem ismertem, pedig nemcsak Horváth Ilonánál, de az Ínyesmesternél, sőt, Tejfel tálba főtt címmel még Zilahy Ágnesnél is szerepel. Sósan, édesen, különböző lisztarányokkal.

Én végül úgy készítettem el, hogy fél liter tejfölt négy tojás sárgájával és 15 deka liszttel, meg két evőkanál cukorral kikevertem, a fehérjét egy nagy csipet sóval kőkeményre vertem. Kivajazott, krisztálycukorral megszórt szufléformákba öntöttem. A formákat sütőlapra állítottam, vizet öntöttem alájuk és 150 fokon kb. egy óra alatt megsütöttem. Olyan egyszerű, olyan jó: mikor elkészült, nem értettük, miért nem ettünk már legalább annyiszor életünkben, mint túrógombócot. Roppan, olvad, és múzik.

A másik oldalon egy grúz sárgabarackos bárányleves erre a hidegre:

Szeretik a tejfölt?