A fogásokhoz kopó lábosok történetei felbecsülhetetlen értékűek. Egy lepattant zománc mögötti üvöltözéseket, vagy a zöld pöttyös bögre becsapós kettős szerepét soha nem fogom elfelejteni. A bögrék, a zöld fém liszttartó, a ronda üveg cukortartó és a fehér zománcozott lábos, a főzelékes már nincsenek meg. A mama sincs meg, nem balhéznak többet anyámmal, mert megint kétszer adott vacsorázni a kislánynak, aki túlsúlyos és túlméretes kamasz volt alapból, genetikától, a sok zabálástól. De balhéztak eleget nélkülem is.

A legkedvesebb mártásom: kapor. Magában, nokedlivel, vagy lazaccal.

A pöttyös bögre egyszer aljasul megszívatott, de türelmet azóta se tanultam, hiába jártam így ezerszer. Szomjas voltam. Kettesével szedtem a lépcsőket a földszinti lakásig, hát miért nem jön, miért ilyen lassú, miért fáj a lába, szia, át a folyosón, be a konyhába, asztalon a zöld pöttyös bögre, amiben a hideg tea szokott lenni. És a sütés után újrahasznosításra megfelelőnek ítélt, leszűrt olaj.

A mama halálával kikoptak a főzelékek az életemből. Akkor Olaszországban éltem, ahol a liszt és a zöldségek közös fogása a pasta, ezért soha, egyetlen főzeléket sem készítettem évekig. Más országok jöttek, ahol minden olyan érdekes volt, minek főztem volna főzeléket? Ha magyarkonyha bemutatót tartottam, jött a pörkölt, egy főzelékkel csak égtem volna, nekik jobb mártásaik vannak, nálunk csak a nosztalgia édesíti ezeket az egyszerű recepteket. Közben megtanultam, hogy bár a liszt nem ördögtől való, de kár azzal elnehezíteni a köretként tálalt mártásokat, szószokat, szaftokat, arra a hideg vaj, elforralás a megfelelő megoldás.

De néha megkívántam a főzeléket, magában, egyszerűen, hidegen, lepattant fehér zománcos lábosból kanalazni. Már nem volt kihez fordulni azért a főzelékreceptért, a Horváth Ilonában a túl lisztes, menzás vonal van jelen, de a fűszerezése rendben van.

Kénytelen voltam kikísérletezni. Két irányba indultam. Köretnek, önálló főfogásnak. A köretből kihagytam a lisztet, ezek ugyanúgy készülnek, mint a lisztezett változatok, de az állagot a kész zöldségek felének, egészének lepaszírozása adja. Ezek inkább pofonegyszerű mártások, húshoz nekem nem tetszik a lisztes főzelék, fölösleges kalória, nehéz és tompa.

Főételként a rántásos vonal elbír minimális lisztet, de nem kanálszám, csak éppen a pirítás ízéért, és kenyér helyett. Mivel a zöldségek, gyümölcsök rántása, habarása, paprikázása, fokhagymázása sajátos mintázatot alkot, egy letölthető főzeléktérképpel haladunk tovább. Nem szentírás, nekem ezek az ízek, állagok jelentik a főzeléket. A zöldségeket mindig roppanósra főzöm, sóskát, spenótot éppenhogy megpárolom, és a habarásba soha nem rakok lisztet, csak tejfölt. Ez így nem is habarás, de ott egyszerűen nincs igényem a lisztre, így viszont levesesebb lesz.

A recept egyszerű:

arányok: 1 kg alapanyag (kaporból csak 2 csokor), rántáshoz egy csapott evőkanál liszt, egy evőkanál zsiradék, majd annyi tej/alaplé amilyen állagra vágynak, habaráshoz 2 dl tejföl, egy csapott evőkanál liszt

rántás: a nyers, felszeletelt zöldségeket elkeverem a rántással (a lisztet a zsiradékon kevergetve aranybarnára pirítom), felöntöm húslevessel, vagy tejjel, fűszerezem, készre főzöm, ha kell, a végén tejfölözöm

rántás száraz  hüvelyesekből: ugyanaz, de a rántásra nem a nyers, hanem az éjszakára beáztatott alapanyagot rakom

habarás: a kevés, fűszerezett vízben puhára főtt zöldséget/gyömölcsöt elkeverem a habarással (a lisztet 2 dl tejfölben csomómentesre keverem, és lassan felengedem a főzőlével), készre főzöm

Egyszer próbálják ki a sárgarépafőzeléket curryvel, nálam az a második a kapor után.

 Melyik a kedvenc főzelékük, és hogyan készítik?