Az egész akkor kezdődött, amikor valami nagy harcsa fotójára elkezdtem okoskodni, hogy ez a képpel menőzésen kívül másra nem is jó, hogy ugye zsíros, mint az közismert. Most elmondjuk, hogyan dőlt meg ez a mítosz, egyben arra is rámutatunk, hogy a ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna tétel sem mindig igaz. Ha akkor bölcs vagyok és hallgatok, nem találkozunk a konyhában az ún. baszott nagy harcsával és ámulatba ejtő húsával.
Természetesen a filantrópia szakon végzett Hintamester volt ezúttal is a kulcsember. Szerez, egy igazoltan baszott nagy harcsából származó filét, mondta, és meglátjuk. Egy hónap sem telt el, jött az e-mail, a poszt címével egyező tárggyal és az alábbi fotóval, amin a horgász, Totya, és a harcsa látható:
Igazolásnak ennyi elég is volt, már csak a filét vártuk. Öt kiló gyönyörűséget kaptunk a szörnyből, hozzá egy kompakt füstölőt, pár tippet és néhány receptet. Mi is hozzágondoltunk valamennyit és másnap nekiestünk az anyagnak.
Az rögtön látszik a filén, hogy ehetetlen zsírosságról szó sincs. Tapintásra is kellemes, épp csak annyira olajos, amennyi a süthetőséghez kell. Utólag persze logikus: a vadon élő ragadozóhalnak egész életében dolgoznia kell a megélhetésért, így nem tud elzsírosodni - a tenyésztett viszont igen, tehát a zsírossága nem méret függvénye, az óriások is lehetnek finomak.
Füstöltük, wokoztuk, konfitáltuk, cevichéztük, paprikásoztuk - mindenhogyan fantasztikus volt. Erről a mindenhogyanról szól a mostani hétvége. Tartsanak velünk, és szeressék a harcsát!
Fogtak már harcsát?
Utolsó kommentek