- Én most téged megöllek! – üzeni a tekintete és csak azért nem fordulok el, mert egyméteres pajszer van a kezében, és egy flex a közelében. Reggel fél nyolc előtt pár perccel nem vártam Mike Leigh filmekbe illő apa-lánya dialógust, azt simán vinném, ez a tekintet súlyosabb.

Mélyre tüdőzöm a cigit és végiggondolom, vagyok-e olyan gyors, hogy a porszívócsővel visszatámadjak, ha tényleg üt, közben farkasszemet nézzek vele. Nem valószínű, legalább két méterre van, a hátam mögött, ennyit nem kockáztathatok. Elnyomom a cigit, leteszem a kávésbögrét és megpróbálkozom a Csizmás Kandúr nézéssel. Én csodálkoznék legjobban, ha bejönne, hát jó, akkor legyen Harmonika a Volt egyszer egy Vadnyugatból.

Bassza meg, apu álpácsínózik a keresztapakettőből, feladom. - Jólvan, oké, honnan tudhattam, hogy ez az egész kurva fal egy tömörvas keretben van, amit most izé…. szóval nagyon úgy néz ki, hogy szét kell vágni darabokra flexszel?! Honnan?! Azt meg pláne honnan tudhattam, hogy középen is van egy ilyen tömörvas oszlop?! Na honnan?! Na?

A második na elég bizonytalanra sikerül, mert közben végigpörgetem magamban a Keresztapa trilógia jeleneteit. Mikor meghallom Zoli lépteit mögöttem, nem tudok másra gondolni, mint Joe Pescire a Kaszinóban, mikor agyonverik és elássák, ezért nem szólok többet. Magabiztosságot mutatva megfordulok, királynői elvonulást tervezek, emelt fővel. Ez lila alapon fehér tűpettyes hálóingben, pussy felirattal önmagában nehéz, de meg is botlok a porszívócsőben, Helen Mirren sírna, de nem érdekel, még három lépés a fürdőszoba, ha oda bejutok anélkül, hogy valamelyikük a hajamba markolna, megúsztam élve. Délután fél háromig nem merek hazatelefonálni. Apu számát töröltem, felhívtam a polgármesteri hivatalt, mennyibe kerül a névváltoztatás, elolvastam a hatályos jogi szabályozás kitagadásról szóló passzusait.

Fél ötkor felhívom Zolit, izé, hazamehetek? Ja, apád már elment. És a vasizé? Szétvágta, levittük, már rakják a falat. Huhh. Tizenkét perc Babettával. Ennyi idő alatt lényegülök át Odaadó Feleséggé. Megkönnyebbülve látom, hogy a bőröndök és Pötyikutya nincs a bejárati ajtó előtt, mosolyogva belépek, utam egyből a konyhába vezet, már akkor kitaláltam, mi lesz a vacsora, mikor a házastársi vagyonközösség megszüntetésére kerestem rá a neten.

Bundás kenyér.

A bundás kenyér nemcsak a tragikus helyzetek orvoslására szolgál (egyben a garantáltan szexmentes éjszaka prognózisa, de ez engem most egyáltalán nem érdekelt) de a háborgó férfilélek megnyugtatására való vacsora. Egy egész fej fokhagymával. Vannak, akik arra esküsznek, hogy a többnapos kenyeret kell hozzá felhasználni, én mindig frisset használok, mert úgy szeretem, akarom mondani a Férjem úgy szereti hogy széttocsogtatom a tojásban.

A tojásokat tányérba ütöm, beleszórom az apróra vagdalt fokhagymát, beleáztatom a kenyeret és bő olajban kisütöm. Nem számít, hogy büdös lesz, nem számít, hány kalória, semmi nem számít, tocsogjon a kenyér, legyen piros, és igen, önként odaadom a máskor tettlegességig fajuló harcokban megszerzett utolsó szeletet, amire a legtöbb fokhagyma tapad, de a mosolyom nem őszinte. Utólag sózzuk és az első szelet kenyér kisütése előtt szorgalmasan cikkekre vágom a vöröshagymát és besózom, mert akkor levet enged és a bundáskenyér úgy az igazi.

Sört iszunk hozzá, béke van, elégedetten böfögünk, figyu, tudod mit kéne még megcsinálni idén, veszem elő a papírt meg a grafitceruzát, nézd, ha a hálószoba falát megbontanánk itt és előrehoznánk fél méterrel, akkor a kamrából kurvajó gardróbot lehetne csinálni, ááááááááá megőrültél, hülye, tedd le, tedd le a fűrészt, hülyevaaagy?????

Szeretik a bundáskenyeret?