- Vandácska, ez egy olyan nap volt, hogy hazafelé akár fel is borulhatunk a Volvóval.
- Előtte azért szexelni kéne egyet.
- ?
- Mármint nem mi ketten.

Vasárnapiebéd-mennyországban jártunk, Bécsben. 

Giger és a kocsi miatt indultam el, rég' mentünk messzire, pedig a sötétkék Volvo-kormányba kapaszkodva suhanni, akár órákig, igazán csodálatos. Annyira, hogy ezennel a csikósi útra léptem, és gátlástalanul fogok a huszonhatévesemmel külföldre lógni. Eddig valami gépzsíros gát visszatartott.

Ha pedig a Giger-kiállítás Bécsben van, az ebéd legyen egy tökéletes tafelspitz és rántott hús.

Vanda is becsatlakozott, már Budaörsön, miközben én a kora reggeli retroburgerre irányuló zabadühömet próbáltam kezelni. Beszólt: Ugyan mi lesz akkora durranás abban a rántott húsban? Majd amit érzel közben, az lesz a durranás, ha érted, hogy mondom.

Megértette.

- Csak akkor megyek be, ha van, és krumplisalátával adják a rántott húst! Azt mondtad a Figlmullerbe megyünk, ez pedig a Plachutta.
- Egyikben sem voltál még, nem mindegy?
- Oda menjünk, ahova elterveztük!
- Arrrhgggggg. Odass, rántott hús krumplisalival! 

A galambbeggyel kiegészített krumplisaláta. Sírtunk, olyan szép és friss volt.

Fartő, bécsi szelet, nem akartuk bonyolítani, de túlzottan nem is lehetne, a Plachutta a főtt hús oltára, a levesbe tucatnyi marhakonc közül lehet - akár egy szarvasmarha-térkép segítségével - kiválasztani az aznapi cubák- és húskívánásnak megfelelő darabot. Mi nem kérdezősködtünk, fartő. Vastag fehér abroszok, súlyos étkészlet, de semmi feszesség az étteremben, foglalás nélkül a teraszon tudtunk leülni, szerencsére ott kevésbé volt feltűnő naiv és zajos lelkesedésünk. 

A tálalás látványos, egy lábasban az asztal közepére helyezik a sok ezüsttel körített arany levest, de a szomszéd asztalnál ülő éltes korú nagymama Burberry-kabátját annyira kívánjuk, hogy zavarba ejtő formalitásokról szó sincs a Plachuttában.

A minden vasárnapit felülmúló leves csészéből apránként besóhajtozott leve után a velőscsontra megyünk rá, hozza a szokásos, elegáns zsíroskenyér-érzést, vihogunk és nyögünk felváltva, majdnem tapsolok a szomszéd asztal fűzöld pólós vendége elé tett szép tatárjának, mintha összeöltöztek volna.

 

Jön a két szelet fartő, főzve az egyik legjobb része a szarvasmarhának. Köretei: hagymás tört burgonya, kenyérmártás, almás torma. Itt a rántott hús kicsit összezavar minket. Igen, Vanda megértette milyen, amikor a borjú még tejes, amikor a húsból spriccel a nedvesség, amikor a panír levegős és ropog. A jó rántott hús sokkol. Ahogy a fartő is szíven üt minket, a széles rostok között zsíros, a torma könnyű, nem nyomja el a hús ízét. 

Az adagok nagyok, desszertet már képtelenek vagyunk rendelni, mindegy, nem azért jöttünk. Csak egy gond volt, nem KITT-tel jöttünk, valakinek haza kell vezetni, ami egy ilyen élmény után már sokkal kisebb élmény. A kocsi felé sétálva leirigyeljük egy másik éltes nagymama hernyóselyem ruháját és virágos blézerét, megnézünk egy tüntetést, és nem borulunk fel Győrnél.

Csak a Plachuttában, ott minden hússzerető megborul. Az árak teljes harmóniában a budapestiekkel, ebben már régen ott vagyunk.

Ha mennek, soha ne kelljen ebéd után hazaindulniuk.

A másik oldalon az Illy gyár titkai, avagy ahol a robusta nem kávé.

Rántott hús vagy fartő?