Bő két éve történt, hogy egyik este barkácsoltam. Záporozó ütéseim nyomán egész Észak-Magyarország rángó arccal konstatálta, hogy Pörölykezű Andika megszereli a nyúlketrec ajtaját, és U-szöget kalapál keményfába.

Az ajtó viszont nagyon baba lett, nem is látszott rajta, hogy én csináltam. Már ideje volt, hogy valaki helyrepofozza, a kereten lógó csibeháló-foszlányok tökéletesen alkalmatlanok voltak arra, hogy a nyuszikat benntartsák, ennek megfelelően egy rafkósabb tarka meg is lógott, és az előző esti szerelés után a reggel zuhogó esőben folyó nyúlvadászattal telt. A nyúl remekül szórakozott, ahogy egy méretes merítőhálóval üldöztem (volna, ha nem bújt volna mindig el az ólak alá), végülis lepketarka a drága, csak ezúttal az illanva lebbenő lepke-lepkeháló kombináció helyett a röhögve guruló dagadt nyúl-merítőháló változatot adtuk elő. Az állat tényleg pofátlan volt, félpercenként előjött vidám fülbillegtetéssel, és megkérdezte, hogy biztos akarok-e még fogócskázni, mert ez esetben szíves-örömest előugrál még egyszer, de már piszkosul átáztam, és meg fogok fázni. Ebben igaza volt, meg abban is, hogy nem tudom megfogni, hogy patronálná féltucatnyi agár a világ legnagyobb és legjobban lebetonozott repülőgép-leszállópályáján.

Szabadlábas nyúlcipős barátunkról az emlékezetes fél napi cserkelés és megfigyelés után kiderült, hogy talpraesettségének hála nem csak én nem tudom elcsípni, hanem jó eséllyel a kutyák sem, és ez fontos szempont volt a hogyantovábbot illetően. Munkásságával kiérdemelte a jogot, hogy szabad nyúlként élje életét, tetszés szerint cirkáljon az ólak alatt vagy az udvaron, és míg a fogyasztásra szánt állatok számomra ugyebár fajtól, nemtől és vallási hovatartozástól függetlenül egyöntetűen Bélák, ez a Béla kiemelkedett a tömegből és nevet kapott. Így lett a Survivor-ból ferdített Nyulvivor, parasztosan Nyúlvájvör.

Nyúlvájvör a napok múlásával párhuzamosan egyre jobb fejjé vált, fantasztikus érzékkel kiszúrta, hogy már nem fenyegeti semmiféle elkapási veszély, és vidám szökkenésekkel jött elém az udvaron, hagyta megsimogatni az orrát, és vígan ropogtatta az abrakot, míg én tettem-vettem körülötte. Jó volt az időzítés, amivel magára hagyta testérkéit, akik nem sokkal rá a húsnyulak szomorú sorsát beteljesítve beköltöztek a mélyhűtőbe.

Szabadulóművész nyulunk, a lefülelhetetlen partizán Nyúlvájvör végül abszolút elkaphatóvá vált, de szigorúan csak szeretgetni-vakargatni volt szabad:

Aztán eljött a nap, mikor ló-, kutyaherélés meg egyéb nyalánkságok miatt állatorvosi megszállás, nagy sürgés-forgás volt a tanyán. Ez volt az a nap, mikor Nyúlvájvör hibázott. Csak egyszer, de akkor nagyot, így rövid, ámde kalandos élete az egyik kutya szájában ért véget. Az eb a lehetőségekhez mérten rendes volt, egyrészt egy szempillantás alatt végzett a partizánnyuszival, (egy nyikkot se hallottunk, pedig a hátunk mögött 6-8 méterrel történt a merénylet), másrészt az akció után kötelességtudó pofával azonnal apportírozta. Az áldozathoz állatorvost sem kellett hívni, kéznél volt kettő is. Sajnos már csak a halál beálltát tudták megállapítani, majd azt, hogy kár lenne átadni egy ilyen szép kövér nyuszit az öncélú enyészetnek, és mivel az érintettnek már totálisan mindegy volt, Nyúlvájvört rövid vívódás után, posztumusz visszaminősítettem Bélává. Szeretett Bélánk ezek után gyors és rendhagyó állatorvosi kezelésben részesült, és erősen megváltozott külsővel várta a hűtőben, hogy átszellemülhessen pörköltté.

Megtörtént. Finom volt.

A másik oldalon Cserna-Szabó András és Darida Benedek ír vérpudingot főznek tejben főtt pacallal, közben szól az ACDC.

Szintén megették volna Bélát/Nyúlvájvört?