Mama, izé, itt volt ötvenhat? Úgy értem, itt, Lakhandiban volt forradalom? Nem. Ó, és a papa se ment sehova harcolni? Ehh, ördögözött. Itt vótak, bezörögtek érte, hítták, gyere Pista, mögnízzük, mi van Baján, de az csak aludt, mámeg nem vót maga.

Hm. Ezek szerint van annyi vörösbor, amitől a szabadság, haza, forradalom szavak jelentéktelenné törpülnek. És a többiek mit csináltak? Hát, úgy meséték, bementek lovaskocsiva’ az ötkörzetbe, letípték a fejesek képit a falról oszt hazajöttek. Zanzaforradalom.

És mit ettetek, amíg tartott, kérdezem tele szájjal. Azt a keveset, amit addig, néz rám a mama, ilyenkor elszégyellem magam, sokszor hallottam már, mikor arról panaszkodott, lánykorába’, napszámba menet hányszor indult neki a határnak éhgyomorral.

A forradalom az étkezési szokásokon a falun, tanyákon mit sem változtatott. Nagyanyáink rutinosnak számítottak, a világháborút megélt anyák megtanították őket a semmiből főzni. A háborús viszonyok között kialakított beszolgáltatási rendszert nem törölték el az országban, ez kötelező terményszolgáltatást jelentett, kaptak ugyan ellentételezést, de az a piaci árnál jóval alacsonyabb volt. Gabonát, burgonyát, olajos magvakat és élőállatot kellett beszolgáltatni. Aki ezt a kötelezettséget nem teljesítette, az számíthatott az ún. padláslesöprésre, azaz a minisztérium a saját háztartási szükségletre való tekintet nélkül terményelkobzást rendelhetett el.

1947-től kötelezővé tették a zsírbeszolgáltatást. Először azoktól, akik több sertéssel rendelkeztek, majd a kuláknak minősített parasztoktól. A parasztokat nemcsak a politikai rendszer, sokszor az időjárás is kiszolgáltatott helyzetbe hozta. Jani bátyám mesélte, a forradalom utáni években elfagyott minden, nemhogy nekik, az állatoknak sem volt mit enni adni, az asszonyok a konyhában sírtak, mert nem bírták hallgatni a disznók visítását, inkább nem mentek az ólak felé, ne lássák, ahogy a jószág szenved. Végül, kegyelemdöfésként jött a téeszesítés, mindent a közösbe. Kötelező volt, és nem oldott meg semmit, sem a terményhiányt, sem hazánk mezőgazdasági problémáit, évtizedekig importálni kellett a húst és egyéb alapanyagokat.

Mama a téesznek köszönheti a priuszát is, míg ő a városban volt, ledobtak egy zsák kukoricát a portára, úgy, ahogy most is leesik a kamionról ez-az, jóakaró meglátta, ő meg mehetett a bíróságra, megúszta felfüggesztettel, az elvtársak kegyesek voltak, akár be is börtönözhették volna. Mama, nem sírtál, mikor elvitték az állatokat? Nem, mit sírjak, vót má' nagyobb baj is itt a tanyán.

A városiak sem voltak jobb helyzetben, a háború utáni hónapokban óriási készlethiány volt, az egy főre jutó élelmiszerfogyasztás tápértéke1700-1800 kalória volt, az élettanilag szükségesnek kevesebb, mit kétharmada. Az 1950-es években elterjedt a nagyüzemi étkeztetés és megszervezték az országos gyermekétkeztetést is, ez nem sokat változtatott, Magyarországot továbbra is az alultápláltság jellemezte. A feltét nélküli főzelék, a krumplileves, a rántással készült ételek virágkorukat élték, a húst, halat, tejterméket fogyasztó emberek száma elenyésző volt.

Mind falun, mind a városban ekkor honosodott meg az ún. készletezés szokása: a hiánytól tartva az asszonyok elkezdték felhalmozni a zsírt, lisztet, cukrot. Mama még mindig tart otthon 20-30 csomag gyufát, sose lehet tudni és ma sem iszik tejet, bár fiatalasszonyként gyalog vitte Bajára üvegekben kimérve polgári családokhoz, volt, de akkor sem ittak, mert a tej a megélhetést biztosította, nem fogyasztási cikknek számított. Mikor hosszas könyörgésre főzött nekünk málét, nem evett belőle, pedig boltban vett kukoricalisztből készült, nem neki kellett a darálóból sokszor átszitálni, hogy kellően finom legyen, mert rá bőséggel zsíron, fűszerpaprikával pirított hagymát, nézte ahogy esszük, mama, ez nem is olyan rossz, nem kérsz? Lány, én annyit ettem ilyet, én nem eszek, olyan jó, hogy most van minden.

Pár recept, hogy értékeljük, most van minden.

  • puliszka: 50 dkg kukoricalisztet vízben vagy tejben megfőzünk. A vizet apránként adagoljuk hozzá, míg galuskasűrűségű tésztát kapunk. (Ugyanezt hat-hét óra meleg helyen való pihentetés után tepsibe öntve közepes tűzön megsütve málét kapunk. A pihentetés alatt a keményítő cukorrá bomlik, édes lesz a málénk.)
  • rántott leves: Rántást készítünk, zsírral, liszttel, fűszerpaprikával és felöntjük vízzel. Aki szereti, köménymagot is tehet bele.
  • Répafőzelék: Kb. fél kiló répát megdinsztelünk majd puhára főzünk, sózzuk. Ha megfőtt, összetörjük, majd zsírból és lisztből készült rántással besűrítjük.
  • Csalánfőzelék: Kb. fél kiló csalánlevelet forró sós vízbe dobunk, öt percig főzünk. Lecsepegtetjük, jól áttörjük, majd világos rántásra dobva összeforraljuk.

Közben a .hu-n a másik oldalnak, orosz ivási szokásoknak néztünk utána. Igyunk oroszul, mert az a helyzet, hogy az oroszok nem isznak az ételhez, hanem esznek a vodkához.

Tudják, mit csináltak a nagyszüleik ötvenhatban?