Zsófi, nem fogod elhinni. A Corában vagyok. A kezemben egy olyan egyenletesen márványos bélszíngyönyörűséggel, amit most meg fogok vásárolni.

  Az elmúlt hetekben egy Dining Guide meló miatt végigzabáltam több mint egy tucat hentes, és húsüzlet termékeit. Nagy meglepetések, tanulságok nincsenek, Józsikám az isten, a birkát még mindig a törökök és a szírek érzik igazán, és már léteznek jó termékeket készítő iparosok. De egy nagy ledöbbenés azért akadt.
  Be kellett mennem a hiperekbe is. Rosszul voltam a programtól, vegyszerekért a Metróba járok, az a valóban jobb árak miatt elviselhető és pörög. De az előcsomagolt húsokat túrni? Remélem nem futok össze olvasókkal.
  A Tesco reménytelen volt, de soha nem olvastam, hallottam, hogy ott nagy gasztroélet folyna a hentesáru osztályon. Egyáltalán az egész áruházban. Az Auchan is hasonlóképpen esett ki a rostán.
  A Corát a végére hagytam, mert már hallottam a Magyartarka programról, és kicsit szorítottam nekik. Félve, de szorítottam. Nincs mit félni, vannak jól működő dolgok nálunk is.
  A fekete tálcákon rendesen, ahogy kell, ahogy szoktuk, háromujjnyira szeletelt sztékek. Kilós rostélyos, hátszín faggyúkerettel, és szalonnával, zsineggel összeszorított bélszín párosok. Annyira nehezen dolgoztam fel a látványt, hogy ez már a második Cora volt aznap, mert az elsőben nem hittem el, amit látok. Itt hívtam fel Mautner Zsófit, ő mesélte, francia hentes jött bontást tanítani a Corás henteseknek, felmartam egy tájékoztató nyomtatványt és a pénztárhoz támolyogtam a bélszínnel.
  A csomagoláson világos és teljesen igaz, profi szájbarágó a fajtáról, a koncról, az elkészítésről, sőt, az érlelésről is, bár ez utóbbit nem részletezik túlságosan, és a hús lágy íze alapján óvatos duhajok, amit megértek. Egy sok-sok hétig érlelt hús brutális élmény lenne a sztékkel barátkozónak, de később árulhatnának különböző fokozatokat, kéthetes, négyhetes, stb.
  A bélszínt csak egy serpenyőben sütöttem meg, nem sokat bonyolítottam, nem szoktam. Nagyon elégedettek voltunk vele. Lédús, és kellemesen ízletes volt. A magyar tarka programban van fantázia, de más húsért továbbra sem nyúlnék a hiperekben.
  A magyartarka nem olyan szép, mint a magyar szürke, de a serpenyőben jobban mutat. Kettős hasznosítású fajta, tej és hústermelésre is szelektálják, utóbbira 2004 óta helyeznek nagyobb hangsúlyt. A fajtát a 19. században, különböző külföldről ide érkező fajtákból és a magyar szürkéből tenyésztették ki, elsősorban tejtermelésre, de a fajta közepes tej és kiváló hústermelőre sikerült. A Magyartarka Tenyésztők Egyesületével szerződött üzletekben lehet vásárolni a megbízhatóan magyar húsból, teljes lista, védjegy itt.

A kiegyensúlyozott tájékoztatás érdemérmet hol vehetem át?