Bár mostanában MAN-ből adják el a legtöbbet, de ha kamion, akkor SCANIA.
Remélem, mindenkinek tiszta.
Izgatottan lépek be a női mosdóba, egyik kezemben a tűsarkú, másikban a tisztítóból előző nap hazahozott bizniszvumen kosztüm, pillantás a tükörbe, a hajam oké, huhh, na gyerünk. Pár perccel később ugyanennek a női mosdónak a közepén állok csatakosra izzadva, a bokámnál tekergőző szoknyával, közelít az első pánikroham, kapkodva szedem a levegőt.
Nyílik az ajtó, anyám értetlen tekintettel lép be, édes kislányom, mit csinálsz itt, mindjárt te következel. Anyu, nem jön rám a gönc, suttogom rémülten. Anyám szempillantás alatt felméri a helyzet súlyosságát, vedd le a harisnyát, kapja fel a földről a szoknyát, ugyanezzel a mozdulattal a manikűrollót a táskából. Az olló egyet csattan, ájulás környékez, a kosztüm a fél fizumba került, anyám rám néz, kezében a meggyalázott szoknyával: Most pedig felhúzod a kosztümöt, bemész és lediplomázol. Nem szólok egy szót sem, az ollót nézem, ha anyámon múlik, azzal fogja kiszedni a két alsó bordámat, hogy beleférjek, húzd be a hasad, húzd be a hasad, nem kapok levegőt, nem érdekel, húzd be a hasad, anyu ne rángass, kapaszkodom kétségbeesetten a vécéajtóba, anyám könyöke a hátamban, bazmeg, ez még a cipzárt is fel fogja húááááááááááá! Húzd ki magad, így ni. A folyosón rám néz, szemében büszkeség, az enyémben viszont pattanak szét a hajszálerek az oxigénhiánytól. Az ajtóból visszafordulok, anyu, nem fog menni, dehogynem, te egy okos lány vagy, mondja és belök az ajtón, nem a záróvizsgára gondoltam, abban a pillanatban kezdett repedni rajtam a szoknya.
Jaj kollegina, hát nem kell ennyire izgulni, nyugodtan, úgy ül, mint aki karót nyelt, mondjon nekünk valamit az importengedélyeztetési rendszerről és a kvótákról, ebből írt szakdolgozatot is, ugye? Mosolyogni próbálok, ettől a felsőm is fesleni kezd, a selyembélés diszkrét, halkan reped. Nem hallom, mit kérdeznek, nem tudom, miket válaszolok, csak arra tudok gondolni, az izzadtság rám tapasztotta-e annyira a szoknyát, hogy ne a bizottság előtt hulljon le rólam darabokban.
Órákkal később, a kombinépántos nyári ruhában, friss diplomásként vihorászom, megállunk a nádfedeles csárdánál kajálni, van két személyes halas táljuk, meghívlak, anyám szeme villan, elhallgatok. Igen, a megalázó helyzet nem következett volna be, ha nem kellene sokat utaznom. De kell, és igénylem a meleg ételt, ezért eszem. Az utóbbi időkben jó helyeken, de nem volt ez mindig így.
Eleinte az étterem külseje volt a kritérium, ma sem megyek be olyan üzletbe, ami megítélésem szerint csúf, később rájöttem, a nagy közhely, miszerint nem a külső számít, itt is érvényesül. Ilyen helyeken futottam bele a konzervgombából készült bakonyi sertésszeletbe meg a szárított petrezselymes főtt krumpliba, hallgattam döbbenten a leves megrendelése után a mikró sípolását és kaptam gépi kólát. Egy idő után belefáradtam, innentől számítható a kóbászos kenyér nélkül tapodtat sem életfilozófia, de több nap, mint kolbász.
Családias kisvendéglők következtek, muskátli a szekéren, a fehérre meszelt falon népi szerszámok, rokka a sarokban. A tányéron zsírban úszó, mócsingos marhapörkölt, hóka csirkepörkölt, az étlapot fejből tudtam, mindegyik úgy kezdődött, bécsi szelet és úgy folytatódott, sajttal és sonkával töltött sertésszelet. Gépsonkával, trappistával. Aszalt szilvával töltött pulykamell. Ipari hasábburgonya, ipari csalamádé, langyos leves, vagy még rosszabb, forró, egyenízű, agyonborsozott leves.
Velem akartok kicseszni? Menü. Fél tányér leves, fél merőkanál főzelék egy darab bélszínrolóval. Üres leves pár kockarépával, három darab zöldborsóval, szétfőtt tészta hússal, vajon mi lehet a neve ennek a kajának? Féltenyérnyi rántott hús egy tenyérnyi panírral, belebaszva a főzelék közepébe, nesze. Mákos tészta paradicsomlevessel, péntek van, böjt. Rántott leves buktával, ja, péntek van? Vissza a kóbászos kenyérhez.
A megvilágosodást az új munkahely hozta meg, itt is sokat utaztam, és itt ismerkedtem meg azzal a társadalmi réteggel, amelynek tagjai nélkül nem ott tartanék, ahol. A kamionsofőrök. Megtanultam tőlük kereket cserélni, hatékonyan stoppolni, térképet olvasni, leszögelt ládát pajszerral felnyitni, türelmesen várakozni egyetlen vámkezelésre másfél napot anélkül, hogy idegrohamot kaptam volna, megtanultam, melyik konzerv ehető, melyik nem, velük ettem először tőkehalmájat, és igen, kaptam ajándékba tehénszőrös klumpát is, hordani nem tudtam, mert negyvenkettes. Szorult helyzetekben ma is elő tudok állítani nescafe-forró víz szájban való összeöntésével, majd gargalizálással egy ütős kávét, és tíz percen keresztül tudok úgy káromkodni, hogy kétszer ugyanaz a kifejezés nem hagyja el a számat.
Tudok útmenti éttermet is választani.
A titok: ott kell enni, ahol három-négy kamion áll a vendéglő előtt. Az ilyen helyeken kockás terítő van az asztalokon, zsírszag és cigifüst, a legegyszerűbb fehér éttermi szalvéta, öt-hatféle étel: pacal, zúzapörkölt, babgulyás, marhapörkölt, krumplipaprikás. Friss, normálisan elkészítve, emberes adagokban. A kiszolgálás kissé fásult, de gyors, desszertet ne keressenek, ne kérjenek alkoholmentes sört, és nem ilyen helyen kell megkérdezni, hogy a marha hallgatott-e Beethovent. Hallgassák a sztorikat, röhögjenek bele a szódáspohárba és ne felejtsék el az úton megköszönni, ha egy sofőr kiteszi a jobbra indexet, hogy előzhetnek. Így kell: egy jobbra index, egy bal, egy jobb. Aztán, ha rászoknak az ilyen vendéglőkre, ne csodálkozzanak, ha két-három hónap múlva nem férnek bele a harminchatos csodakosztümbe.
A portálon ma a legszerelmetesebb ződ, a petrezselyem a téma.
Hol esznek útközben?
Utolsó kommentek