Felnőtt, ivarérett férfi, szőke loknikkal, dekoltázsban. Ez nálam értelmezhetetlen kategória, de Brad Pitt az Interjú a vámpírral című filmben beindította a fantáziámat. (A Szenvedélyek viharában is.) A film más miatt is fontos lett, megbarátkoztam a vámpírral, és többé nem rettegtem tőle.

Fotó: Fűszeres Eszter

Nati barátnőmmel sok közös vonásunk volt: mindkettőnknek korán elváltak a szülei, mindkettőnk anyja éjszakázott, és mindkettőnknek volt mumusa. Igazi. Natinak a rablógyilkos, nekem a vámpír. Kontrafóbiás kis hülyeként persze mindent elolvastunk és megnéztünk, ami a mumussal volt kapcsolatos, hogy éjjel izzadva pislogjunk egyedül a sötétben, Nati a reccsenésektől tojta össze magát, én az éjfél közeledtével kerültem sokkos állapotba. Másnap, a suliban részletesen megtárgyaltuk, ki mennyire félt előző éjjel. Azt sosem árultam el neki, hogy fokhagymával és rózsafűzérrel a párnám alatt aludtam. Komolyan gondolkodtam szenteltvíz beszerzésében is, de kirúgtak hittanról, túlságosan meg voltam sértődve ahhoz, hogy szégyenszemre visszakujtorogjak a templomba.

Sokkal később, Bram Stoker Draculájáért már rajongtam, a Penge című filmen jókat röhögtem, az Underworld-ön is, most pedig mélységesen fel vagyok háborodva. Itt ez a sápkóros hülyegyerek és az Én vámpíromból egy balfasz tinédzser lett, a kiscsajok nemhogy nem tudnak aludni a félelemtől, de 70B-s melltartókat dobálnak a lábai elé. Nem láttam és nem olvastam a Twilight sorozatot, nem is tervezem, de lefogadom, a fokhagyma már nem is hat rájuk. Az nem trendi, bűzölögni egy új sztárnak, aki úgy de úgy tud nézni.

Régen a vámpirok is férfiak voltak, a fokhagyma meg átkerült a párnám alól oda, ahova való. A konyhába. Mit odakerült, elfoglalta a trónt.

A fokhagyma (Allium staivum) gyógy- és fűszernövény. Dugványozással szaporítható, létezik tavaszi és őszi fokhagyma, az őszi hozza a szebb, jobb termést. Meleg és fényigényes növény, mivel nem lombos, sajnos kapálni kell, mert gyomosodik. Vegyszerre viszont nincs szüksége. Akkor kell felszedni, mikor a levele és a szára elszáradt. Kiszárítjuk, megtisztítjuk a földtől és koszorúba vagy fűzérbe kötjük (baromi unalmas és hosszantartó, ezért trehányabbak csokorba kötik egy bálakötöző zsineggel) és szellős, száraz helyen, függesztve tároljuk. Jellegzetes illatát egy kéntartalmú anyag, az allil-szulfid adja. A fokhagyma a bőrön keresztül is párolog, ezért a fogyasztás utáni napra se szervezzünk randevút, állásinterjút vagy fontos értekezletet, és soha de soha ne hívják fokinak, inkább mondják, hogy foghajma.

Nincs olyan étel, amibe ne tudnám elképzelni, egyedül a halászlébe nem merek tenni, a hagyomány miatt.

Felhasználási javaslatok:

- zsíros kenyérrel, nyersen kétpofára, míg zsibbad a fejünk búbja

- Szalonnával, paradicsommal, fehérkenyérrel, pálinkával, nyersen, kétpofára

- pirítós kenyérre paszírozva

- húsok mellé pucolatlanul félbevágva a sütőbe tenni, vérre menő harc az utolsó darabok kiszívásáért

- fokhagymamártás Zilahy Ágnes módra: Személyenként egy kávéskanál zsírból és ugyanannyi lisztből rántást készítünk. Ha pirosodik, személyenként egy gerezd (három – Hajni megjegyzése) fokhagymát adunk hozzá apróra vágva, majd rögtön felengedjük húslével és összefőzzük.

- fokhagymakrémleves Toma módra, Hajnisan: 3 fej fokhagymát lefejezek, tepsibe állítom, meglocsolom olívaolajjal, sózom és alufólia alatt megsütöm. Egy serpenyőben vajon megdinsztelek egy vöröshagymát, hozzáadom a kinyomott sült fokhagymát, hozzányomok pár nyers gerezdet is. Sózom, borsozom, felöntöm kb. hét deci csirke alaplével és hozzáadok egy kisebb krumplit is, kockára vágva. (Toma reszel hozzá szerecsendiót is, ha kapok, én is, ha nem, nem.) Addig főzöm, míg a krumpli puha lesz, majd átturmixolom, két deci tejszínnel újraforralom, pirított zsemlekockával és apróra vágott petrezselyemmel tálalom. (Toma sűríti étkezési keményítővel, én nem.)

- mézes fokhagyma: A gerezdeket megtisztítjuk, kisebb üvegekbe rétegezzük, szórunk bele egész borsot, esetleg egy-egy chili paprikát. Óvatosan, az egyes rétegeket felöntjük mézzel (ha teletömjük az üveget és úgy öntjük fel, akkor levegős marad ill. kihabzik a lezárt üvegből a méz). Négy hét után fogyasztható, magában, de nagyon finom sültek mellé is.

-aioli - a fokhagymát mozsárban egy csipet sóval  péppé nyomom, és mintha majonézt készítenék, hozzáadok egy tojássárgáját, majd folyamatos keverés közben csepegtetem hozzá az olívaolajat. Pár csepp citromlével ízesítem. Halakhoz, zöldségekhez.

- abált fokhagyma (magyarul fokhagyma konfit) - A megtiszított gerezdeket annyi zsírban teszem fel gyöngyözni, ami ellepi, két óra alatt megpuhul. Kolbászzsírban még jobb, és lehet vajban, olívaolajban is.

- Hajni egyik kedvenc tésztaétele (agliooliopeperonciono), vigyázat, csíp! – Személyenként 10 deka spagetti tésztát kifőzök. Míg fő, olívaolajat hevítek, rádobok késheggyel összenyomott ill. pár gerezd átnyomott fokhagymát és erős paprikát (majd megtudom a nevét a kertben termő zöld, sárga és piros színű kb. hat centi hosszú méregerős paprikának, de hegyes erőssel is csináltam már, úgy se rossz), fél perc után lekapom a tűzről, nehogy a fokhagyma megkeseredjen, hozzáadom a tésztát, sóbors, parmezán, izzadás, huhogás.

Van kedvenc vámpírjuk?