malackaraj

Felnőtt, ivarérett férfi, szőke loknikkal, dekoltázsban. Ez nálam értelmezhetetlen kategória, de Brad Pitt az Interjú a vámpírral című filmben beindította a fantáziámat. (A Szenvedélyek viharában is.) A film más miatt is fontos lett, megbarátkoztam a vámpírral, és többé nem rettegtem tőle.

Fotó: Fűszeres Eszter

Kénytelen voltam gumikesztyűt húzni, pedig később ezt meg fogjuk enni.

A cserkópaprikát véletlenül vettem. Kápiára mentem, megkaptam a zsákot, mondja a zöldséges, csípős, na? Csípős, de, adj egy kilót. Azt már a vádlimra kiskocsikkal gyúró néniken átvergődve tudtam, úgy tíz változatban rendelkezem otthon csípőssel, mivel csípős, de. Nagyon kellett a cserkó, nem tudnánk élni nélküle.

Egy kiló, nincs olyan kis befőttesüvegem amiben el tudnám tenni savanyúnak. Kettő darabot belefőztem a paprikalekvárba, a többi harminc ott állt, rothadásra készen.

Ez egy ilyen ország, nem fúj se a hegyi, se a tengeri szél, ezért füstölt a sonka, a csülök, de pont a fokhagyma és a paprika kimaradnak. Minek is azt füstölni ami szárazon lógatva is eláll? Esetleg az íze miatt?d

A füstölt fokhagymával Franciaországban találkoztam először, akkor sem értettem, miért nem ismerem ezt évtizedek óta, hát mi vagyunk a füstölőmániások, a vámpírok a szomszédban vannak, nem értettem. Ma már van itt is füstölt fokhagyma, hol megfizethető, hol ranyárban, de van, hipermarketek francia hetein és delikátüzletekben lehet beszerezni.

"Szemetel" – bólintott a nagyfater azokon a vasárnap reggeleken. Olyankor mindig visszahúzta a konyhaablak fröccsöntött csipkéit, bedugta a neont, és megfordította a platnin a pirítóst.

Akkortájt végeztem a kakaóval, és továbbra is békaperspektívából, de már osztatlan figyelemmel kísértem figyelemmel a technológiát. Valamiért most sem hiszem, hogy lehet ezt másképp végezni, mint egyszál, "Törekvés" fantázianevű klottban, a puha diktatúra alatt XXL-lé puhult neccatlétában, balhere időszakos adjusztálása mellett a saját, pepita kövön. A-oldal, majd B-oldal, akár egy magyar Dévényi Tibor, ő ráadásul még dünnyögött is közben: "Emlékszel-e még a Dunaparton / Vadvirágot szedtünk, te meg én" – éppen ennyit tudott belőle, a beálló csöndben pedig mindig fordított egyet. Nem tudom, mifajta turáni ősösztön munkált benne, de zsigerből ráérzett, hogy mikortól dolgozik aktív szénnel. Akkor boldogan levette a meggyalázott süteményt, majd jött a rohadás. A fokhagyma rája. E ponton fogtam én a macit, és mentem be személyiséget torzítani az "Egér a Marson" elé.

A múló dézsávü pillanatában összeáll a kép: valahol ebben a magasságban kezdődik az ételkészítés. Az már szépirodalom, amikor a szemét (múlt pénteki másodsercli) és a gaz (élemedett korára a gerinctelenségig kompromisszumképessé vált fokhagymagerezd) belecsókol egymás vézna testébe – akkor már a hegedűszó is kétszer meggondolja, hogy ne ríjon-e mégis fel panaszosan. Lássuk be, gasztronómiai szempontból az ypres-i lövészárokban nem mentek le kutyába ilyen embertelen mértékben: a szenesítés nem hőkezelés, a belevakarás nem eljárás. Bizony, a fokhagymás pirítós tízpontos gasztro-etológiai terrorcselekmény: már nem az az ádáz barbárság, mint Szása esete a Chanellel negyvenötben, de még nem az az alamuszi kéj, mint Dávidka ránassolása az epres Vademecumra kilencvennégyben. Bár – a tények rögzítése végett – a nagyfater nem evett semmi mást egész késő délutánig, a nagyi pedig addig széles ívben kerülte. Azért jól megvoltak. Szegények.

Novemberben költöztem be, lassan fél éve. Azt a zöld fürdőszobacsempét muszáj volt leverni, a kredenc magától is esett már szét, a nagyfater kerti sufnija most biciklitároló. Pár zöldséggel a sarokban egész otthonos lett a lakás: mióta az én nappalimba hallatszik be, még a Bosnyák téri templom reggeli, déli és esti szektariánus ricsaját is harangozásnak hívom, ha vendégek jönnek. Vendégek. Ú, bazmeg. ...Óvatosan nyitom ki a szemem, de az új szőke izé a marketingről tényleg itt szuszog a másik párnán. Hogy milyen fantasztikus lehetett veled, hogyishívnak, csak menjél már innen – nyertem egy fogadást, viszont főznöm kell egy kávét. Ásítva tömöm a gépet, vakaródzva öntöm a vizet, fázik a lábam a kockakövön. Ja. De már tudom, mit fogok reggelizni.

Önök milyen viszonyt ápolnak a fokhagymás pirítóssal?