Nem mindenhol esik útba egy meki, giroszos, hambis, vagy még nem nyitott ki a piac egy lángosra, ilyenkor a bulimiás rohammal saját kezűleg kell megküzdeni. A végeredmény mindig megfelel a célnak, de a rombolás elkerülhetetlen.

Alapvető szabály, a séffel nem ugatunk. A részeg séfet nézni se szabad. Ha egy egész elázott horda fut neki a konyhának, még röhögés is lehet a vége, de amikor egy agyontáncolt, dühöngő, vagy depressziós csaj csörömpöli fel a másnap dolgozó, ezért színjózan pasit, akkor nincs röhögés. Illetve van, de előtte bekövetkezik az első hiba, a hangorkán.

Ha a Paolo Contét üvöltés nem lett volna elég, előkotrom bizonytalan mozdulatokkal a cédét, mert Paolo Contét akarok hallgatni, minden egyes alkalommal, amikor másnap nem vagyok jól, aznap Paolo Conte kell. Megvan a cédé, ha túl régen csúszott le az, aminek már nem kellett volna, ez az indítás.

Még be se léptem a konyhába, már indulhat az acsarkodás, a férfi és női szerepek eldönthetetlen állása, a túl magas dudáspernégyzetméterszám miatti levegőtlenség és a kinek van nagyobb fasza típusú, eldönthetetlen viták, ahol a világ legerősebb érve: TÁTÁRÁTÁTÁRÁTÁTÁRÁÁÁÁRRÁÁÁÁÁÁÁÁ

Ezek után akkor is szabad csapkodva előpakolni a lábasokat, edényeket, ha amúgy a taxiban még tojáshéjműveletre készültem.

Tojás. Ha itt megállnék, semmi baj nem lenne, elválni pont öt perce váltam el. A tökrészeg, éjszakai konyhaművészet legnagyobb hibája a mértéktelenség. Hiába áll rendelkezésre minden egy tökéletes szalonnás rántottához, ami jótékonyan ápolná zaklatott belsőnket, muszáj belekeverni mindent, ami beszáradt, ottmaradt, sose volt jó, szénné égeti az alkohollal kiszárított gyomrot, de ebben senki sem akadályozhat meg. A hagyma, kolbász, és szalonna alapfogalmak tisztázása után kinyitok egy üveg, egy napos melóval előállított ajvárt, egy ajándékba kapott, sókristályok között eltett csúcskapribogyót, és egy flakon globus mustárt. A bottarga üvegét csalódottan rázogatom, mikor fogyott mán ez el, pedig a fenti kompozíció csakis így teljesedhet ki. A bottarga üvegében valamit olajban tettem el, macerás lesz holnap felmosni, vihogok, csúszkál a menő csizmi sarka az olíván, a kiskutya nyalogatja, másnap hasmenése lesz tőle.

Ha nincs tojás, baj van, legrosszabb esetben kinyitom a mélyhűtőt, ahol van egy doboz fagyi, ki kíván sörre édeset, azért megugráltatom a cédét, mennyémááááá, citromfagylalt.

Erről eszembe jut egy sokkal jobb, és rögtön megtalálom a csirkeszárnyakat, ki tudja, mióta vannak ott. A sztékhúsok gondviselő angyala vezethette kezem, mert a félkilós uruguayi bélszín megmenekül a kényszerfelengedéstől. A csirkeszárnynak mindegy.

 Csippszcsipsssz folyik a mosogatóban a forró víz a szárnyakra, lassan haladunk, ügyesen megyek neki séfkéssel az izületeknek, nem mindig van meg elsőre. Másnap több okból fájhat majd a fejem, most vécépapírral bekötött kézzel fogom a serpenyőt. Ügyesen panírozok, nem pazarolok túl sok tányérat, a liszt és a morzsa a konyhapulton is jó lesz. Bizonyos véralkoholszint felett nem izgat a HACCP. Alatta se, és csak így biztosíthatom a megfelelő kuplerájt.

Nincs napraforgó, nem baj, jó lesz ez a szűretlen, manufakturális, kifejezetten magyar gasztronáciknak márkázott, hiperszűz olívaolaj is sütni, miért ne lenne jó? Abban is megég, de legalább belül nyers és még fagyos a szárny, nem baj, van itt egy csípős szósz, az majd segít. Nem segít, de a bulimiás rohamot csillapítja. Kenyér nincs, a hűtőben még van egy sör, kiszusszantom, de már nem iszom meg.

Remélem, mindenki tudta, hogy az Azzurro nem Adriano Celentano, hanem Paolo Conte.

Kevés zöldfűszer vitte a gyűlöletfórumig, a cigánypetrezselyem, magyarul koriander igen.

Mégis mit szeretnek a szappanos poloskán rajongói?

Szerelmeslevél a korianderzöldhöz.

 

Mit főznek ma éjjel?