Moszkvai angoltanárnőm, Valéria Viktorovna például szamócakompóttal kevert brutálerős feketeteával igyekezte megnyerni jóindulatomat a rendhagyó igék iránt. Egy sanghaji vagy kensingtoni blog hasonló bejegyzésében talán egzotikumként szerepelne a magyarok citrompótlóval és rengeteg cukorral megbolondított menzateája, mi inkább a távolabbi országok sajátos teáit igyekeztünk összegyűjteni.

Minden tiszteletünk a kávéé, de a világ legnépszerűbb forró itala kétségkívül a tea. Jó teát egyszerűbb készíteni, mint jó kávét. Ez ügyben az Uráltól nyugatra forduljunk bizalommal George Orwellhez és az ő 11 szabályához. A pármilliárd teafogyasztó között azonban szép számmal akadnak olyanok is, akiknek nem a Builders' tea jelenti az etalont.

Tibetben és Délnyugat-Kínában, Ladakhban, továbbá az ujgurok, kirgizek és egyéb türk népek körében népszerű a sós-vajas vagy sós-tejes tea (kínaiul szujoucsa, tibetiül csaszuma, ujgurul etkencsaj, ha esetleg valaki arra jár). Előbbihez a teát több órán át főzik, majd leszűrve köpülőbe töltik, ahol sóval és vajjal - Tibetben, és Kirgiziában is jakvajjal - összerázzák. Utóbbihoz szintén egészen sötétre főzött teát vele azonos mennyiségű tejjel összeforralnak, erősen megsózva. Néhol szezámmaggal is megszórják, így folyékony pogácsa lesz belőle, de a mi fogalmaink szerint legalább leves, mint tea. A só egyébként, bármennyire is hihetetlen, előbb kísérte a teát, mint a cukor, hiszen sokkal egyszerűbben lehetett hozzájutni errefelé.

Valamivel keletebbre, Hongkongban tejporral készítik a teát, így habosabb és krémesebb lesz, mint a sima tejjel kombinált változat. Az utcai büfék után elnevezett taj paj tung (dai pai dong) tea akkor jó, ha a csészén megmarad a tejhab nyoma - ez azt mutatja, hogy a tejporhoz használt alapanyag megfelelően zsíros volt. Szintén hongkongi találmány a tejes tea-kávé 1:1 arányú keveréke, a jünjang (yuanyang), ami a házastársi hűség és a boldog szerelem jelképéről, a mandarinrécéről kapta a nevét.

Még keletebbre, Tajvanon született pár évtizede a "bubble tea" nevű kotyvalék. Ehhez eredetileg forró fekete teát ráztak össze tápiókagyöngyökkel, sűrített tejjel és mézzel. Később a tea szerepe egyre csökkent, ma már sokszor csak mellékes ízesítője a gyümölcsös tejturmixra emlékeztető italnak.

Nyugat felé kanyarodva Burma/Mianmar szolgál a következő meglepetéssel, ott ugyanis nem csak isszák, de eszik is a teát. Az erjesztett tealevél, a lahpet vagy laphet a burmaiak egyik nemzeti étele. Salátában tucatnyi módozata van sült fokhagymával, gyömbérrel, szezámmaggal, szárított rákkal, babbal, káposztával, kókuszreszelékkel vagy más gyümölcsökkel.

India a világ legnagyobb teatermesztője, ehhez képest furcsa, hogy a Starbucksnak kellett megjelennie ahhoz, hogy a fűszeres tejes tea, a masala chai világszerte népszerűvé váljon. A kávézóláncoknál már "chai latte" néven futó ital persze már eltávolodott az eredetitől, de a kardamomos-gyömbéres-szegfűszeges íz megmaradt. A masala chai gyűjtőnév, mindössze annyit jelent, hogy fűszeres tea. Ennek megfelelően nincs két ugyanolyan főzet. Kasmírban zöld teából készítik, sáfránnyal, fahéjjal, kardamommal és rózsával. Van, ahol sózzák, máshol borsozzák, szerecsendióval, édesgyökérrel ízesítik.

A legszélsőségesebb tea, ami ízesítés nélkül is bekerül a furcsaságok közé, a kínai füstölt tea, a Lapsang Souchong. A fenyőn füstölt teafű itthon is kapható teaszaküzletekben, és ahogy egyszer egy olvasónk fogalmazta meg régebben, ezt inni, mint füstös, gyantás fenyőpadlót nyalogatni.

De nem csak a Lapsong az egyetlen elérhető furcsaság, van, akinek már a sima tejes tea kimeríti az egzotikum fogalmát, ami megosztóbb ital, mint a hideg pacal egy másnapos nyári reggelen, flipflopban állva a rendetlen konyha közepén.

A forróitalos hét támogatója a Nasivin orrspray.

 

A másik oldalon Fűszeres Eszter keresi az igazságot, mi is az a milánói? Rántott hús, vagy fülzsíros tészta?

 Isszák tejjel a teát? És jó?