Mivel az ízlésem szerintem kifinomult, szeretem az összes megosztó alapanyagot. A pacalt körömmel, velővel, anélkül, citromosan és rántva, a tenger gyümölcsei, na jó, az unicumot szigorúan gyomorbántalmakra használom. A karamellás tej is örök szerelem.

Vérre mentünk a rokon fiatalkorúakkal a zacskósért, ha volt kakaó is, azt nagylelkűen átengedtem másoknak, de csak azért, hogy órákig nyammoghassak a karamellás tejes kiflimen. Megvetettem azokat, akik inkább tejet ittak, vagy csak nem szerették. Egyetlen hibája csak az lehetett , ha bőrös volt a teteje, attól kötelezően undorodtam, mert a nagyobbak is ezt csinálták előttem (ha valóban tejjel készül, megbőrösödik a forralástól). A mama tett bele vaníliás cukrot is (az íze végett, kislyányom), anyukám sosem csinált valami miatt és én sem.

A Mars dobozos, karamellás kakaóitalának megjelenése jelentősen csappantott az amúgy is minimális zsebpénzemen és később tanárként titokban és kéjjel szívtam ki a levet a szívószállal, a tanáriban az asztal mögé bújva. Aztán elmaradt a mindennapokból, lehet, hogy azért, mert a régi jó dolgokból, ugye, nem marad soha semmi, és a zacskós sem olyan már, marsosat egy ideje nem láttam, a mama meg már nem tesz bele vaníliás cukrot. Aztán lehet az is, hogy csak azért, mert mint a régi, kipróbált barátok, a telítődéssel néha eltűnnek a mániákusan szeretett és hajszolt ízek, hogy évek múlva, még vidámabb legyen az újratalálkozás.

És most, a vidám randi oka megint Anna (a szőke), mert eszembe juttatta, hogy van egy ilyen cimbi, akit nagyon rég láttam. Beszereztem kétfajta zacskósat – marsosat most sem találtam, aki lát, mondja, hogy hol, mert keeeellll - és nézegettem a neten a recepteket, mert egy ennyire komoly találkozást nem lehet csak úgy gondolomformán előkészíteni.

Aztán leégettem egy lábast – anyukától kaptam a teszkóból, lakmuszpapír vastagságú falakkal -, mert közben elkezdtem zöldséget pucolni, hogy legyen leves, ha már besokallunk az édestől és túlságosan mélyen elmerültem a zeller tanulmányozásába. Miután megszabadultam a nyomoktól, két vastagabb falú lábosban elkészítettem a karamellás tejeket. A két zacskósat is felmelegítve, ugyanolyan poharakban, zsűri által ellenőrizve stb., szervíroztam mind a négyet. Aztán hagytam kihűlni az egészet. Mert én csak gyorsan leturmixolom a zöldséget, aztán kész a krémleves is. A művelet általában két és fél percig szokott tartani, ki is számoltam, hogy addig legalább ihatóra hűl a cucc, így meglátjuk, hogy melyik bőrösödik. De a turmixgépem megbokrosodott és annak ellenére, hogy szilárdan emlékszem, hogy leszorítottam, bezártam, a trutymósodott tartalmat, a fedőt ledobva, a konyhára terítette. A fűszeres üvegcséket mosogatva – van belőlük 25 – lazán elfeledkeztem az este eredeti központjáról és azon merengtem, hogy mi jöhet még, mert ugye hármasával jön. Most a sárgarépát kapargatom kakukkfüves üvegről és volt még valami. A karamella!

Klasszikus, mamás, vaníliás cukorral

A sima cukorral együtt karamellizáltam a vaníliás cukrot, amíg szépen bebarnult, aztán jöhetett a tejjel forralás. Éppen olyan, mint amilyenre számítani lehet, édes, simogató és kész.

Barnacukros

A másik házit barna nádcukorral készítettem, ami annyiban okozott nehézséget, hogy fogalmam sem volt róla, mennyi idő alatt, milyen színűnek kell lennie a barnacukros karamellnek, amikor már felönthető tejjel, de a mélyen tisztelt szemmértéket használva körülbelülre döntöttem és némi őrölt fahéjjal és kardamommal szórtam meg. Egyhangúan tarolt. Színre ez hasonlított a legjobban a mélyen berögzült, és elvárt árnyalathoz, ezen felül édes és fűszeres is volt, mindenki imádta.

A zacskósok közül egy Mizós, egy Millis, és egy Cserpes petpalackos képviselte a kínálatot.

 A tökéletes kudarc, mint később kiderült a Milli (Oké! nevű) karamella itala. Jellegtelen, édesítőízű izé, azonnal menekülni kell előle. Még be sem bőrösödött tisztességesen, hogy legalább undorral, de megkönnyebbülve és összekacsintva lehalászható legyen a bőrke.  A Mizo karamellás itala közelebb áll a régi zacskós ízéhez, mint a Millié, de keserűbb és karakter nélküli. A főzés nélkül elkészíthető pudingokra emlékeztet, karamellás és mogyorós összeöntve, fölöslegesen felhigítva. A Cserpes kakaókkal sorbaállítva, vakon, nehezen meghatározható lenne, nem bánt az senkit, de ettől még nincs elég karamellíze se.

Tehát több idő lehet lemenni a boltba a zacskósért – márha van otthon hozzávaló -, mint főzni egy szabadon variálhatót és a boltinál sokkal finomabbat. Tíz perc alatt kész, egy evőkanál cukor és két deci tej kell hozzá, valamint az, hogy közben ne főzzünk zöldségrémet. A függőségem pedig ismét a szekrénybe került egy időre.

A portálon rendes étel, rántott pacal egyenesen egy motoros vagány séftől, Kerekes Sándortól, mától egy hétig az ő receptjei lesznek a recept rovatban.

Szeretik? (a karamellás tejet)