malackaraj

Kedves emberek, ez most nem gyakorlat, ez éles.

Nyilván mindenhol elkezdődött a karácsonyi őrület, nincs mit csodálkozni azon sem, hogy minden idők egyik legértelmetlenebb édessége, a candy cane, minden idők legtúlértékeltebb csípősz szószával ízestíve került piacra.

A kakasos Sriracha szósz igazából tényleg csak pár fokkal jobb az erős pistánál, éppen ezért teljesen érthetetlen az a kultusz, ami az évek során kiépült köré. Viszont az biztos, hogy ezzel a kultusszal iszonyatosan jól gazdálkodnak, csinálnak nyalókát, csokit, szájfényt (szép magyar kifejezéssel szőlőzsírt), meg rágót, gumicukrot, szóval gyakorlatilag mindent, ami ehető. A klasszikus karácsonyi candy cane a következő a sorban, ami nyilván hülyeség úgy, ahogy van, hiszen miért akarna bárki ilyet enni, de ha valaki a karácsonyfa alá tenne valami nagyon trendi dolgot, szerezzen be valahol egy dobozzal.

Ez amolyan közkívánatra, aki érezte hiányát, váljék egészségére, aki nem, nekik szombaton konkrét punci is volt, szóval nem mondhatjátok, hogy nem vagyunk egy végletekig kiegyensúlyozott gasztromédia.

A menüket tematizáltuk és kedves kommentelőinknek ajánljuk, bízunk humorukban, és innen is forrócsokizzuk őket. A menük között elég nagy az átjárhatóság, végtelen mennyiségű mozaikot lehet a segítségükkel kirakni. Egy-két kivétellel, egyszerű, könnyen elkészíthető, gyors fogások.

Magabiztosan hittem, megacéloztak a játékboltban töltött hosszú decemberi munkanapok, mikor szemrebbenés nélkül válaszoltam olyan kérdésekre, tartok-e kalocsai népviseletbe öltöztetett barbibabát, mert a kanadai unokának lenne, néma mosollyal tűrtem, mikor az idegbeteg hülye picsa jólöltözött hölgy visítva ordítozott arra kért, bontsam fel a dobozt és vetítsek le neki most azonnal egy mesét, mert meg akar győződni arról, valóban működik a diavetítő, szó nélkül nyújtottam át a szemem láttára összeomló, hisztérikus zokogásban kitörő apukának a papírzsebkendőt, nagyon sajnáltam, hogy elfogyott a beszélős-pisilős baba és nem tettem hozzá undokul, hogy én megmondtam.

Vegetáriánusként sosem veszélyeztetett a karácsonyi zabálás. Nagymamám - rendes nógrádi asszony - az elmúlt húsz év alatt sem tudta megemészteni döntésem. Még most is elhangzik néha: ha húst nem eszel, legalább ezt a kis szalámit egyed meg. Számomra az ünnep inkább a böjtöt jelenti, a rokonoknál csak a problémás vendéget jelentem ebben az időszakban is. Egy dolog mégis van, amivel túl tudom zabálni magam karácsonykor, ez jelesen az ostya. Mit tagadjam, ostyafüggő vagyok. De nem ám a sós, vagy ne adj' Isten a fényűző töltött termékekre izgulok. Nekem a karácsonyi, papírvékony, íztelen ostya a kedvencem.

Hiába híreszteltem, én ugyan nem karácsonyozom össze a karajt, mégis lesz egy poszt. Ez az. Vegyük racionálisra, ezért átfutottam az esetleges konyhai lidércnyomásokat és összeállítottam pár tipikus menüt. Remélem segítek mindenkinek, aki ilyenkor nem beleül a halászlébe, kacsasültbe, diós kosárba, mint ahogy én is, hanem nála ülnek bele mások a tutiba. Talán így még tutibb lesz.

"Nemtom mennyi kell, de a diót úgy lopom a szomszéd tanyáról, ahol három fa van és kibaszott sokat teremnek. Már leszedtem a javát, arra vártam hogy legyen egy jó szél ill. vihar (na most volt) mert akkorák a fák, hogy leverni lehetetlen, rázógép nincs. Rohadt sok dió van, még a tavalyi egy része is megvan, ne vegyél egyelőre, majd meglátod, mennyit küldök és ha több kell, utána vehetsz, eladót nem tudok, ez a három fa bőven eltart minket, még sok is, de sajnálom otthagyni a termést, a gazda nem foglalkozik a tanyával, egy facsemetés vette meg, beültette az egészet fenyővel meg csavart fűzzel, azóta ott rohad az egész ültetvény." Hajni

Az érzés november első napjaiban, a fürdőkádban tör rám először. A lilára fagyott lábujjaimból indul, állok a kádban messzire eltartva magamtól a zuhanyt, míg felkönyörgöm a negyedikre a meleg vizet, lilabőrös vagyok és reszket minden porcikám, bazmeg, itt rajtam kívül senki nem fürdik?